Lappangó ​árnyak (Fekete Sereg 2.) 87% 67 csillagozás

Tovább folytatódik a Fekete Sereg véres csatákkal teletűzdelt, izgalmas története. Ebben a regényben picit hátrább szorul a Sereg története. Az első résztől eltérően, itt két nézőpont karakter szemszögéből kísérhetjük figyelemmel az eseményeket. Vészmadár mellett egy Shed nevű fogadós sztoriját is részletesebben megismerjük. Fenyves városában él, ritka gyáva ember, ennek ellenére rendkívül érdekes figura. Cook fokozatosan szépen átformálta, a végén már szinte rá sem lehet ismerni.
A Sereg ismét véres rendet vág a felkelők soraiban. Remek pillanatai regénynek, a csapdák és rajtaütések megtervezése és végrehajtása.
A Sereg egyre nehezebb helyzetbe kerül, ráadásul váratlanul újra megjelenik pár személy, akik alaposan megkeserítik az életüket. Eljön a pillanat,mikor választani kell rossz és rosszabb lehetőség között.
Továbbra is nagyon jók a párbeszédek, de a fordítás érezhetően gyengébb. Kornya Zsolt igazán nagyszerű munkát végzett, sajnos ezt a színvonalt, a fordítónak nem sikerült hoznia. A humor még mindig szórakoztató, de mintha megkopott volna szereplők trágár szókincse.
Az első rész valamivel jobb, de továbbra is nagyszerű sorozat.

A történet folytatódik, a lázadást leverték, már csak kisebb gócok vannak, amit a Fekete Sereg a szokásos cseleivel, taktikájával számol fel az évek alatt. Vészmadár és társai új küldetést kapnak az Úrnőtől, ami elszólítja őket a seregtől, így egy kicsit más lesz a történet, előtérbe kerülnek jobban a szereplők. Shed és a körülötte zajló események érdekesek, de valahogy lelassították a történetet, olyan csendesebb lett tőle a regény, ez egy kicsit zavart is, nem ezt vártam.
Ettől függetlenül élvezetes lett a folytatás, és itt is kapunk mindent, nem lehet hiányunk.

Jobb, mint az első rész, a fordítása is jobban tetszett.
Nincsenek fehér lovon ülő hősök, nincs jó és rossz sem, ami fontos: a bajtársiasság.
Nagyon tetszett, hogy elkerülte a megszokott fantasy kliséket.

Az árnyak annyira nem lappangnak, inkább kitörni készülnek. A világvégi Fenyves városa kellően életszerű, a gonosz pedig kellően visszataszító és érdekes egyszerre. Jó, hogy a szereplők egyértelműen öregednek és nem csak úgy elröppen az a tíz év, ők meg változatlan intenzitással mészárolják az ellent, jellemfejlődésről is beszélhetünk, illetve az előző résszel ellentétben itt alkalmazott párhuzamos szerkezet ellenére azoknak sem kell csalódniuk, akik hozzám hasonlóan megkedvelték a krónikás Vészmadár stílusát.
–
Bővebben: http://kultnaplo.blogspot.com/2010/11/glen-cook-fekete-…

A Fekete Sereg után nem épp ezt vártam ettől a könyvtől,a megismert csapat most a háttérbe szorult és csak 1-2 karakter viszi a sztorit.Eleinte ez zavart de később rájöttem,hogy nem rossz ez igy. Nekem nagyon bejött Fenyves és a fenyvesi hangulat (hideg,sáros,sötét,mocskos,nyomorult)szerintem ilyen lehetett a közép korban egy isten háta mögötti porfészek. Shed karaktere eleinte bosszantó volt,de végül teljesen kikupálódott. Egy kis hiány érzetem megint van,kiváncsi lettem volna mi van a fekete kastélyban,és kik élnek benne,róluk kevés az infó. összességében tetszett talán még jobban mint az első rész.Volt valami különös hangulata ,egy kb 15 éve játszott M.A.G.U.S kalandmodul jut róla eszembe,a cime már nem jut eszembe.JÓ KÖNYV VOLT

Hogy én ezt mennyire élveztem, azt elmondani nem tudom. :D
Nagyon jót szórakoztam a széria második kötetén, kifejezetten jót tett neki, hogy a történéseket már több szereplő szemszögéből láttatta a Szerző. És gyakorlatilag minden más, apróbb-cseprőbb módosításról azt tudom elmondani, hogy a történet előnyére váltak – nem ismerem a mű keletkezési körülményeit, de olyan érzés fogott el olvasás közben, mintha a nyitókötet óta megfogalmazódott kritikákat elolvasta és megfogadta volna a Szerző, mert jelen kötet olyan meggyőzőre és élvezetesre sikeredett, mintha csak nekem íródott volna. :D
Kaptunk ismét Vészmadár narrációiból, de csak mértékkel, és tökéletesen időzítette a Szerző a nézőpontváltásokat.
Nemcsak Holló és Kedves jelenetei uralták le a cselekmény kb. felét, de az általuk behozott új mellékkarakterek is kellően érdekesek és esendőek voltak, sőt, számukra is fenntartott a Szerző időt és energiát a karakterfejlődéshez – komolyan mondom, még a legsunyibb szereplő is árnyaltabb jelen kötetben, mint sok más regény főhőse.
Tetszett, hogy a Szerző a lazulósabb, dialógusokra épülő jelenetek mibenlétét már nem csupán a közös kártyázásokra szűkítette, de például olyan hétköznapi problémák is felütötték a fejüket, mint a minőségi tűzifa hiánya, a fogadós tartozása az uzsorása felé és hasonlók.
Tény, hogy továbbra is sem kaptam részletes leírást a mágia és a világ működésével kapcsolatban (legfeljebb egy hosszabb repülős jelenet keretein belül), és azt hittem, hogy legalább az Úrnő és a Dominátor múltja tisztázásra kerül, de továbbra is csak morzsák jutottak nekem osztályrészül.
Mégis rendkívül elégedett vagyok az olvasottakkal a kisebb negatívumok ellenére is. Végig izgulni tudtam a szereplőkért, érdeklődve vártam, hova fog kilyukadni a kastély funkciója és az a sok-sok hullarablás, melyek szórakoztató leírása már-már a bűnös élvezet határát súrolta. :D
Összességében rendkívül kíváncsivá tett, milyen irányt fog venni a harmadik kötet, alig várom, hogy sort kerítsek rá – bízva abban, hogy azért nem kell túl komolyan venni egyik-másik karakter halálhírét… És remélem, hogy idővel majd a többi kötetek is kiadják, mert ez a széria megérdemli! – örömömre szolgál, hogy ez már nem is tűnik olyan elérhetetlen kívánságnak. :)

Határozottan jobban tetszett az előzőnél. Az alapkonfliktust itt sem érzem át igazán, de legalább a cselekmény pörög – igaz, térben és időben nagyon szűkre szabottan, ami a világépítés rovására megy – talán még kevesebbet tudunk meg róla, mint az előző kötetben. Ahogy sejteni lehetett, színre lép végre egy új tényező is, és ő már belevaló csávó. Most már kíváncsi vagyok, mi lesz vele a végén :D

Azt kell mondanom hogy sokkal jobb mint az előző rész, de sajnos épp azért mert nincsenek benne azok a részek amiknek egyébként jónak kellene hogy legyenek, ennek ellenére mégis irritálóak. Konkrétan arra gondolok hogy:
– keveset kell szembesülnünk az ötlettelen, hasraütésszerű mágiával (szigorúan rendszer utótag nélkül)
– épp csak annyit kapunk a papírmasé Fogadott/Lázadó/Dominátor maszlagból ami szükséges
– egyetlen komolyabb csata jelenetet kell csak kibírni

A fennmaradó időben azonban nagyon is jó a könyv. Shed karaktere ellopja az egész showt és Vészmadárt is könnyebben ki lehet bírni. A végén persze éreztem egy kis összecsapottságot, vagyis inkább sok helyen ahol örültem volna egy minimális időt elidőzne Cook a rohanás helyett. Összességében azonban ez nagyon is jó volt.

Méltó folytatása az első résznek. Alig várom, hogy olvashassam a következőt.

Féltem az Úrnő hatalmától, viszolyogtam a Fogadottak körül lebegő iszonyattól, de mindenek előtt együtt harcoltam a Sereggel. Az első részhez hasonlóan magába szippantott. :D