Quo vadis 91% 509 csillagozás

Nem szoktam történelmi regényeket olvasni, pedig biz'Isten ráférne a történelmi tudásomra egy kis frissítés. Ez a könyv például, mióta az eszemet tudom, a családi könyvtár szerves részét képezi (második szekrény, alulról a harmadik polc), és azt is tudtam, hogy a szüleim egyik kedvence, de ha nem lett volna lehetőségem az új kiadáshoz hozzájutni, valószínűleg még évekig nem került volna a várólistám legsürgetőbb helyére… És milyen kár lett volna érte! Hetekkel ezelőtt olvastam, de csak rágtam-rágtam magamban az olvasottakat, és nem jött számra a fogalmaznivaló… Bár @Frenki-től megtudhattuk közben, hogy Kosztolányi szerint Sienkiewicz középszerű prózaíró (remélem, helyesen idézem), rám mégis nagy hatással volt a regény. Szerettem, hogy nem egy kivételesen gondolkodó patrícius a főhős, hanem fajtájának tipikus képviselője, és szerettem, hogy a rossz sem úgy rossz, és nem is úgy bűnhődik, és a jó sem úgy nyeri el a jutalmát. A keresztényüldözés naturalisztikus leírása eléggé megviselt az utolsó fejezetekben, de azt gondolom, a kegyetlenség ilyen mértékű ábrázolása egyáltalán nem volt öncélú, minden mondatnak helye volt. Chilon története pedig… (spoiler!) a legmegrázóbb, amit valaha olvastam…
Igazi hittanlecke és ezt most a jó értelemben írom…!

Nehéz és súlyos könyv, mármint a témáját tekintve. Eleinte sok volt nekem az a rengeteg lábjegyzet, de ahogy megszoktam a kort és a szereplőket, úgy merültem egyre jobban bele Vinicius és Lygia, no meg a kereszténység történetébe. Be kell vallanom, hogy a középiskolában nem szerettem az ókori Róma és a császárok történelmét, nem sokat foglalkoztam ezzel a korral, de most ennek a történetnek a hatására mégis csak érdekelni kezdett ez a korszak. Bár Nérótól és tetteitől olyan szinten rosszul voltam, hogy a könyv vége felé többször „pihenőt” kellett tartanom, hogy meg tudjam emészteni a történéseket. Ettől függetlenül olyan mű, amelyet egyszer mindenkinek el kellene olvasnia, én örülök, hogy megtettem.

Eddig nem értettem, miért van ilyen nagy sikere a regénynek. Most már tudom.
Fantasztikus! Tényleg!
Azt hittem, hogy csak történelmi ismereteim bővítését kapom a könyvtől, de ez nem így lett. Nem csak a keresztényüldözésről olvashattam, hanem szerelemről, szeretetről, barátságról, önfeláldozásról… hihetetlen.
1-2 embert néha le tudtam volna köpni, és mérgelődtem is sokat olvasás közben, de úgy látszik, a könyvben szereplőknek nagyobb a szívük, és könnyebben bocsátanak, mint én.

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Ez a könyv nemcsak egyszerű történelmi regény hanem több annál. Nemcsak bemutatja a kereszténység római sorsát, hanem látjuk miért lettek egyre többen és többen annak ellenére miken mentek keresztül Néró és a római emberek által.
Vinicus elején még igazi római, viszont ahogy halad a történet megismerkedik egyre jobban a kereszténységgel és ő maga is azzá lesz. Elején még Lygia miatt aztán viszont ahogy többet hallgatja Pál apostolt, rájön hogy önmaga miatt akar az lenni.
Látjuk mi a különbség a rómaiak és a keresztények között. Azóta Róma keresztények központja lett.
Nagyon szeretem ezt a könyvet, így még néhányszor elolvasom még biztosan.

Bár a történet 1. századi, ez végre az a fajta ízig-vérig 19. századi írásmód, az epikus romantikus nagyregény, ami mostanában úgy hiányzott a sok modern meg posztmodern, kortárs irodalom után, mellett ;) Kicsit már elfeledtem, milyen az, amikor 100 oldalig konkrétan csak beindul a cselekmény, azaz nem történik semmi. Hogy töltelékként az ókori Róma bemutatását célzó fejezetecskék nem mindig izgalmasak. Ugyanakkor hihetetlen nagy érzelmek, drámai jelenetek és szívdobogtató sorsok, amik miatt egy idő után nem lehet letenni a könyvet. És persze roppant izgalmas (borzasztó?) a züllött Nero-kori Róma bemutatása, természetes szembenállása az „új vallással”, illetve ennek szimbolikus kifejeződése a szerelmespárban.
Még annyit, hogy a könyv második felét ne nagyon olvassátok vonaton, ha olyan puhány lelkületűek vagytok, mint én ;)

ZSENIÁLIS!! Nagyon jó!
Eddig a 207 molyon olvasottnak bejelölt könyvek közül csak 9-et kedvenceltem és ez lesz a tizedik.
Hiába hosszú és nem a legkönnyebb olvasmány, soha, de soha nem unalmas. Nincsenek túl nagy leírások, túlbonyolított filozofálások, amik egyébként Petronius (kedvenc, az kifinomult római esztéta) szájából sokszor mosolyogtatók, nevettetők. Mindenből pont annyi van benne, amennyi kell. Én egy hét alatt kiolvastam. :D

Én magam is keresztény vagyok és megdöbbentő volt olvasni,hogy miket kellett a keresztényeknek kiállniuk és hogy tényleg, mennyi szeretetet és erényt hoztak az egyébként féktelen Rómába és világba. Ma olyan könnyű azt mondani, hogy igen, én hiszek az Egy Istenben, de akkor nem az volt és azt hiszem, pont ez tette őket nagy hívőkké. Nagyon megható volt. Végig sírtam.
Bebizonyították, hogy a szelídség a csontot is megtöri.
„Nem hatalommal és nem erőszakkal, hanem a én lelkemmel.” (Zak 4,6)

A nyelvezet egyébként nagyon élvezetes. Külön tetszettek az ilyen ókori felkiáltások, mint „Heuréka!” "Polluxra!" „Herkules pajzsára!” Lehet a görög, római, egyiptomi mitológiából is okosodni, megismerni sok-sok hiedelmet, istenséget, és ezt mind nagyon jól beleillesztve a szövegbe.
Nagyon tetszett, hogy a könyv bemutatja a rómaiak életét is. Épületeiket, társadalmi stuktúrájukat, mulatozásaikat, napirendjüket, vallásukat,és ami a könyv szempontjából talán a legfontosabb, a szépség iránti imádatukat.
Nekem külön élvezet volt, hogy tavaly nyáron jártam Rómában, így nagyon jól el tudtam képzelni a Forum Romanumot, a Palatinust meg mindent. Nem mondom, hogy, hogy most mindenki menjen Rómába, de érdemes utána nézni az antik Rómának, így élvezetesebb lesz a könyv is Egyébként az olvasó szókincse, műveltsége szépen gyarapszik e könyv olvasásakor, remek alkalom a fejlődésre.

Jajj, még most is könny lepi el a szemem, amikor kimondom magamban, hogy „Quo vadis, Domine?”
Talán azért is, mert én az egész könyvben azt kérdezgettem magamtól, hogy bizony én hová megyek??

Egyszerűen imádtam ez a könyvet, a fordulatos cselekményt, a jól megformált karaktereket, és a szerelmet ami még a börtönön is továbblép.
Néró egy szemétlába az igazi ripacs, Petronius az ellenpont végig szurkoltam hátha sikerül elkerülnie a sorsát az egyik legjobb karakter a könyvben.
Jó sokat megtudtam az ókori Rómáról, és az ott élt emberekről, igazi történelmi regény egy jó adag romantikával megfűszerezve.

Őszintén örülök, hogy sikerült átrágnom magam az első 50 oldal latin szóáradatán, a balneatorok, ephebiák, tepidariumok és frigidariumok sűrűjén, mert megérte! Közben elkezdett kibontakozni a történet és már csak arra voltam kíváncsi, hogy „szokásos” happy end lesz vagy mindent elsöprő katarzis. Nos, méltán Nobel-díjas az, aki egyszerre tudja okozni mindkettőt befejezésképpen! Elmondhatom, régen olvastam ennyire jó könyvet.

Meghatározó lett számomra. Olyan könyv, amiben lélek van.

Amikor elkezdtem olvasni ezt a könyvet, az első benyomásom az volt, hogy biztosan tele lesz ez a regény történelmi csatározásokkal, és valószínűleg ez „férfiaknak szóló” regény lesz. Tartalmat nem olvastam előre, még több éve a TV-ben láttam, de már nem emlékeztem rá.
Aztán kellemesen csalódtam. Szerelmi szál a középpontban. hűen bemutatva a kort és a a keresztények hitvallását. Az író nagyon jól ismeri az emberi jellemeket és tetszetősen fogalmazott. Tetszett.