A ​repkény 85% 26 csillagozás

Nem ragadott magával annyira a történet, mint vártam, de a szárd sziget annyira különleges, és az a zárt világ idegennek olyan láthatatlan, hogy talán csak így megismerhető, könyveken keresztül. A szegénység, a vallás, a pletyka, a faluban élők furcsa szimbiózisa, ahol nincs igazán titok soha a szomszéd előtt, és minden vélemény számít és súlya van – mai fejjel nehéz érteni, hogyan befolyásolt sorsokat ez a sok tényező. A szerelemre árnyékot vet a bűn, és a dolgok soha nem fordulnak igazán jóra, de a repkény* szimbóluma eleve magában hordozza a valódi boldogság hiányát, hiszen az összefonódó két fél sosem lehet egyenrangú. De élni nem élhet egymás nélkül sem.

*Repkény helyett inkább borostyánt képzeltem, az edera ezt is jelenti, és talán Deledda is inkább erre utal.

Teljesen véletlenül botlottam a MEK-en ebbe a könyvbe. Mivel nemrég jó tapasztalatom volt egy 1880-as évekbeli lányregénnyel, gondoltam, ennek is adok egy esélyt. És milyen jól tettem! Rövid, tömör, nyomasztó, de hiteles. Ez jutott róla leggyakrabban eszembe, amikor olvastam. Hitelesek a tépődések, a zaklatott gondolatok, a szereplők közti kommunikáció. A táj ábrázolása is, amennyire innen a kis magyarhoni szobámból meg tudom ítélni. Van benne egy kis szárd kultúra, népszokás, de ez a kicsiny falu és a főszereplők családja igazán bárhol lehetne a világon. Tetszett, hogy a repkény (borostyán?) motívuma fel-felbukkan a történetben, és a lezáráshoz vezető úton is szerepet kap. Olvassátok, megéri!

Köszönöm @Timár_Krisztina-nak, hogy az értékelésével felhívta a figyelmemet erre a könyvre. Igaz, én a MEK-en fellelhető régi kiadást olvastam.
Az eredeti cím bizony sokkal jobb, mint a későbbi kiadás kicsit bulvárosra vett címe. De ezen a fordításon nagyon látszik, hogy a 20. század első éveiben készült. Darabosak a mondatok, az akkori szokásoknak megfelelően a nevek át vannak cserélve magyar sorrendre, a lefordítható keresztnevek le vannak fordítva (Pál, Mihály, Róza, Rachel, Paula /Paola helyett/). Bár a Pál név csak a könyv elején szerepel néhányszor így, aztán valamiért visszatér a Paulu-ra.
A darabossága a könyv elején nagyon zavart, aztán belejöttem, vagy talán javult is egy kicsit a fordító stílusa menet közben, nem tudom. Mindenesetre nagyon érdekes kis történet kerekedett ki belőle. Első olyan könyvolvasásom, ahol a cselekmény Szardínián játszódik! :)

Szolzsenyicint Deleddára cseréltem, mint utolsó hiányzó Nobel-díjas írót egy kihíváshoz, időnyomás okán off.
Méltatták többen, hogy betekintést enged a szárd kultúrába – persze, valamilyen szinten igen, de a neveket magyarosítva (ami sajnos elég következetlenül itt-ott meg is történt) akár Móricz is írhatta volna a regényt. Egy olyan miliőben játszódik a történet, amelyben fontos a vallás, az emberek véleménye, a gazdag és szegény családok elkülönölése. Vagyis minden olyan körülmény, ami a 20. század eleji Magyarországot is jellemezte.
Szépen vonul végig a repkény metaforája Anna személyében a történeten, minden vezeklése ellenére ő megmarad, míg a Decherchi család fája elkorhad.

Több mint száz éve, 1908-ban jelentette meg regényét a szárd születésű Nobel-díjas írónő (Selma Lagerlöf után ő volt a második, akit ezzel a díjjal elismertek), aki művében Szardínia szigetének szegénységben élő pásztorait és parasztjait szerepelteti. A szegénység nagy szerepet kap, és komoly válasz elé állít: mit szabad, és mit nem szabad megtenni a boldogulásért. Meddig, hogyan és miért lehet, vagy éppen szükséges elmenni a bűn útján, és a bűnhődés hogyan válik valódi lelki vezekléssé? „Magad büntesd meg magad”, mert a bűn, bűn, és mint olyan, büntetéssel jár.
Mindez egy gyönyörűen megírt történetben kerül bemutatásra, amiben a lehetőségeihez ragaszkodó, lassan a porhüvelyét elhagyó tehetős áll szemben, a koldussá válás útjára lépő, őt segítő családdal. Több mint száz éves ez a regény, de mondanivalójából semmit sem veszített: a lehetőségben nemcsak a saját, hanem a másét is fel kell ismerni, vagyis az önzetlenséget. De az önzetlenség megengedi a bűnt? És a repkény lassan körbefonja a fát…

Már a regény címe megfogott. A repkényről az a növény jutott eszembe, ami a másikra rátapad, nem engedi, erejét, energiáját másból meríti. Ilyen a történet szerelmespárja is. Egymásba kapaszkodó, egymás nélkül élni nem tudó, a másikért mindent feladó és mindenre hajlandó.

Olyan érzésem volt, mintha egy lélektani kisregénnyé nyújtott balladát olvasnék. Nagy hangsúlyt kapott az a lelki folyamat, amit a hiábavaló áldozat és a bűntudat okozott.
Picit zavaró volt, hogy a nevekben időnként volt egy kis kavarodás, a főszereplőt egyszer Paulu-ként emlegetik néha magyarosan Pálként.

„…olyan vagyok, mint a repkény, a falra futó repkény, amely mikor fölkuszott a falra, inkább összeszárad, összefonnyad, elhal, de meg nem válik a faltól.”

A rövid, mégis velős, izgalmas történetet olvasva végig Kosztolányi Édes Annája járt a fejemben. A főhősök is hasonlóak, szolgálóként dolgoznak, bár A repkényben jobb sora van a lánynak, hiszen félig-meddig a család része, bár néhány családtagtól őt is megvetés övezi. A család ugyanis többre tartja magát a többieknél, hiszen régi famíliáról van szó, régi értékekkel, bár a vagyon (ami a lényeg a vidéken az emberek szemében) már oda:

„Három nemzedék adóssága, a háromszáz skudi, amit Simon apó vett kölcsön a hitelintézeteknél, Don Pilimus váltóadósságai, amelyekért kétszáz százalék kamatot fizettek, Don Paulusnak a könnyelmü költekezése, majd adósságai elnyelték lassankint a házat, a szőlőt, a szántóföldeket, a nyájat, a lovakat, és elnyelte a család minden szerencséjét.”

A család fiatal gazdura, Paulu próbál újabb hitelt szerezni, hogy a korábbi hitelt kiegyenlítse, mert ha nem, veszik minden, földönfutókká (és végképp megvetett emberekké válnak). Paulu és Anneza szerelmesek egymásba, bár Anneza kezét már megkérte a család másik tagja is. Anneza azonban Paulut szereti, s érte – s a családért – bármire hajlandó. A család részét képezi egy befogadott öreg is, akire Anneza ügyel, s rengeteg bántást kap tőle. Én biztos, hogy egy hét után agyoncsaptam volna az öreget, ha így beszélt volna velem! :-D

A dráma elkerülhetetlen, a kilakoltatás közeledik, Paulu még egyszer elutazik hogy segítséget kérjen… Elkeseredettségében, hogy nem kap hitelt, megüzeni ezt a lánynak, aki a hír hallatán „Ugy érezte, hogy lelkében is valami elhamvadt, valami, ami soha sem kelhet többé életre. Az öntudat és az ész elhagyták teljesen és lelkére fátyol borult, amely lassan eltakarta előle a való életet, és sötét éjjellel környékezték lelkét és minden gondolatát.”

A dráma kiteljesedik, ugyanakkor hiába, hiszen a hazatérő ifjú már jó hírrel érkezik. Nem sok időbe kerül, hogy mindenki mindenkit vádolni kezdjen. Hamar kiderül, hogy Paulu szerelme nem olyan erős… Évekkel később tér vissza csak minden a korábbi mederbe, bár ez már boldogságot nem hoz…

„A repkény körülfutja a fát és szeliden betakarja, megvédi a törzset. Megvédi, szánalommal, mert a régi fa elhalt már.”

Összességében egy nagyon olvasmányos, nem hosszú, izgalmas, szépen megírt történet, a szárd emberek közé helyezve a helyszínt, a régi gazdag család hanyatlásán keresztül bemutatva a mindenre képes szerelmet.

20. század eleji szappanopera, szardíniai módra.
Lehet, hogy az új fordítással jobban jártam volna…
Mindenesetre megjegyzem magamnak az írónőt.

A társadalmi és kulturális háttér jól látszik, a gazdasági nem. A pszichológia működik, de az eladósodás nem egyéni probléma, hanem rendszer szintű, legalább egy fél mondat kellene, hogy mégis mitől omlott össze a gazdaság.
Valószínűleg ezért zavar ez, mert – a fentitől eltekintve – éppen az egyensúlya tetszett. Nőies.
A régi fordításban olvastam, nem volt hiányérzetem. Érdekes lenne összevetni az újjal, a szárdsága hol látszik inkább.

A szárd szerző címke miatt olvastam el egy kihívásra. Kicsit féltem tőle, de annál jobban tetszett. Tetszett a hangneme, a szerpelők, a történet. Jó volt betekinteni a szardíniai emberel életébe.