Mi ​lesz velem nélküled? 82% 360 csillagozás

”Előfordul, hogy az ember megijed attól, hogy szeretik. Az élet bonyolult, és gyakran tréfál meg azzal, hogy a megfelelő személyt rossz pillanatban sodorja utadba.”

Az első Musso-könyvem, ami nem igazán nyerte el a tetszésem. :/
Még szerencse, hogy nem ezzel a kötettel indult az író iránti rajongásom.

A fülszövegből már sok mindent megtudhatunk az eseményekkel kapcsolatban, és sok újdonságra már nem is kell számítani.
Adott három főszereplő: Gabrielle, Martin és Archibald. Mindhármuk élete összefonódik, mégsem lelhetik meg a boldogságot teljes egészében. Szenvedés, fiatalkori csalódás és egy múltbéli titok, mely mindenki jelenére hatással van.
Martin és Archibald macska-egér játéka igazán érdekfeszítő, már-már betegesen ragaszkodnak ehhez a helyzethez. Közöttük Gabrielle, akinek viselkedését egészen a könyv végéig nem értettem. Aztán minden értelmet nyert.
Mégis azt kell mondjam, hogy nekem ez a kötet nem hozta azt az érzést, azt az izgalmat, amit eddig megszoktam már Musso-tól. off
A végén ez a terminálbeli jelenet tetszett, igaz kicsit elrugaszkodott volt a valóságtól.

Musso szórakoztatóan ír – ebben a regényben is keverednek a romantikus regény jellemzői a krimiével, még a lélektani elemeket is próbálta belecsempészni. Az arányok sajnos a romantika off irányába tolódtak el. spoiler ötletnek jó, de nem igazán eredeti. A mű szerkesztése viszont izgalmas. A múlt történéseinek felbukkanása felfrissíti a történetet; ez kissé kárpótol a hiányosságokért…

Ha új Musso könyv jelenik meg, akkor azt biztos, hogy elolvasom, sajnos ebben az esetben a fülszöveg pontosan leírja, hogy mire kell számítani. Szerettem a történetet mindaddig, amíg be nem került a természetfeletti spoiler, ezt annyira nem kellett volna, a lezárást már nem így kellett volna megoldani, már csak azért sem, mivel a történet szépen ki van dolgozva, mindenre kiterjed, néha túl sok is szerintem. Martin karaktere koravén a meglátásom szerint, a harmincas éveiben járhat, de már olyan, mint mások hatvanévesen. Gabrielle kicsit olyan, mint aki mellett elmegy az élet, az apja, Archibald viszont nagyon érdekes szereplő.

Azt hiszem sikerült megtalálnom azt a könyvet az életműben, ami a legkevésbé tetszett. Oké, korai darab ez még, látszik, hogy miből lesz a cserebogár. Az írói fantázia már érezhető, jó a sztori és a kezdés, de nem tudta végigvinni megfelelő módon, belefulladt a nyálba és a közhelyekbe. A felénél eluntam, a vége már kifejezetten idegesített. Még jó, hogy nem ezzel a kötettel kezdtem az ismerkedést!

Két olvasás után sem tudom még hová tenni az írót, ami nem baj, mert fogok még olvasni tőle.
Bizonyos értelemben ez jobban tetszett, mint a Holna, bizonyos értelemben pedig nem.
Az eleje nekem borzasztó vontatott volt, unalmas, noha az volt az akciódúsabb fele. Nem tudtam hova tenni a fiatal szerelmeseket, nem volt senki szimpatikus, viszont ahogy haladt a könyv, egyre jobb lett. Szép gondoatok voltak benne, illetve nagyon tetszett a sok zene, és a sok a művészet.
Archobaldot nagyon megszerettem, ő elég vonzó karakter lett, annak ellenére, hogy nem értettem, miért volt ennyire gyáva.
A vége felé volt szerintem a regény csúcspontja, a terminálos fejezetek, aztán megint zuhanórepülés a túl szirupos vég miatt.
Nem volt rossz, tény, hogy Musso elég egyedi, kevesen tudják ilyen gördülékenyen összemosni a műfajokat, mint ő, de nekem még nem jött meg az igazi áttörés vele kapcsolatban.

Az első Musso olvasásom a Guillaume Musso: Most! c. kötet volt. Akkor elhatároztam, hogy a szerző összes megjelent könyvét el akarom olvasni, mert egyedi írásmódja nagyon kedvemre való volt. Aki velem együtt olvasta az író életművét, biztosan egyetért velem abban, hogy a korai szakaszban írt könyvek sokkal eredetibbek, mint az elmúlt években írtak.
Ez a 2009-es kötet is nagy bizakodásra adott okot, hiszen ezután következett a “Central Park” vagy a “Holnap”, amik méltán a legjobbak a franciától.
A kötet cselekménye mentes eredetiségtől. Van egy rendőr, akinek élete szerelmének édesapját üldözi, aki éppen a világ leghíresebb képtolvaja. Kissé lassú, túlírt mű, de itt már bontogatta szárnyait a “kis” Musso, apró részleteiben már tartalmaz olyan elemeket, amiket később jobban kibontott és méltán lett korunk (egyik) legolvasottabb francia szerzője.

Tipikus iskola példája annak, hogyan lehet egy nagyon jó karakterekből álló, hihetetlenül jó könyvet borzasztóan túlírni és elrontani.
Az első rész után biztos voltam benne, hogy új kedvencet avatok és beszerzem a szerző összes könyvet, és egyáltalán nem értettem a százalékot.
A második rész olvasása közben, úgy gondoltam elég lesz Musso majd a könyvtárból és kedvencet se avatok.
A harmadik résznél pedig………, nos, hiba volt a fákat kivágni.

„Az ember nem fordulhat nyugodt szívvel a jövő felé anélkül, hogy megértené és vállalná a múltat.”

Ez a Musso kötet inkább érdekes volt, mint jó. Nehezen tudtam megszerezni, boltban nem kapható, így nagyon megörültem amikor kölcsönkaptam olvasásra. A fülszöveg szinte mindent elmond ami történik a történetben, ez miatt van amin meg sem lepődünk olvasás közben.
A későbbi kötetekhez képest ez kevésbé misztikus és elbűvölő, a romantikus szál viszont túl sziruposra sikerült.
Azért itt is olvashatunk a család fontosságáról, a szeretetet és a szerelem mindent elsöprő erejéről, izgalmas volt a szereplők közötti rabló -pandúr párharc, a könyv végén a terminálos rész pedig igazán eredeti.
Összességében nem volt rossz, de lehet, hogy ha ezzel a kötettel kezdem a szerzővel való ismerkedést, kevésbé fogott volna meg. A Park kiadós borítókhoz képest pedig ez a borító kevésbé illik a szerző stílusához, bár ez a történet szempontjából kevésbé fontos.

Sokkal kevésbé fogott meg, mint bármelyik Musso kötet. Szinte az egész tartalmát le lehet írni a fülszöveggel, ezen nincs sok magyarázni való. Annak nagyon örülök, hogy csak most olvastam ezt a regényt, mert ahogyan @BertaPalikSzilvi is írta, nem biztos, hogy ennyire megkedveltem volna különben az írót.
A szereplők közül szimpatizálni egyikkel sem igazán tudtam, nem fogott meg egyik karakter sem.
Erre a regényre is kíváncsi voltam, és természetesen nem maradhatott ki, de ez egyáltalán nem lett egy hatalmas élmény.
Kevesebb rejtélyes dolog, kevesebb olyan vonás, amit ma már mondhatni megszoktunk Musso irányából.

Első Musso olvasmánynak semmiképp nem ajánlom, de a maga nemében ez is érdekes volt.

Már augusztusban járunk és csak most kaptam észbe, hogy idén még nem is olvastam Musso-tól. Talán a Szajnai ismeretlen lehet az oka, hogy egy időre elszakadtam az Írótól és sajnálatos módon ez a kötet sem segített, hogy visszataláljak hozzá. Bár sokszor elfogult vagyok Musso iránt, szereplői most oly mértékben maradtak távol, hogy a közvetített mély érzelmek, a mondanivaló számomra az émelyítő giccs kategóriával vált egyenértékűvé. A könyv első kétharmada unalmas volt, a krimi szál semmitmondó és bár az utolsó harmadban a terminál felkeltette az érdeklődésemet, de a fentebb említett okokból kifolyólag ezt a részt inkább túl sok(k)nak, nagyon sziruposnak éreztem. Közepes regény, de a Musso skálán mérve elég gyengécske. Sajnálom.