Ami ​egyszer elmúlt, nem múlik el többé 8 csillagozás

Gundel Takács Gábor (szerk.): Ami egyszer elmúlt, nem múlik el többé

Örömmel ​konstatálom, hogy felkeltette figyelmét a címlap, és felvetődik önben a kérdés, hogy mi a csuda lehet ez? „Ami egyszer elmúlt, nem múlik el többé”? Nagyon nagy marhaság, ugye? Pedig tulajdonképpen igaz. Elmondom.
Több mint 4 éven és 1000 adáson keresztül volt szerencsém a Danubius Rádió reggeli műsorában, a Cappuccino Triplában műsort vezetni.
Ezen időszak alatt rengeteg emailt kaptunk – és használtunk fel az adásban – különböző érdekes, furcsa, „bölcs”, vicces, néha komoly szövegekkel. Mivel ismeretlenek a szerzők, bátran mondhatjuk, hogy XXI. századi népmesékről van szó, amelyek nem szájról szájra, hanem számítógéprõl számítógépre terjednek.
Szövegek jöttek, mentek, én azonban, valamely belsõ sugallattól vezettetve afféle „Kompjuter Kodály”-ként összegyűjtöttem ezeket. Óriási paksaméta keletkezett. Jakupcsek Gabi és Buza Sanyi nem értették, hogy minek hurcolászok állandóan annyi papírt, de bennem akkor már csírázott a könyv elkészítésének gondolata.… (tovább)

>!
Allprint, Budapest, 2003
252 oldal · ISBN: 9632128869

Enciklopédia 14

Szereplők népszerűség szerint

Szókratész


Várólistára tette 4


Kiemelt értékelések

supermario4ever>!
Gundel Takács Gábor (szerk.): Ami egyszer elmúlt, nem múlik el többé

Elsősorban azért vettem meg, mert Gundel Takács Gábort az egyik legpozitívabb magyar médiaszemélyiségnek tartom. Nemcsak nagyon jól tud műsort vezetni, kiváló humora van, de példaértékű gondolkodásmódja és értékrendje is van.

A könyvet csak utólag, nemrég vettem meg. Tudtam már megjelenésekor is a könyvről, de tinédzserként akkoriban más dolgok foglalkoztattak. Így most, használtan vettem meg a könyvet, és azt kell mondjam, hogy egyáltalán nem bántam meg, kiváló könyv.
A cím viszont már annak idején is elgondolkodtatott, hogy mégis mit akar mondani? Végül valami optimista, vigasztaló jellegű frázisnak gondoltam, a búcsúzás fájdalmát megkönnyítendő, ne bánkódjunk amiatt, hogy véget ért valami, ami számunkra kedves, az többé nem fog elmúlni. Ha abból indulok ki, hogy akkor jelent meg a könyv, amikor Gundel Takács Gábor otthagyta a Cappuccinót, nem is tévedtem sokat. És ha azt nézzük, hogy milyen rádiós reggeli műsorok vannak manapság, akkor bőven van mit elbúcsúztatni…

De a könyv másról szól. Egyszerűen össze vannak gyűjtve a Cappuccinóban elhangzott, legizgalmasabb, legmeghökkentőbb, megviccesebb történetek, beszólások. És tényleg van néhány olyan történet, mondat, amin hangosan felröhögtem. Emellett bölcsességek is… Többször is el fogom olvasni, néhány dolog biztos, hogy L'art Pour L'art Társulat módjára szállóigévé fog nemesülni nálam.

Ardid>!
Gundel Takács Gábor (szerk.): Ami egyszer elmúlt, nem múlik el többé

Internetről összeszedett baromságok. Nagyon élvezhető! Fejezetekbe van szedve, ami nagyon praktikus, amikor vissza akarom olvasni a kedvenceimet. Ez a könyv mindig a polcomon van, karnyújtásnyira tőlem.

Sajnos az én példányomból hiányzik vagy 30 oldal, vásárlás előtt ajánlom átnézni. Szerencsére más könyvébe beleolvastam. Az a rész is nagyon jó!


Népszerű idézetek

Araragat_Kasztór_Polüdeukész>!

A szocializmus 7 csodája:

1.Mindenkinek volt munkája.
2.Bár mindenkinek volt munkája, senki sem csinált semmit.
3.Bár senki sem csinált semmit, a terv 100% fölött teljesült.
4.Bár a terv 100% fölött teljesült, mégsem lehetett semmit kapni.
5.Bár nem lehetett semmit kapni, mindenkinek megvolt mindene.
6.Bár mindenkinek megvolt mindene, mégis mindenki lopott.
7.Bár mindenki lopott, mégsem hiányzott soha semmi.

210-211. oldal, Politika

Kapcsolódó szócikkek: szocializmus
Araragat_Kasztór_Polüdeukész>!

Egy tanár gondolatai ZH írás közben

Ez igen! Erre számítottam! Bámulnak maguk elé, mint borjú az új kapura. Még nem tértek magukhoz az első megdöbbenésből. Ezt a példatípust direkt nem vettük gyakorlaton. Valamit a ZH-ra is kell tartogatni! Úgy teszek, mintha rájuk sem figyelnék. Hadd kezdjenek mozgolódni! A Kovács már lapozgatja is a könyvet. Azt hiszi, nem látom. Simán elkérhetném. De minek? Úgyis rossz képletet másolt ki. Úgyis elégtelent kap, és nem is voltam szigorú. Még puskázhatott is.
Ah! Barabás rátalált a jó képletre. Legalábbis azt hiszi. De téved.
A jó képlet nincs is benne a könyvben. Helyesebben benne van, csak hibásan. Nem véletlenül választottam ezt a példát. Itt ma mindenki egyest ír. Azért ülök én itt.
Majd legközelebb rendesen felkészülnek. Akkor kapnak egy primitív példát, amit még egy általános iskolás is meg tud oldani. Éppen ez fogja megzavarni őket. Nem hiszik el, hogy egy osztás meg egy szorzás az egész. Egy olyan képlet, amit még a kettes szintű általános iskolások is tudnak. Elbonyolítják majd az egészet. Aki pedig megcsinálja, azét azért nem fogadom el, mert nem általános iskolás módszerekkel kell dolgozni.
Legalábbis a hallgatóknak nem. Megadtam azt a mennyiséget is, ami tévesen benne van a könyvben. Így nem gyanítanak semmit. Amúgy is több adatot írtam fel azok kedvéért, akik megszokták, hogy az összes adatot, amit megadtak, fel kell használni. Addig osztanak, szoroznak, amíg ki nem jön a kérdéses mennyiség. Ez ma legalább öt elégtelent fog szülni. Helyes! Barabás kirakta a dolgozatat a pad szélére, a háta mögött ülő már másolja is. A Szepesi meg leírta egy kis fecnire a példát, s odaadta az előtte ülőnek. Nagyszerű! A várt sebességgel terjed az egyes.
A Horváth túl akar járni az eszemen. A szerencsétlen nem tudja, hogy ez eddig csak a feleségemnek sikerült. Jól felkészült a ZH-ra, a képletet is tudja. Már legalább öt perce készen van, és büszkén feszít. Na nem sokáig. Számítottam rá, hogy nem lehet semmivel sem megzavarni. Ezért még tegnap délután felírtam a padjára a helyes összefüggést. Most szépen odaballagunk hozzá, és véletlenül észrevesszük…
Na, ez megvolt. Még neki állt feljebb. Nagyon elkanászodtak a mai fiatalok. Régen sokkal jobb volt. Nem kellett ennyit manőverezni. Csak a teljesen kész, hibátlan dolgozatokat fogadtam el, melyek végeredménye is jó volt. Persze olyan adatokat adtam meg, s olyan képletekkel kellett számolni, hogy logarléccel az atyaúristen sem tudta volna befejezni időben. De ezek a rohadt számológépek megnehezítették a dolgomat. Ám kifogni nem tudnak rajtam. Úgy látom, mindenki befejezte, beszedhetem.
Így kell ZH-t íratni! Nem kell utána órákig vesződni. Az egészet kijavítom egy perc alatt.

23-24. oldal, Egy örök küzdelem: Tanárok a diákok ellen

Kapcsolódó szócikkek: tanár
Araragat_Kasztór_Polüdeukész>!

Az ókori Görögországban Szókratészt nagy becsben tartották tudása
miatt. Egy nap egy ismerősével futott össze az utcán, aki azt mondta:

-Szókratész, akarod tudni, hogy mit hallottam a legjobb barátodról?

-Várj egy pillanatot! – válaszolt Szókratész.

– Mielőtt bármit mondanál, szeretném, ha megfelelnél három kérdésre.
Ezt hívják a tripla szűrőnek. Az első szűrő az Igazság. Teljesen megbizonyosodtál arról, hogy amit mondani akarsz igaz?

-Nem. – Válaszolta az ember. – Éppenséggel csak hallottam róla, és …

-Rendben, szóval nem igazán vagy biztos benne, hogy igaz-e vagy nem.

Most próbáljuk meg a második szűrőt, a Jóság szűrőjét: az, amit mondani akarsz a barátomról, valami jó dolog?

-Nem, épp ellenkezőleg…

-Szóval – folytatta Szókratész – valami rosszat akarsz mondani róla, de nem vagy benne biztos, hogy igaz.

– Semmi baj, a harmadik szűrő még vissza van: a Hasznosság.
Amit mondani akarsz a barátomról, az hasznos lesz nekem?

-Nem igazán.

-Nos – vonta le a következtetést Szókratész – ha mondani akarsz nekem valamit, ami nem igaz, nem jó és nem is hasznos, miért mondanád el egyáltalán?
Ezért volt Szókratész egy nagyszerű filozófus és ezért tartották igen nagy becsben.

És ezért nem jött rá soha, hogy a legjobb barátja a feleségével csalja.

145-146. oldal, Bölcsességek Avagy a bölcs éhen hal, ha nem elég okos

Kapcsolódó szócikkek: Görögország · Szókratész
1 hozzászólás
Araragat_Kasztór_Polüdeukész>!

az élet négy szakasza :
1.Amikor elhiszed,hogy van Mikulás.
2.Amikor már nem hiszed el, hogy van Mikulás
3.Amikor te vagy a Mikulás.
4.Amikor úgy nézel ki, mint a mikulás.

242. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Mikulás
Araragat_Kasztór_Polüdeukész>!

Becenevek:
-Ha Kati,Kriszta,Zsuzsi és Andi ebédelni mennek,egymást kizárólag Katinak,Krisztának,Zsuzsinak és Andinak fogják szólítani.-De ha Laci,Béla és Józsi mennek sörözni, következetesen Daginak, Totyának, Medvének és Jozsónak hívják egymást.

Fürdőszoba:
-Egy férfi fürdőszobájában 5 tárgy található:fogkefe,borotva hab,borotva ,szappan és egy törölköző a Thermál hotelból.
-A női fürdőszobájában található tárgyak száma 437.Egy férfi ezen tárgyak legtöbbjét fel sem ismeri.

156. oldal

Kapcsolódó szócikkek: szappan
Araragat_Kasztór_Polüdeukész>!

Komolyan a munkáról

A halász hazatér fatörzsből vájt csónakján és találkozik egy külföldi piackutató szakemberrel, aki ebben a fejlődő országban dolgozik. A piackutató azt kérdezi a halásztól, hogy miért jött haza olyan korán. A halász azt feleli, hogy tovább is maradhatott volna, de elég halat fogott ahhoz, hogy gondoskodjon a családjáról.

Mivel tölti az idejét? – kérdezi a szakember.
Hát, például halászgatok. Játszom a gyerekeimmel. Amikor nagy a forróság, lepihenünk. Este együtt vacsorázunk. Összejövünk a barátainkkal és zenélünk egy kicsit.

A piackutató itt közbevág, és ezt mondja.

Nézze, nekem egyetemi diplomám van, és tanultam ezekről a dolgokról. Segíteni akarok magának. Hosszabb ideig kellene halásznia. Akkor több pénzt keresne, és hamarosan egy nagyobb csónakot tudna vásárolni ennél a kis kivájt fatörzsnél. Nagyobb csónakkal még több pénzt tudna keresni, és nem kellene hozzá sok idő, máris szert tudna tenni egy több csónakból álló vonóhálós flottára.
És ezután? – kérdezi a halász.
Azután ahelyett, hogy viszonteladókon keresztül árulná a halait, közvetlenül a gyárnak tudná eladni amit fogott, vagy beindítana egy saját halfeldolgozó üzemet. Akkor el tudna menni ebből a porfészekből Cotonouba, Párizsba, vagy New Yorkba, és onnan irányíthatná a vállalkozását. Még azt is fontolóra vehetné, hogy bevezesse a tőzsdére az üzletet, és akkor már milliókat kereshetne.
Mennyi idő alatt tudnám ezt elérni? – érdeklődik a halász,
Úgy 15-20 év alatt – válaszolja a piackutató.
És azután? – folytatja a kérdezősködést a halász.
Ekkor kezd érdekessé válni az élet – magyarázza a szakember. – Nyugdíjba vonulhatna. Otthagyhatná a városi rohanó életformát, és egy távol eső faluba költözhetne.
És azután mi lenne? – kérdezi a halász.
Akkor volna ideje halászgatni, játszani a gyerekeivel, a nagy forróság idején lepihenni, együtt vacsorázni a családjával és összejönni a barátaival zenélgetni egy kicsit.

231-232. oldal, Komolyan a munkáról

Araragat_Kasztór_Polüdeukész>!

FÉRFIKIÁLTVÁNY (most már mindörökre!)
Nők, kisasszonyok, barátnők, jegyespárok női tagjai, feleségek, asszonyok és minden bizalmas női egyed!

1. Ha úgy gondolod, hogy kövér vagy, valószínűleg ez így is van! Ne kérdezz, elhallgatom a választ.

2. Ha valamit akarsz, elég, ha egyszerűen megkérdezed. Hogy valamit tisztázzunk: mi egyszerűek vagyunk. Mi nem értünk semmilyen hülye, indirekt kérdést. Indirekt kérdések nem működnek! Mondd egyszerűen mit akarsz.

3. Ha valamit kérdezel, amire nem vársz választ, ne csodálkozz, ha olyan választ kapsz rá, amit nem akarsz hallani.

4. Mi egyszerűek vagyunk. Ha megkérlek arra, hogy nyújtsd át a kenyeret, nem mást kérek mint azt. Az nem szemrehányás, ha ez nincs az asztalon. Ennek nincs semmilyen eltitkolt jelentése. Mi tényleg egyszerűek vagyunk.

5. Mi egyszerűek vagyunk. Semmi értelme azt megkérdezni, hogy mire gondolok! 96,5%-ban a férfiak a szexre gondolnak. Nem, nem vagyunk megszállottak, egyszerűen ez az a dolog, ami nekünk tetszik.

6. Mi egyszerűek vagyunk. Néha nem gondolok rád. Ez nem rossz. Kérem, próbáld megszokni! Kérlek ne kérdezd, hogy mire gondolok, mert ez azt jelentené, hogy hajlandó lennél politikáról, gazdaságról, filozófiáról, fociról, piálásról, cickókról, hátsókról és autókról beszélni.

7. Péntek/szombat/vasárnap = sok kaja => barátok => foci a tévé előtt => sör => rossz kedv. Ez olyasmi mint a telihold, vagy az apály, dagály. Ez elkerülhetetlen!

8. A bevásárlás nem okoz örömet, és nekem soha nem is fog örömet okozni!

9. Ha valahova elmegyünk, mindegy milyen ruhát hordasz, az nagyon jól áll neked. Megígérem!

10. Van elég ruhád és elég cipőd. Az üvöltözés zsarolás. Az, hogy kiforgatsz a vagyonomból, számomra nem szerelmi bizonyíték.

11. A legtöbb férfinak 3 pár cipője van. Ismétlem: mi egyszerűek vagyunk. Hogy jut eszedbe olyasmi, hogy fogalmam lehet arról, hogy a 30 pár cipőd melyike illik a legjobban a kiválasztott ruhához?

12. Egyszerű válaszok mint pl. igen, vagy nem elegendőek, mindegy mi volt a kérdés.

13. Ha valamilyen problémád van, elég ha megkérsz, hogy segítsek a probléma megoldásában. Ne kérj arra, hogy sajnáljalak, mint a barátnőid.

14. Azok a fejfájások, melyek 8 napig tartanak, azok nem fejfájások ! Menj el az orvoshoz !

15. Ha mcndok valamit, amit kétféleképpen is lehet mondani és egy a kettőből megnyugtat vagy elszomorít, akkor mindig a másikra gondoltam.

16. Minden férfi csak 16 színt lát. A barack nem szín, hanem egy gyümölcs.

17. Nekünk annyira tetszik a sör, mint nektek a kézitáska. Ti sem értitek, mi sem értjük.

18. Ha megkérdezem tőled, hogy mi a baj és te azt mondod hogy „semmi”, ezt elhiszem neked és úgy teszek, mintha minden rendben lenne.

19. Ne kérdezd: „Szeretsz még?” Legyél benne biztos, hogy igen! Már nem lennék melletted, ha ez nem lenne igaz!

20. Az ősi igazság a legkisebb bizonytalanság esetén is, mindegy, hogy miről van szó: Válaszd a legegyszerűbbet! Mi tényleg egyszerűek vagyunk!!

KÉREM, HOGY EZT A KIÁLTVÁNYT ANNYI NŐ KÖZÖTT TERJESSZÉTEK, AMENNYINÉL CSAK LEHET, HOGY VÉGRE MEGÉRTSÉK A FÉRFIAKAT, MOST ÉS MINDÖRÖKKÉ!

160-161. oldal Nemek harca

Araragat_Kasztór_Polüdeukész>!

Köhögés elleni gyermekgyógyszeren:
A gyógyszer hatása alatt autót vezetni,magas helyen dolgozni ,vagy munkagépeket kezelni tilos! (Valóban! A közlekedési és a munkahelyi balesetek száma bizonyára elenyésző lenne, ha ezek az ötéves, náthás ,és köhögő kölykök nem targoncát és kamiont vezetnének!)

103-104. oldal, Az emberi butaság

Araragat_Kasztór_Polüdeukész>!

Hogyan jön létre egy házasság?
-egy család úgy lesz, hogy mennek az emberek az utcán,jeges a járda, és egy fiatal nő elesik,és egy fiatal férfi felsegíti ,megismerkednek ,barátok lesznek,és egy pár hónap múlva megszeretik egymást és összeházasodnak.
(Mariann, 9 éves)

47. oldal gyerekeink

Ardid>!

Szabad országban szabad ember szabad akaratából azt mond és azt tesz, amit szabad.

(első mondat)


Hasonló könyvek címkék alapján

Herczeg Zsolt: Büfik és bukások
Molnár Anna Lujza: Betli
Rezes Anna Mária: Légy kicsit őrült
Remisovszky Mátyás: Zsebkritikák
Bagi Aranka: Maszk szalon
Janković Nóra: Árnyékok illata
Patkós Dániel: Szilánkok
Nyemcsok László: Elengedtem magam
Strobl Zoltán: Csusza
Mészáros M. Zsuzsa: Kalapfilozófia