Ibsen, a kiváló norvég költő. drámaíró számára a sikert, hazai és nemzetközi elismerést a Peer Gynt verses dráma megjelenése jelentette. A szerző a gazdag norvég folklórból merített témákból „messze kinőve a legnagyobb kérdésre, az individualizmus problémájára keres… válasz” – írja róla Szerb Antal. A művet a neves költő és műfordító Áprily Lajos tolmácsolásában olvashatjuk.
Peer Gynt 123 csillagozás
Eredeti megjelenés éve: 1867
A következő kiadói sorozatokban jelent meg: Világirodalmi kiskönyvtár · Kis Remekművek Könyvtára Révai · Magyar könyvtár Lampel Róbert (Wodianer F. és Fiai) · Színház az egész Magvető
Enciklopédia 1
Kedvencelte 10
Most olvassa 10
Várólistára tette 95
Kívánságlistára tette 52
Kiemelt értékelések
Nagyívű dráma. Számomra egy kissé túlságosan is nagyívű. Főszerepben egy infantilis alak. Elhamarkodottan jellemtelennek is nevezhetnénk, holott nagyon is összetett jellem ő. Álmodozó, opportunista, remek helyzetfelismerő készséggel, ami alkalmat ad számtalan átváltozásra. Mivel egész életét szerepjátszás tölti be, nem ismer elkötelezettséget. Következésképpen lelkifurdalása sincs egyetlen pillanatra sem. Az érzelmeket átérzés nélkül is mesterien tudja megjátszani. Nem egy kellemes figura. Egyszóval; tipikus polgár, aki remekül elvan ezzel a se hús, se hal léttel, míg el nem jön a végső számadás ideje. Az a bizony olykor kellemetlen szembenézés életünkkel. Az ember lehet kiváló, vagy csak egyszerűen jó, olyan, akit ugyan idővel elfelednek, ám míg emlékeznek rá, megbecsüléssel emlegetik nevét. Nyilván kevesebben pályáznak arra, hogy megátkozzák őket, ám ők legalább egyértelműen gonoszak, generációkon át rettegik személyét. És Peer? Miféle dolog már semmilyennek lenni? Kinek hiányzik egy semmilyen ember? És nem vár mindenkire egy hűséges Solveig, egy kitartó szerető, aki visszamenőleg elbillentheti a mérleg nyelvét. Pedig egyre több Peer-féle fickót látok. Klónozzák ezeket? Solveig pedig már ma is hiánycikk.
Régi adósságomat róttam le ezzel a könyvvel, életem első Ibsen-drámája volt, és már biztos, hogy nem az utolsó. Bár gyerekkorom óta van tudomásom Peer Gynt történetéről, főleg Grieg zeneműve miatt, amelyet nagyon szerettem, és énekeltem is időnként egyes dalait ifjúkori „zenész” pályafutásom során. Mégsem vettem rá magam soha eddig – pedig istenbizony többször nekikészülődtem, – hogy el is olvassam. Lindow trollos könyve miatt tettem meg, és jaj, egy új szerelem köszöntött rám Ibsen személyében. (Úgy tűnik, az elhaltakhoz vonzódom.)
Olyan érzésem volt az olvasása közben, mintha Az ember tragédája és Faust ötvöződne egy teljesen északi nézőpontú világban, le sem tagadható a viking nézőpont, ahogy a hős igyekszik meggazdagodni. A valóságos élete a viking rablóé, az álmai az északi ember misztikus elméjéé. A kontraszt nehezen, vagy egyáltalán nem feldolgozható. De a szöveg bölcs és világos, gazdag mondanivalója igen.
Nekem középiskolában kimaradt ez a mű, mivel az utolsó két évben Franz Kafka kivételével csak magyar irodalmat tanultunk off. Ismeretlenül belekóstolva az új fordításba – aminek létjogosultsága, akármennyire is szkeptikus voltam vele, mostanra már a megkérdőjelezhetetlen kategóriába csúszott – viszont kellemes csalódás ért; elvitt magával a moderinzált, mégis könnyen olvasható és a huszonegyedik századi elvárásoknak maximálisan eleget tevő, új szöveg. Ennek köszönhetően nagyon kíváncsi lettem a cselekményre, s bár a vége felé szerintem Ibsen mellett belőlem is kezdett kifogyni a lendület, megérte végre sorra keríteni.
Edvard Grieg azonos című zeneművét hallottam már régebben, annak felidézése pedig sokat hozzátett az élményhez, emellett nem kerülhetem ki a megállapítást: ha néhány évtizeddel később születik, simán elmenne egy teljességgel modern, abszurd drámának, amiből a huszadik század második felében a Monty Python nagyokat meríthet, volt ugyanis az egésznek valami angolosan fárasztó vetülete, különösen az utolsó két felvonásban. Mégis az egyik legismertebb norvég, továbbá legjátszottabb Ibsen-darab, lévén örök igazságokat fogalmaz meg és fordít ki lenyűgöző módon, a mai napig helytálló, kicsit meseszerű tálalásban.
Babaház 5, Vadkacsa 4.5, Kis Eyolf 4, ideje volt már egy hármasnak? Nem is számítottam rá az előzőek fényében, hogy egy Ibsen-dráma nem fog annyira tetszeni. El is olvastam több értékelést, hogy mi az, amiért ennyire sikeres és igen, értem én a különc ember útkeresését meg minden, de nekem ez a fickó annyira ellenszenves volt az elejétől kezdve, mert voltaképpen milyen is ez a Peer? Léhűtő, hazudós, szélhámos és voltaképpen a történetben végig csak a nőket kergeti, felelősségérzet nuku, munkakedv nuku, még az anyjának se segít, sőt azt várja, hogy a kedves mama tartsa el. Igen, fontos, hogy megtaláljuk önmagunkat, a céljainkat, de ha nem vagyunk gazdagok, akkor azért valamiből meg is kell élni és nem várhatjuk, hogy azt majd mások tolják elénk, míg mi keressük az utunk :-D A meseszerű manós világot nem biztos, hogy beleraktam volna a műbe, valamint a marokkói-egyiptomi részek is untattak, inkább az eleje és a vége volt érdekesebb. Főleg a vége, ahol visszatér a kötet elején megismert, ujját levágó férfi alakja, mint Peer szöges ellentéte, s mégis Peer valami olyasmit mond önmagáról abban a jelenetben – amin felnyerítettem, hogy ilyen nincs! – hogy ő bizony szegény, de erényes, na, itt leszakadt az állam, a fent felsorakoztatott jelzőkhöz odakerült a nagyképű is. Azért az vicces volt, hogy az elején a fiatal Peer hazudozásait (melynek általában valami helyi mítosz, legendás hőstett volt az alapja, csak ő egy picit megmásította) kiröhögik, de mikor öregemberként tér vissza, ezek a meséi már ugyancsak legendákká lettek, s immár úgy beszélnek róla, mint megtörtént dolgokról (no meg ugye halottakról jót vagy semmit…)…
Összességében azonban én nagyon untam ezt a drámát, nem tetszett, sajnáltam az anyját, meg Solveiget, Peert pedig ezerszer felnégyeltem a történet során :-D
A verses forma lenyűgöző, a fordítás nagyon szép.
Maga a történet nekem nem tetszett annyira, de ez semmit nem von le az értékéből.
Elgondolkodtató, nagy hatású mű.
Tipikusan az az írás, hogy az embernek muszáj odafigyelnie olvasás közben. Plusz keresni a mögöttes tartalmat.
Keserédes szájízt hagyott maga után.
A vadkacsa és a Babaház után nem teljesen erre számítottam. Lehet a dráma verses formája is zavart, számomra így kevésbé volt élvezhető.
Ibsen eddig olvasott darabjai közül ez tetszett a legkevésbé. A verses forma mellett ebbe nagy mértékben belejátszott Peer Gynt karaktere, akivel egy kicsit sem tudtam azonosulni.
Persze értem én, hogy keresi helyét a világban, de ha ezt kevésbé önző módon tette volna meg, akkor öt csillagot adtam volna rá.
Az önző, fantáziadús gyermek Peer-t mindenki gúnyolja, de ő nem törődik velük. Az anyja kihasználása miatt sok fekete pontot szerzett nálam. Az első önzetlen tette, amikor világgá megy, és eltávolítja magát a tiszta lelkű Solveig közeléből.
Az élete, a vándorlásai során úgy váltogatja a szerepeket és életmódokat, mint más a kabátokat. Nem érti meg a manók tanítását, és a maga módján követi a Légy önmagad! tanítást, a világ császára akar lenni.
Az élete alkonyán pedig rá kellett jönnie, hogy ha mindent lehámoz magáról, akkor csak az ürességet találja. Igazából ez volt az a pont, amikor megsajnáltam. Nem lehet kellemes érzés, amikor halálunk előtt mélyen magunkba nézünk, és nem találunk semmit.
Újra el akar menekülni Solveig elől, de a nő önzetlen szerelmével megmenti a kárhozattól.
Egy kicsit hiányérzetem volt a végén, nagyobb jelenetet vártam Solveig és Peer között. Lucinda Riley: Viharnővér című könyvében a Grieg által megzenésített színpadi darabban nagy hangsúlyt kap a végén Solveig dala, és így teátrálisabb záró jelenetre számítottam a drámában is.
Egy újabb elgondolkodtató dráma Ibsen-től, az emberi léttel, az emberi élet értelmével, önmagunk keresésével, önmagunk megvalósításával kapcsolatban.
A darab elején úgy éreztem végre, végre, megtaláltam a nekem való drámát. Mint az első merülését végző búvár (még sose volt benne részem, csak így képzelem), lelassult mozdulatok és soha nem tapasztalt végtelen csend, körülötted meg színekben tobzódó pici halak lebegő kavalkádja. Az értékelésem miatt azért a sok lelkes akvarista ne rohanjon rögtön a polchoz, mert halakat nem fog találni a könyvben, de helyette lesz repülő rénszarvas, meg törpék… A huszonnégy órás határidő miatt kb. a könyv felénél átváltottam gyorsolvasásra – így is célfotóval sikerült abszolválnom a kitűzött célt – ami sajnos az értelmezés rovására ment. Így most nem csillagozok (minimum 4 !), újraolvasási listára előjegyeztem magamban. Addig lesz időm utána nézni: Szoria-Moria, Gomböntő, Hegel gondolatai (na ja, illene már legalább az oly gyakran említett filozófusoktól saját műveket olvasni, mert a filozófiatörténet címszó alatt tanultak khm nagyrészt a feledés nirvánájába szublimáltak). És ha már az értékelők oly lelkesen emlegették a zenei feldolgozását, ideje szörfözni egyet a youtube-on is.
Nem egészen ilyennek képzeltem Peer Gynt-t. Valamilyen hősnek inkább, ehelyett egy emberről olvastam, aki egyik rosszból a másikba esik. Nem teljesítette be azt, amit neki kellett volna tennie… De Peernek igaza van. Honnan tudhatnánk pontosan, mi a feladatunk ebben az életben? Mindenki keresi, de vajon megtalálja-e? Hol lesz otthonává a jelen?
Eszembe jutott, hogy valóban a rosszabb, ha valaki se nem jó, sem rossz, hanem semmilyen. Ezért jön a Gomböntő minden ilyen élet végén, hogy újra megpróbálhasson valamit tenni.
Más: Egészen vicces, hogy a manóknak újságja is van és ott cikkek jelentek meg Peer Gynt tetteiről. Az ördögöt meg simán át lehet verni azzal, hogy jó messze láttuk magunkat, menjen csak arra.
Solvejg pedig megdöbbentően hűséges, ehhez a vén ravasz rókához…
Tetszett.
Peer álomvilágban él. Egy furcsa, saját maga teremtette, gyermeki és hívogató álomvilágban. És irigylem őt, mert mindig van hová menekülnie, ha túl nehéz szembenézni a világgal, fájdalommal.
Peer örök gyerek, aki nem hajlandó felnőni, aki mindig tud új erőt meríteni és előítéletek nélkül hozzáállni embertársaihoz. (Persze, amilyen a világ ezt jócskán ki is használják)
Peer Gynt egyike azoknak, akik emberiek, „felnőtt gyermekek" és nem félnek önmaguk lenni. Szabad, mert önmaga és ezt büszkén vállalja, még ha a világ ezért ki is veti magából.
Népszerű idézetek
Ezt a könyvet itt említik
Hasonló könyvek címkék alapján
- Madách Imre: Az ember tragédiája / A civilizátor 79% ·
Összehasonlítás - Georg Büchner: Danton halála 73% ·
Összehasonlítás - Edmond Rostand: Cyrano de Bergerac 93% ·
Összehasonlítás - Madách Imre – Vecsei H. Miklós: Az ember tragédiája ·
Összehasonlítás - John Milton: A küzdő Sámson 89% ·
Összehasonlítás - Edmond Rostand: A sasfiók ·
Összehasonlítás - Hugo Viktor: Ruy Blas ·
Összehasonlítás - Adam Mickiewicz: Ősök ·
Összehasonlítás - Percy Bysshe Shelley: A megszabadított Prometheus ·
Összehasonlítás - Leszja Ukrajinka: Erdei rege ·
Összehasonlítás