Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.
Sortűz egy fekete bivalyért (Szenttamási történetek 2.) 47 csillagozás
A II. világháború utáni években, egy magyar faluban, új fiú érkezik a 7. c-be. Miközben ismerkedik a falu lakóival, egyre többet tud meg a részeges tanító, a csapodár tanítóné, a magányos énektanárnő, a mindenéből kiforgatott, bölcs gróf, a joviális plébános, valamint a tragikus sorsú bivalyos múltjáról és jelenéről.
Eredeti megjelenés éve: 1982
Tagok ajánlása: 11 éves kortól
Enciklopédia 7
Szereplők népszerűség szerint
Burai J. · Ácsi Lajos · Berecz Máté · Fenyvesi János · Fodó tanár úr · Hodonicki Oszkár · Szivel Sanyi
Kedvencelte 15
Most olvassa 1
Várólistára tette 28
Kívánságlistára tette 16
Kölcsönkérné 1
Kiemelt értékelések
Gion Nándor könyveinek hangulata van, és ez a hangulat engem nagyon megfogott. A gyerekek szemszögéből meséli el az eseményeket, de ezek a fiatalok a korukhoz képest nagyon is érettek, komolyak. Látják a körülöttük élő felnőttek kisiklott, tönkretett életét, de képesek elnézőek és megértőek lenni. Nem szánalommal, hanem okos értelemmel nézik a történéseket, néhol akarva-akaratlanul, kamaszos csínyekkel befolyásolják is azokat, de a rosszindulat teljesen hiányzik belőlük.
Úristen, mi lehetne itt, ha felnőve megőriznék ezeket a tulajdonságaikat?
Az újrakiadott ifjúsági regények közül eddig ez lopta be magát leginkább a szívembe. Sok újdonságot persze nem rejtett magába Gion Nándor világa, Szenttamás életéből kapunk megint egy fejezetet, és ki ne szeretne ide visszatérni.
Gion karakterei a regény terjedelme ellenére is jól kidolgozottak, szerethetőek. Nem válik ketté a jók és gonoszak világa. A gyermeki világlátás együtt rezdül a kiábrándult, háborús történelmi időket, magánéleti csalódásokat megélt felnőttek életével. És habár Fodó tanár úr azt mondja tanítványainak, „ne álmodjatok, hanem pihenjetek”, remélhetőleg még egy ideig megmaradnak erdőn-mezőn csatangoló gyerekeknek.
Húha! Kihívás miatt értékelést kellene írnom, de semmi olyan nem jut eszembe, amit még nem írtak le előttem. Szerintem elég sokatmondó, hogy kedvencnek jelöltem. Imádtam a lezüllött, deklasszált, jobb sorsra érdemes szereplőket. A gyerekek is szerethetőek voltak persze, de számomra inkább csak katalizátornak tűntek, akik viszik előre a cselekményt, de nem az ő sorsuk a lényeges. Nem tartom ifjúsági regénynek, bár ezt bizonyossággal csak akkor jelenthetném ki, ha ifjan olvastam volna.
Hű, ez nagyon tetszett! Szívesen olvastam volna tovább! Gion olyan érzékletes szépséggel mutatja be a háború utáni kis falu életét, hogy az embernek elolvad a szíve. Mind a gyerekek, mind a felnőttek szépen megrajzolt karakterek, előbbiek zabolátlanok, utóbbiak pedig hol erősek, hol szánnivalóak, de mindenképpen emberiek. Bárkinek jó szívvel ajánlom ezt a művet.
Ezt a könyvet le se lehetett tenni, annyira jó volt! Hiába lengte át valamiféle melankólia Burai J. és csapatának kalandjait, a rohadt nyarat ugyan mi más is követhetné, mint rohadt ősz, mégis volt valami kellemes, valami meleg és valami kamaszosan őszinte ebben a történetben, amiben különben tényleg el fog dördülni egy sortűz egy fekete bivalyért. Én ezt nagyon szeretem. Az őszi langyos éjszakában kajtató fiúkat, az értelmetlennek tűnő szerencsehozó rituálékat, az alkesz vidékiek esetlen báját és még mindig Burai J. elmúlhatatlan együttérzését az állatokkal.
Nahát, üdv újra Szenttamáson, Gion Nándor univerzumában! Nem is sejtettem, hová indulok, amikor olvasni kezdtem.
A Virágos katonát nagyon szeretem, ennek a könyvnek pedig csodás a címe – ahogy, mint kiderült, a tartalma is. Úgy sejtettem már az elején, hogy sírni fogok, és belül többször is megtettem, még jó, hogy az irodában olvastam. :D Nem akarok a tartalomról írni, mindenki olvassa el szépen, mert gyönyörű az egész. Imádtam a hangulatát, az ismerős helyszíneket, amik újra és újra visszaköszöntek a Virágos katona világából. A gyerekeket nagyon megkedveltem, és mindenkinek ilyen gyerekkort kívánnék – leszámítva a szomorú dolgokat, amik megestek velük. Burai J.-t nem nehéz szeretni, fene azt a lágy szívét, de a végére még Szivel Sanyival is megbékéltem. A mesélő Tamást nem igazán tudtam beazonosítani, de valamiért végig arra gondoltam, hogy ez a gyerek csak Rojtos Gallai lehet. :D És igen, a bivalyok egészen gyönyörűek voltak, a sortűzbe beleremegett az egész világ. Igazán jók és rendesek vagytok, gyerekek.
Csodaszép, ugyanakkor nehéz világ ez, van benne valami elemi ártatlanság és jóság a szörnyűségek ellenére.
Egyetlen dolog, ami fájt: spoiler de a világ ilyen, és még ezzel együtt is olyan gyerekkönyv (?) ez, amit sokaknak a kezébe adnék.
Nem tudok rendesen írni róla, olvassátok el inkább, és megértitek, hogy miért. :D Jöhetnek a kárókatonák bár felcseréltem a történetek sorrendjét, de önálló kötetként is megállta a helyét.
A könyv előzményét, a Kárókatonák nem jönnek vissza-t gyerekkoromban sokszor láttam, kedvenc filmem volt. Irigyeltem a fiúk szabadságát, kalandjait és barátságát. Most visszaköszöntek az érzések….
Adott egy falu, valahol mindentől messze, ahol az értelmiség (a plébános, a volt földesúr, a tanár) sakkozik, miközben naponta merevre issza magát, ahol mindennapos, hogy a gyereket megverik, mert az úgy szokás, ahol a macskát megölik, ha tyúkot lop. Adott egy csapat fiú, mély érzésésekkel, szeretettel, szoros-egymástvédő barátságban. Kamaszos keménységgel látják maguk körül a világot, de rajtuk még átsejlik a szeretet. Elgondolkodtató, hogy mi lesz belőlük…
Annak idején, mikor gyerekként elolvastam ennek a regénynek az előzményét (A kárókatonák még nem jöttek vissza), még nem tűnt fel, hogy mennyi szimbólumot rejt, de most végig úgy éreztem, hogy „valami itt nincs rendben”. (Mágikus realizmus?)
Épp csak hajszálnyit valószerűtlenek a történések, épp csak annyira, hogy gyanút fogjunk, hogy forogni kezdjenek az agykerekek, mi a mögöttes tartalom?
Félve idézek bármit is, hiszen minden mondat egy nagy spoiler, és nem is nagyon lehet hol “elvágni” az idézetet, annyira egymásból következnek és folytonosan változtatják az egész képet a mondatok.
Annyit elárulhatok, hogy e regényből megtudhatjuk, hogy hol kell a betont felszaggatni, kinek a hintóját kell kölcsönkérni, hogyan ne bánjunk egy újszülöttel, és hogy mit ne próbálj ki otthon semmiképp.
Ui.: Zseniális a könyv.
Népszerű idézetek
– Ezek fasiszta módszerek – szólt közbe Ácsi Lajos. – Nem tudom helyeselni őket.
– A fasiszták ricinusolajat itattak a helytelenkedő egyénekkel – mondta Fodó tanár úr. – Ez viszont egész más. A csukamájolaj olyan gyógyszer, melyet nem nélkülözhet a fejlődésben lévő szervezet, merthogy a csontot erősíti. Ha nem hiszed, kérdezd meg Keszler doktort.
– Nem kérdezem, és továbbra sem helyeslem az efféle módszereket – mondta Ácsi Lajos. – Ezt én a háború alatt nyíltan közöltem Bielmayer Konráddal is, amikor fel akart akasztatni.
– Rendes ember lehetett az a Bielmayer Konrád – mondta Fodó tanár úr. – Kár, hogy nem ismertem.
– Persze, hogy rendes ember volt – mondta Ácsi Lajos. – Két hízódisznóért és egy borjúért elengedett. Pedig fel is akasztathatott volna.
– Mégsem volt rendes ember – mondta csalódottan Fodó tanár úr. – Hagyta magát megvesztegetni, még hozzá ilyen olcsón.
80. oldal
– […] Pálinkát elásni! Micsoda hülye ötlet. Sőt egyenesen bűn. Igaz szentatyám?
– Hát, attól függ, milyen pálinkáról van szó.
– Megint valami disznóságot csináltatok?
– Nem.
– Akkor bizonyára most terveztek valami disznóságot.
Novák tanárnő Fodó tanár úrhoz fordult:
– Ez felháborító! A maga osztálya egyre elviselhetetlenebb.
– Néhányan elkanászosodtak az utóbbi időben – mondta Fodó tanár úr. – Majd kezelésbe veszem őket.
Azzal otthagytak bennünket, és nekünk egyáltalán nem tetszett ez a nagy egyetértés.
– Novák tanárnő rossz hatással van Fodó tanár úrra – állapította meg Hodonicki Oszkár szomorúan.
Történelem könyveink ugyanis dögunalmasak voltak. Az emberek valahogy kihullottak belőlük. Fodó tanár úr hozta vissza őket, amikor nem volt bánatos, és tisztán csillogott a szeme. Ő nem azt tanította, ami a könyvben volt, ő az emberekről beszélt. Királyokról, katonákról, parasztokról. Emlékszem, milyen sokat beszélt I. Béláról és fiairól. Pedig a könyvekben jóformán egy szót sem találtunk róluk. A városállamokról is szeretett beszélni; Velencéről, Dubrovnikról. A polgárokról és egyáltalán az életről a városállamokban. Megkedveltük Fodó tanár úr királyait, polgárait és városállamait, és őszintén sajnálkoztunk felettük, amikor meghaltak vagy megszűntek.
– Lehet, hogy Ácsi Lajosról beszél.
– Lehet. Talán az dühíti, hogy Ácsi Lajos mindig legyőzi.
– Rég óta játszanak már?
– Egy-két ezer partit biztosan lejátszottak már.
– Mennyi lehet az eredmény?
– Nem tudom. De szerintem Ácsi Lajos legalább hétszázzal vezet.
Csöngettek, Fodó tanár úr sarkon fordult, és hangosan azt mondta:
– Hétszázzal azért nem vezet. Ti ketten itt maradtok tanítás után még egy órát, hogy kibeszélgessétek magatokat.
A folyó felől fájdalmas nyöszörgés hallatszott, talán csak vízcsobogás, de lehet, hogy egy haldokló bivaly panaszkodott a csillagoknak.
Ezt a könyvet itt említik
Hasonló könyvek címkék alapján
- Szabó Magda: Abigél 95% ·
Összehasonlítás - Fehér Klára: Bezzeg az én időmben 95% ·
Összehasonlítás - Padisák Mihály: Gyalog Juli 96% ·
Összehasonlítás - Lázár Ervin: A Négyszögletű Kerek Erdő 93% ·
Összehasonlítás - Lakner Artúr: Édes mostoha 91% ·
Összehasonlítás - Mirnics Zsuzsa: Órásköz 12 ·
Összehasonlítás - Padisák Mihály: Kanóc, az emberszelídítő 91% ·
Összehasonlítás - Robin O'Wrightly: Az elfelejtett herceg ·
Összehasonlítás - Dékány András: Az Óceán Császára 89% ·
Összehasonlítás - Czakó Gábor: Csata minden áldott nap ·
Összehasonlítás