Megszökött ​a király! 9 csillagozás

Hahner Péter: Megszökött a király!

„A királyok a pusztaságba menekülnek majd, a vadállatok közé, melyekre úgyis hasonlítanak!” – mondta heves pátosszal L. A. Léon, forradalmi nevén Saint-Just. Valójában nem torz arcú és véres kezű zsarnok kocsikázott ki titkon Párizsból 1791. június 20. végzetes éjjelén, hanem pocakos családapa, gátlásos középkorú férfi, örökké határozatlan, de zsarnok semmiképp.
S az egész szökési terv! Michelet, a nagy történetíró szerint „a meggondolatlanság csodája” ez, s „elegendő lenne megállapítani, mit követelt volna a józan ész, majd pontosan az ellenkezőjét tenni…” Csakhogy a kis Varennes-ban végződött komikus kaland végleg elszakított minden köteléket „az első francia főtisztviselő” és népe között. Ebből a szempontból a zöldre-sárgára mázolt hintó kalandos útja fordulópont a forradalom történetében. Kalandregénynek tetszik a varennes-i szökés históriája, pedig minden mozzanata, minden elhangzott párbeszéd történelmi hitelű.

Eredeti megjelenés éve: 1989

>!
Kossuth, Budapest, 1989
242 oldal · puhatáblás · ISBN: 9630933721

Kedvencelte 3

Várólistára tette 3


Hasonló könyvek címkék alapján

Ruby Saw: A Vörös és a Vadász
Karády Anna: A füredi lány
Audrey D. Milland: Scarlett – Ahonnan a szél fújt
Szép Zsolt: Kárpát Walzer
Bíró Szabolcs: Ötvenezer lándzsa
J. Goldenlane: Holdnak árnyéka
J. Goldenlane: A jósnő hercege
Chris Land: Jaguár árnyéka
Pusztai Andrea: A zöld szemű kígyó
Lilith M. Abbey – Mike Menders: Krisztin