A ​báró (Távoli Világok 7.) 4 csillagozás

A logó és a jobb sorsra érdemes borítókép dacára ez nem egy tipikus magyar kalandozós fantasy. A fülszöveg – amely körmönfontan semmit sem árul el – már jobban érezteti, milyen szokatlan regényről van szó. A szerző szakít a lineáris szerkezettel: a középpontban áll a rejtélyes báró, akiről szinte semmit nem tudunk meg. (Bár néhány vele kapcsolatos pletykát az olvasó jobban fog érteni, mint a szereplők – ez önmagában véve is elég szemtelen húzás, ráadásul sértheti egyes keményvonalas fantasy rajongók ízlését, amennyiben megszeg jó pár íratlan szabályt.) Körülötte keringenek azok, akik egy hagyományos történetben a főszereplők lennének, itt azonban csak feltűnnek és eltűnnek, néha nem is időrendben, inkább fontossági sorrendben – már ha ennek így van értelme. A végén sem magyaráz meg szinte semmit, úgy rakod össze, ahogy akarod.
Ugyanakkor egyáltalán nem sznob vagy indokolatlanul költői írásról van szó: a konfliktusokat verekedéssel és gyilkolászással oldják meg, néha egészen durván és hirtelen, és egyáltalán nem törekszik arra, hogy „nehéz” olvasmány legyen. A szókincse és stílusa ugyanakkor nagyon fura, nem hasonlít a tipikus fantasy kalandregényekre, színes és meghökkentő. A narrátor, akit igazából a szó legősibb értelmében véve mesélőnek kell neveznünk, sajátos keretet ad az egésznek.