A párduc 81% 47 csillagozás

Meglepett ez a könyv. Többszörösen is. Bevallom, majdnem semmit nem tudtam a szerzőről – annyira ismeretlen volt számomra, hogy még időben sem tudtam elhelyezni. Ezt az is mutatja, hogy mindvégig az volt az érzésem, hogy (a realista stílus ellenére) a múlt század elején írt művet olvasok. Annyira tele van színnel és illattal, tapinthatósággal, érzékelhetőséggel. A buja, édeskés, rothadó szagot árasztó kert, a Küthera szigeteként megjelenő kastély labirintusa titokzatos szalonjaival és nem sok jót előrejelző, sötét, pusztuló ódonságával, az egész milliő… Aztán nagyon tetszett a szimbólumok, motívumok mesteri hálójának szövedéke (bevallom, kellett kis kutakodás, míg néhányat sikerült megfejteni) – kezdve a címmel – a címerállattal, a Dionüsszoszhoz is kapcsolható párduccal – a párducok utolsó nagy képviselője, don Fabrizio testi erejével, finom tapintásra való hajlamával, szerelmi kalandjaival a mámor, a termékenység istenét idézi. Persze nem elfelejtendő Dante párduca sem. De folytathatjuk a nevekkel (Tancredi és Angelica például 16. századi eposzokból, bukkanak elő, az előbbi Rossini operájából is, nevük ebben a kontexusban sorsuk alakulását is sejteti), vagy az irodalmi és képzőművészeti alkotásokra való utalásokkal. Baudealire Utazás Cytherébe című versével például szépen elbeszélget a regény, nemcsak a vers utolsó két sora, hanem számos motívuma is visszaköszön A párduc-ban. Watteau Indulás hajón Küthera szigetére az öröm, a mulatás, a mámor napjaitól való búcsú, a múlandóság hangulatával ugyancsak egy kor alkonyát idézi. (l. http://moly.hu/karcok/170045)
Nem véletlenül írtam alkonyt. A regény nagyon emlékeztet Thomas Mann A Buddenbrook-házára. Egyenes út vezet az egyik család alkonyától a másikéig. A párduc picit más, talán személyesebb, néhol líraibb, nosztalgikusabb, de azért az iróniára, öniróniára, humorra és józan mérlegelésre való készség sem hiányzik. Ez egy másik dolog, ami meglepett ebben a regényben. Mert ha csak a letűnt idők, az elveszített régi dicsőség iránti nosztalgia volna benne, ha csak személyes hangvételű volna, ha csak egy dzsentri garibaldista és egy gazdag polgárlány szerelméről szólna, ha a zűrzavaros, ellentmondásos történelmi korban egy vélt biztos pontra mutatna, korántsem lenne az a regény, ami. De a Párduc más szemmel, hozzánk sokkal közelebb álló szemmel, igazi huszadik századi szemmel szemléli a dolgokat. Tud árnyalni, tud kívülről is szemlélni – a Párduc a csillagok embere is. Tudós, csillagász, racionálisan gondolkodó matematikus is, aki rezignáltságában, kiábrándultságában a vigaszt, az állandóság érzését a csillagok távlatában találja meg, noha tudja: még az állócsillag sem az, aminek látszik. Ezért hiányzik a szilárd pont, ezért hiányzik az egyértelmű állásfoglalás – ezért nem tud don Fabrizio választani – és ezért (is) szeretem én ezt a regényt.
Egy újabb kellemes csalódást okozó „bestseller”…

Én ezt sokkal többre értékelném! Számomra nagyon fontos filozófiához és magyarázó, segítő, eligazító gondolatokhoz jutottam hozzá általa. A stílusa pont olyan, ami nekem tetszik. Igazán nem sok választja el az én értékelésemben a tökéletestől!

Először majd' frászt kaptam a hosszú, első ránézésre értelmetlen mondatoktól, de amint megszoktam a stílusát nagyon megtetszett. Sokkal jobb könyv, mint amire számítottam.

Érdekes. Néhol szívbemarkoló. Rettentő jó gegek és enyhe poénok vannak benne. Gyönyörűen mutatja be az arisztokratikus életet; az akkori politikai helyzetet. Igazán élvezetes volt az imitt-amott megjelenő nyers ábrázolással együtt.
A nyomtatási hibákat leszámítva ( ulpius 2007) nagyon jó olvasmány volt. Csak ajánlani tudom.

Körülbelül a feléig meg voltam róla győződve, hogy nekem ez a könyv nem tetszik. Egyáltalán nem fogott meg sem a hangulata, sem a története, sem a szereplők ábrázolása. Szinte mindegyikük idegesített valamiért. Már attól féltem, hogy félbe fogom hagyni. Aztán meg csak azt vettem észre, hogy szívesen olvasnám még tovább. Az utolsó ötven oldal már nagyon tetszett. Pedig eléggé lehangolt és elgondolkodtatott az elmúlással kapcsolatban. De hát, ez is az életünk része.

Mit keresnek a könyvben sugármeghajtású repülők? Mit keres benne az első világháború? Miért tépi ki a történetet a szerzője a saját idejéből, és teszi át az írás idejébe?

( és az illusztrációk borzalmasak, sőt, a fülszöveg is, pl az utolsó mondata az mi? Bár ez nem az író, hanem az Európa k. hibája )

Először azt hittem, hogy halálosan unni fogom és azzal fogok szenvedni, hogy ne aludjak, de miután hozzászoktam a stílushoz kezdetem igazán megszeretni :)
Szerintem ebben a könyvben pont az a jó, hogy lassú, hogy nem pörög és hogy éppen nem üldöznek senkit :)

Kétszer is olvastam, elsőre talán még túl fiatalon ehhez a történethez, aztán már „hozzáöregedve”. Talán ez is segített, de nyilván az is, hogy közben kétszer is jártam Szicíliában, és a könyvet olvasva szinte láttam magam előtt a helyszíneket, a fényeket, a hangulatokat. Nagy erejű mű, de tényleg csak érett fejjel és ráhangolódva élvezhető.

Az elején szenvedtem vele egy kicsit, de aztán gyorsan haladtam vele. Humoros, szórakoztató és furcsamód izgalmas is :D

Pár éve félbehagytam a regényt, akkor nem tetszett és nem is értettem igazán. Most viszont megint elővettem és rá kellett jöjjek, hogy rosszul ítéltem meg először. Jól felépített és kidolgozott regény, amelyből talán kicsit jobban megérthetjük, hogy mit is éltek át egy-egy korszakváltáskor és, hogy miként tudták jól, rosszul beteljesíteni sorsukat.