Tom ​Jones I-II. 82 csillagozás

Henry Fielding: Tom Jones I-II. Henry Fielding: Tom Jones I-II. Henry Fielding: Tom Jones I-II. Henry Fielding: Tom Jones I-II. Henry Fielding: Tom Jones I-II. Henry Fielding: Tom Jones I-II. Henry Fielding: Tom Jones I-II. Henry Fielding: Tom Jones I-II.

Az olvasót Fielding regényeinek szolid angol vonásai ragadják meg: oly kiadósak, oly férfiasak, mint a roastbeef, az életnek szélesen, vígan hömpölygő folyamát tárják elénk, a szép századot, a jó étvágyú embereket, a nyugodt, diadalmas angol életkedvet. A valóság nagy lélegzetű, vidám és tárgyilagos ábrázolása, amie Defoe-nál még mintegy fogás és véletlen csak, itt már biztos és magával ragadó művészetté izmosul. Fielding az istenáldotta nagy elbeszélők közé tartozik, Dickens és Thackeray, Tolsztoj és Thomas Mann ősei közé.

Eredeti megjelenés éve: 1749

Tartalomjegyzék

A következő kiadói sorozatokban jelent meg: A Világirodalom Remekei Európa · Horizont könyvek Kriterion · A világirodalom klasszikusai Európa · A világirodalom klasszikusai

>!
Magyar Könyvklub, Budapest, 2003
1024 oldal · keménytáblás · ISBN: 9635490127 · Fordította: Julow Viktor
>!
Európa, Budapest, 1984
1266 oldal · ISBN: 9630731223 · Fordította: Julow Viktor
>!
Kriterion, Bukarest, 1971
1024 oldal · keménytáblás · Fordította: Julow Viktor

3 további kiadás


Enciklopédia 42

Szereplők népszerűség szerint

Tom Jones


Kedvencelte 11

Most olvassa 5

Várólistára tette 108

Kívánságlistára tette 45


Kiemelt értékelések

eme>!
Henry Fielding: Tom Jones I-II.

Hát, kérem, ez a regény annyira hűűűű meg háááá meg… akkora meglepetés volt számomra, hogy csak na. Egyrészt nem értem, miért halogattam idáig. Vagyis értem (de nagy hülyeség volt): előítéletek – hogy aszongya 18. század, több mint ezer oldal satöbbi satöbbi. Igaz, olvastam régebbi élvezetes regényt is, de hát itt mégiscsak Goethe születésének évéről lenne szó (nem mintha Goethe nem lenne jó író, de egyszerre ezer oldal belőle nekem sok lenne).
Aztán jött egy elbeszélő, és mintha csak a szomszéd szobából szólt volna át – közvetlenül, humorosan, ironikusan, játékosan, komolyan, gondolkodón, okosan. És persze ismét rá kellett jönnöm arra, hogy igenis van időutazás, hogy kétszáz, háromszáz, ezer év távlatából is lehet mainak, kortársnak tűnni (persze ez fordítva is igaz, de még mennyire).
Nos, elbeszélőnk rendkívül szimpatikus alak, aki a fogadójában megszálló olvasót az emberi természettel vendégeli meg – a legközönségesebb, mert mindenhol, minden időkben fellelhető, néhol édes, néhol keserű-fanyarú étekkel. De nem is ezen van a lényeg, vagy nem csak ezen, hanem, mint fogadósunk is megemlíti: az elkészítés módján, a körítésen, a tálaláson. Elbeszélőnk pedig igazi mesterszakács – a leghétköznapibb alapanyagokból is ínyencséget preparál, öntörvényűen újít és kísérletezik, fittyet hány a régi recepteknek, a közízlésnek, odamond az ételkritikusoknak. Közben meg végig figyel a vendégre, sőt, elcseveg vele, miközben magyarázza és fürkészi a főzés titkait.
Szóval, nem kérdés: bekajáltam az egészet előszavastól, kitérőstől, ókori irodalmi legelőstől meg mindenestől. Kedveltem innen-onnan ellesett fogásait, ahogy enyhébb-erősebb fűszerezéssel csípősítette az étkeket, ahogy ellentétes ízekre építve alkotta meg az illatok, aromák harmóniáját.

Molynyelven összefoglalva: remek regény – modern, az olvasót végig szem előtt tartó, az írásra, művészetre reflektáló, magabiztos, önérzetes, de önironikus elbeszélővel, aki merészen szembeszáll a korabeli irodalmi normákkal, műfajokat, műveket parodizál, közben realista regényt ír, társadalomkritikát – a legkülönbözőbb társadalmi rétegekből vett alakok bemutatásával, kontrasztba való helyezésével, úgy, hogy közben egyéníti is karaktereit, és persze miközben felépül a történet, bejárjuk a vidéket, a fővárost és a kettő közt kanyargó utak minden fogadóját, átélünk ezer kalandot, hallunk ezer mesét, mint egy pikareszk regényben. És persze ne feledjük: a középpontban egy talált gyerek és egy (több) szerelem története.

Akinek ízlésére van az ilyen ínyencség, rágja nyugodtan bele magát, nem fog csalódni. Jó étvágyat. :)

19 hozzászólás
dontpanic IP>!
Henry Fielding: Tom Jones I-II.

Fielding a haverom. Mindegy, hogy többszáz év választ el minket, akkor is a haverom.
Néha flörtöl velem, néha rettentően felidegesít, néha (kicsit egyoldalú) eszmecserét folytatunk az élet nagy kérdéseiről.

De ami a legjobb benne, hogy hihetetlen sztorijai vannak, és szórakoztatóan tudja őket előadni. A sztorik mesélése közben rám is figyel, vagy legalábbis azt hiszi, hogy figyel, de ilyenek a nagy sztorizók: igazából nem az a lényeg, akinek mesélnek, csak hogy legyen kinek mesélni. És ilyen sztorikra, illetve a szórakoztató előadásmódukra szerintem mindig lesz igény. Szóval haverkodjatok ti is Fieldinggel, megéri. :)

StJust I>!
Henry Fielding: Tom Jones I-II.

Anglia, XVIII. század, több mint ezer oldalon. Elsőre döbbenet, nem? Há’ de! Ugye? Mindegy is, hogy milyen indíttatásból, de nekiláttam, és nem bántam meg. Fielding személyében egy olvasóbarát, vicces nagy mesélőt ismertem meg, aki nagy kedvvel kalauzol végig a történeten. Azt azért beismerem, hogy főleg a vége felé az egyes könyvek bevezető esszéit ugrottam. Miközben darálja az eseményeket, gyakran saját maga tesz lakatot a szájára, vagy fékezi meg tollát, ha úgy tetszik, mert nem akarja a „nyájas” olvasót lényegtelen részletekkel traktálni mi lett volna, ha ezeket is megírja? Mindenható úrként mozgatja szereplőit, hol bajba sodorja, hol kisegíti őket, a felelősséget mindig a szeszélyes Fortunára tolva. Tetszett a humora, az iróniája, ahogyan jellemzi saját maga teremtette alakjait –néhány kivételtől eltekintve nincs egy „szép” ember a műben hol volt még Hollywood Tetszett a karakterek esetlensége/ tökéletlensége is, átjött az üzenet. Kedvencem mégis az volt, amikor kibújt belőle a jogász, magyarázgatta, hogy ezért vagy azért mit lehet kapni, meg ő tud egy esetet, amikor…
A kellemes stílus hiányában nem tudtam volna végignyomni az ezer oldalt, mert a sztorit azért 2-300 oldalban simán le lehetett volna zavarni, de ugye nem ez volt a cél, hanem többek között egy csipetnyi eposzparódia meg a Roderick Random kikarikírozása, és nem mellesleg a kritikusok is kapnak rendesen (nem lehetett velük valami jóban).
Voltak fordulatok, mélységek, magaslatok, a vége felé még egy kis brazilszappanoperás meg Maonika saos érzületem is támadt, aztán elvágták az egészet, amit picit következetlennek találtam, de valahogy be kellett fejezni. Ja, és a British Museum archívumának elég klassz kis illusztrációi vannak Tom pajzánkodásairól.

>!
Európa, Budapest, 1965
1056 oldal · keménytáblás · Fordította: Julow Viktor
Izolda P>!
Henry Fielding: Tom Jones I-II.

Angolszakos karrierem egyik legkedvesebb csalódása volt. Szellemes, szórakoztató, nagyon humoros és teljességgel hihetetlen, hogy 1749-ben jelent meg, nem jóval később.

8 hozzászólás
Kuporka>!
Henry Fielding: Tom Jones I-II.

Szerethető, sőt többszöri olvasásra is letehetetlen. A legjobban talán a regény elbeszélőjét lehet szeretni. Már-már posztmodern, mégis friss, fiatal, felesleges intertextusok, kacskaringók nélkül beszél nekünk a regényírásról. És egy olyan világról, ahol mindent a véletlenek és a nagyhatalmú Mr. Mindenhatók döntenek el.

entropic P>!
Henry Fielding: Tom Jones I-II.

Nagyon élveztem. Hihetetlenül szórakoztató, magával ragadó, olvasmányos regény. Vicces, játékos, eseménydús, és nagyon jó stílusa van.

valdav>!
Henry Fielding: Tom Jones I-II.

Először is gratulálok magamnak, hogy az első 4-500 oldalig eljutottam, mert cserébe a második 5-600 oldal néha kellemes órákat okozott. Összességében nehezen tudtam azonosulni a XVIII. századi angol kalandregénnyel (oké, mondják, hogy igazából inkább paródia, de ez nem nagyon jött át): dagályos nyelvezet (egy bekezdésben leírt arcpirulások, szempillantások, stb.); sanyarú sorsú, ám idegesítően tökéletes úriember és lovag főszereplő; a kor buta kacifántosságai, társadalmi etikettjei, férfi-nő szertartásosságai; néha meseszerű szereplők; több száz oldalas ide-oda lovagolgatások / gyalogolgatások… Emellett a szerző olvasóra kikacsintgatásaival, velem folytatott csevegéseivel sem tudtam mit kezdeni. Az okoskodó, az írás technikájával foglalkozó fejezeteket, bevallom, át is ugrottam. Ami számomra „mentette” a regényt, az a londoni pörgősebb rész volt, illetve a még pont a tűréshatáromon belül esően csavaros befejezés. Emellett néhány igen modern megfogalmazás és a gyakori szabados szóhasználat alapján átjött, hogy Fielding a korában igazi szabad szájú „fenegyerek” lehetett.

Csanat>!
Henry Fielding: Tom Jones I-II.

Egy nagyszerű mű, pedig hosszú ideig tartott, de egyáltalán nem bánom. Kötelező volt, csak az első és 18. könyvet kellett volna elolvasnom, de nem bírtam volna magamat rávenni az első könyv után, hogy egyből a végére ugorjak.
Az angol regény atyja, olvastam az utószóban, nos az biztos, hogy soha nem mondtam volna meg, hogy majd 300 éve írták. Teljes mértékben megfeleltethető a mai világunkra is. Kifejezetten tetszik a könyvek első fejezete, amiket ha külön összeraknánk (kihagynánk a regény olvasása során) is megállná a helyét, mint egy külön irodalmi tanács, vagy csak röhögni egy jót Fielding iróniáján, ebből van részünk bőven amúgy az egész mű során szerencsére. Nem szoktam hosszan időzni értékeléssel, de ezt a regényt tényleg jó volt olvasni.

Lobo P>!
Henry Fielding: Tom Jones I-II.

Az ember nem is gondolná, mennyire szórakoztató, pedig a XVIII. században íródott.

ZolKov>!
Henry Fielding: Tom Jones I-II.

Tetszett, hogy részt vehetem egy regény születésében, hiszen Fielding az olvasóval beszélget, sokszor mentegetőzik, hogy mit és miért úgy írt meg ahogy. Hőseit szereti és ezt nem is rejti véka alá.
Tom Jones a „majdnem” pikareszk hős kalandjai, szerelmi románcai még ma is érdekes és olvasmányos könyvé állnak össze, köszönhetően Fielding remek történetvezetésének és humoros stílusának. Egyedül a túlzott udvariaskodás és a nagy-nagy szentimentális érzelgősség zavart a regényben.

Kíváncsi vagyok, hogy Fieldinges kiszólásokat, magyarázatokat, szatírát és humort hogyan sikerült átültetni filmbe.


Népszerű idézetek

entropic P>!

Mielőtt továbbhaladnánk, illendőnek tartom közölni az olvasóval, hogy e történet során mindvégig szándékomban van elkalandozni, valahányszor erre lehetőséget látok. Ezt én magam jobban meg tudom ítélni, mint holmi nyavalyás kritikusok, és itt azt kell kívánnom, bár törődnének a maguk bajával, és ne ütnék bele az orrukat olyan dolgokba és olyan művekbe, amelyekhez semmi közük.

I. kötet, Első könyv, Második fejezet (Európa, 1984)

6 hozzászólás
Lélle P>!

Az az író, aki meg akar ríkatni – mondja Horatius – előbb maga is könnyezzen.

478. oldal, Első kötet - Kilencedik könyv (Magyar Könyvklub, 2003)

Kapcsolódó szócikkek: író · Quintus Horatius Flaccus
1 hozzászólás
Lélle P>!

Bevallom, a magam részéről egy pillanatig sem kételkedtem abban, hogy a férfi szándékai tisztességesek. Így szokták ugyanis mondani, ha házasság útján rabolják el egy nő vagyonát.

69. oldal, Második kötet - Tizenegyedik könyv (Magyar Könyvklub, 2003)

Kapcsolódó szócikkek: házasság
Lélle P>!

– […] iskola nélkül is tudhat valamit az ember, és olyan is akad, aki teljesen buta marad az iskolában.

356. oldal, Első kötet - Hetedik könyv (Magyar Könyvklub, 2003)

Kapcsolódó szócikkek: iskola · Tom Jones
Lélle P>!

[…] azzal, ha valakit lekötelezünk, nem mindig szerzünk barátot, de ellenséget annál többet, annyi bizonyos.

35. oldal, Első kötet - Első könyv (Magyar Könyvklub, 2003)

Kapcsolódó szócikkek: ellenség · lekötelezettség
Limitáltan_gondolkodó IP>!

Bridget, mi tagadás, bizalmas viszonyban volt bátyja dolgozószobájának kulcslyukával

34. oldal

eme>!

Ugyan ki kérdezte meg valaha is, hogy mi indokolja a tér-idő-cselekmény pompás hármas egységének szükségességét, amit manapság annyira lényegesnek hisznek a drámaírásban? Megkérdezték-e valaha egyetlen kritikustól is, hogy miért nem tarthatna egy színdarab cselekménye két napig éppúgy, mint egy napig? Vagy hogy miért ne röppenhetne a közönség, legalábbis képzeletben, ötven mérföldre éppúgy, mint ötre? (Feltéve persze, ha mint a választók, ingyen utazhatik bárhová.) Van-e vajon olyan szövegmagyarázó, aki kielégítő módon meg tudná indokolni: miért állította fel az ókori kritikus azt a megkötöttséget, hogy egy dráma csakis öt felvonásból állhat, sem többől, sem kevesebből? Vagy van-e ember a földön, aki próbálta megfejteni, mi a csodát akarnak a mai színdarabbírálók azzal a szóval, hogy “alantas”, amivel aztán szerencsésen sikerült is nekik minden humort kiölniük a színpadról és valami előkelő szalonhoz hasonló unalmassá tenniük a színházat?

I. 200-201. o.

dontpanic IP>!

A háború szabadjára engedett szelindekjei nyaldosni kezdték véres szájukat: a győzelem istennője aranyszárnyakon lebegett a levegőben; Fortuna pedig elővéve mérlegét a polcról, az egyik serpenyőbe Tom Jones útitársnője és Partridge sorsát, a másikba a vendéglősét, a nejéét és a szobalányét dobta bele.

Kilencedik könyv - Harmadik fejezet

1 hozzászólás
Lélle P>!

– […] nem kényszeríthetjük magunkra azt, hogy rokonszenvezzünk valakivel. Még kevésbé erőszakolhatja ezt ránk más.

464. oldal, Második kötet - Tizennyolcadik könyv (Magyar Könyvklub, 2003)

Kapcsolódó szócikkek: szimpátia / rokonszenv
Lélle P>!

– […] csak boldogtalanság származhat abból, ha olyan ember oldalán éljük le az életünket, aki közömbös számunkra. S talán még súlyosbítja szerencsétlenségünket, ha tudjuk, hogy az, akit nem vagyunk képesek szeretni, megérdemelné szeretetünket.

464. oldal, Második kötet - Tizennyolcadik könyv (Magyar Könyvklub, 2003)

Kapcsolódó szócikkek: boldogtalanság

Említett könyvek


Ezt a könyvet itt említik


Hasonló könyvek címkék alapján

Voltaire: Candide vagy az optimizmus
Charles Dickens: Nicholas Nickleby I-II.
Aldous Huxley: Szép új világ
Charles Dickens: Szép remények
Charles Dickens: Nickleby Miklós élete és kalandjai
Charles Dickens: Nagy várakozások
Charles Dickens: Két város története
Johann Wolfgang Goethe: Az ifjú Verter gyötrelmei
Charles Dickens: Két város
Voltaire: Candide vagy az optimizmus / Candide ou l'optimisme