Ondine 49 csillagozás

Heather Graham: Ondine

Ondine, a kegyvesztett Rochester herceg lánya II. Károly udvarától távol, békésen éli az előkelők gondtalan életét. Ám egy napon apja cselszövés áldozatává válik, őt pedig felségárulóként kisemmizik örökségéből és halálra ítélik. Amikor a bitóhoz hurcolják, és a nyakára teszik a kötelet, úgy tűnik, mindennek vége: ő meghal, és soha nem tisztázhatja magát a hazug vádak alól…
Lord Chatham tragikus körülmények között elveszíti feleségét. Bár minden jel arra vall, az asszony öngyilkos lett, a gróf biztos benne, hogy valójában gyilkosság történt. Elhatározza, hogy leleplezi a gonosztevőt, és bosszút áll rajta. Ám ördögi terve megvalósításához újra meg kell nősülnie. A sors ekkor vezeti a vesztőhelyhez, ahol az elítéltek között megpillantja a varázslatos szépségű Ondine-t…

Eredeti megjelenés éve: 1988

>!
Hajja & Fiai, Debrecen, 2000
314 oldal · puhatáblás · ISBN: 9639037869 · Fordította: Vágó Tímea

Enciklopédia 2

Szereplők népszerűség szerint

Ondine, Rochester hercegnője · Warwick Chatham


Kedvencelte 7

Várólistára tette 13

Kívánságlistára tette 1


Kiemelt értékelések

Sippancs P>!
Heather Graham: Ondine

Egy picit nekem már sok lett a végére az átkozódás, de ettől függetlenül faltam a lapokat.
Különösen tetszett, hogy két ilyen erős karakterről olvashatok, mind Ondine és Warwick, igazából csak azon lepődtem meg, hogy a tucatnyi ajtócsapkodás, pofon, hajtépés és veszekedés mellett nem dőlt rájuk egy fogadó vagy kúria sem. :) Szegény Mathildát nagyon sajnáltam, valami rég elpattanhatott benne, Justinról viszont szívesen olvasnék még, kár, hogy neki nincs önálló könyve.

Lovas_Lajosné_Maráz_Margit P>!
Heather Graham: Ondine

Hogy én mennyire szeretem az ilyen, kalandos történelmi romantikus történeteket, imádtam minden sorát.
Valamikor régen olvastam már, de nem nagyon emlékeztem rá, jó volt újra feleleveníteni a történetet.
A 17. századi Anglia nem volt egy könnyű korszak, ment az ármánykodás, intrika, a vagyonért, hatalomért, amit a korabeli férfiak műveltek és persze a vagyonos férfiakért, amit a féltékeny végzet asszonyai próbáltak megszerezni maguknak.
Ebben a könyvben is volt, összeesküvés, gyilkosság, merénylet kísérletek, szóval minden, ami izgalmassá teszi. És természetesen a szerelem, erotikával fűszerezve.

Zeraphic>!
Heather Graham: Ondine

Valahogy elkerülte a figyelmem ez a kis Graham féle gyöngyszem.
Imádom a könyveit, de leginkább a sorozatait olvastam eddig.
Most kedvet kaptam egy kis történelmi romantikára, így nem volt kérdés kinek a művei között válogassak.

Már az elején az izgalmak izgalmát élhettük át, nem is lehetett unatkozni egyik fejezetnél sem.
Ondine (olyan furcsa név :) egy igazi tüzes hercegnő volt, akinek még a haja színe is harmonizált habitusával.
Nagyon szerettem őt, azért meg kiváltképpen, hogy ilyen kitartó és elhivatott volt apja nevét és becsületét illetően. Annyi mindenen keresztül ment, mégsem adta fel soha.

Warwick a másik kedvencem volt. Igazi harcos, aki közben képes a gyengédségre, ha szeretteiről van szó.
Kedves volt tőle, ahogy Genevieve-vel törődött, bár egyáltalán nem illett hozzá, semmilyen tekintetben.
Aztán belépett életébe egy vörös hajú veszedelem és már nem volt neki menekvés :)
Imádtam a szócsatáikat, sokat nevettem rajtuk, elképesztő milyen beszólásai voltak Warwick-nak, de Ondine sem maradt le mögötte!

Emellett ment az ármánykodás egy megkeseredett szajha által, de az igaz érzelmeket, akkor sem tudta összezavarni, se megsemmisíteni.
És ott volt még Károly is :))) aki megcsillogtatta hihetetlen humorát, főleg azt szerettem, ahogy Warwick-ot ugratta és szétidegesítette sokszor :)))

Jó volt. Már nagyon kellett egy fantasztikus történelmi regény.
Meg is kaptam. Szuper volt!!!
Csak ajánlani tudom a történelmi romantika kedvelőinek.
Minden van benne, főleg sok szenvedély :)))

NyZita >!
Heather Graham: Ondine

Ez kérem egy teljesen korrekt kis történelmi romantikus, „királyokkal, hercegnőkkel, grófokkal, válogatott cigánylegényekkel”, akár a mesében.

Semmi egetverő, viszont igazi pörgős, kalandos történet gyilkossággal, mindenféle ármánnyal, lovagi tornákkal, kísértetekkel a családi kriptában, kovácsnak öltöző nemesúrral, akasztófáról mentett menyasszonnyal. Mennyire imádná ezt az anyukám! :D

Apró kis felüdülés, hogy a mostanában nagy divat kora 19. század helyett jó 150 évvel korábban játszódik.

A mellékszereplők zseniálisak, a főhősök talán kicsit kevésbé – talán egy cseppet következetlen, néhol meg inkább eltúlzott a két karakter. off

Összességében, ha valaki szereti a műfajt, és kicsit már elege van a Bridgertonokból, annak jó szívvel ajánlom.

meteoritastar>!
Heather Graham: Ondine

Ez a konyv nekem tetszett.
Senki se varjon tole hatalmas csavarokat, elegge kiszamithato minden. Bar azert van benne egy kis fejtoro resz.
Engem a szereplok nem mindennapi talalkozasa mar megfogott. Lord Catham stilusara nem is irok semmit ♡<3 tetszett, hogy nem olvadt el egybol Ondintol es lett kezesbarany. Vagyis nem mutatta.:)):)) Igy sokaig elvezhettem a civodasaikat:)):))Ondinet is megkedveltem spoiler
Akiben kellemeset csalodtam, az a kiraly volt. Nem is tudom, hogy kedveltem e ennyire uralkodot mas konyvekben. Nagyon jokat mosolyogtam. :)):))
Szoval csak ajanlani tudom annak, aki olyan tortenetre vagyik, ahol minden gonosz elnyeri melto bunteteset es a jok boldogan elnek…szerelem, szivarvany meg miegymas :)):))

8 hozzászólás
bagolyolvas>!
Heather Graham: Ondine

Az egyik örök kedvenc történelmi romantikusom. Egyszerűen imádom. Van benne ármány, titok, nyomozás, izgalmas fordulatok, karakterek, szívet dobogtató jelenetek, egy kis sírós rész. Csupa olyan, amitől sóhajtozik az ember olvasás közben, után. Amikor már azt hinnénk, hogy jön a happy end, akkor még csak a könyv felénél tartunk és indul a második felvonás!

Tamlilla >!
Heather Graham: Ondine

Néhol annyira bárgyú volt, hogy azt gondoltam ez talán az írónő első könyve lehet. Ettől függetlenül a történet aranyos, bár tele van hihetetlen, mesébe illő elemekkel, sőt, logikai hibákkal. A hangulata viszont a szokásos Graham, így jár ahárom és fél csillag.

Nello>!
Heather Graham: Ondine

Egyszerűen imádtam. A számtalan bonyodalom nagyon izgalmassá tette a regényt.A főhősök érzelmeinek kibontakozása szépen fel volt építve.Nem tudok csalódni az írónőben, egyszerűen csodálatos könyvei vannak.

Tavaszi_tekercs>!
Heather Graham: Ondine

Nagyon tetszett ,különösen amikor perlekedtek :) !!!

suzyfox>!
Heather Graham: Ondine

Kedves kis romantikus volt, bár picit hosszúra nyúlt a „felvezetés”. Két erős akarat feszült egymásnak, pontosabban a férfi erős akarata, meg a nő erős akarat és a néha butuska felfogás és sokáig húzták az őszinte beszélgetést, bár a kezdetek fényében ez érthető volt. Ondine a szerencse lánya, Warwick meg az igazi hős,a gonoszok nagyon gonoszak, a pozitív mellékszereplők meg aranyosak. Még Károly is. Ő vicces is volt.


Népszerű idézetek

Sippancs P>!

– Verjen meg az isten, te átkozott, féleszű, nyomorult csirkefogó, te öntelt, felfuvalkodott pávakakas… – kezdte Ondine.
– Mellesleg urad és parancsolod – vágott a szavába Warwick, […].

82. oldal

Sippancs P>!

– Pokolba az ígéretekkel, ördög vigye a tisztességet! – suttogta. – A jövő talán csodás dolgokat tartogat számunkra, de az is meglehet, hogy tragédiát, borzalmakat. Azt mondom hát, ne firtassuk a titkait, éljünk inkább a mának.

175. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Lisa Kleypas: Az ördög télen
Lisa Kleypas: Ördöngös tavasz
Elizabeth Hoyt: A sötétség hercege
Julia Quinn – Shonda Rhimes: Sarolta királyné
Julia Quinn: A vikomt, aki engem szeretett
Lisa Kleypas: Mindenem a tiéd
Julia Quinn: Hogyan fogjunk örökösnőt
Amanda Quick: A szerető
Julia Quinn: Sir Richard Kenworthy titkai
Kristi Ann Hunter: Előkelő álarcosbál