Idézetek
A vasutasok kiabálnak: felszállás, indulás! Az egyik, egy tréfás kedvű, csúfondáros hangú, azt kiabálja: „Vonat indul a második vágányról Hegyeshalom-Bécs felé. Disszidálók figyelem! Fogóddzanak, mert jön a kanyar!” Tréfát csinálnak az egészből! Mindenki tudja, hogy mi történik. Tréfát csinálnak ebből a nagyon-nagyon szomorú, szívfájdítóan szomorú dologból. Talán ezernél is több ember most látja utoljára Budapestet. A vonat lassan indul. Mintha ezer és ezer finom, vékony szál húzná vissza. A kísérők sírnak, szaladnak a vonat mellett, integetnek. Szakadnak a szálak. Száz és száz szívből szakadnak ki. És minden szívnek egyenként is sok száz ilyen finom fonalat kell elszakítania.
198. oldal, 2004-es kiadás
Hiszen ez azt jelenti,hogy ha valaki haszontalan,mint ő,az még nem elveszett ember. Azt még szeretheti valaki.
A virág jó arra, hogy szelídítse az embereket. Aki virágot hoz, azzal nem illik, nem is lehet veszekedni. Mintha a virágok előtt nem lehetne, nem illene keményen beszélni.

Mondhatnak őrá sok rosszat. Hogy haszontalan, hogy buta, hogy flancos, hogy jampi. Mind igaz! De hogy mit akar, azt tudja. Azt az egyet igen. Megtanulni a szakmáját, dolgozni, vasárnap táncolni. Ha őt kérdeznék, tudna válaszolni. Élni szeretne, itt, Magyarországon, Budapesten, a hetedik kerületben, reggelenként munkába menni azokon a szűk, kis vacak utcákon….
211. oldal








