!

Ne bántsátok a feketerigót! 401 csillagozás

Harper Lee: Ne bántsátok a feketerigót! Harper Lee: Ne bántsátok a feketerigót! Harper Lee: Ne bántsátok a feketerigót! Harper Lee: Ne bántsátok a feketerigót! Harper Lee: Ne bántsátok a feketerigót!

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Az alabamai Maycomb városában utolsó gondtalan nyarát tölti egy testvérpár, Jem és négy évvel fiatalabb húga Scout. Az őket anya nélkül nevelő Finch ügyvéd megpróbál tökéletes apaként viselkedni, ám neki sem könnyű. Izzik körülötte a levegő: egy színes bőrű férfit véd a bíróságon… Ráadásul váratlan események, misztikus jelenések, nyugtalanító hírek zavarják meg a család nyugalmát. A gyerekek élete is gyökeresen megváltozik: a felnőtté válás varázslatos és fájdalmas útja immár elkerülhetetlen számukra…

Eredeti mű: Harper Lee: To Kill a Mockingbird

Eredeti megjelenés éve: 1960

Szereplők népszerűség szerint

Atticus Finch · Jean Louise Finch (Scout) · Jeremy Finch (Jem) · Miss Maudie

Hirdetés

Kedvencelte 159

Most olvassa 28

Várólistára tette 483

Kívánságlistára tette 234

Kölcsönkérné 12

Elcserélné vagy eladná

>!
800 Ft ★★★★★ Eladó
Kristin76 könyve

Kiemelt értékelések

+
>!
Stone P
Harper Lee: Ne bántsátok a feketerigót!

Vagy ne öld meg soha a poszátát. A 30-as évek Amerikája, annak is a déli fertálya, mindez a hatvanas évekből visszatekintve és egy huszonegyedik század első évtizedét maga mögött hagyó olvasás nyomán érdekes képet mutat. Nyolcvan év sok, egy emberi életet le lehet élni, de fél évszázad sem elhanyagolható, pláne egy könyv szempontjából. Amerikában kötelező olvasmány.
Egy kislány mesél, visszaemlékezik, nem a hat, nyolc éves gyermek gondolatai, azokat már belepte a felnőtt értelem pora, de így is friss és üde. Eszembe juttatta a gyermekkorom, amikor mindig egy kicsit felesleges utánfutó voltam bratyeszom és kis bandája kocsija után. Nem sokat játszottunk együtt, de amikor igen, azokra máig emlékszem.
A rasszista dél még nem veszi emberszámba a feketéket, azok folyamatosan vándorolnak északra, ahol a hatvanas években felgyújtják a fehérek világát. Belegondoltam a sorsukba, azoknak volt könnyebb, akik elhitték, h valóban kevesebbek a fehéreknél, de gyanítom, h én fejjel mentem volna a falnak.
Kedvenc részem, mi más lenne, a bírósági tárgyalás. A vádlott egy fekete, az esküdtszék tagjai, az ügyész, az ügyvéd fehér. Mégis képes az ügyvéd elhinteni a kétkedés magját egyetlen elmében és az esküdtek hosszan tanácskoznak, mielőtt ítéletet hoznak. Erről eszembe jutott 1957, a Tizenkét dühös ember, ahol a vádlott szintén diszkriminált közegből való volt, és az összes esküdt jól szituált és fehér. Egyetlen kétkedő és lelkiismeret szólalt meg ott is. Ma egy afro-amerikai az USA elnöke. Nem semmi dicsőség a feketéknek, és most tekintsünk el, h politikailag korrekt, vagy nem korrekt döntéseket hoz.
Hű, de messze kanyarodtam. Szóval igazán kedves regény, nagyon elkapja az embert, érdekes szereplői vannak. Ja és persze nekem Harper Lee mindig egy férfi volt….hm, ez van vonja meg a vállát

6 hozzászólás
+
>!
csillagka P
Harper Lee: Ne bántsátok a feketerigót!

„Minden ember szabadnak és jogokban egyenlőnek születik és marad; a társadalmi különbségek csakis a közösség szempontjából való hasznosságon alapulnak.”

Iszonyú egyszerű és még is mennyire nehezen tartható, pedig több száz éve minden iskolában megtanítják ezeket a mondatokat.
Szinte betarthatatlan, sejtem azért mert emberi természet olyan, hogy mindig keresi az a pontot ahol kiválóbbnak tud mutatkozni a többeknél, ez lehet a szépség, vagyon, ….. és sajnos a születés, fehér, jó családból származó, tanult nő vagyok, nekem több jogom van az élethez a munkához a boldogsághoz mint a vidéki putrikban felnövő tudatlan senkinek? azok csalnak, lopnak, hazudnak, bűnöző mind, lehetőleg zárjuk gettóba, ne is lássam, ne tudjak róla, minden esetre véletlenül se tanítsuk meg őket értőn könyveket olvasni, gondolkozni, tenni a saját sorsukért valamit, és inkább égessük el az a könyvet, mint hogy a kezükbe kerüljön.
Mert esetleg megértik miről is van szó benne.
Fogadjuk el mindenhol a palotákban és putrikban is emberek élnek, akik lehetnek jók rosszak tolvajok és becsületesek, ezer félék és mindenkire vonatkozik az örök mondat amit még egyszer ide szeretnék másolni.
„Minden ember szabadnak és jogokban egyenlőnek születik és marad; a társadalmi különbségek csakis a közösség szempontjából való hasznosságon alapulnak.”

Iszonyúan tudom néha becsülni Amerikát ahogy szembe mer nézni a múltjával, és ez a könyvet beválasztotta a legjobb tízbe, a saját Nagy könyvében.
Elgondolkoztató egy darab, a züllöttségről és az előítéletekről, a fehér felsőbbrendűségről és a hitről hogy lehet egy olyan társadalomban is élni, ahol nem a születés határozza meg a sorsot.
Kötelező olvasmánnyá tenném, minden középiskolában.

7 hozzászólás
++
>!
Aurore P
Harper Lee: Ne bántsátok a feketerigót!

Mindig kínlódom, amikor a „legjobb” könyvekről kell értékelést írni. Egyrészt, mert ott a gazdag szakirodalom, a népszerűség, a Pulitzer-díj árnyéka. Másrészt meg, mert a legjobb könyvektől kissé elakad az ember szava. Mulatságos, hogy már két egész napja tudom, hogy 5*-ot adok rá, pedig a Minden vilángolra – ami a maga nemében szerintem jobb könyv, mint ez, csak 4,5*-et adtam. Ennyit a szubjektív objektivitásomról.

Kemény társadalomkritika és tele van mély gondolatokkal. Meggyőződésem, hogy e könyv 1960-as megjelenése Martin Luther Kinget is inspirálhatta híres „I have a dream” beszédének megírásában. Görbe tükröt állít az Amerikai Egyesült Államok híres demokráciájának. A legdurvább momentum ebben, amikor már a bírósági tárgyalás után a tanítónő a saját társadalmuk demokratikus berendezését szembeállítja Hitler diktatúrájával.

Ugyanakkor rendkívül mulatságos könyv is ez, tele a józan paraszti ésszel rendelkező gyerek szemszögéből fakadó poénokkal. Iszonyatosan bírtam ezt a vadóc kislányt, aki már hat évesen mindent ért. Ebben a tekintetben magamra ismertem. A gyerekek érzik az igazságot, főleg ha van mellettük egy olyan felnőtt, aki igazságérzetében mindig is gyerek maradt. Ez az apuka mintha az én saját apám lenne. Ő volt ilyen: sosem nézett hülyének, mindenről úgy beszélt velünk, mintha mi is felnőttek lennénk, és képesek volnánk megérteni bármilyen bonyolult kérdést. Sokat köszönhetek neki. (Szerintem @Juci ilyen anyuka!)

Lassan indult be, de aztán kőkeményen beszippantott, úgy, ahogy az csupán a legjobb könyvek szokása. Ott éltem én is gyerekként a porban, felhorzsolt térddel, a messzi Délen futkározva, verandák árnyékában limonádét szürcsölve. Éppen ezért vártam, mikor futnak össze a szálak – azaz az elején bőségesen kifejtett rész és a vége. Így aztán a végkifejleten nem lepődtem meg, s úgy gondolom, a könyv felépítéséből adódóan ez nem is igazán lehetett volna másképp. Szóval riszpekt. Igazán nagyon nagy kár, hogy Nelle Harper Lee nem írt más könyvet.

***

P.S. A fordítóval viszont elbeszélgetnék. Mi az, hogy nem fordít le ilyen kifejezéseket, hogy Miss Priss (Kényes kisasszony)? vagy chinaberry (imafüzérfa, olvasószemfa, azedarach-fa)? He?

>!
Geopen, Budapest, 2012
412 oldal · ISBN: 9789639973480 · Fordította: Máthé Elek
22 hozzászólás
+
>!
tataijucc
Harper Lee: Ne bántsátok a feketerigót!

Lassú víz partot mos, tartja a bölcs mondás, de mégis minek akarom siettetni?! Így képtelenség úgy élvezni, ahogyan azt megérdemelné.
Szeretem Atticus-t, aki Ed Harris arcú nekem, bármennyire is Gregory Peck. Nem feledkezem meg Scout vagány intelligenciájáról sem – remélem hasonló gyerkőcöm lesz – aki így is úgy is kiemelkedő irodalmi karakter. De ott van még szeretésben Calpurnia, akinek a neve mindig másként szól a kobakomban és Miss Maudie is, kinek ruganyos stílusát sok korabeli hölgyemény megirigyelné. Kertészkalapot elfogadok.
Talán túlságosan is nagy az igazságérzetem, emiatt szívesen elbeszélgettem volna az esküdtekkel, hogy ezt mégis hogyan gondolták… mert ha nincs különbség zsidó és görög közt, ugyanúgy a többi emberpalánta között sincsen eltérés. Legalábbis nem kéne, hogy legyen.

UPDATE: Halál, azokra a helyesírási hibákra!!!

++
>!
fezer
Harper Lee: Ne bántsátok a feketerigót!

Az az érdekes, hogy szerintem ez nem egy olyan húha, kiemelkedő könyv, és mégis, egyszerűen mindenki a hatása alá kerül és nekem is csak jókat van kedvem mondani róla, szóval valamit nagyon eltalált az író. Talán azt, hogy jó benne lenni, a gyermeki mesélő nem újdonság és mégis itt valami nagyon jól működik, egy nagyon kedves ártatlanságot ad a történetnek, ami sokat emel az élvezeti értéken és ráadásul a szereplők nagyon élnek. Az embernek néha szüksége van erre, főleg a sok cinikus, kiábrándult posztmodern mellett kifejezetten üdítően hat.

+
>!
colorstar
Harper Lee: Ne bántsátok a feketerigót!

„A feketerigó nem okoz kárt, csak fütyül, és a füttyével gyönyört szerez mindnyájunknak. Nem tesz kárt a veteményben, nem rak fészket a csűrben, csak vidáman fütyörész. Ezért bűn lelőni a feketerigót.”
És ez igaz az emberekre is, bűn elítélni egy olyan embert aki semmi kárt nem tett, bűn lenézni egy olyat, aki semmit nem ártott nekünk.
Számomra ez az regény fő kérdése: hogyan lehet hogy egy ember szava kevesebbet érjen a másikénál csak mert fekete és hogyan lehet hogy egy másik ember aki csak azt teszi amit igaznak vall lenézik és megfenyegetik. Próbálom megérteni de még úgy is nehezen megy ahogy a regényben is írták, próbálni beleképzelni az embernek magát a helyzetükbe, mert a kérdés az, hogy vajon ők is beleképzelik-e magukat annak a helyzetébe akit elítélnek?

"– Azt hiszem, én bohóc leszek, ha felnövök – szólt Dill. Jem és én azon nyomban megálltunk.
– Úgy ahogy mondom, bohóc – szólt. – Az emberekkel csak egy dolgot lehet csinálni, nevetni kell rajtuk. Ezért állok be egy cirkuszba, és halálra nevetem magamat" nevetni az embereken, igen, néha tényleg csak azt lehet rajtuk.

4 hozzászólás
+
>!
Goofry 
Harper Lee: Ne bántsátok a feketerigót!

Ember embernek farkasa , és szerencsés az a helyzet, amelyben lyukas a kas. Mert akkor ott far helyett szív van. Akkor humanizmus van. Csak egy szó ez is, és kimondottan olyan, mint a többi: elszáll. Így aztán még véletlenül sem veszi fel az alakját ebben a könyvben…, de ott van.

A happy end -ben csak megleltem én azt a bizonyos madarat. :-)
Katarzis.

[Ennek köszönhetően, és euforikus hangulatomban most el is mesélem azt, amit nem mondhatok el senkinek. Tudjuk, hogy az ember önmagára-másikára mennyire veszélyes, a Természetre meg pláne, hisz arra nézvést még akkor is veszélyesek vagyunk, ha nem akarjuk. Lehetne ellene tenni, persze, csakhogy az írtó nehéz. De nem erről szeretem volna…
Elmondom hát mindenkinek, hogy tőlem karnyújtásnyi közelségre lakozik a feketerigó. Igazándiból titokban próbálom tartani, mivel nem akarom őt zsenírozni, meg különben is, bűn volna azt, aki tartózkodó természetű, a nagy nyilvánosság elé hurcolni. Bűn volna, és én ezt nem vagyok hajlandó vállalni. Ilyen egyszerű ez…]

+
>!
Gedi 
Harper Lee: Ne bántsátok a feketerigót!

Közel tíz éve lehetett, hogy elcsíptem a Gregory Peck főszereplésével készült 62-es filmváltozat második felét a tévében, mely akkori kamaszlelkemet nagyon megrendítette, és mély nyomokat hagyott bennem. Azóta kutatom ezt a könyvet, és most végre el is olvastam, mikor pofátlanul olcsón beszereztem, és úgyis valami nagyon Amerika-hangulatú olvasmányra vágytam. Sajnos az utóbbi időben (években?) nagyon elhanyagoltam az amerikai irodalmat, pedig nagyon sok hiányosságomat szeretném pótolni, és nagyon közel is áll hozzám. Ennek a méltán örökérvényű klasszikusnak pedig minden sorában Amerika, mi több, az amerikai Dél, annak is egy faulkneri, fiktív, de mégis nagyon is élő, valóságos kisvárosa elevenedik meg.

Az Amerikai Egyesült Államok egy nagyon szépen megkonstruált, ideológiai alapokon létrehozott demokrácia, mégsem bír megbirkózni két és fél évszázada legnagyobb erkölcsi ellentmondásaival. Mindenki egyenlő, mégis mindig vannak kevésbé egyenlők. A könyv kapcsán nem is szeretnék erről a központi dilemmával mélyebben foglalkozni, de úgy tűnik időről időre feltűnik egy fehér kis hölgy, akinek könyvével muszáj felhívnia a közfigyelmet rájuk. Száz évvel Harriett Beecher-Stowe után Harper Lee is megírta az ő történetét, többet azóta sem. Ő elmondta, amit el kellett mondania.

A regény legfőbb erénye az a látásmód, mellyel a 8 éves kislány-narrátor szemén keresztül tárul elénk a 30-as évek kisvárosi atmoszférája, a nagy gazdasági válság, a lincselések, az egyre mélyülő szakadékok ember és ember között. Scout Finch egyszerre naiv és bölcs, értetlen és okos; apja fokozatosan, finoman próbálgatja terelgetni a helyes úton, de idejekorán kénytelen belátni be nem látható dolgokat. Ahogyan az utókor és az olvasó is kénytelen (és képtelen) „mások helyébe képzelni” magát, nemcsak áldozatéba, de bűnösébe, tétlenül szemlélődőébe, egy beteg és szomorú társadalmi közegbe, mely épp úgy aktualizálható a 30-as, a 60-as évekre, de 2012-re is. Elgondolkodtató, hogy a bildungsroman jellegű cselekmény végére milyen tanulság, milyen plusz vonható le Scout és a többi gyerekszereplő számára. A cserfes kis narrátor-lánykáról egyébként sokszor Laura Ingalls ugrott be (legalábbis a sorozatbéli) :)

Amúgy szerintem rendkívül olvastatja magát, gyorsan haladós, annak ellenére, hogy valóban nem siet az arcunkba tolni a véres valóságot. Múlnak a hónapok, nagyon meleg a nyár, megérkezik Dill, későn kezdődik az ősz, télen csodák csodájára havazik Alabamában… aztán újra telnek a hónapok, még ha egy időre fel is bolydul a városka közössége. Nagyon jellegzetes atmoszférájú, szép könyv.

Végezetül, utóbbi idők szokásához híven, picit a fordításról. Ezúttal nem volt borzalmas, sőt. De ahhoz tartom magamat, hogy 50 év után illene bizonyos korrekciókat (ha nem is újrafordítást) eszközölni egy ilyen klasszikuson, pláne ha – szerencsére! – még 2011-ben is kiadják magyarul. Teljesen érthető módon vannak benne vicces kulturális félrefordítások, amiket igazán hozzáigazíthatna már valaki a mai olvasókhoz is (köztársaságpárti vs republikánus, amerikai mogyoró vs földimogyoró, strip poker lefordítatlanul, így kapásból ezek jutnak eszembe).

1 hozzászólás

Népszerű idézetek

+
>!
eeszter

Az a bátorság, amikor előre tudod, hogy vereség vár rád, és legyen, aminek lennie kell, mégis kitartasz.

141. oldal - I. rész 11. fejezet

2 hozzászólás
+
>!
eeszter

Vannak, akiket annyira gyötör, mi lesz velük másvilágon, hogy nem tanulnak meg a földön élni…

62. oldal - I. rész 5. fejezet

+
>!
Netelka I

– Azt hiszem, én bohóc leszek, ha felnövök – szólt Dill. Jem és én azon nyomban megálltunk.
– Úgy ahogy mondom, bohóc – szólt. – Az emberekkel csak egy dolgot lehet csinálni, nevetni kell rajtuk. Ezért állok be egy cirkuszba, és halálra nevetem magamat.
– Tévedsz, Dili – szólt Jem. – A bohócok szomorú emberek, és mások nevetnek rajtuk.
– Akkor belőlem újfajta bohóc lesz. Megállok a cirkusz porondján, és nevetek az embereken.

313. oldal - II. rész 22. fejezet (Geopen, 2012)

+
>!
Miestas

– Nem szükséges mindenkivel közölni, amit tudsz, ez nem nőkhöz illő dolog, másodsorban az emberek nem szívesen viselik el az olyan társaságot, akik többet tudnak náluk. Ez idegesíti őket.

158. oldal - II. rész 12. fejezet

+
>!
Netelka I

Az, hogy száz évvel előbb vereséget szenvedtünk, mielőtt még a harcot elkezdtük volna, még nem ok arra, hogy ne próbáljunk győzni.

111. oldal - I. rész 9. fejezet (Geopen, 2012)

+
>!
zsofigirl

Nem, Jem, én azt hiszem, csak egyféle emberek vannak. Emberek.

258. oldal

+
>!
hársvirág

Ha minden ember egyforma, miért nem tudnak kijönni egymással? Ha mind egyformák, miért néznek le másokat oly nagy buzgalommal?

330. oldal - II. rész 23. fejezet (Geopen, 2012)

+
>!
cinege

Egyetlen dolog van, amiben sose dönthet többségi vélemény, és ez az egyén lelkiismerete.

153. oldal - I. rész 11. fejezet (Geopen, 2012)

+
>!
atalant

– Tudod, Scout, ha igazán megismerjük, a legtöbb ember rendes.

412. oldal

+
>!
colorstar

Nálunk nincs mozi, csak a bíróságon van néha ingyen cirkusz.

11. oldal - I. rész 1. fejezet (Geopen, 2012)


Ha tetszett ez a könyv, akkor ezeket is olvasd el