Az ​orchideák bolygója 78% 68 csillagozás

Ez volt az utolsó olvasmányom 2020-ban, és basszus, hogy lehet ennyire aktuális ez az 1961-ben írt könyv? Akkor még sehol nem volt az a technológia, mint most, mégis az író nagyon jól eltalált egy lehetséges jövőképet.
A mondanivalója és alapsztorija zseniális, több film és könyv is lopott belőle szerintem.
Sajnos a megvalósítás korántsem tökéletes, különösen a párbeszédek rettentően suták, és ahhoz képest, hogy rövid vannak benne unalmas részek.
De az alapötlet miatt mégsem tudom lepontozni.

Azt tudtam, hogy érdekes lesz, hiszen a hozzászólások és a gyors kommentek biztosítottak róla, hogy jól választottam olvasnivalót! :)
Az eleje – szándékosan „eleje”-t használok – szokványos: idegen bolygón ébred a csapat, aztán indul a felderítés a városban, ami olyan furcsa, olyan Lem-es. Aztán hirtelen vége – azt hittem meghaltak a főszereplők – de az újabb fejezet(ek)ben megint kezdődik/folytatódik minden onnan, ahonnan elindultunk. Na, itt vettem észre, hogy a fejezetek nem is fejezetek, hanem Első kísérlet, majd Második kísérlet, stb. a cím. Aha, kezdtem kapisgálni a dolgot, de a végén azért jól csavarintott még néhányat az író a történeten és a mondanivalón!
Ezt a könyvet a német nyelven alkotó sci-fi írók egyik legjelentősebb képviselője, Herbert Werner Franke még 1961-ben írta. A mai olvasóknak minden bizonnyal nagyon sok film beugrik – mint ahogy be is ugrott pl. @Hatodik_Alabardos-nak is ;)! – erről a könyvről. Joggal, hiszen 73-ban már angolul is megjelent, így a 80-90-es évek sci-fi/fantasy filmjei bátran merítettek ebből az alapanyagból. Népszerűségét jelzi, hogy 1976-ban még magyar TV-játék is készült belőle, olyan – akkor még fiatal – színészekkel, mint pl. Venczel Vera, Kovács István, Egri Márta, Harsányi Gábor, Benkő Péter… :D Az már más kérdés, hogy az akkori TV-kritika nagyon lehúzta a magyar megvalósítást. Később viszont Hollywood nem egy kasszasikert kreált ebből a világból… :)! Az utolsó két oldal, az Utójáték jól helyretesz, ha addig nem jöttél még volna rá a események kulcsára. ;)
Akkor, 61-ben ez nagyon ütött, ma már a filmes és könyves „előképzettségünknek” hála, talán gyorsabban megy a felismerés…
Érdekes, Fukuyama könyveiben és Huntingtonnál is előjön a társadalom fejlettségének foka. Itt is valami hasonlóról szól a történet, persze, sci-fi keretek között. De egy fizikát, matematikát, kémiát, pszichológiát és filozófiát tanult tudóstól, aki érdeklődik a jövőkutatás, a barlangtan, a számítógépes grafika és a digitális művészet iránt, ráadásul könyveket, sőt sci-fi könyveket írt, ez lehet a minimum ;)! És ezeket a dolgokat bele is rakta, ahogy azt kell :D!

Ifjúkorom egyik első olvasmánya volt Az orchideák bolygója. Klasszikus SF, disztópikus jövőképpel. Ma már egy kicsit avittas eszközökkel dolgozott az osztrák író, de az irány jó volt. Most, 50 évvel később közelebb kerültünk az általa vázolt jövőképhez, mint akkor voltunk. Reméljük végül elkerüljük valahogy, bár, ez még nem a mi korosztályunk problémája.

Jó, hogy a sci-fi végig megmarad. Mert bizony Franke úr nem adta alább mint, hogy a történet végét legalább háromszor megcsavarja, és megírja a… (na most, ha megmondom melyik film, akkor mindent megmondok) khmmm alapötletét.
Mert az addig rendben van, hogy két csapat érkezik egy földhöz hasonló bolygóra. Versenyeznek. Az nyer, aki megtalálja a bolygó legmagasabb rendű életformáját…
…de csak gépeket találnak.
De akkor, hova lett az alkotó?

Nyomasztó könyv, amivel végeztem, és hirtelen nem tudtam, mire kellene gondolnom. Egyszerűen volt egy olyan zavart, keserű érzésem, amivel nem tudtam mit kezdeni. Át akartam gondolni az olvasottakat, párhuzamokat vonni… és közben inkább hagyni az egész történetet.
A karakterek nem fogtak meg. Nem lehetett velük azonosulni, és nem is kellett, mert az egész nem róluk szólt. A regény elejétől nyomasztó volt a hangulat, és ez nem változott. Nem történt semmi olyasmi, amiről el tudtam volna mondani: „Na, igen, ez okozza, hogy görcsbe rándult gyomorral olvasok!” mégis megtörtént. Faltam az oldalakat, rossz előérzettel, folyamatosan várva, hová fog kifutni ez az egész. Aztán elértem a végére, a többszörös csavarhoz, ahol egyik zseniális ötlettől átvezetés nélkül haladtunk a másikig, anélkül, hogy kaptam volna időt feldolgozni, hogy mi, miért, hogyan történik… de ennek, utólag örülök. Mert biztos nem hagyott volna ekkora nyomot, és nem ennyire sokkos állapotban teszem le a kötetet, ha kapok időt. Így viszont elolvastam az utolsó mondatokat, és ránéztem az ablakban lévő orchideára. Aztán nekiálltam újra átgondolni az olvasottakat.
És végül, végső konklúzióként mit mondhatnék… mivel már megjegyezték, hogy melyik film alapötletét adta a könyv, a fő csavarra számítottam valamennyire. És nem tudom, hogy érte el az író, de mégis gyakorolt rám hatást, ott és úgy leírva. Végig voltak sejtéseim, minden kérdésre megalkottam a saját válaszaimat, végül mégis hatásos, sokkoló, letaglózó élményt nyújtott megtudni az igazságot. El kell olvasni egyszer az életben.
Részletesebb kifejtés a blogomon: https://todaywiggin.blogspot.com/2020/05/regi-emlekek-a…

El tudom képzelni, hogy megjelenése idején ez a könyv az ötleteivel nagyot ütött. Ma már edzettebbek vagyunk könyves és filmes élményeink miatt, de még most is, hogy nagyjából mindkét rejtélyre rájöttem (a második, nagyobb rejtélyre a cím vezetett rá), és a meglepetés ereje nem volt túl nagy, mégis szórakoztató volt és letehetetlen. A vége csavar is nagyon jó volt, szerencsére ezt már nem írta túl az író (amit itt-ott éreztem, különösen a Város leírásánál).

Zseniális novellát lehetett volna írni ebből az anyagból. Sajnos ehhez a könyv háromnegyedét helyből ki kellett volna húzni. Céltalan szereplők ugrálnak ide-oda egy alaposan leírt, mégis jobbára érdektelen világban, így a végeredmény inkább fárasztó, mint izgalmas. Ez nagy részben talán annak is köszönhető, hogy a főhős számára is értelmezhetetlen funkciójú, hangulati-érzelmi értékkel nem bíró tájak és tárgyak leírása inkább vizuális, mint irodalmi „műfaj”. Persze a hard sci-finek ezen is át kellett esnie, nyilvánvaló okokból, de én speciel örülök, hogy mára ezen már túlléptünk.

Sajnos ebben csalódnom kellett. Nem hozta azt a színvonalat, ami elvárható egy jó sci-fitől. Nem azt mondom, hogy unalmas, de nincs meg benne az a pörgés, a dolgok végére járás és a karakterek kidolgozása sem tökéletes. Bizonyára az is közrejátszik, hogy 1961-es megjelenésű könyvről beszélek. Azóta sokat változtak az elvárások.
Nem volt benne kihívást, a figyelmemet nem kötötte el teljes mértékig.
Az események alakulásában nem volt igazi meglepetés. Egyszerűen ki lehetett találni a rejtélyeket.

Szerintem ez a történet és történetvégi csattanó sokkal jobban működött volna egy terjengősebb novellaként, mintsem regényként. Szörnyen eluntam magamat a mű első háromnegyedén, és igazából a bírósági tárgyalás volt az a pont, ahol először csillant fel a szemem. Egészen addig irreálisan gyerekes karakterek randalírozását láthattam egy ismeretlen bolygón, akik párbeszédeiből és interakcióiból szinte semmi sem derült ki arra vonatkozóan, hogy a technikai fejlettségen túl mégis miféle társadalmi berendezkedésből származnak – egyedül a csajnak volt egy „talán ideje lenne engedélyeztetni a kapcsolatunkat” típusú elszólása, ami ugyan sejtet egy elidegenedett, netalántán diktatórikus közeget, de a végére se kaptam semmi konkrétumot. Kár.
Nem mondanám, hogy tetszett, de minimálisan fenntartotta az érdeklődésemet ama dilemma pedzegetése, hogy a végéig nem lehettem biztos abban, mennyi igaz abból, amit olvasok – néhol bolygóközi kalandoroknak tetszettek az emberi szereplők, néhol virtuális valóságra hajazott a környezet, de egyik megoldás mellett sem tudtam letenni a voksomat egészen a legvégéig. Ez nem volt egy rossz húzás – főként, ha a mű keletkezésének idejét vesszük tagadhatatlan, hogy pár dolgot előrevetített. De a tálalása nem volt az igazi. A bírósági tárgyaláson is hamar túllendültünk, és sajnos az „orchideák” valódi funkciója sem ért meglepetésként, pedig alighanem ezt a fordulatot szánta a szerző a mű igazi katarzisának.
E felett a történet felett alighanem a kelleténél jobban eljárt az idő. Akadnak erényei, de túlságosan a mű vége felé összpontosulnak, s ha nem vagyok ennyire türelmes olvasója, egész biztosan félbehagytam volna, így is alaposan megszenvedtem vele. Ha nem tartalmazott volna pár igazán magvas gondolatot az ember túlfejlődéséről, és nem vetíti előre a virtuális valóságot, valamint nem írja meg ilyen élvezetesen egy emberek és robotok közti, életre-halálra menő vitát, jóval kevesebb csillaggal jutalmaztam volna.

Valamikor gimis koromban olvastam. Arra emlékszem belőle, hogy igen meghökkentő, döbbenetes élmény volt számomra.