Újabb ​100 történelmi tévhit 57 csillagozás

avagy Amit biztosan tudsz a történelemről – és mind rosszul tudod…
Hahner Péter: Újabb 100 történelmi tévhit

Ebben a kötetben, akárcsak a 2010-ben megjelent, 100 történelmi tévhit című könyvemben, olyan tényekre és értelmezésekre szeretném felhívni a figyelmet, amelyeket a történettudomány már régen megcáfolt, de ezek a cáfolatok mégsem terjedtek el szélesebb körben. Az egyszerűség kedvéért ezúttal is meglehetősen különböző megállapításokat foglaltam össze „tévhit” néven: akadnak itt téves adatok, felületes megállapítások, elavult kutatási eredmények, elsietett értelmezések, rosszindulatú híresztelések, megszépítő vagy befeketítő történelmi legendák, sőt, egyszerű pletykák is.

Eredeti megjelenés éve: 2011

Tartalomjegyzék

A következő kiadói sorozatban jelent meg: 100 történelmi tévhit Animus

>!
Anonymus, Budapest, 2018
366 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789633243985
>!
Animus, Budapest, 2016
366 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789633243985
>!
Animus, Budapest, 2011
366 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789633240298

1 további kiadás


Enciklopédia 5

Szereplők népszerűség szerint

skandináv · Sztálin

Helyszínek népszerűség szerint

Franciaország


Kedvencelte 1

Most olvassa 5

Várólistára tette 40

Kívánságlistára tette 35

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

fióka>!
Hahner Péter: Újabb 100 történelmi tévhit

Hahner Péter: Újabb 100 történelmi tévhit avagy Amit biztosan tudsz a történelemről – és mind rosszul tudod…

Az első kötet jobb volt – főleg az alcím és tartalom összefüggése miatt. Másodjára már lehetetlen összeszedni száz valóban közkeletű tévhitet. Valószínűleg csak az én hiányosságaimat dicséri, de Cambronne felkiáltása Waterloo előtt, Napóleon kijelentései, II. Jakab zsarnoksága, a Ferenc Józsefet sújtó átok és főleg az amerikai érintettségű témák nem képezték a tévhiteim részét, mert még csak nem is hallottam róluk. Fogalmam sem volt róla (most sincs sok), hogy ki volt Vad Bill Hickok. Felőlem akármit is tarthatott volna a kezében halála pillanatában, nem oszt, nem szoroz. A pletykákkal pedig nem tudok mit kezdeni, számomra pl. Lady Di halála nem történelmi tényező. Történelemnek történelem már (mert megtörtént), de őszintén szólva nem találom a helyét ebben a könyvben. Ahogy a Ferenc József felséges famíliáját sújtó átoknak sem és annak sem, hogy Nagy Frigyesnek milyen is lett vón' a szexuális irányultsága, Taft elnök vízkiszorítási hányadosáról, vagy a Kennedy-Lincoln gyilkosság hasonlóságairól nem is beszélve.
Lehetett volna „szakmaibb”, néhányszor nem éreztem eléggé alaposan kifejtettnek a cáfolatokat sem, némileg el is laposodott itt-ott, pedig a történelem nagyon érdekes. Szóval, ha sikerült volna ettől az idétlen alcímtől megszabadulni, akkor talán más szemmel nézném ezt a kötetet is, így viszont a tartalom kissé eltér a címtől, én pedig kellő naivitással mindig feltételezem, hogy a kettőnek összefüggésben kell lennie.

encus625 P>!
Hahner Péter: Újabb 100 történelmi tévhit

Hahner Péter: Újabb 100 történelmi tévhit avagy Amit biztosan tudsz a történelemről – és mind rosszul tudod…

Kölcsönkaptam ezt a könyvet, de nem kértem. A tulajdonosa úgy gondolta, hogy ez engem érdekelni fog. Ami részben igaz is volt, de azért bőven volt benne olyan rész is, ami nem.
Az első részt nem olvastam, de a tartalomjegyzékét végigolvasva talán igaz is az alcím rám nézve: Amit biztosan tudsz a történelemről – és mind rosszul tudod… Itt nekem a 100 téma több, mint fele itt ismeretlen is volt. (A történelem tantárgyként sosem volt a szívem csücske, ezt hozzáteszem.)
Néhány helyen szerintem nem is a megállapítást cáfolja, csak úgy mesél arról a személyről, eseményről stb. Voltak ebben érdekes dolgok, de bőven feleslegesek is, gondolom 100 újabb cáfolnivalót nehéz volt már összeszedni másodjára.

>!
Animus, Budapest, 2016
366 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789633243985
GergelyBerni P>!
Hahner Péter: Újabb 100 történelmi tévhit

Hahner Péter: Újabb 100 történelmi tévhit avagy Amit biztosan tudsz a történelemről – és mind rosszul tudod…

Az első rész jobban tetszett, mint ez. Nagyon lassan haladtam vele. Ebben a kötetben sok olyan tévhit volt, amiről még nem is hallottam. Nem volt mind a 100 tévhit annyira közismert, mint az első kötet tévhitei. Valószínűleg az első kötet sikerén felbuzdulva „rendeltek” egy újabbat a szerzőtől.
Nekem túl sok volt a Vad Nyugatról szóló rész benne, amik engem (sajnos) nem kötöttek le. (Jó, ez az én hibám, soha nem érdekelt ez a része a történelemnek.)

Stefan_Stefansson>!
Hahner Péter: Újabb 100 történelmi tévhit

Hahner Péter: Újabb 100 történelmi tévhit avagy Amit biztosan tudsz a történelemről – és mind rosszul tudod…

Néhány fejezet miatt érdemes volt :)

Véda P>!
Hahner Péter: Újabb 100 történelmi tévhit

Hahner Péter: Újabb 100 történelmi tévhit avagy Amit biztosan tudsz a történelemről – és mind rosszul tudod…

Sajnos várakozáson alul…Többre számítottam, ez inkább a „hát igen, érdekes” kategória. De olyan unottkás mellékzöngével.

3 hozzászólás
Tori0925 P>!
Hahner Péter: Újabb 100 történelmi tévhit

Hahner Péter: Újabb 100 történelmi tévhit avagy Amit biztosan tudsz a történelemről – és mind rosszul tudod…

Azta. Már a rengeteg belefeccölt időért tisztelem a szerzőt. Ráadásul ez a második ilyen kötet. Nem semmi.
A történelemmel az a bajom, hogy nagyon száraz. Évszám évszám hátán és a sok egyforma nevű uralkodó és a bonyolult családfa elveszi a kedvem az egésztől.
Ez viszont néhol vicces, néhol meg hűha volt. Nem mindig volt érdekes és néha eluntam magam rendesen, de tele volt olyan témákkal és korszakokkal, amiket szeretek. Ebből is látszik, hogy a média elég komolyan tudja manipulálni a történteket, de néha a valóság egyszerűen unalmasabb a fikciónál.

Eco>!
Hahner Péter: Újabb 100 történelmi tévhit

Hahner Péter: Újabb 100 történelmi tévhit avagy Amit biztosan tudsz a történelemről – és mind rosszul tudod…

Kissé szenzációhajhász címe ellenére száz érdekes epizódot villant fel különböző korokról és emberekről, a történelem iránt érdeklődő, de abban nem túlzottan tájékozott olvasóknak. Az, hogy a kínai nagy fal nem látható a Holdról, vagy az, hogy Drakula nem volt képzeletbeli személy, úgy gondolom, hogy egy átlagos műveltségű ember számára is nyilvánvaló, de például annak magyarázata, hogy mit is jelenthetett a gyermekek keresztes hadjárata a valóságban, vagy hogy Charles Lindbergh igazából nem elsőként repülte át az óceánt, számomra is az érdekes újdonság erejével hatott. Nem feltétlenül érdemes mind a száz „történetet” elolvasni annak, aki valamelyest járatos a történelemben, de egy pár érdekességet szinte mindenki találhat benne.

Robert_Andrassy>!
Hahner Péter: Újabb 100 történelmi tévhit

Hahner Péter: Újabb 100 történelmi tévhit avagy Amit biztosan tudsz a történelemről – és mind rosszul tudod…

Ez egy érdekes történelmi csemegézgetés.


Népszerű idézetek

Nazanszkij>!

Köztudott, hogy a középkor elején a görög, latin, kelta, germán, skandináv és baszk eredetű népek közös hazáját kezdték Franciaország néven emlegetni.

12. oldal, 1. A franciák ősei a gallok voltak (Animus, 2011)

Hahner Péter: Újabb 100 történelmi tévhit avagy Amit biztosan tudsz a történelemről – és mind rosszul tudod…

Kapcsolódó szócikkek: Franciaország · skandináv
Delena>!

„Könnyebben elhisszük azt, amit igaznak óhajtunk… Száz meg száz, gyakran fel sem ismerhető módon torzítja el és fertőzi meg értelmünket az érzelem…”

(első mondat)

Hahner Péter: Újabb 100 történelmi tévhit avagy Amit biztosan tudsz a történelemről – és mind rosszul tudod…

NB14>!

Hogy erkölcsileg milyen ember volt (Sztálin), ezt abból a történetből tudhatjuk meg, amelyet Karl Berngardovics Radek mesélt el Marija Joffénak. Egy kiránduláson a bolsevik vezetők arról beszélgettek, mi a legjobb dolog a világon. Kamenyev a könyvet, Rikov a konyakot, Radek a nőt nevezte meg, Buharin szerint pedig az a legnagyszerűbb érzés, ha az ember „a nagy népi hullám tarajára került”. Sztálin így ismertette a boldogság titkát: „Jól kifundálni egy tervet, aztán pedig jó sokáig meghúzódni készenlétben állva, kifürkészni, hol rejtőzik az illető. Akkor elkapni a grabancát, és bosszút állni”.
Sztálin szörnyeteg volt, de kétségkívül rendkívül tehetséges szörnyeteg. A politikai taktika nagymestere, a megfélemlítés professzora, a manipuláció bajnoka.

Hahner Péter: Újabb 100 történelmi tévhit avagy Amit biztosan tudsz a történelemről – és mind rosszul tudod…

Kapcsolódó szócikkek: manipuláció · megfélemlítés · Sztálin
Tori0925 P>!

…"a magukra valamit is a viking harcosok sohasem viseltek szarvas sisakot a csatában, mert nem voltak ostobák. Bárki megmondhatja„ aki már részt vett mészárlásban, hogy a munka meggyorsítása érdekében a szarvakat remekül fel lehet használni fogantyúként, amikor elvágjuk valakinek a torkát."

25. oldal __6. A vikingek szarvakat viseltek a sisakjukon__

Hahner Péter: Újabb 100 történelmi tévhit avagy Amit biztosan tudsz a történelemről – és mind rosszul tudod…

5 hozzászólás

Hasonló könyvek címkék alapján

Hősök és ütközetek
Csunderlik Péter – Pető Péter: Top 10-es történelmi slágerlisták
Földi Pál: A mongolok titkos története
Walter G. Scott: A legendás Me–262, a Viharmadár
Bernáth István: Skandináv mitológia
Kákosy László: Ré fiai
Vágó Ádám: A Kárpát-medence ősi kincsei
Kordos Szabolcs: Egy város titkai
Budai Lotti – Zubor Rozi: Micsoda anyák voltak
Edith Eva Eger: Az ajándék