Az ​álomfalók (Álomfalók 1.) 25 csillagozás

Gordon Dahlquist: Az álomfalók

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Miss ​Temple, a jómódú ifjú hölgy hűtlen jegyese után nyomoz. Hamarosan ördögi titkok nyomára bukkan, és akaratán kívül egy alkimista összeesküvés hálójába keveredik. Egy titkos társaság az álmok, vágyak, emlékek kiszipolyozásával és az emberi természet megváltoztatásával kísérletezik.
Úgy tűnik, hogy Miss Temple csak két társ – egy minden törvényen felül álló bérgyilkos és egy esetlen orvos – segítségével menekülhet meg a praktikáktól. A furcsa trió számára hihetetlen kalandok során át világosodik meg a hátborzongató kísérletek, a titokzatos „Eljárás” valódi célja. Azonban az emberi tartás és hűség ereje, úgy tűnik, nagyobb erőt képvisel minden őrült hatalomvágyánál.

Gordon Dahlquist „gótikus regénye” nem véletlenül tett szert nemzetközi népszerűségre. A történet valahová a XIX. század eleji Anglia hétköznapjainak szokásai és díszletei közé röpíti vissza az olvasót. Ám az olvasmányos, magával ragadó regény mondandója korunk technokrata világának és az ebben a… (tovább)

>!
Alexandra, Pécs, 2007
608 oldal · ISBN: 9789633705087 · Fordította: Babits Péter

Kedvencelte 5

Most olvassa 2

Várólistára tette 32

Kívánságlistára tette 39

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

Amargant>!
Gordon Dahlquist: Az álomfalók

Bevallom,kicsit félve kezdtem bele ebbe a könyvbe,miután láttam a sok negatív értékelést, és a könyv elején még nem voltam valami bizakodó, de meg kell követnem Dahlquistet: ez egy jó könyv. Az tény,hogy ha valaki könnyed, gyors nyári olvasmányra vágyik, kerülje el az Álomfalókat: erre a könyvre figyelni kell, nem csak átsiklani felette.
Sok – és nagyon furcsa nevű – szereplőt mozgat, de nem feleslegesen, még a mellékszereplőknek is pontosan kijelölt helye van a történetben, akik ezer szállal kötődnek egymáshoz. A kedvencem naná, hogy Miss Temple volt, és Chang,a végén vártam kettőjük közt valami romantikus felvillanást, de ez sajnos kimaradt :(
A történet izgalmas, bár kicsit nehezen indul be, viszont utána kellően fenntartja a sok titok és intrika a figyelmet. Nem igazán értettem az értékelések közt a fanyalgást, hogy minden háromszor van leírva: ez nem igaz,három különböző nézőpont, és még véletlenül se ismétlődő részletek,amik együtt adják ki a nagy egészet.
Jó volt a történet is (bár a cím megtévesztő), és Dahlquist is jól ír, teljesen kézben tudta tartani a szálakat. Nekem tetszett :)

Koffi >!
Gordon Dahlquist: Az álomfalók

Tipikusan az a könyv amire oda kell figyelni, ha fel szeretnénk fogni, mi történik. És pont az ilyen könyveket szeretem. Kihívást jelentenek, mivel az író nem pakolja le elénk a történetet, hanem nekünk kell azt összeraknunk. Biztos vagyok benne, hogy ha újraolvasnám, olyan részleteket találnék, amik fölött elsiklottam. Összességében tetszett a könyv.

kritta>!
Gordon Dahlquist: Az álomfalók

Összességében nem volt rossz, bár a cselekmény tényleg nehezen követhető, ha nem figyelünk oda. Viszont a jellemábrázolások, fejlődésük végigkövetése érdekes volt, kb. 300-400 oldal nekem elég lett volna belőle :) Felmerül az emberben a mi van ha? tényleg lehetséges? szóval elgondolkodtat a regény, idősíkban beillik a XIX.századba is, de átvonatkoztathatunk a saját korunkba is. Érdemes elolvasni.
Bővebben itt: http://konyvlelo.blogspot.com/

lena91>!
Gordon Dahlquist: Az álomfalók

Kusza szálak, rengeteg név…erős koncentrálás kellett hozzá, hogy megértsem, hogy mikor ki mit csinált. Szerintem kissé túl van bonyolítva..nem kell bele ennyi szereplő. Viszont az eseményleírás nagyon tetszik, külön kedvencem, hogy a főszereplők titokban a gyanúsítottakat követik akik mindig valami izgalmas helyre mennek és valami olyant csinálnak amit még véletlenül se láthatna meg senki…kivéve a főszereplőink:) Azt nem garantálom hogy pár éven belül újra elolvasom, szóval abszolút „nélküle nem tudok élni” kedvencem nem lesz, de összességében elfogadható.


Népszerű idézetek

miriel>!

Attól a perctől kezdve, hogy megérkezett a kikötőbe, egészen addig a napig, amikor megkapta Roger ropogós levélpapírra írt és hivatalosan szignózott üzenetét – a szobalány hozta be ezüsttálcán, a reggelije mellé szervírozva –, összesen három hónap telt el.

(első mondat)

1 hozzászólás

A sorozat következő kötete

Álomfalók sorozat · Összehasonlítás

Hasonló könyvek címkék alapján

Julie Garwood: Kegyes halál
Ruby Saw: Csak két lépés Észak
Dane Huckelbridge: Vízkastély
Stephenie Meyer: A Vegyész
Vavyan Fable: Szamurájszív
Ruby Saw: A rezervátum titka
Andy T. Miller: Klári és Claire
Karen Rose: Halj meg értem
Karen Chance: Holdvadász
J. D. Robb: Halálos bosszú