Szöszi tizennégy éves kislány, az a fajta, akiből tizenkettő megy egy tucatra. Tanácstalanul bukdácsol a serdülőkor hangulatváltozásai között. Amikor megismerkedünk vele, éppen hullámvölgybe jutott: rosszul tanul, semmihez sincs kedve, durcás. Hogyan viselkedik egy ilyen hányaveti kislány, ha saját makacssága folytán nehéz helyzetbe kerül? Hogyan találja meg a maga emberségét, életcélját a legválságosabb időkben? Erről szól Gergely Márta lebilincselően érdekes lányregénye, amely harmadik kiadásban lát napvilágot.
Szöszi (Szöszi-trilógia 1.) 116 csillagozás
Eredeti megjelenés éve: 1958
Kedvencnek jelölte 14
Most olvassa 3
Várólistán 39
Kívánságlistán 17
Kölcsönkérné 2
Elcserélné vagy eladná
Népszerű értékelések
No, ennek aztán vót feszültsége.
Mint kacsa a nokedlit.
Menet közben aztán rájöttem ám, hogy én ezt már olvastam, csak – nyilván nem volt elég impulzív a szerelmi szál, höhö – a hebrencs gyerekfejemben nem hagyott túl mély nyomot.
Hirtelen fontosnak tűnt, tűnik, hogy ez épp most került a kezembe. Amikor néha úgy vagyok itt itthon, ebben a hazában, hogy nem tudok én meghalni se, élni se nélküle(d) immár. És akkor ezen most nagyon kellett nekem sírni. Hogy végeredményben én is azt tanultam meg, amit Szöszi megtanult nagyapától, hogy az emberek között, az emberektől sohase kell félni.
(Na. De szentimentálisra sikeredett.)
Hogy én ezt hogy szerettem 12-13 éves koromban. Abban az időszakban külön jelentősége volt naiv szerelemnek, ártatlanságnak, amin a mai tizenévesek már megrökönyödnének vagy nevetnének. Kellemes nosztalgia érzésével gondolok vissza rá, és az is eszembe jut, hogy a nagyapám könyvespolcáról oroztam el.
Tudom, hogy egyedül vagyok ezzel a véleményemmel, de idegesítő ez a kislány. De persze kislány. Meg az élet viharai között téblábol. És talán kiderül, ki is növi ezt, ha elolvasom a további részeket…
Mindenesetre a nagypapára oda kell figyelni, vagy legalábbis arra, amit az írónő a szájába ad. "Nem bolondít minket más, mi magunk bolondítjuk magunkat."
Fodor Sándor Megőrizlekje sokkal jobban tetszett ebben a kamaszlány keresi önmagát, meg a helyét a világban témakörben.
csillagos ötös, és én is kijelenthetem hogy szerelmes vagyok az 50-es és 60-as évekbe…:-))
Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.
Hát Szöszibon kisasszony! Maga nekem kissé túlszöszi:) No ne vegye ezt azért arra az egyszerű kis jampi lelkecskéjére, mert a végén még megvadul nekem és meg sem áll Amerikáig! Magácska csak úgy butuskásan, gyámoltalanul túlszőke, hogy az ember jó anyakotlós módjára a szárnyai alá venné, pátyolgatná, majd ha jól ki- és megszeretgette szélnek, -akarom mondani tánciskolának- eresztené; hogy csináljon magának (és másoknak) tornyos sérót, kenje ki magát festékkel, húzzon suhogós ruhát és menjen csurglizni abba a pucerájba! Mégiscsak akkor szép az élet -és Varga Elvira is-, ha nincs zrí és maga „egész estés viháncban” lehet anyafej! :))
Már mindenre emlékszem! Hiszen én ezt régen mennyire imádtam! Árpád,ó Árpád, ekkora koromban az kisiskolás szerelemet képzeltem Árpád helyére :-))
Olyan kis lüke tud lenni ez a Szöszi… Rendes lány, nagyon rendes, de mégiscsak lüke. Hát nem lenne minden egyszerűbb, ha beszélne? Ha mondaná, hogy mi a helyzet?
Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.
A könyv maga nagyon tetszett, de a 2004+-es borító egyáltalán nem. Nem tudtam, hogy ez egy pöttyös könyv, és vonakodva vettem a kezembe, könyvtári könyv és több hétig tologattam. Aztán kinyitottam, és megláttam, hogy az erederti kiadás 1958-as, és gyanakodni kezdtem.
Teljesen átérzem Szöszi érzéseit, én is utáltam kamasz lenni, úgy éreztem senki nem ért meg, és mindenki ellenem van, ezért flegma és nyegle voltam, csakúgy, mint ő. A nagymamát szívesen megcsapkodtam volna párszor, de ez csak projekció, mert anyám hasonlóan vélekedett a nevelésről. Ne dicsérjük a gyereket, mert elkapatjuk, beképzelt lesz, meg az „én megmondtam kislányom”-tól szintén falra másztam.
A nagypapa tetszett, ő volt a nyugodt erő. A forradalmat is szépen vitte be a történetbe az írónő, és konkrétan folytogatott a sírás, amikor arról volt szó, hogy az emberek a vonaton örökre elhagyják ezt a gyönyörű országot, amit ki tudja, látnak-e valaha újra.
Kb. 16 éves lehettem, mikor ajándékba megkaptam a könyvet, és nem nagyon voltam elragadtatva tőle. Akkor még jobban szerettem a rózsaszín szerelmes regényeket, mindent lila ködön át akartam látni, és ezt olvasva kissé kiábrándító volt a valóság. De most, három-négy évvel később újra elolvastam, és tetszett, sokkal könnyebb volt együttéreznem Szöszivel, tulajdonképpen ha nem írják le, meg nem mondtam volna róla, hogy tizennégy éves.
Népszerű idézetek
Néha a saját kimondott szava köti gúzsba az embert. A szó uralkodik a gazdáján, ahelyett, hogy az ember uralkodna a szaván.
Szakadnak a szálak. Száz és száz szívből szakadnak ki. És minden szívnek egyenként is sok száz ilyen finom fonalat kell elszakítania.
Hányszor magyarázta: magadnak tanulsz, te lány, az a tiéd, amit megtanultál, azt soha senki nem veheti el tőled.
44. oldal (Móra Ferenc könyvkiadó 1959.)
Hiába, minden rosszban van valami jó. Minden kár valami haszonnal jár.
247. oldal
Ősz és tél után tavasz következik, akkor is, ha semmit sem tesz az ember, csak vár. Talán a boldogság is ilyen? Magától eljön, ha itt az ideje?
…Csakhogy a nagymama fél. Mindig azt mondja, rosszak az emberek. Meg hogy az élet nehéz. Igaz ez? Igen is meg nem is. Az emberek nem valami jók. Istenem, hát olyanok, amilyenek. Küszködnek, vesződnek. Ha az emberek jobbak lennének, akkor talán könnyebb lenne az élet. Vagy fordítva? Hogy tán, ha az élet nem volna nehéz és vesződséges, akkor az emberek is jobbak lennének?
Szöszi véleménye szerint az Árpád rettenetesen csúnya név. Igaz, senki se tehet a nevéről, azt a szülők adják az embernek, még teljesen tehetetlen csecsemőkorában. Mégis! Borzasztó, hogy valakit éppen Árpádnak hívjanak. Nem elég, hogy őt magát Elvirának keresztelték? Most még legyen egy udvarlója, aki Árpi?
103. oldal

















































































