Glatz Ferenc (szerk.)

A ​magyarok krónikája 18 csillagozás

Glatz Ferenc (szerk.): A magyarok krónikája Glatz Ferenc (szerk.): A magyarok krónikája Glatz Ferenc (szerk.): A magyarok krónikája Glatz Ferenc (szerk.): A magyarok krónikája

A ​múlt ködébe vesző őshazától a 2000. esztendőig, több évezreden át követi nyomon népünk történetét, a megmaradásért folytatott harcok és a békés hétköznapok eseményeit éppúgy, mind művelődésünk legjelentősebb állomásait. Beszámol jelentős magyar tudományos, technikai felfedezésekről, találmányokról – politikusok, művészek, írók, költők, nagy gondolkodók portréi rajzolódnak ki előttünk, olyan embereké, akik példaként állhatnak minden nemzedék előtt. A Helikon Kiadó szándéka szerint minden magyar család kincse lesz ez a könyv. Hiszen rólunk szól. Egy hosszú vándorlás után a Kárpát-medencébe érkező, itt államot alapító és fenntartó népről, melynek 1120 éven át mindig volt ereje az újrakezdéshez. – Nemzeti múltunk 14 fejezetben – európai kitekintéssel – Kronológiai összefoglalók – Történelmi esszék, tanulmányok – Az adott időszak kulturális-gazdasági, technikatörténeti szenzációi – 2000, többségében színes rajz, metszet, fotó, reprodukció – 120 színes térkép Nemzeti történelmünk és… (tovább)

Tartalomjegyzék

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Krónikák

>!
Alexandra / Helikon, Pécs, 2006
840 oldal · ISBN: 9632270703
>!
Magyar Könyvklub / Officina Nova, Budapest, 2000
840 oldal · keménytáblás · ISBN: 9635471890
>!
Magyar Könyvklub / Officina Nova, Budapest, 2000
840 oldal · keménytáblás · ISBN: 9635471890

4 további kiadás


Kedvencelte 3

Most olvassa 2

Várólistára tette 2

Kívánságlistára tette 5


Kiemelt értékelések

Quator>!
Glatz Ferenc (szerk.): A magyarok krónikája

Jól összefoglalja a magyar történelmet, a krónikákra jellemző színvonalon. Színes és érdekes könyv. Időnként beleolvas az ember, és mindig talál valami érdekeset.

Nikike_k>!
Glatz Ferenc (szerk.): A magyarok krónikája

Nagyon jól összeszedett könyv. Sokat segített tanulni és megérteni a történelmet. :)


Hasonló könyvek címkék alapján

Szécsi Noémi – Géra Eleonóra: A budapesti úrinő magánélete
Thuróczy János: A magyarok krónikája
Dümmerth Dezső: Az Anjou-ház nyomában
Szentpéteri József – Stemler Gyula (szerk.): Magyar Kódex I-VI.
Csukovits Enikő: Liliom és holló
Botos János – Vértes Róbert: Boldog békeidők
Aczél Endre: Acélsodrony – A hetvenes évek
Hitre, tudásra
Romsics Ignác: Magyarország története
Nyáry Krisztián: Így szerettek ők 2.