„Átaludtam a riadót, a szirénákat, amelyek a távolból macskaként sivítanak, a pusztában csak akkor hallani, ha kedvező a szélirány. Ezenkívül hozzászoktunk az évek során, hogy a riadóra ne másszunk ki rögtön az ágyból, csak akkor, ha az elhárítótűz erejéből tényleges támadásra következtethetünk. Olyan szokás volt, amely sokaknak az életébe került.
Ezúttal is kedvetlenül akartam válaszolni és a másik oldalamra fordulni, amikor meghallottam. Fölugrottam és mezítláb kirohantam a szabadba, bele ebbe a zajba, amely nyomasztó teherként lebegett a fényes csillagok és a sötét föld között, nem itt és nem ott, hanem mindenütt a térben. Nem volt menekvés. Északnyugaton, innen és túl az Elbán kirajzolódtak a dombok a keskeny alkonyi fénycsík előtt. A táj némán lapult a földre, hogy észrevétlen maradjon. Nem messzire tőlünk volt egy fényszóró, parancsszavak hallatszottak, majd rögtön elszakadtak a földtől, és szertefoszlottak a semmiben. A fényszóró idegesen tapogatta az eget, néha… (tovább)
A pusztulás 6 csillagozás
A következő kiadói sorozatban jelent meg: Rakéta Regénytár Magvető
Kívánságlistára tette 5
Kiemelt értékelések
Nossack könyvében az a pláne, hogy 1943-ban íródott, így az élmény (brrrr… hülye szó ez itt) frissességével beszél Hamburg lebombázásáról. Ha valaki évtizedek távlatából visszatekintve igyekezne rekonstruálni egy város porig égését, alighanem a rárakódott utólagos tudás torzítaná az elbeszélést: olyan elemekkel terhelné meg a történetet, ami akkor még nem volt tudható, és esetleg olyanokkal, amik ugyan abban a pillanatban az elbeszélőnek nem voltak fontosak, de fontossá tették őket az azóta eltelt évek. Ezért ebben a könyvben ne is keressük a terrorbombázás horrorisztikus pillanatképeit – ilyenből csak mutatóba akad –, és azt se várjuk el, hogy a szerző teljességre törekedjék. Ez a könyv szükségszerűen csak töredék lehet, mert egyetlen ember benyomásait tükrözi, és töredék azért is, mert írója az idő jó részében távolról figyeli az eseményeket – és pont ez a távolság és töredezettség teszi rá a hitelesség pecsétjét a szövegre. Mert aki elmondhatja, hogy látta Hamburg pusztulását, annak megfelelő távolságból kellett azt néznie. Különben nem mondhatna el semmit.
(Általában hiányérzetem van, amikor lerakom a RaRe könyvtár köteteit. Gondolom, tudatos koncepció volt a Magvetőtől, hogy a szövegeket mindenfajta mellékelt információ – az író életrajzi adatai, esetleg egy nyúlfarknyi kiadói utószó – nélkül pottyantotta az ölünkbe, merthogy ugye a jó irodalom az mindenféle kontextustól megfosztva is jó irodalom. Én a magam részéről viszont szeretem az utószavakat, sőt: a jól megírt utószavakba konkrétan bele tudok szeretni. A jó utószó nem vakvezető kutya, aki átvonszol a könyv sötétségén egészen a megfejtésig, mintha világtalan lennék – de segíthet rámutatni a lehetséges olvasatok gazdagságára. Pláne nem ártana ez a RaRe sorozat esetében, ami egyébként is gyakran dolgozik olyan szövegekkel, amik mintha picit csonkabonkák lennének. Amilyen például ez a könyv.)
Hogyan viselkednek az emberek karasztrófahelyzetben? Hogyan cselekednek azok az áldozatok, akiknek elveszett az otthonuk és az életükön kívül minden más is?
Hamburgot 1943 júliusában több alkalommal bombázták, és a föld színével tették egyenlővé. Lángokban állt a város, a hajdani utcáknak még a nyomát is alig lehetett megtalálni. Általános volt a pusztulás és a káosz.
Az 1943 novemberében írt kisregény megrázó emberi sorsok felvillantásával dokumentálja ezt a tragikus élethelyzetet.
A próbálkozás, hogy leírja a megtörtént borzalmakat, s hogy mit érez egy ember egy ilyen szörnyű helyzetben, az becsülésre méltó. A megvalósítás nem.
Volt benne egy-két érdekes leírás a bombázásról. Volt ami szépen is meg volt fogalmazva. És friss élményeken alapul – ez mondjuk nem jelenti azt hogy hiteles is (szerintem az).
Mondjuk a szerző nem éppen író, csak otthon próbálkozott lefirkálni ezt azt. Ezért kicsit amatőr próbálkozásnak érződik, ám van ahol tényleg odatette magát.
Az viszont eléggé nevetséges, hogy ennyire elnagyolja a „művének” jelentőségét a szerző.
És a gondolkodásmódját sem tudtam hova tenni. S az itt leírt embereket sem tudtam hús-vér emberekként kezelni.
A befejezés, pedig szörnyen összecsapott.
A példányból – amit először olvastam – sajnos hiányzik a 65-80. oldalig. Ejnye-bejnye Antikvárium! Vehettem újat :)
Hasonló könyvek címkék alapján
- Stephen King: A remény rabjai 92% ·
Összehasonlítás - Alekszandr Szolzsenyicin: Ivan Gyenyiszovics egy napja 91% ·
Összehasonlítás - Történetek a hőstettről ·
Összehasonlítás - Nino Haratisvili: A nyolcadik élet 97% ·
Összehasonlítás - Viola Stern Fischer – Veronika H. Tóth: A Mengele-lány 96% ·
Összehasonlítás - Alena Mornštajnová: Hana 100% ·
Összehasonlítás - Szvetlana Alekszijevics: Utolsó tanúk 96% ·
Összehasonlítás - Eddie Jaku: A világ legboldogabb embere 96% ·
Összehasonlítás - Ruby Saw: Lucy 98% ·
Összehasonlítás - Tomcsik Nóra: Tél Berlinben 96% ·
Összehasonlítás