Kvantumtolvaj (Jean le Flambeur 1.) 86% 67 csillagozás ↑ 10%

Hannu Rajaniemi matemaikus, fizikus. És nem semmi egy arc lehet. Úgy építi fel az egyedi világát, hogy tökéletesen szabadjára engedi a fantáziáját, nem érzek megalkuvást vagy esetleg görcsösséget, hogy mi olvasók esetleg nem érthetünk valamit. Minden, elsőre furcsa szó, mondat úgy bontakozik ki, mintha természetes lenne, hogy tudom, mi az hogy gogol, exomemoria, gevulot, vaszilíj.. Aztán ahogy alakul a történet, egy-egy elejtett mondat, szituáció, helyrebillenti a dolgokat, és valami hihetetlenül jó sztorit kapunk. Élvezettel olvastam, mert lenyűgözött ez a világ, a vándorló város, a test fizikai kötöttségének elvesztése, a mostani tudatunktól oly eltérő gondolkodásmód.
Azoknak ajánlom akik szeretik a mélyebb összefüggéseket, az elejtett mondatokat, a visszautalásokat, és persze a detektív sztorikat sci-fi-be csomagolva. Kíváncsian várom a következő részt.
Végül, ez a zene járt a fejemben: http://www.youtube.com/watch?v=N1tnRTQXr5U

Lehet, hogy helyenként spoilerbe hajló, de nem hiszem, hogy élménygyilok esete forogna fenn.

Memóriák nyílnak, zárnak, korpuszok és személyiségek jönnek- mennek, emlékek cserélődnek, lelkeket adnak vesznek, bolygókon bolyonganak, mióta megtörtént a nagy összeomlás a történelem újra és újonnan íródik , de az idő az úr. Az idő a valuta és eköré épül minden. ezen a létsíkon, az emberi léptékeken túl, új értelmet nyer az idő pénz vagy lopja az időmet mondás.
Egyrészt van ez a leFlambeur, aki picit Danny Oceant juttatta eszembe a maga agyas nagystílűségével. Ja és ha már filmes kultikonokat citálok, akkor az is idetartozik, hogy kicsinykét befigyelt a Luke ééén vagyok az apáááád … hang is valahonnan a párhuzamtalálóagytörzsből. Meg úgy egyáltalán van ebben valami bolgárkertészmátrixos.
(meg a másik 2 mesélőszög, ahogy van a jó#zsaru#fiú meg a Banks-os utánérzetű okosbeszélőhajós csaj)
Másrészt ott vannak azok a frányaságok, ahogy röpködnek a magyarázat nélküli szavak(dolgok?eszközök?), amik csak lassacskán állnak össze valamivé(valakivé?). Nem elég, hogy a könyvbéli világ egy földtől elrugaszkodott írófantáziából kipattanó szabadadsszociációs metalét peremén táncoló kulimászos agylob, meg ezek az elsőre (és másodikra meg még egy kicsit azután is) mittommik is ködösítik a képbe kerülést. Nekem például a gogol folyamatosan egy orrmintás köpönyegbe burkolt, szakosított alapgenoroboklón képében úszott be olvasás közben. Mire kiderül mi a izék ezek, már késő. Rögzül a saját illusztratikusan rávetített elmebajom. (jó úton jártam mellesleg a jellem és léleképítő mérnöki művek iránt)Bár van benne egy agyalgatós hatvány, de a műfaj miatt nem az én világom na, hiába is hermész , dáriusz meg a csizmás kandúr (ami mintha Behemót is lenne később és ha már… hehe, bele van szőve Schrödinger doboza is:)és a többi kultúrizé belecsempészése. Nem mellesleg örültem a végén ennek a főhajtós passzusnak: „Minden író tolvaj egy kicsit: nagyon tiszteljük mások ötleteit, és saját ötleteinkké alakítjuk azokat, hogy még jobban kifejezhessük tiszteletünket. Hatalmas hálával és mély főhajtással tartozom áldozataimnak…”
Minden mellette szóló érv ellenére nem valószínű, hogy a lebegtetett folytatások érdekelnek, mert (ha már matematika ugye) ha egy eddig újradefiniált elemekből álló képletben több az ismeretlen mint az állandó, azt lehet , hogy tudományos szempontból eredményre hozni izgalmas folyamat, na de olvasói szempontból (nekem) nem túl élvezetes játék.
Mellesleg akarna a fene ilyen jövőben élni, ahol még 5-6 futkos belőlem és a saját replikánsaim magamagát farigcsálása által tisztogatják meg az alapjellemet.

(memóriapalota- ez a szót nemrég olvastam az Einsteinnel a Holdra c. memóriabajnokságot nyert fickó könyvében.)

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Transzhumanizmus, űroperás beütéssel. Mostanában ezek azok a kulcsszavak, amelyek a legjobban beindítják a fantáziámat. Márpedig ehhez a regényhez kell is fantázia, ha az olvasó követni akarja az író szökelléseit az általa megalkotott, eklektikus világban. Rajaniemi úgy mutatja be a nano- és kvantumgépezetek, a transzhumán elme síkján zajló folyamatok működését, mint az élet természetes velejáróit. Ha ehhez még hozzávesszük, hogy ezeket időnként igen szokatlan elnevezésekkel látja el, szerintem nem árt, ha az olvasó rendelkezik egy minimális előképpel, hogyan is működnek az ilyen transzhumán világok.
Feltéve, hogy nem hagyjuk kizökkenteni magunkat a ritmusból, a Kvantumtolvaj egy pörgős, cselekményközpontú regénynek bizonyul. Karaktereinek alaptípusát (mestertolvaj, magánnyomozó, rejtélyes hölgy) a száz évvel ezelőtti krimikből meríti. Fő helyszíne egy olyan kultúra, amelyben az ember jobban bízik a szent és sérthetetlen számítógépes hálózatban, mint saját agyában és a benne tárolt emlékekben – talán nem is tűnik olyan merész gondolatnak, de a szerző igazán mindent kihoz belőle. Élek a gyanúval, hogy a trilógia folyamán (mert ez trilógia lesz) hősünk egyre bizarrabb civilizációkba utazik majd, és – remélem – minden kötetben egy új világot ismerhetünk meg.

Kezdjük egy vallomással :P:
Szeretem a sci-fit, de alapvetően nem azoknak a technikai, vagy hard jellemzői miatt. Inkább amiatt, hogy mennyi új és érdekes ötleten, szituáción, konfliktuson van lehetőségünk elgondolkozni, ha a jelenlegi tudást továbbgondoljuk és új kapukat nyitunk, vagy mennyi ismerős történetet lehet sokkal meglepőbb keretek közt, lenyűgözőbb eszközökkel megfesteni, mint egy realista háttérrel és a képzelet száguldhat korlátlanul.
A Kvantumtolvaj pedig pont ezért nagyon izgalmas vállalkozás: mert egy vérbeli kalandregény, klasszikus szereplőkkel, amin lehet izgulni és kombinálni, de olyan fantáziával elmesélve egy olyan nagyon elszállt világban, hogy csak kapkodom a fejem.
Pedig eléggé tartottam tőle, hogy majd elveszek benne, de szerencsére egész korán sikerült felvenni a ritmust és onnan már nem volt megállás, én is beálltam a folytatást várók sorába. :))

Semmit nem tudtam a könyvről. Mint oly' sokakat, engem is teljesen elbűvölt Monsieur Rajaniemi (azt hiszem, a tócsává olvadás találó ide), így fél pillanat alatt döntöttem a megvétel mellett. Kíváncsian vártam, hogy mivel rukkol elő. Idáig tartott a vallomás-rész. :)
***
Próbálok épkézláb értékelést összehozni, de elég nehéz… Egy tökéletesen kidolgozott high-tech világba csöppentem, ahol az emberek nem a Földön, hanem a Marson élnek. Kicsit tartottam tőle, hogy túlsúlyban lesznek a különböző matematikai – és fizikai fogalmak, de a félelmem alaptalannak bizonyult. Hannu gondoskodott arról, hogy a magamfajta abszolút antitalentum laikusok is kihámozzák a lényeget. :)
Maradéktalanul magával ragadó, noha gyakran kegyetlen és némiképp nyers. Jaj, és hát itt is találtam francia vonatkozású szavakat, amik külön megdobogtatták a szívemet. :)
Tetszett, hogy a szereplőknek is volt emberi énjük, nem érződött rajtuk a technika nyoma. Éreztek, gondolkodtak, cselekedtek – egyszóval éltek.
Az egész egy hatalmas puzzle, ahol a darabkák fokozatosan kerülnek a helyükre. A végére egy letisztult képet kapunk, ami ráadásul további fordulatokkal csigáz.
Váratlan meglepetés, azt hiszem, a folytatás is hamarosan az enyém lesz. :)

Ez a könyv nagyon alattomos. Elkezdjük olvasni, először próbálunk valami értelmet keresni a szavakban, összerakni, magyarra fordítani, elképzelni, vajmi kevés sikerrel. Aztán ahogy haladunk észrevesszük, hogy már értjük, mi történik, a sok idegen szóban sem találunk semmi furcsát, mert tudjuk vagy legalább sejtjük, mik lehetnek azok. Az utolsó 100-150 oldal környékén vesszük észre, hogy nemcsak letehetetlen lett, hanem egyenesen beleestünk a könyvbe. Nem sokkal később minden kuszává és zavarossá válik, de a végére mégis egy letisztult egész történetet kapunk egy olyan függővéggel, ami után elkezdjük rágni a körmünket, és a következő kötetért könyörgünk. Amikor ráeszmélünk, akkor már túl késő, tudjuk, hogy visszavonhatatlanul a szívünkbe zártuk az egészet.

Bővebben: http://soulofthecity.hu/index.php/kultura/konyvek/449-hannu-rajaniemi-kvantumtolvaj

A Kvantumtolvaj egy ötletekben tobzódó, kiválóan felépített regény, mely úgy nyúl a krimi alapvető toposzaihoz, hogy az egyébként nagyon érdekes science-fiction környezettől függetlenül is rendkívül szórakoztatónak, sőt újdonságnak hatnak.

A különös társadalom leírása a szociális kapcsolatok változásával és a technikai fejlődéssel együtt egészen hihetően és részletesen kidolgozott, s engem még az idegen kifejezésekkel való dobálózás sem zavart, inkább csak növelte az élményt. A könnyen megkedvelhető karakterek mindannyian egy-egy klasszikus figura újragondolása, viszont a modern légkörben kellően érdekesnek tűnnek.
A kezdés már rögtön megnyert magának (nem csoda, hogy az első néhány oldal után Rajaniemi három kötetre szóló szerződést kapott), de a folytatás is hasonlóan izgalmas maradt, a kreatív írói megoldások és az ötletgazdag cselekmény rendkívül élvezetesnek bizonyult.
Remélem a trilógia következő kötetét is olvashatjuk előbb-utóbb magyarul, az első rész mindenképpen bizakodásra adott okot.
Bővebben az ekultúrán.

kíváncsi voltam, hogy Greg Egan Diaszpórájának olvasása után az a bizonyos bűvös „kvantum” szócska vajon végleg káromkodásként kerül-e be a szótáramba, vagy kibékülünk. ;-)
Az elején finoman szólva sem indult a kapcsolatunk valami biztatóan.

Valóságos felüdülés volt a kvantum-jelenetes részek után, mikor megismerkedünk Isidore-al, a gevoult-álca mögött rejtőzködő tíz éves mesterdetektívvel – aki civilben építészetet tanul az egyetemen –, és a cádikokkal, akik a marsi mozgó város, Labirintus önjelölt igazságosztói.

Nem próbáltam a folyamatosan feltűnő idegen szavak jelentését – gevulot, gogol, exomemória, pellegrini, szobornoszt – azonnal megfejteni, hanem hagytam magam a könyvvel sodortatni. A hol lírai finomságú, hol sci-fi regénynél talán valahol el is várt bonyolultságú tech-szöveg mellett szerencsére a történet sem szenvedett csorbát.

Bár az írónak nem volt kifejezett szándéka, hogy hard sci-fit írjon, ez azért valahogy mégis összejött neki. Ezért is ajánlom a könyvet a nem kifejezetten karakterközpontú könyveket is kedvelő, kitartó, figyelmes olvasóknak, akik nem rettennek meg attól, hogy maguknak kell rájönniük, hogy egyes kifejezések mit is jelentenek, Rajaniemi ugyanis nem fog sok mindent elmagyarázni. Jutalmuk viszont egy szédítő utazás lesz a Marsra… vagy a cybertérbe… és az Alapítókhoz… és a phobosokhoz… és a zokukhoz… és egy Dilemmabörtönbe… és a Jupiterre (ja, nem, az elpusztult)… egyszóval jó pár helyre, ahol nem fognak unatkozni.

Bővebben a blogon:
http://profunduslibrum.blogspot.hu/2013/04/hannu-rajaniemi-kvantumtolvaj.html

Úgy érzem, hogy azt az élményt kaptam a könyv olvasása során, amire számítottam. Nem is gondoltam, hogy elsőre fel fogok fogni mindent, ami lényeges. Többször el kell olvasni ezt a kötetet ahhoz, hogy minden, de tényleg igazán minden érthető legyen.
A könyvben bemutatott világ csak lassan nyílt meg előttem. Nincs szájbarágós leírás, csak elejtett mondatok a technikai dolgokról és a különleges lényekről, a világ működéséről. Nem egyszerű megérteni, hogy mi is történik, ki van kivel és ki az ellenség.
Nem egy hagyomásnyos könyv ez, hanem igazi keményvonalas sci-fi. A vérbeli sci-fi rajongók imádni fogják. Nekem kell még egy kis idő, vagy egy újabb olvasás, hogy igazán értékelni tudjam. De azért így is tetszett. Jöhet majd a folytatás is és előtte újraolvasom majd ezt a könyvet is.
Bővebben: http://shanarablog.blogspot.com/2012/04/hannu-rajaniemi-kvantumtolvaj.html

Bevezetésként egy vallomás, nem szeretem a szó klasszikus értelmében vett sci-fi-t, mint műfajt, mert nem igazán érdekelnek a tudományos, fantasztikus dolgok; a gépek, kütyük és ketyerék sem hoznak lázba. Na ennek megfelelően aszaltam is egy darabig a könyvet az olvasásra váró darabok között. De hát mindjárt esemény, teljesíteni kell, úgyhogy nagy levegő és belevágtam..
Hhmm, az első pár oldal nagyon kínkeservesen ment..Nem értettem, pedig magyarul van (apropó, belegondoltatok már milyen lehetett ezt fordítani??!!!O.o..Minden elismerésem..) és bizony felmerült, hogy na jó ez nem nekem való..Ugyanakkor már az elejétől teremt valami olyat, ami mégis érdekes, urambocsá izgalmas..És hát amikor Isidore megjelent, na ott elvesztem és beszippantott a történet. És csak sodródtam ebben a számomra nagyon idegen világban, mintha egy hullámvasúton ülnék, ahol szépen felkapaszkodok a megértés magasságába, de a következő lépéssel megint alásüllyedek a kérdőjelek halmazába..De a szereplők izgalmasak, néhol még szerethetők is, bár nálam a tolvaj inkább érdekes és kicsit visszatetsző karakternek számított. És a történet csavarjai, meg az apró megvilágosodások mintha parányi sikerélmény kapszulákat is adagolnának az ember agyába..
Nem mondom, hogy így utólag minden világos..De azért összeállt a kép többé-kevésbé..A fél kvantum levonást azért adom, mert egyik-másik mondatot vagy ötször olvastam el és egy szót sem értettem és hiába tudtam már hogy ezen át kell lendülni, nem mindig sikerült és ez megtörte az olvasás lendületét..És amiért kimondottan haragszom, az Mieli nevének többszöri/sokszori elírása….Egy darabig gyanakodtam, hogy ez megint csak valami trükk, de nem..:-(