Éjszakai ​ügyelet (Irene Huss felügyelő esetei 1.) 72% 51 csillagozás

Nem remgetette meg az izgalmi mérőmet. Elvoltam vele,imitt-amott vontatott volt. Kiszámítható volt,hogy ki volt az elkövető. Néhol feltűnt egy-egy cselekményszál,aminek szerintem semmi értelme nem volt. A nyomozás is csak csordogált. Felejtős volt.

Tudom, hogy általában azon szoktam panaszkodni, hogy a krimik túl csavarosak, a hiteltelenségig bonyolultak, de ez meg már olyan csavarmentes volt, hogy az már szög.
Ennek ellenére van benne valami…

Ez egy jó történet is lehetett volna, ha nem bonyolítják egyes részleteit az unalomig. A bűnügy megkapja a 15-ös karikát, mert semmi véres, durva, kegyetlen vagy borzalmas nem volt benne.
A karakterek szerethetőek, de szerintem nem lett volna mindre szükség, ha a nyomozok nem csak hétfőtől-péntekig dolgoztak volna…muhaha. hacsak valami nem történik valamelyikükkel a folytatásban Irene spoiler Megmondom őszintén, nem értettem bizonyos részeket ebben a könyvben, vagy hogy miért kerültek bele. Ott volt Birgitta és az ügye, meg a furcsa viselkedése vagy a másik bűnügy, amire nem emlékszem, hogy felderítették volna vagy Irene és a lánya „kalandja”

Már olvastam egy szuper történetet Irene Huss nyomozóval, így elkezdtem sorra venni a köteteit. Ezen az elsőn azért érezni lehet, hogy bevezető sztori. Én egyébként szerettem olvasni, lekötött a cselekmény. Külön öröm volt számomra az is, hogy a nyomozónő egyik lánya vegetáriánus és ki is állt az események közepette a nézeteiért.

Kissé túlbonyolított, néhány felesleges szállal, de remek alapötlettel bíró krimi. Ritka kivétel, hogy már a 150. oldal körül tudtam kik a gyilkosok és azt is elég egyszerű volt kideríteni, miért…. Pénzért.
Az igazán jó skandiknál nem szoktam kitalálni, ki a hunyó. A svéd csavar az hiányzott.

Első olvasásom az „írónőtől”, nekem túl részletekbemenőek voltak egy-egy résznél a leírások, a nyomozásra fektettem volna nagyobb hangsúlyt.
A családjába/családi életébe is nagyobb bepillantást engedett a nyomozónő – Irene – mint kellett volna…szerintem. De tetszett, ahogy kihúzta a gyanúsítottból fura kérdésekkel a lényeget :)
De érdekes eset volt, sokáig nem is sejtettem, ki is a gyilkos. spoiler

Első olvasásom volt ez Helene Tursten-től és korrekt kis történetet hozott össze. Nem sorolom a legjobb skandináv krimik közé, de az én elgondolásomban nagy hibák sem voltak benne. Tény, hogy nem rágtam le a körmeimet izgalmamban, de végig jól szórakoztam amíg olvastam a történetet. A szereplők is rendben voltak, ezúttal nincs szenvedély beteg, magánéleti problémák tömkelegeivel küzdő főhős, de talán nem is baj mert nem kell minden fejezetben végig kísérni a szenvedést. A bűnügy sem túl brutális, de éppen megfelelő a megoldás ötletes, de Nesbo-i csavarok azért nincsenek a történetben, de mindenképp megéri elolvasni!

Kicsi misztikummal kevert krimi! Nem volt rossz! de a magyarázat szerintem gyengére sikerült, hogy miért öltek benne!

Ami leginkább felkeltette az érdeklődésemet, az a természetfeletti események krimibe való ültetése. Vajon valóban szellem kísért a kórházban, vagy csak egy alaposan kitervelt gyilkossággal állunk szemben. A válasz – ezzel talán nem árulok el nagy titkot – az utóbbi, de érdekes látni, hogyan oldja meg a szerző, hogy a szemtanúk vallomása és az eset körülményei alapján ott motoszkáljon a nyomozók fejében, a „mi van, ha mégis…” kérdés. Alapvetően megvagyok elégedve a nyomozás menetével, bár némely kérdést nagyon egyszerűen intézett el, ezeket kissé banálisnak éreztem.

Jó sok szereplőt kapunk, hiszen a gyilkossági csoport majd' minden tagját megismerhetjük, köztük is dúlnak az ellentétek (na, mondjuk a szexuális zaklatás volt az egyetlen felesleges szál a történetben, persze, lehet, a továbbiakban lesz még jelentősége), Irene családjában is zajlik az élet (ikerlányainak egyike épp azt találja ki, hogy vegetáriánussá válik és egy elszánt aktivista csoport tagjaként küzd az állatok jogaiért) és természetesen a bűntény során is kapunk vagy fél tucat gyanúsítottat. A gyilkos személyére rá lehet jönni, igaz, nem egy könnyen, de aki figyelmesen olvassa a sorokat, idő előtt gyanakodhat az elkövetőre. Bevallom, nekem két tippem is volt, az egyik bevált (valóban azzal árulta el magát, amiért én is gyanakodtam rá), a másikat viszont eltékozolt lehetőségnek éreztem, hiszen sokkal ütősebb befejezést lehetett volna kreálni.

Irene Huss felügyelő szimpatikus, tipikus jó zsaru karakter, bár van néhány tulajdonsága, ami nem nyerte el a tetszésemet. Kezdve azzal, hogy bár valóban boldog házasságban él, mégis minden pasinak elveszik a szemében, elalél az izmoktól és rögtön elpirul lányos zavarában, mikor ezt szóvá teszik nekik. A gyermekei felé sem feltétlen olyan módon nyit, ahogyan más tenné és a munkájában is találtam kivetnivalót. Az egyébként végig zavart, hogy a szereplők többsége napbarnított bőrrel, gyönyörű hajjal és szemmel van megáldva, és minimum egy görög félisten vagy egy szépségkirálynő. Miért nem lehetett átlagos karaktereket alkotni, miért kellett mindenkit szexszimbólummá tenni?

Ezzel szemben volt a könyvben egy jelenet, ami különösen tetszett, és eddig ilyet máshol nem olvastam: a nyomozás közben Irenének és csapatának egy másik esetet is fel kell göngyölítenie. Habár viszonylag hamar megoldják az ügyet, abszolút jó pontként értékelem, hogy végre olyat is olvashattam, aminek nincs köze a főszálhoz, csupán azt a célt szolgálja, hogy egy felderítő csoport nem egyetlen üggyel foglalkozik egyszerre, vannak kisebb-nagyobb esetek párhuzamosan.

A könyvön kissé érződik a kilencvenes évek hangulata, de ez ne riasszon el senkit, csupán arról van szó, hogy nem a legmodernebb technológiát használják az eset felderítésénél és a gyilkos indítéka is a korabeli filmekéhez igazodik. A folytatást minden estre várom, mert minden apróbb hibája ellenére élvezetes krimit kaptam, ami tökéletesen megállja a helyét a többi skandináv szerző között.

Végre vége :) Végre megértettem mi volt ez az egész kissé misztikus de fölöttébb tárgyilagos mizéria…