Az ​utolsó padban (Az utolsó padban 1.) 90% 215 csillagozás

Valóban egy nagyon igaz szívszorító példája annak,hogy a mai társatalom mennyire képes kilökni magából a másikat. Csakmert más a bőre színe még nem kell alsóbbrangúnak nyilvánítani az embert. Bekategorizálni, beskatulyázni. Kati apja nagyon becsüles volt. Örültem, hogy a viszonyotagságok ellenére, az összeszokott osztály, befogadta a csupaszív kislányt.

Lakatos Kati egy félárva, szegény családból származó kislány , aki ráadásul cigány, felköltözik apjával a fővárosba, ahol iskolába kellene járnia.
A bemutatkozás nem járt sikerrel, a ruhája, a kinézete nem volt szimpatikus sem az osztálynak, sem az osztályfőnöknek.
Így került az utolsó padba.
Nemcsak iskolába járni és tanulni kell neki, hanem főzni, bevásárolni, ami azzal jár, hogy időnként hiányzik az iskolából. Erről azonban senkinek sem beszél.
Nagyon hosszú utat kell megtennie addig, amíg felismerésre kerül a jószívűsége, segíteni akarása ,ezáltal megváltozik az osztály és az osztályfőnökük véleménye.
Ez egy igazán kedves történet ,az idő múlásával nem veszíti el az aktualitását.

Kötelező olvasmánnyá tenném, de nem magyar órára, hanem osztályfőnökire.

Szeretem olvasni, de most először fordult elő, hogy már ennél is elérzékenyültem.
Jó, hogy lehetett olvasni, látni Kati gondolatait, mert így talán könnyebb megérteni, hogy ő miért gondolkodik máshogy. És Fetter Ági így vagy úgy, de mindenképpen undok.

Mivel nem olvastam a fülszöveget, csak belekezdtem, mert pöttyös, így kicsit meglepve éreztem magam, amikor kiderült, hogy Kati cigánylány. Persze sejteni lehetett, de… Nagyon kedves kis történet arról, hogy mennyit számít az, ha az ember mellé állnak, mennyit ér, mennyire ki tud tőle virágozni a szív, ha vannak, akik tényleg szeretnek és melléd állnak, még ha sarkítottan, de a világgal is kell szembe menniük. Ez a könyv felhívja rá a figyelmet, hogy segíteni jó, segíteni kell, segíteni megéri, hisz mindkét fél sokat profitálhat belőle.

Kati még mindig ott ül, az utolsó padban, csak most már a helyes Marika, meg a mindig túlbuzgó Fetter Ági nem osztálytársai, mert ők már nyolcosztályos gimnáziumba járnak, Kati meg a régi iskolájába, csak most már ott is van C osztály, azért, hogy fel tudják őt zárkóztatni a többiekhez. Györgyi néniből meg egyre kevesebb van, mert már ők is a nyolcosztályos gimnáziumban tanítják az erkölcstankönyvből szépre-jóra azokat, akik nem a mamájuk rózsás szoknyájában, a papájuk által font háncsszatyorral járnak iskolába.
Katihoz, aki azért is C osztályba jár, mert a Nevelési Tanácsadó SNI-snek minősítette, már nem járnak korrepetálni, mert úgy döntöttek, hogy önhibájából szegény, ezért nem érdemli meg. Örüljenek, hogy kapnak családi pótlékot, azt is csak addig, amíg Kati apukája rendesen eljár a közmunkára.
Itt a vége?

Egy igazi pöttyös gyöngyszem, nagyon örülök, hogy rátaláltam és elolvashattam….1963-ban jelent meg legelőször, de szerintem még ma is aktuális, talán jobban, mint akkoriban. A kötet főhőse a kis cigánylány Lakatos Kati, aki vidékről kerül fel a nagyvárosba. Nem csupán a nagyvárossal kell megismerkednie, hanem az új iskolájába is be kell illeszkednie, ami nem könnyű, hiszen nem is különbözhetne jobban társaitól, vagy ő is egy közülük? Amíg idáig eljutunk a történetben sok minden történik, Kati és osztálytársai sokat tanulnak egymásról és önmagukról. Nagy szerepet kap Györgyi néni, az osztályfőnök, aki meglátja Katiban is az értékeket és nem hagyja, hogy elkallódjon. Nagyon szerethető történet, vidám és torokszorító pillanatokkal. Ajánlom!

Igazi pöttyös tanmese arról, hogy minden ember egyforma. Örökérvényű könyv és nem érezni rajta a korszakot amikor született. A könyv érdekessége, hogy Kati szemén keresztül látjuk a világot és látjuk egyes helyzetetkben ő mit gondol és lát az emberekről. Kati jellemfejlödése igazán hiteles volt, és szépen felépített, megmutatta, hogy egy- egy apró cselekedet is mennyit tud segíteni vagy éppen hátráltatni. Persze ahogy egy pöttyös könyv ez is csak jól végződhet, de ez kell is ezért is imádom ezt a sorozatot. Külön érdekes és egyben szomorú volt számomra, hogy a szülői munkaközösség ajándéka 2 nápolyi és pár szem szaloncukor ma már nem állná meg a helyét…

Lakatos Kati történetén az ember úgy érzi, bármikor el tudná sírni magát, legalábbis én így éreztem.

Egy árva, szegény családból származó kislány a főszereplőnk, aki ráadásul cigány, így amikor felköltözik a fővárosba, ahol rendesen iskolába kellene járnia, megtapasztalja, milyen érzés a kiközösítés, és a korábban is átélt elutasítás, előítélet. Kati megtudja, hogy milyen elveszíteni egy számára fontos személyt, aki lehet a nagymama, a legjobb barát spoiler, az anya. Ráadásul felkerül egy ismeretlen helyre, ahol az apja rengeteget dolgozik, a testvérei pedig elcsórják a dolgait… és olyan egyedül van, mint az ujja. Persze Kati kíváncsi természete végett folyton bajba keveredik, de azt gondolom, mindig a jó szándék vezérli. Majd barátokat is szerez, különböző helyekről és kalandok útján, de a legnehezebben az iskolába való beilleszkedés megy neki.
Épp ezért tanár szemszögből is érdekes volt számomra, hiszen Györgyi néni fontos alakja a könyvnek, aki felismeri, hogy baj van Katinál, ráadásul segít is neki, az osztálynak pedig abban, hogy nyitottabb legyen és elfogadóbb.
Ez egy lényeges könyv, ráadásul 1963-ban jelent meg, és a benne felmerült problémák még mindig aktuálisak. Érzékenyüléshez / érzékenyítéshez megfelelő olvasmány. Nekem kedvenc lett. És Kati, én melléd ültem volna.

Nagyon kedves történet Katiról a mezítlábas, rózsás szoknyás cigánylányról.
Sokszor csak azt látja az ember, ami a szeme előtt van. És nem is nagyon akar a miértekről tudni.
Kati élete kizökken a megszokásokból. Mássága már eleve hátrány, pedig a családi körülményeiről senki semmit nem tud. Tizenévesen ő látja el családját, bevásárol, főz, mos, takarít.
Más kultúra, más szokások, más temperamentum. Hogy sikerül végül is beilleszkednie elsősorban magának köszönheti, mert akart – még ha ez néha döcögősen is ment. Másodsorban osztályfőnökének és osztálytársainak. Azt hiszem ez a kis könyvecske nem csak a hatvanas években volt aktuális – toleranciára tanít és ez mindig időszerű.

Alsós koromban sok pöttyös könyvet olvastam, azt hittem a cím alapján, hogy ezt is. Aztán az első oldalak után kiderült, hogy nem ismerős a történet.
Nagyon nehezen indult a könyv, nem tetszett, hogy nem időrendben vannak néhol az események, de jó volt a főszereplő kislány gondolataival is megismerkedni. Aztán a könyv felétől beindulnak a dolgok, és onnan már letehetetlen volt. Az ideológiai dolgokat ma már át kell lépni, annakidején ez kellett bele.
Györgyi néni nagyon szimpatikus volt, remélem, vannak még manapság ilyen tanító nénik.
Tervben van még idén néhány másik pöttyös könyv elolvasása is. :)