Három ​dráma 86% 130 csillagozás

Továbbra is nagyon szeretem Ibsent, érthetően, csattanósan, keményen mutat be fontos témákat a drámáiban.
A Vadkacsát szeretem a legjobban a három műből, nemrég láttam színházban, és most újra átolvastam, hogy lássan a különbségeket. Az eredeti történet szerintem így tökéletes, ahogy van. Megrázó és bosszantó, felkavarja az olvasót.
A Nórát emlékszem, hogy olvastam, de csak a legvége volt meg, így azt is újra fellapoztam, tényleg értékes és jó történet, könnyen érthető, a nő jogáról szól a házasság intézményében, szóval ezt is érdemes elolvasni.
Most pedig újdonság volt a Solness építőmester, mert bár erről is tanultam, de nem olvastam soha. Annyira nem is bánom, mert ez a leggyengébb a három közül, de azért érdekes volt. Talán itt nézhetünk a legfurcsábban, hogy most akkor ki hazudik vagy ki őrült ebben a történetben, de így is érdekes volt, megvolt az ibseni hangulat, és a drámai végkifejlet. Valószínűleg azért nem szerettem annyira, mert nem tudtam azonosulni a főszereplővel, mivel antihős volt.
Mindenképpen Ibsent ajánlanám azoknak, akik drámát akarnak olvasni, és Shakespeare-en kívül más írókkal is megismerkednének. :)
https://www.youtube.com/watch…

Nóra: Az abszolút a kedvencem a három dráma közül! Végig izgalmas, tele feszültséggel, hogy vajon mit lépnek majd a szereplők, ha kitudódik egy bizonyos titok. Imádtam, amikor Nóra a sarkára állt a férjével szemben, és nyíltan érvényre juttatta saját akaratát, önállóságát spoiler. Képzelem, mekkora felháborodást válthatott ki az akkori társadalomban a dráma üzenete, ami egyébként napjainkban is igen aktuális. A házasságban történő elnyomás, behódolás, majd a mindent felforgató lázadás az elnyomás ellen, szabadulás az aranykalitkából, avagy a babaszobából… a Nóra kétségkívül egy olyan klasszikus, amit nemtől függetlenül illene elolvasni, elmorfondírozni rajta.

A vadkacsa: Szépen kirajzolódtak benne a családi viszonyok; ami a legjobban megérintett, az Hedvig ragaszkodása az apjához spoiler, ebből az önfeláldozás szívszorító motívuma bontakozott ki. A téma itt se könnyed, egy múltbéli hiba árnyéka vetül hirtelen a szereplők életére, és ez befolyásolja jelenlegi családi helyzetüket, illetve a jövőre vonatkozó lépéseiket.

Solness építőmester: Akárcsak az előző két drámában, itt is egy múltban történt esemény zavarja meg a karakterek viszonylag nyugodt napjait, ezúttal azonban felmerül a kérdés: hogyan segíthet hozzá egy korábbi tragédia a jövő boldogulásához, sikereihez? Ez a központi kérdése Solness építőmester vívódásának. Ugyan a Nóra és A vadkacsa mélyebben megérintettek, másodszori nekifutásra már könnyebben azonosultam Solness problémájával. Akkor döbbentem csak rá, hogy az őt foglalkoztató kérdés tulajdonképpen az én családomban (habár más körülmények között) is meghatározó.

Örülök, hogy időt szakítottam Ibsen munkásságára, komoly témákat és kérdéseket feszegető, mégis könnyen fogyasztható, lebilincselő drámákat írt. Érdemes elolvasni egyet-kettőt, de lehetőleg teljes odafigyeléssel, különben nem biztos, hogy eljut az üzenet az olvasóhoz. :)

Bevallom becsülettel, a skandinávok iránti minden vonzalmam ellenére az irodalmukkal eddig nem nagyon ismerkedtem meg – ami határozottan hiba volt, és gyorsan igyekszem kijavítani.
A kötetet némileg szerencsétlen módon a közepén kezdtem, A vadkacsával: nem volt jó ötlet. Senki nem szólt előtte, hogy szimbolista analitikus drámát fogok olvasni (ráadásul egy elég hosszút), szóval igencsak pofára estem vele első olvasásra. Második olvasásra azonban már jobban figyeltem a szimbólumokra és az apró utalásokra, és nem tudtam mást tenni, mint meghajolni az előtt a zsenialitás előtt, amivel Ibsen ezt a művét összerakta. Mindazonáltal dühös is vagyok rá, mert olyan dolgokra ébresztett rá, amikre nem hetekkel karácsony előtt szerettem volna ráébredni.
A Nóra határozottan egyszerű cselekményével és gyorsan átlátható szimbolikájával együtt is a kedvencem lett a kötetből. Én a magam részéről sajnálom, hogy nem ez a kötelező olvasmány Ibsentől: a mondanivalóját sokkal aktuálisabbnak és mindenki számára megszívelendőnek tartom.
A Solness építőmestert szerintem vétek olvasni. Legalább háromféle, egymásnak ellentmondó értelmezés jutott eszembe mindegyik jelenetnél, és így elég könnyű volt belezavarodni. Látni kell, akár többször is, több rendező többféle értelmezésében, de egyszerre csak egyféleképpen.

UI.: Kifejezetten örült a lelkem, hogy erős, intelligens női karakterekkel és feminista gondolatokkal találkozhatok 19. századi művekben.

Nem volt olyan rossz
Teljesen élvezhető és váratlan befejezései voltak.

Nóra: Egészen szkeptikusan álltam hozzá, hisz nagyon távol áll tőlem ez a műfaj, viszont az első pár oldal után éreztem, hogy nem fog csalódás érni. Elképesztőnek tartom, hogy egy majdnem 150 éves dráma mennyire aktuális tud lenni. A végéig hajtott a kíváncsiság, hogy mikor durran ki az idill lufija, amiben Nóra élete nagy részét élte. Szépen lassan, de lényegretörően követhetjük végig Nóra megvilágosodását, hazugság, elnyomás, bizonytalanság és az önállóság kiharcolásán keresztül. Nóra férje sokszor kiborított, de gyönyörűen bemutatta, hogy hogyan is éltek a nők akkoriban. Nagyon szerettem, hogy a végén Nóra képes volt szembeszállni a társadalmi elvárásokkal és inkább önmaga megtalálását választotta.

Ibsen eddig valahogy teljesen kimaradt az életemből, a Nórát és A vadkacsát is csak címről ismertem, és fogalmam sem volt róla, miről szólnak ezek a drámák. Jól meg is lepődtem, de örülök, hogy elolvastam őket.

Nóra
Az elején majdnem félbehagytam, annyira idegesített az idétlen, gyerekes Nóra és Torvald gügyögése. Később aztán megértettem. Ahogy bontakozik ki a történet, kiderül, hogy senki sem az, akinek az elején látszik és a nagy boldog család közel sem olyan boldog. A végén meglepett Nóra döntése, de valahol megértem. Hihetetlen, mennyire időszerű még ma is a dráma alaptémája.

A vadkacsa
A Nórához hasonlóan a családi idill itt is csak illúzió, amit a múlt sötét titkai egy pillanat alatt szétzúznak. Gregers nekem a tipikus példája a „minek az embernek ellenség…” mondásnak. Milyen elborult lelki világa lehet egy olyan embernek, aki így felforgatja a barátja életét és aztán képes egy gyereket rábeszélni ilyen hülyeségre?! Hjalmar meg a másik fele, értem én, hogy haragszik, de hogy képes így viselkedni Hedviggel, akit állítólag szeretett és aki nem tehet semmiről?! Már a 13 fős asztaltársaság előrevetítette, hogy valami tragikus fog történni, mégis mellbevágott. Komoly kérdéseket feszegető, elgondolkodtató darab.

Solness építőmester
A három dráma közül ez tetszett legkevésbé. Talán azért, mert a munkám során már több Solnesshez hasonló emberrel találkoztam, akik ugyanígy viszonyultak a fiatalokhoz. Aztán ahogy fény derült a múltban történt tragédiára, kezdtem sajnálni és megérteni. Hilde-t viszont nem tudtam hova tenni, nem értem mi motiválta, ha csak az nem, hogy ő még Solnessnél is őrültebb.

Ibsent nagyon megszerettem, ezek a kérdések, melyek őt és szereplőit foglalkoztatják, örök érvényűek. Vajon jó az, ha kiderül valami a múltból? Jó, ha mindent tudunk a másikról? Tényleg minden helyzetben az igazságot kell kutatni, napvilágra hozni?
Mennyi ilyen szituáció létezik, mennyi ember, mennyi kapcsolat, s mennyi-mennyi hazugság. És ez így van rendjén. Vagy mégsem?

Csak a Nóra című drámát olvastam, de kötelező olvasmányhoz képest nekem tetszett. Habár a végét kicsit furának és értelmetlennek láttam. Volt benne igazság, de szerintem ez a végkifejlet túlzás volt.

Hát, öö, igen, ez is csak egy kötelező. Pedig nem is úgy álltam hozzá, ahogy néhány korábbinál…
Ezek a madaras címmel ellátott drámák valamiért nem lopták be magukat a szívembe. Jó, ez mondjuk jobban tetszett, mint a Sirály, de mégis… valahogy nem tudtam szeretni. Az eleje untatott, az a sok karakter, uhh, meg elhúzták, hogy mi is történt a múltban, ami nagy hatással van még mindig az emberekre. Amint ez kiderült, egyre inkább lankadt a figyelmem, csak akkor figyeltem igazán, amikor megemlítik magát a címadó vadkacsát. Hedviggel sem igazán foglalkoztam sokáigspoiler. Ez a Hjalmar meg… ilyen embert és apát senkinek nem kívánok, néha leütöttem volna szívem szerint, Gregersszel az élen. spoiler
Nem volt ez rossz, talán csak nem a megfelelő alkalommal olvastam. De szerintem a jövőben adni fogok a Nórának és a Solness építőmesternek is egy esélyt.

Ennyi év olvasás elég volt ahhoz, hogy rájöjjek: nem tudok drámát olvasni. Valahogy sosem fog még igazán, sosem tudom átérezni, nem tudom úgy élvezni, mint egy izgalmas regényt. Sokkal inkább nézem, minthogy olvassák őket.
Aztán itt van Ibsen, aki ezt a gondolatmenetemet teljes egészében felforgatta. Merthogy ezt a három drámát egyenesen imádtam!
Iszonyatosan jó élmény volt, ami után elmondhatom, hogy Ibsen szerettette meg velem e műnemet. spoiler
A legeslegkedvdncebb egyértelműen A Vadkacsa, bár nem tudom, mondhatok-e ilyet az egész mű ismeretében. Nagyon megérintett, az elejétől a végéig ott voltam a történetben, bár nagyon lélekre nehezedő volt az sok sors és életút, amit Ibsen bemutat ebben a történetben.
A Nóra már egy kicsit más világba vitt, és nagy mértékben csökkentette számomra az élményt a két főszereplő antipatikus mivolta. Egyszerűen képtelen voltam azonosulni a jellemükkel, viselkedésükkel, a kapcsolat pedig, amelyben éltek, egyenesen taszított. A végkifejlet sem azt adta, amire számítottam. Mindettől eltekintve egy elképesztően megírt, élvezetes, magával ragadó műről van szó.
A Sollness építőmester is hasonló élményt nyújtott. Volt a történetében valami hátborzongató, valami tragikus, ami a mű végén kellőképpen ki is bontakozott.
Kissé kaotikusnak éreztem a történetet – ugyancsak nem a legszimpatikusabb szereplőkkel –, bár ez azt hiszem, a főszereplő lelki világát akarta ábrázolni. És teljes egészében sikerült is neki!
spoiler