Howard Phillips Lovecraft életműve, pályatársai zömétől eltérően, nem merült feledésbe: újra és újra kiadják, nem csupán hazájában, hanem külföldön – így Magyarországon – is. Lovecraft öröksége a mai napig eleven: világképének hátterére számtalan új írásmű születik az általa teremtett stílusban. Követői értelmezik és átértelmezik Lovecraftot, s nem mellékes körülmény, hogy soraikat a kortárs irodalom talán legnagyobb alakja, Jorge Luis Borges nyitotta meg. Lovecraft önmagát mindig Poe és Bierce követőjének tekintette. Sajátos világképének kialakításán – mely összetéveszthetetlen ízt kölcsönöz írásainak – roppant tudatosan dolgozott az irodalmi előképek kutatását is beleértve, melyről egy terjedelmes esszében is számot ad. Felfogásának lényege dióhéjban annyi, hogy megfosztotta a rémtörténetet a késő középkorból örökölt misztikus sallangoktól, s helyükre egy jellegzetesen modern életérzést állított: azt a fajta hideg iszonyatot, ami az… (tovább)
Howard Phillips Lovecraft összes művei II. (Howard Phillips Lovecraft összes művei 2.) 73 csillagozás
Kedvencnek jelölte 34
Most olvassa 10
Várólistán 37
Kívánságlistán 36
Népszerű értékelések
Először kb. 5 éve olvastam Lovecraft három gyűjteményes kötetét. Akkor nagyon tetszett, s emlékszem, hogy a második kötetet tartottam a legjobbnak. Most éppen ezért a másodikkal kezdtem az újraolvasást, és fura módon megváltozott a véleményem. Nem is emlékeztem minden történetre, és több helyen elég vontatottnak éreztem, ráadásul a felvezetések is túlontúl hosszú ideig tartanak több történetben is.
A legfurcsább Lovecraft írásaiban, hogy bár rémtörténetnek vannak titulálva, mégis ahol csak teheti, nem mondja ki nyíltan a szörnyűségeket, inkább az olvasó képzeletére bízza. Sok-sok helyen olvasható a “le sem merem írni, mert annyira elképzelhetetlen az a rettenet” típusú mondatok. Persze jól van ez így, ez is különlegessé teszi a műveit.
nagyon sokáig nem találkoztam lovecraft munkáival, és ennek őszintén örülök. azt hiszem el kellett telnie sok-sok évnek, hogy értékelni tudjam ezeket a csodálatos, egyedi zamatú meséket. az ember végig pontosan tudja, hogy mennyire irreális, bizarr történeteket olvas, ez a beleélést egy egészen más síkkal helyettesíti, egyfajta kényelmes komforttal, amiben önmagát figyeli, miközben elmerülhet az eképpen „semlegesített” fantáziavilágban. annyira egyedi hangulat, annyira utánozhatatlan stílus jellemzi a mestert, (talán az áthidalhatatlan korszakok sóhaja ez) hogy nincs is értelme mai szemmel, mai elvárásokkal közelíteni az írásokhoz.
sőt, odáig megyek, hogy csak és kizárólag egyfajta alázatos elfogadással, teljes nyitottsággal szabad kezelni, készen állni annak elfogadására, hogy bármikor bármi megtörténhet.
bevallom személy szerint nekem az álombeli kalandozások tetszettek a legjobban, az a szabadság, és a fantáziának az a merész szárnyalása egyszerűen fantasztikus. de persze a „földhözragadtabb” novelláknak, történeteknek is megvan a maga egyedi atmoszférája.
tipikusan azok a könyvek, amelyeket az ember egy kellemes vacsora után leemel a polcról, és elmerül benne, miközben odakinn esik az eső, vagy a hó, esetleg tombol a vihar. (ez az értékelés úgy általában mindhárom „összes művei” kötetre igaz)
Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.
Ezt a kötetet és a harmadikat körülbelül 3 hét alatt olvastam el. A gyűjtemény 3 kötetéből véleményem szerint ez tartalmazza a legjobb novellákat, mivel ebben vannak a New England-i történetek, melyek a legsötétebbek, és legborzongatóbbak Lovecraft összes írása közül. Egyedül talán a Szín az űrből tűnik ki a többi közül, mivel ez már-már science fictionként is megállná a helyét.
A kötet tetőpontját számomra A kép a házban novellánál érte el, mivel ez a legtöbb mai horrorfilm alapjául szolgálhat (az öreg bácsi, aki mesél az arratévedő vándornak, de aztán kiderül, hogy nem is olyan jótétlélek az öregúr, mint azt előre gondolnánk).
Összességében, ha a könyv végi irodalmi értekezéseket lecserélte volna a szerkesztő további novellákra, akkor egy még jobb kötetet kaphatnánk, de így is megérdemli a négy és fél csillagot.
Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.
Nyarlathotep: Ez is egy nagyon zavaros Lovecraft írás, de pont ez benne az érdekes. Hiszen álomszerű az egész, időntúli és transzcendentális. De a szavak is ezt fejezik ki benne. Céljukat nem ismerő emberek vonulnak egy hasadék felé, megváltozott a táj, kísértetiesen zöld holdfény világítja meg a havat. És Nyarlathotep parancsára minden táncot jár.
Ebben a kötetben vannak a szerintem legjobb írásai, bár a másik két HPL összes sincs nagyon lemaradva… Ijesztő, barátságtalan, komor, borzongató, reménytelen és mégis letehetetlen történetek. :)
Nem szokásom könyvet abbahagyni, de most úgy érzem, így kell tennem. Egyrészt mert időm nem engedi (könyvtári példány), másrészt nem nagyon érdekelnek a végén olvasható tanulmányok. Ennek ellenére azt kell, hogy mondjam, az előtte lévő történetek jobban tetszettek, mint az első kötetben. Ezek igazán rémisztőek voltak, olyannyira, hogy nem egyszer akadt egy-két fura álmom. A II. rész, az új-angliai történetek tetszettek a legjobban. Később pótolom majd a tanulmányokat (csakhogy a lelkiismeretem megnyugodjon).
Egyszerűen imádom. Hiába határozom el mindig, hogy sötétedés után nem olvasom tovább, egyszerűen nem bírom ki, és mindig kiráz a hideg…:)
A végén a tanulmányok üdítő változatosságot nyújtottak.
Népszerű idézetek
Hirtelen megjelent a holdsugárban a kísértő Géniusz, és így szólt a Völgy Démonához:
– Öreg vagyok, és sokat felejtettem. Beszélj nekem azoknak tetteiről és külleméről, akik ezeket a kőépületeket emelték.
És a Démon azt válaszolta:
– Én vagyok az Emlékezet, és tudós vagyok a múlt tudományában, de én is megöregedtem. Ezek a lények olyanok voltak, mint a Than folyó vize, nem arra születtek, hogy megértsék őket. Tetteikre nem emlékezem, mivel a pillanatnak szóltak. A külsejüket is csak homályosan tudom felidézni; hasonlított e kis majmokéra a fán. A nevükre világosan emlékszem, mivel rímelt a folyóéra. A tegnap eme lényeinek neve Man (azaz ember).
15-16. oldal
Vigyázat! Felnőtt tartalom.
Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.
Ekkor jött elő Nyarlathotep Egyiptomból. Senki se tudta megmondani, ki volt ő, de annyi biztos, hogy ősi vér csörgedezett az ereiben, és úgy nézett ki, mint egy fáraó. A fellahinok amikor meglátták, önkéntelenül térdre borultak. Azt mondta, hogy huszonhét évszázad feketeségéből jött elő, és nem erről a bolygóról származó üzeneteket hallott. Civilizált helyekre jött a barna bőrű, nyúlánk, sötét lelkű Nyarlathotep, és mindig furcsa üveg- és fémeszközöket vásárolt, és azokat még furcsább berendezésekké alakította át. Sokat beszélt a tudományokról – az elektromosságról és pszichológiáról –, és olyan bemutatókkal ámította a közönségét, hogy az mindig szótlanul távozott, és a hírnevét ez növesztette mérhetetlen nagyságúvá. Az emberek borzongva tanácsolták egymásnak, hogy nézzék meg Nyarlathotepet. És ahová Nyarlathotep ment, a nyugalom eltűnt, mivel a hajnali órákban a levegőt rémálmok sikolyai szaggatták.
Végtelenbe nyúló, vérmocskos falak között nedves-vörös, vihartépázta árnyak üldözik egymást tébolyultan rikoltozva; a fejük fölött bíborló égen lángoló felhők gyülekeznek a haldokló nap körül… Félig elfelejtett rémképek kaleidoszkópszerű kavalkádja az álom sötét bugyraiból… Elrákosodott kérgű, deformált tölgyfák szívnak magukba névtelen nedveket a férges televényből, a sírkertek hullaméreggel átitatott humuszában kígyógyökerek vonaglanak… Kannibálodúk szövevényes útvesztője, föld alatti fertőzőgóc, mely polipcsápokat sarjaszt a gyanútlan világba… Őrült villámlás visszfénye táncol a borostyánnal benőtt falakon, a démoni faragványokkal ékes boltívek alatt szivacsos növények burjánzanak…
A lesben álló rettenet - 4. Két szempár összenéz, 180. o.
