!

Karnevál 66 csillagozás

Hamvas Béla: Karnevál Hamvas Béla: Karnevál Hamvas Béla: Karnevál
Könyvtár

A beavató regény fogalmát hiába keressük az irodalomtudomány kézikönyveiben. A terminus technikus életrehívója Hamvas Béla Karneválja. A szellemi beavatás a tudat színvonalának felemelését jelenti. A regény hét könyve a tudatátalakítás /beavatás/ hét fokozata, a királyi út az Opus Magnum hét állomása. 1.könyv: a küszöb 2.könyv: mindenki átváltozik – metamorfózis 3.könyv: az elmélyítés – descensio 4.könyv: a lélek kettéválása – separatio és multiplicatio 5.könyv: időutazás a kezdetekbe – reductio és fixatio 6.könyv: a kiégetés /világégés/ – calcinatio és coagulatio 7.könyv: megtisztulás – sublimatio


Enciklopédia 4


Hirdetés

Kedvencelte 43

Most olvassa 19

Várólistára tette 116

Kívánságlistára tette 69

Kölcsönkérné 2


Kiemelt értékelések

+
>!
vargarockzsolt P
Hamvas Béla: Karnevál

Nincs legjobb magyar regény. A legjobb magyar regény Ottlik Gézától az Iskola a határon. (Miért? Mert az Esterházy egy oldalnyi papírra leírta az egészet? Nem.) Anyám szerint Németh László: Iszony a legjobb magyar regény, de ő már elmúlt hetven éves, viszont magyar tanár. Ki mondja meg, hogy melyik a legjobb magyar regény? A közönség, az ezerfejű caesar? A Pál utcai fiúk és az Egri csillagok a legjobb magyar regény? Választások előtt Wass Alberttől A funtineli boszorkány, Adjátok vissza a hegyeimet, Kard és kasza a legjobb magyar regény? Mondják meg a könyvtárosok! (A könyvtárosok papok, de a könyvtároslányok nem apácák.) Ha Szabó Magda: Régimódi történet, Jókai Anna: Ne féljetek!, és Rakovszky Zsuzsa: A kígyó árnyéka a legjobb magyar női regény, akkor Rejtő Jenő: Piszkos Fred, a kapitány a legjobb magyar férfi regény? Kertész Imre a Sorstalanságért Nobel-díjat kapott, Nádas Péter az Emlékiratok könyvéért és a Párhuzamos történetekért megérdemelne egyet, Esterházy Harmonia Caelestise külföldön is nagy siker (én jobban szeretem a Termelési regényt), viszont Máraitól A gyertyák csonkig égnek egy vicc (rossz vicc). Jobb regény Spirótól a Fogság, mint Szilágyi Istvántól a Hollóidő? Ha szubjektív lehetnék, azt mondanám, hogy a legjobb magyar regény Hajnóczy Pétertől A halál kilovagolt Perzsiából (sokkal jobb, mint az azóta lefordított amerikai alkoholisták), Szerb Antaltól az Utas és Holdvilág, és Krasznahorkai Lászlótól a Háború és háború. Valaki azt mondta, hogy a legjobb magyar regény címéért versenyben van Bodor Ádám Sinistra körzetje és Kukorellytől a Tündérvölgy is. Nem Krúdy, vagy Kosztolányi írta a legjobb magyar regényt? A Pokolbéli víg napjaim regény? Jó regény Závada Pál: Idegen testünk és Vámos Miklós: Apák könyve? Mit mond az irodalmi kánon? A spenót, a neospenót, a villanyspenót és Kulcsár-Szabó Ernő?

Van egy regény, amelyet a hivatalos irodalomtudomány negligál, Balassa Péter (emlékszik még valaki erre a névre? – szerencsére igen!) lesújtó kritikával illette, de rajongói ájult tisztelettel csüggnek rajta. A nyolcvanas években divat volt beszélni róla, de nem sokan voltak képesek végigolvasni.
Egy könyvkiadói ismertetésből idézek: „A Karnevál a XX. századi magyar (és bátran mondhatjuk: európai) irodalom egyik legfontosabb regénye, mind a nyelvhez, mind a mítoszhoz való viszonyulása tekintetében a James Joyce utáni regényírás jelentős állomása. Humoros és szellemes, izgalmas és szórakoztató, váratlan fordulatokban gazdag, ugyanakkor mély és elgondolkodtató, önvizsgálatra ösztönző. A regény világa, minden felhőtlennek tűnő könnyedsége ellenére többszörösen összetett (társadalomrajz, groteszk paródia, szimbolikus jelentésréteg), ezért a Karnevál sokféleképp olvasható – a különböző rétegei között azonban tökéletes egyensúlyt és megfelelést találunk. A mű alapmotívuma és egyben legfontosabb szála az önkeresés. Ezzel pedig a Karnevál még egy lényeges funkciót lát el: segít eligazodni a létezés zűrzavarában. Értelmet ad mindazoknak a dolgoknak, amelyek a világban történnek – mindannyiunkkal.” (Danyi Zoltán)

A könyvkiadók, persze, mindig dicsérik a saját portékájukat. Létezik azonban alaposabb, és talán elfogulatlanabb elemzés is: a neten elérhetők közül talán, vagy biztosan Danyi Zoltáné http://vmek.niif.hu/01300/01369/01369.htm és

Thiel Kataliné http://filozofia.ektf.hu/anyagok/2007/thiel%20katalin.doc a legjobb.

Hamvas Béla Karnevál c. műve egy hét részből álló izgalmas és szellemes családregény, mely a fejezeteket megelőző, azokat értelmező és filozófiai kontextusba helyező dialógikus formában megírt eszmefuttatásokkal egészül ki. Ezen eszmefuttatások a legtöbb olvasó számára befogadhatatlanok, és ezért ELHAGYHATÓK!, a filozófiát kedvelők számára viszont további szellemi csemegét rejtenek. (Ez a „csemege” egyszerre megalázó és felmagasztosító, gyötrelem és gyönyör, mint minden komolyan vett gondolkozás az emberről.)

Akit érdekel a filozófia, az előbb-utóbb eljut ehhez a könyvhöz, de én tudnám ajánlani azoknak is, akik csak egyszerűen szórakozni, néha csak mosolyogni, néha viszont hangosan röhögni akarnak.

25 hozzászólás
+
>!
Timár_Krisztina 
Hamvas Béla: Karnevál

„Az igazság kalandjai a földön a nagy utakon, a nyilvánosházakban, a tolvajtanyákon, a kiskocsmákban, a piactereken, a börtönökben, a titkos kultuszok erotikus orgiáin stb. mennek végbe. Az eszme itt nem retten meg sem a nyomortanyáktól, sem az élet semmiféle mocskától. Az eszme embere – a bölcs – megütközik a világban levő gonosz, a züllés, az alantasság és vulgaritás végletes kifejeződésével.”

Egyszer valahol azt olvastam, hogy Hamvas Béla Karneválját minden magyarnak életében többször is el kellene olvasnia. Én már akkor is mélységesen tiszteltem Hamvas életművét, de erre azért azt feleltem magamban: jó vicc, mikor három vastag kötet… Úgyhogy én lepődtem meg a legjobban, amikor a könyv utolsó harmadához érve már tökéletesen egyetértettem a tanácsadóval.
1. olvasás: az ember nagyjából felfogja, miről van szó.
2. olvasás: megérti és tanulni kezdi.
3. olvasás: elsajátítja.
4 + n. olvasás: beszélget és veszekszik a könyvvel (lehetőleg magában és elzárt helyen, nehogy bevigyék a bolondokházába). Igaz, hogy soha senki nem lehet olyan okos és ügyes, hogy érdemben vitatkozhasson vele, na de az kit érdekel, nagyanyám is összevitatkozott tízéves korában egy dogmatikai kérdésen a püspökkel. (Nagyanyám volt szigorúbb állásponton, nem a püspök.)

A Karnevál így is beenged. Az a fajta könyv, amelyikben minden benne van. Meg mindennek az ellentéte is. Akármit mond, a következő oldalon nevetve visszavonja. Ha komolyan veszed, komolytalan. Ha röhögni akarsz rajta, orrba vág. Magasztos szellemi utazás, beavatás/beavatódás és önmegismerés; a XX. század első felének magyar történelme és annak véresen komoly tanulságai egy család három nemzedékének életén keresztül; miközben percenként minden a feje tetejére áll, aztán visszafordul a talpára, aztán megint a fejére, aztán komédiába fullad, illetve dehogy fullad: hát pancsikázik benne! Vagy inkább a komédia pancsikázik a szellemi beavatódásban? Az értéket nyolcvanszoros próbára kell tenni, végighurcolni sárban, ürülékben, vérben, éhezésben – két világháborúban és három világrészen – ahhoz, hogy valóban értéknek lehessen tekinteni. A szentség kutyagumit se ér, ha a gonosszal megütközve darabokra törik. De ha nem törik darabokra, akkor valóban fejet kell hajtani előtte. A Bormesterek az igazságot keresve végigélik az alantast, a nevetségest, az undorítót, a borzalmast – de attól az út jelentősége nem csökken, hogy hol vezet keresztül. A Karnevál a legintellektuálisabb, ugyanakkor legalantasabb fajta komédia. Rothadásban, mocsokban, trágárságtól se visszariadva idézi lépten-nyomon tiszteletre méltó klasszikusait, és láss csodát: a rothadás, a mocsok, a trágárság nemhogy nem bántja, még erősíti is a tiszteletre méltó klasszikusokat. Ki lehet gúnyolni a legszentebbet, attól az nem veszti érvényét.

Távolról sem állítom, hogy elsőre az egészet megértettem. Sőt. Elég gyakran átkapcsoltam közben Jókai-olvasásra. Gyerekkoromban tudniillik, amikor Jókai tájleírásait olvastam, akkor hihetetlenül nem érdekelt, hogy gőzöm sincs, mi az a fekete zászpa, és hogy néznek ki a nymphaea kalapnagyságú virágai: az élvezethez (!) bőven elég volt felfogni, hogy növény, vízben van és szép színes. A Karnevál részben azért nehéz olvasmány, mert dugig tele van irodalmi/filozófiai utalásokkal és elmélkedésekkel. Segédfogalmazók, antikváriusok, kertészek, hivatásos ingyenélők, klasszika-filológusok és házvezetőnők, kis- és nagystílű csalók és önjelölt bennszülött uralkodók Nietzschét reggeliznek, Swedenborgot ebédelnek, Lao-cét vacsoráznak, Platónt pedig labdának használják, és fociznak vele. A hivatkozott – ijesztően nagy – életműveknek jó részét csak hallomásból ismertem, és morzsányi töredék, amit olvastam is belőlük, de ez a legkevésbé se zavarta az olvasás örömét. * Ha pedig egyszer-egyszer mégis felismertem egy-egy utalást, az valami olyan boldogság-löketet adott, hogy át tudtam volna törni a falat. :D

Az első két részt még nyögve nyeltem le. Konkrétan kétszer futottam neki. Nyár közepén elölről kellett kezdeni, mert fogalmam se volt, ki kicsoda és mit akar. Utána se lett sokkal tisztább, de legalább tudtam, hogy én megtettem, ami tőlem tellett. :) Azért is haladtam vele lassan, mert éreztem, hogy ezt fáradtan nem lehet olvasni, és én többnyire fáradt voltam. :) Csak a humora tetszett, igaz, hogy az nagyon. (Ha kivesszük Hoppy Lőrincet, és nagyon messzire kilőjük az űrbe.) A harmadik részben már kezdtem kapiskálni, a negyediktől kezdve aztán, ha fáradt voltam, ha nem, ezt olvasni kellett szinte mindennap. Két hét alatt a végére is értem.

Ha nagy leszek, írni fogok erről a könyvről. Az értékelés tetején idézett – egyébként tényleg korszakalkotó – sorokkal fogom kezdeni. Mihail Bahtyin írta őket Lukianosz és Dosztojevszkij műveiről, alig néhány évtizeddel a Karnevál előtt, és nagy valószínűséggel úgy, hogy Hamvas soha nem olvashatta azokat. Se Bahtyin Hamvast, természetesen. Sem akkor, sem később. Nehezen hiszem el, pedig úgy kell lennie, mert Bahtyin művei csak a 70-es évektől váltak ismertté a Szovjetunió határain kívül, Hamvas életművének legnagyobb része pedig nagyjából ugyaneddig maradt kéziratban, a Karnevállal együtt. Mekkora kár, Úristen. Ez a két ember mélységesen megértette volna egymást.

Azt viszont nagyon, nagyon szeretném tudni, hogy mennyi Rejtőt olvasott Hamvas. Annyi más művet idéz, tűzijáték módjára sziporkázva, erről viszont nagyon mélyen hallgat, pedig ha valaki nem érezné Rejtő társaságát lealacsonyítónak, az ő. Nagyjából ötoldalanként ugrottak elő hamisítatlanul hamvasos mondatok, amelyeket némi átigazítással Rejtő is írhatott volna. A Néma Revolverek Városa megduplázódott főhőse, Az ellopott futár alvilágba leszálló bölcs jogásza vagy a Csontbrigád, amely a megfosztottságból kovácsol tulajdont magának, mert másból nem tud – egészen otthonosan mozognának ennek a regénynek a lapjain. A negyedik rész őrült világutazói kezet foghatnának akármelyik kikötői kocsmatöltelékkel a Piszkos Fred-tetralógiából. Egyik félnek se derogálna a kézfogás.

Ha nagy leszek, megírom.
Most nem, mert ezzel az értékeléssel is kb. másfél órája foglalkozom, pedig mennyi mindent nem írtam még le, ami kikívánkozik…

* De most, hogy befejeztem, én úgy, de úgy végigolvasom a Tristram Shandyt… meg a tibeti halottaskönyvet… meg Platón összes műveit, majd valami öt év leforgása alatt, esténként, lefekvés előtt… :D

22 hozzászólás
+
>!
_Andrea_
Hamvas Béla: Karnevál

Olvastam tóparton, erkélyen, parkban, patak mellett, napozás közben, órákon, szünetekben, Pest megyében és Heves megyében, vonaton, hintán, nyugágyban, ágyban, padlón, temetőben (kriptába húzódva az eső elől), napfényben és esőben és felhők alatt, és gitározás előtt és után, zongorázás előtt és után, klasszikus zenét hallgatva és könnyűzenével, és csendben, füstölővel és friss levegőn, reggel, délben, este, éjszaka. Végigkísérte a napjaim és az életem tereit – ezt nem sok könyvről mondhatom el, hogy nem bírom legyűrni őket egy-két nap alatt, hanem hetekig fárasztom magam velük. És ezt nem magyarázhatom a terjedelemmel, mert az Elfújta a szél ugyanilyen hosszú, de kivégeztem egy hétvége alatt, hogy ne tartson sokáig.
Olyan nehéz értelmezni, olyan nehéz írni róla, annyira inspiráló, – muszáj rajta gondolkodnom. És nem és nem és nem tudok róla érdemben írni. A fél éves Hamvas kurzusom adott némi szempontot arra, hogyan is nyúljak a szövegeihez, – ezért tudtam egyáltalán elolvasni, mert pl. a Balatonra is magammal vittem a nyáron, de akkor nem tudtam vele mit kezdeni. Most lenyűgözött, de… Ez a könyv sokkal jobban felülmúl, mint valaha is bármi, nem tudom legyűrni a szavaimmal és fogalmaimmal, skatulyáimmal és sztereotípiáimmal. Nem mondhatom róla, hogy ez egy családregény, ez egy fejlődésregény, stb. Szóval utálom Hamvast, – nem mondhatom, hogy így akarok írni, mert akkor csak az utánzata lennék, nem mondhatom, hogy jobban akarok nála írni, mert már így is olyan kevesen értik, olyannyira egyedülálló a maga nemében, mint Nietzsche, akit esetleg méltatnak, de inkább megkerülik a filozófusok

17 hozzászólás
+
>!
Frank_Spielmann I
Hamvas Béla: Karnevál

Nézzük objektíven, elfogultság nélkül ezt a könyvet. A legjobb magyar regény a Karnevál.

A világirodalomban sem tudok hasonlóról sem. Persze vannak nagy elődei, illetve inkább rokonai. A rokonok kicsit hasonlítanak egymásra, de azért mégis teljesen mások. Mint két tojás (tyúk- és strucc-). Ilyen rokona a Karneválnak a Tristram Shandy, Shakespeare (főleg a vígjátékok és a bolondok, például Lear bolondja), a Faust, az Odüsszeia, stb.

Beavató regény, így szól a regényelméleti besorolás, de ezt tudtommal Hamvas sose írta le. Attól még egész jó fogalom, Hamvas sokat foglalkozott a beavatással, az alkímiával (melynek lényege nem a szó szerint vett Bölcsek köve), és a naplójában van egy 7 részre tagolt vázlata ennek a könyvnek, minden résznek egy-két szó felel meg, ezek pedig követik a beavatás fokozatait.

Ne ijedjünk meg, ez nem egy igazán nehéz könyv (például az Ulysseshez képest nem az). Hamvas hatalmas ismerete és vallási tudása mellett óriási humorista is. A könyv elején (az első 200 oldal valamelyikén) szól is a humorról, és bevezet egy fogalmat (na jó, nem ő, hanem az agent spirituel), a humormisztika fogalmát. Szent nevetés az, amit Hamvas próbál belőlünk kicsiholni. A legnagyobb könyveken általában nagyon jókat lehet nevetni, humor nélkül nincs is igazi remekmű.

Spiró azt írja, hogy "Ha annak a szónak, hogy realista, van még valami értelme, akkor Hamvas az egyik legrealistább írónk."* Ez a mondat sok fejtörést okozhat annak, aki olvasta a Karnevált, hiszen van, hogy hősünkből (hogy ki a főhős, erre még visszatérek, most Bormester Mihályra gondolok) kettő van (a IV. részben), az egyik Szibériában fogolytáborba kerül, onnan megszökik, keresi a maga útját, Tibetben egy szent lámával találkozik, stb., a másik eközben újdonsült amerikai barátjával meghódít egy országot, aztán miután ezt megunják, egy másik baráttal két vallási szekta között háborút gerjesztenek, amiből jól meggazdagszanak; az V. részben Bormester megjárja a poklot és a mennyet is, miközben egy percig halott; tehát át kell értelmeznünk azt, hogy mi az a realista, mi az igazi realizmus. Ezt rátok bízom, én csak egyetértek Spiróval. (Ha kifejteném, akkor minimum húsz oldallal hosszabb lenne ez az értékelés.)

Különben ezt is írja Spiró: "Hamvasról ma is ezotériába ájult tisztelettel, a humanizmustól pihegve illik csak szólani, lehetőleg mindenféle buddhista és kereszténymisztikus szakszavakat halmozva. Ezt nálunk könnyen meg lehet tenni, a magyar alapvetően vallástalan és misztikátlan kultúra, és aki annyit ki tud nyögni, hogy „karma”, már jelentős magyar filozófusnak számít."** Ehhez nem is fűznék kommentárt.

Abból a szempontból talán tényleg nehéz a regény, hogy minden része más. Az I. részben egy névtelen kisváros abszurd-realista (!) rajzát kapjuk, egy kafkai krimibe ágyazva***, a II. részben ennek az ellenpontját, ez sem kevésbé abszurd és kafkai (Kafkát én amúgy is humoros szerzőnek tartom), a III. részben egy házasság történetét ismerjük meg, rákként burjánzó zárójelekkel és a zsarnokság természetrajzával (már ez is nevezhető lenne pokoljárásnak), a IV. rész a párhuzamos életrajzok fejezete (lásd fentebb, a két Bormester Mihály), az V. rész, a regény aranymetszés szerinti középpontja az igazi beavatási rész, a háborúból hazatért B.M. Márkus tanítványává lesz, végigsuhan a történelmen, és megjárja a poklot-mennyet, ez afféle misztikus rész, a szó legjobb értelmében, a VI. rész háborús realista regény, 1944-45-ben játszódik, egy óvóhelyen, a VII. rész egyrészt visszatérés az első részhez (új főhőst is kapunk), másrészt majdnem Jókai-regény, kis biedermeier szerelmekkel és sötét családi titkokkal (amikről mi már nagyjából mi is tudunk), és egy befejezéssel, amiről tudhatjuk, hogy nem a vége, hiszen még nincs itt a vég.

Ha Hamvas megjelenhetett volna korábban (1948-51 között írja a könyvet, és csak 1985-ben jelenik meg, akkor is csonkítva, a teljes változatot a Medio adta/adja ki), talán a 70-es évek prózafordulata is másként zajlik le, nem Joyce (és Mészöly?) jegyében, hanem Hamvaséban. Izgalmasan formabontó regény, Hamvas rengeteg trükköt és technikát bevet: párhuzamos életrajzok, a szövegbe ékelődő „értelmetlen” szövegek, montázs, „mágikus realizmus”, stb. Igazi követője még nem akadt, ha egyáltalán lesz olyan (és ahogy látom, a magyar irodalomtudósok is szeretnek mélyen hallgatni róla – talán nem bírták végigolvasni?), talán csak Esterházy hozható vele rokonságba (aki írt is a könyvről valahol, valamit, talán még ’85-ben), de ő addigra már nagyrészt túl volt két olyan könyvön, ami teljesen megváltoztatta a magyar irodalmat (Termelési-regény és Bevezetés a szépirodalomba), de a későbbi könyveiben sem lelhető fel túl nagy hatása. Hamvas mintha EP mogorva és jófej nagybácsija (Hrabal is ilyen, csak másként) lenne, a bölcs öreg, aki csak nevet a fiatalok tüsténkedésén. (Nem mintha Hamvas ne írt volna össze egy rakás könyvet.)****

Igazi főhősünk különben nincs is, a dőlt betűvel szedett „függöny-beszélgetésekben” a névtelen „szerzőnek” (ha egyáltalán ő az) Bormester Mihály meséli el a történteket, és vitatkozik a névtelennel. De Bormester maga nem szerepel se az első, se a hetedik részben. A VI. rész végén olyasmi történik (nem akarok spoilerezni), ami fenekestül felforgatja a dolgokat (nem mintha az előző részek ne forgatták volna föl már addig is), és az ember elgondolkozik, hol is beszélhet Bormester és a névtelen? És hogy kerül akkor papírra a történet? El kell olvasni még hatszor, azt hiszem.

Szóval, ne ijedjünk meg a Karneváltól, amellett, hogy a legjobb magyar regény, a legszórakoztatóbb is, amelett, hogy a legszórakoztatóbb, a legmélyebb is (mily mély a sekélység!), és amúgy sem egy nehéz falat, csak 1500 oldal. Ez a kérdés, válasszatok: könyvmolyok legyünk, vagy vadmeggymagok?

*a Mit ír az ember, ha magyar? – Hamvas-szöveggyűjtemény c. írása
**ugyanott
*** Kafka sosem írt krimit, de ha írt volna, ilyen lett volna.
**** Azért található utalás EP-nél HB-re, már a Bevezetésben van ilyen: „A szó és a tett között a közvetlen kapcsolat megszakadt, ahogy Hamvas Béla írja, másról, máig kéziratos művében, és életünket kettészeli.” (421. o) És a vengédszövegek szerzői között is ott van, de csak így: „Hamvas Béla (kézirat)-”.

Írtam egy olvasónaplófélét is, egyelőre az első öt részről:
I. http://moly.hu/karcok/424496
II. http://moly.hu/karcok/424504
III. http://moly.hu/karcok/436157
IV. http://moly.hu/karcok/436160
V: http://moly.hu/karcok/436767

15 hozzászólás
+
>!
Zálog
Hamvas Béla: Karnevál

Miért olvasunk szépirodalmat?
Én személy szerint azért, mert már egészen fiatal koromban éreztem, hogy kell lennie valami többnek, itt körülöttünk, bennünk, ami nincs megfogalmazva, felfogva. A valóság egy apró része, ha tetszik, szelete, ami, bármerre nézel, nem veszel észre, mert egyszerűen a perifériás érzékeléseden kívül esik Mint vezetés közben a holttér.
Elkezdtem hát olvasni. Olyan műveket kerestem, amelyek ezt a holtteret segítik nekem megkeresni, úgy, hogy közben a keresés aktusát is élvezem.
Mit ér egy irodalmi mű? Pontosan annyit, amennyit benned hagy. Ha egy mű pedig belédég, nemereszt, késztet, akkor találtál egyet, amiért érdemes tovább keresni. (Magadat? Műveket?)

Na, nekem ilyen a Karnevál.
Ha egy ponyva mondjuk egy popsláger, akkor a Karnevál egy száz fős zenekar egy órás koncertje.
Nem állítom, hogy minden mondatát értettem, vagy hogy minden apró összefüggése világos lenne nekem. Csak azt, hogy egy zseniális szellemi kalandregény, ami egy életre szóló gondolkodni valót adott.

+
>!
Cotta
Hamvas Béla: Karnevál

Hamvas Béla Karneválja azon könyvek közé tartozik, amely bámulatosan sokféleképp olvasható, épp ezért le kell ülni mellé, olykor félre kell tenni és meditálni fölötte. Aludni rá. Bevallom, magam is második nekifutásra tudtam végigolvasni ezt a több mint 370 szereplőt felvonultató 1500 oldalas mesterművet. Elsőre már a „küszöbön” elhasaltam.

A regényt, talán az egyedüli beavatásregényként tartja számon a magyar irodalom, hét részből áll, a hét ezoterikus és a hét alkímiai lépcsőfoknak megfelelően: a küszöb, mindenki átváltozik (metamorphosis), az elmélyítés (descensio), a lélek kettéválása (separatio és multiplicatio), időutazás a kezdetekbe (reductio és fixatio), a kiégetés (calcinatio és coagulatio) és végül a megtisztulás (sublimatio).

A történeti sík tulajdonképpen Bormesterékről szól, előbb Virgilről, aki elkezdi keresni önmagát (vö. Hérakleitosz), ártatlanul börtönbe kerül és Tépelődéseit írja élete végéig. Aztán Virgil fia, Mihály lesz a „főhős” (bár valójában nincs ilyenje a regénynek vagy másképp: számtalan főhőse van), aki tönkrement házasságából más földrészekre menekül, megkettőzött önmaga bejárja a Nyugatot és a Délt, ugyanakkor a Keletet és az Északot, míg ismét egyesül önmagával. Ezután visszatérve otthonába mentora segítségével az időt járja végig, a mitikus kezdetektől a jelenig, végigbarangolja a túlvilágot és felfedezi a világ körforgás jellegét. Visszatérve ezoterikus útjáról a két világháború világégését írja le belső szemszögből és meglepő módon saját halálát is (az elbeszélő ugyanis maga Mihály). Az utolsó részben Vidal könyvtáros fogja a szálakat kibogozni (pl. Bormester Mihály és ifj. Herstal Raimund összecserélését megszületésükkor) és levonni némi konzekvenciát.

Azért mertem ilyen részletességgel összefoglalni a történetet, mert ez csupán egy töredéke, ha úgy tetszik a felszíne mindannak a mély, sokszínű, karneválszerű kavalkádnak, ami a regény szépségét és lényegét jelenti. A számtalan szereplő által képviselt filozófiák, magatartások, egzisztenciák (vagyis álarcok, lárvák, monomániák, őrületek) újra és újra megcáfolódnak, kifigurázódnak és nevetségesekké válnak. A regényt meg-megszakító elbeszélői és regényírói (a kettő különbözik!) dialógusokból is kiderül, hogy az eredeti szándék sem a történetmesélés, hanem egy sorskatalógus (képeskönyv és karakterológia). Hamvas érdeme, hogy önmagát és minket, olvasókat is inventárba vesz: nincs kivétel, mindenki benne van (a pácban).

Aki érdeklődik önmaga és mások iránt és nem állnak tőle távol a filozófia (elsősorban az egzisztencialista) és a vallás kérdései (hogyan keressem önmagam? van-e szabadság? mi a szeretet? van-e Isten? van-e visszatérés? milyen a normális ember?) és olyan könyvet kíván, amin sokat törheti a fejét, az vegye kezébe ezt a különös, rafinált és végtelenül bölcs könyvet. A regény azonban bátran ajánlható kevéssé filozófikus szemléletűeknek is páratlan humora és élvezetes stílusa miatt.

+
>!
ulcinj
Hamvas Béla: Karnevál

Az a vicc,hogy a műsor tovább folytatódik. Emberek, jelmezek. Mindegy,hogy mi, csak ne kelljen az énem megmutatni. Mindenki benne van a szarban, de nincs megállás.A tízezerbőrű tűz gyermeke elvész.

++
>!
Péter_Szombati
Hamvas Béla: Karnevál

Poszt-olvasásilag az értékelése ennek a könyvnek nagyon nehéz, annyira szembemegy a hagyományos narratívával kapcsolatban támasztott expektációinknak.

Realizmus? Piha. Konzisztencia? Piha. Lineáris történetmesélés? Duplán piha. Követhetőség? Ugyan. Bevezetés? Picit. Tárgyalás? Még hogy. Befejezés? Piha.

Az egész kérem szépen itt az elme- és a filozófiaizmok megfeszítésére megy. Hogy tudniillik persze történet van, mert történet az kell, de ne legyünk kérem szolgái a történetnek, meg a történetvezetésnek, és bátran, akár egy mondaton belül térjünk el, így tartva fenn az olvasó figyelmét. Hagyjuk félbe, negyedbe, nyolcadba, tizenhatodba, kétszázötvenhatmilliomodba a megkezdett narratív kereteket, és az egész könyvet is, mert ha.

Ez a könyv megvalósít valamit, amire az irodalom hivatott: újszerű módon összerakni egy művet. Tulajdonképpen miért is várunk el mi „alap” dolgokat egy könyvtől? Elvárjuk, hogy betűk legyenek benne, lehetőleg olyan nyelven íródjon (a nagy része), nyelvtanilag helyesen, amit értünk. De ezen túl? Az egész egy nagy játszótér. Hamvas nem hagy egy játékot sem érintetlenül, az egyik pillanatban vadul hintázik, aztán elmélyülten készít homokpogácsákat valamiféle nietzsche-i ürességben lebegve. Majd rózsaszín háttér előtt libikókázik egy alternatív univerzumból érkezett önmagával.

Követni mindezt lehetetlen, de talán nem is kell. A lényeg, hogy olyasféle effekteket indukál ez az artisztikus konstrukció a szürkeállományunkban, amely utakra és ösvényekre, talán soha nem tévedtünk volna magunktól.

Ja, hogy egyeztetési hiba volt az előző mondatban? Hát, ettől aztán csak érdekesebb lett.

:-)

3 hozzászólás
+
>!
Freckles
Hamvas Béla: Karnevál

„Látni. A dolog magától értelmeződik.”


Népszerű idézetek

+
>!
Ptyíca P

Barnabás kinézett az ablakon, hogy meggyőződjön róla, van-e még világ.

49. oldal

+
>!
vargarockzsolt P

Barnabás Maximus az őskortudomány egyetemi magántanára volt, de a tanítástól visszavonult, és erejét kizárólag kutatásainak szentelte. Régebben az egyetemen több féléven át a pneumatológiai históriából panszofisztikus alapon parafilológiai prekollégiumot tartott, és ez a felolvasássorozat akkoriban „A nagy Ri” címmel meg is jelent. Barnabás abból indult ki, hogy az ősvallás, amely a történet előtt az egész földön, még Ameri-kában is elterjedt Ri főisten tisztelete, amint a név mutatja. A kultusz valószínű központja Afri-kában volt, éspedig a szent hegy, a Ruvenzori tetején. A vallás papjainak külön kasztja volt, az úgynevezett elő-kelők (a görög ari-sztosz, amiből a mai ari-sztokrata), az ő feladatuk volt, hogy a szellemlényt (spiritus) hódolatban és tiszteletben részesítsék. Erről a helyről vándoroltak aztán ki például Bari-ba, Agri-gentunba, Antivári-ba, Kori-ntoszba, Pári-zsba, Madri-dba, Alexandri-ába. Az istenség nevét igen sok mai név még őrzi, mint például Sári, Biri, Mari, Teri, Kari, Piri, Feri, Gyuri. A római császárok részben még a nagy istenségtől való leszármazásban hittek, így Tiberius és Hadrianus. Az istenség színe vörös volt, mint azt a pirí-t, virí-t szavak mutatják, és általában neki szenteltek mindent, ami hangos és erőteljes volt, példa erre: ri-kolt, ri-vall, ri-ad, ri-pakodik. Templomában a neki szentelt hetérák (ri-banc, ri-ma, latinul: meretri-x, törökül: huri) éltek egészen különös módon; úgy, hogy a folyó fölött hidat építettek és házakat, ennek emlékét őrzi a velencei Ri-altó. Hadserege is volt, amelyben a fő rangot a centuri-ók és a condottieri-k viselték. Az ősi tisztelet egyik távolabbi pontja Züri-chben, később pedig Bri-stoliban volt. Angliában a kultusz, mint a bri-tek neve mutatja, a Ri-chárdok és a Henrikek alatt még élt. Az istenséget Indiában az ari-ák tisztelték, és a ksatri-ja kaszt volt nekik szentelve. Később a tisztelet már a páriák közé süllyedt. Perzsiában a tisztelet jeleit a Tigri-s folyó és Dári-us király neve őrzi. A tisztelet elég korán meghonosodott Triest-ben és Ri-o de Janeiróban is, északon pedig a Missouri folyóig és az Ontari-ó-tóig terjedt, Norvégiában Kri-sztiániáig. A múltban egész Szibéri-a ezt az istenséget tisztelte, nálunk a Sabari-a szó jelzi, hogy a vallás magas fokon állt. Az istenség tisztelete igen hangos volt, ünnepein a piros színt viselték, és szimbóluma általában nem az egyenes, hanem a parabolikus volt (homori-t, dombori-t). Szent madara a ri-gó volt, szent állata a kutya, amit a mai Bodri szó őriz. Szent hala a heri-ng, szent gyümölcse a ri-biszke volt. Egyik legnagyobb szentélye a Földközi-tengeren, Santori-n szigetén volt, a kultusz innen származott át Algéri-ába, Etruri-ába, Bavári-ába, Ausztri-ába és Hungári-ába. A szent hegy belsejében az út titkos folyosókon át halad, ez volt a labiri-ntus, itt lakott a szent kakas, amely éjfélkor kukori-kolt. A nagy istenség egyik későbbi formája a Merkuri-us volt. A szentek közül Ciri-ll, Viktori-án és Flóri-án még tudtak róla. A középkorban a lovagok közül Tri-sztán. A játékok közül a kri-kelt és a mári-ás volt neki szentelve. Nevét némely közmondás őrzi, mint például: ököri-szik magában. Az istenségnek szentelt betegség a beri-beri volt. Ünnepeken nagy mulatságokat rendeztek (muri, dári-dó). A szent ételt, a ri-zst ették, és kukori-ca-(tengeri-) leveleket lobogtattak, az ünnepen humoros jeleneteket is adtak elő, innen a kari-katúra és a gri-masz szó eredete. Ezeknek az ünnepeknek a nyomait egész a Behri-ng szorosig követni lehet. A kultusz centruma akkor Canterbury volt. Az istenség szent köve a nefri-t, drága-köve pedig a beri-ll volt. Indiában az isten nevét a Kri-sna szó őrzi, de a ri-shi éppen úgy, mint a mai napig használatos shri szó is. Az istenséghez fűződő egyik mítosz azt beszéli, hogy fején papri-kakoszorúval született.

60. oldal

3 hozzászólás
+
>!
DrEmergencyGrooveHouse

A házasságok ötven százaléka b-moll.

464. oldal, III. fejezet (I. könyv)

2 hozzászólás
+
>!
Frank_Spielmann I

Az ember képzeletében lappangó bűnös örvényt semmi sem képes annyira felkavarni, mint éppen a közhely. Ezért történik meg, hogy egy szónoklat vagy vasárnapi prédikáció az emberben a legmélyebb gazságokat is felébreszti, sőt fel is ingerelni, és én gyakran csodálkoztam azon, hogy az emberek az igehirdetésről kijövet nem sietnek egyenesen a korcsmába vagy a bordélyba –

I. kötet, 34. o

5 hozzászólás
+
>!
ArkagyijSztavrogin

Én, kérem, minden csepp véremmel tiltakozom az ellen az életberendezkedés ellen, amely abból áll, hogy az ember önmagát, mint a külső világ és a másik ember által ejtett sebet hordozza, és tele van panasszal és váddal és siralommal, és érzékenykedik és finnyás, és kéreti magát és sóhajtozik és gyanakszik és duzzog, és ajkát kihívóan öszszeszorítja és elhallgat és vállat von és nem szól és dünnyög, és a sarokba vonul pityeregni, és reszkető szájjal hebereg, aljas komédia ez, kérem, mert mondja, mi az ördögtől van ennyire megsértve, mit panaszkodik és vádaskodik és gyanakszik és szipákol és érzékenykedik, és miért duzzog a boldogtalan! Mindegyik azt hiszi magáról, hogy félreismerik, azt hiszi, hogy a többi hülye vagy zsivány, mert őbenne nem látja meg azt a páratlant és azt a nagyszerűt, amilyen még soha nem volt és nem is lesz, ahelyett hogy abba, ami előtte fekszik, belemarkolna, hogy élvezné a szépségnek és az egészségnek járó hódolatot, a művészeteket, a szenvedélyek melegét, a nemesedett szokásokat, a civilizáció rendezett életmódját, az ételeket, az öltözködés örömét, a barátságos közösségeket, a természetet, képességeinek adományait, a véletlent, az ünnepet, munkájának eredményeit, az emberek tulajdonságainak sokszerűségét, ahelyett, igen, elzárkózik és félrevonul, és orrát felhúzza, környezetének szemrehányásokat tesz, és indulatos és makacs és kényeskedik és rigolyás, és elkezdi azt nem enni, és ó, nem, ő kék ruhát igazán nem visel, azt az embert nem kedveli, titokban elégtételeket kohol és ingerült és goromba, közömbös és monomániás, ettől persze megbutul, és már nem tud semmi másról, csak hogy őt állandó bántalom éri, és jönnek a mély és keserű ráncok, jön az étvágytalanság, a rossz emésztés, a haj hullani kezd, az áll megkeményedik, az orr felpuffad, a szeme megriad, az ajka komisz, hiába mázolja festékkel, egyre gonoszabb és szenvedőbb, és egyre inkább pojáca és halotti maszk és chiméra és embertelen és csúf és tragikus és hallatlanul nevetséges.

149-150. oldal

+
>!
ArkagyijSztavrogin

Tudom, hogy ön muzikális. Úgy van, szólt Bormester, szeretem Bachot és a madarakat.

370. oldal

+
>!
Frank_Spielmann I

Hány nőt parancsol éjszakára?
Országának szokásait nem ismerem. Mennyit illik?

II. kötet, 323. o

1 hozzászólás
+
>!
ArkagyijSztavrogin

Ó, a mennyországba vezető út férjekkel van kikövezve

502. oldal

10 hozzászólás
+
>!
Frank_Spielmann I

Akihez hozzáragadsz, azt nem szereted. Élősdije és rablója vagy. Csak azt szereted akit eleresztesz. Ha szeretsz, szabaddá teszel. Csak azok szeretnek, akik szabadon egyesülnek.

III. kötet, 40. o

+
>!
_Andrea_

De kérem, mi a zárójel? A zárójel az, hogy ezek az emberek őrjöngésük hevében egymásról (mivel egymás valódi lényegéről sejtelmük sincs) mindenféle őrültséget összevissza gondolnak, és főként, kérem szépen, feltételeznek. Érti? Ezt a szót jegyezze meg jól. Ezek az emberek egymást nem ismerik, mert egymással nem találkoznak. Tudjuk miért. Azért, mert saját személyes üdvükért való küzdelemben nem érnek rá. A dolog nem maradhat annyiban, mivel egymásról semmit sem tudnak, tehát kénytelenek egymásról mindenfélét feltételezni. Mit? Nagyobbára tücsköt és bogarat.

523. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján


Ha tetszett a könyv, olvasd el ezeket is