Szöszi (Szöszi-trilógia 1.) 89% 116 csillagozás

No, ennek aztán vót feszültsége.
Mint kacsa a nokedlit.
Menet közben aztán rájöttem ám, hogy én ezt már olvastam, csak – nyilván nem volt elég impulzív a szerelmi szál, höhö – a hebrencs gyerekfejemben nem hagyott túl mély nyomot.
Hirtelen fontosnak tűnt, tűnik, hogy ez épp most került a kezembe. Amikor néha úgy vagyok itt itthon, ebben a hazában, hogy nem tudok én meghalni se, élni se nélküle(d) immár. És akkor ezen most nagyon kellett nekem sírni. Hogy végeredményben én is azt tanultam meg, amit Szöszi megtanult nagyapától, hogy az emberek között, az emberektől sohase kell félni.
(Na. De szentimentálisra sikeredett.)

Hogy én ezt hogy szerettem 12-13 éves koromban. Abban az időszakban külön jelentősége volt naiv szerelemnek, ártatlanságnak, amin a mai tizenévesek már megrökönyödnének vagy nevetnének. Kellemes nosztalgia érzésével gondolok vissza rá, és az is eszembe jut, hogy a nagyapám könyvespolcáról oroztam el.

Tudom, hogy egyedül vagyok ezzel a véleményemmel, de idegesítő ez a kislány. De persze kislány. Meg az élet viharai között téblábol. És talán kiderül, ki is növi ezt, ha elolvasom a további részeket…
Mindenesetre a nagypapára oda kell figyelni, vagy legalábbis arra, amit az írónő a szájába ad. "Nem bolondít minket más, mi magunk bolondítjuk magunkat."
Fodor Sándor Megőrizlekje sokkal jobban tetszett ebben a kamaszlány keresi önmagát, meg a helyét a világban témakörben.

csillagos ötös, és én is kijelenthetem hogy szerelmes vagyok az 50-es és 60-as évekbe…:-))

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Hát Szöszibon kisasszony! Maga nekem kissé túlszöszi:) No ne vegye ezt azért arra az egyszerű kis jampi lelkecskéjére, mert a végén még megvadul nekem és meg sem áll Amerikáig! Magácska csak úgy butuskásan, gyámoltalanul túlszőke, hogy az ember jó anyakotlós módjára a szárnyai alá venné, pátyolgatná, majd ha jól ki- és megszeretgette szélnek, -akarom mondani tánciskolának- eresztené; hogy csináljon magának (és másoknak) tornyos sérót, kenje ki magát festékkel, húzzon suhogós ruhát és menjen csurglizni abba a pucerájba! Mégiscsak akkor szép az élet -és Varga Elvira is-, ha nincs zrí és maga „egész estés viháncban” lehet anyafej! :))

Már mindenre emlékszem! Hiszen én ezt régen mennyire imádtam! Árpád,ó Árpád, ekkora koromban az kisiskolás szerelemet képzeltem Árpád helyére :-))

Olyan kis lüke tud lenni ez a Szöszi… Rendes lány, nagyon rendes, de mégiscsak lüke. Hát nem lenne minden egyszerűbb, ha beszélne? Ha mondaná, hogy mi a helyzet?

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

A könyv maga nagyon tetszett, de a 2004+-es borító egyáltalán nem. Nem tudtam, hogy ez egy pöttyös könyv, és vonakodva vettem a kezembe, könyvtári könyv és több hétig tologattam. Aztán kinyitottam, és megláttam, hogy az erederti kiadás 1958-as, és gyanakodni kezdtem.
Teljesen átérzem Szöszi érzéseit, én is utáltam kamasz lenni, úgy éreztem senki nem ért meg, és mindenki ellenem van, ezért flegma és nyegle voltam, csakúgy, mint ő. A nagymamát szívesen megcsapkodtam volna párszor, de ez csak projekció, mert anyám hasonlóan vélekedett a nevelésről. Ne dicsérjük a gyereket, mert elkapatjuk, beképzelt lesz, meg az „én megmondtam kislányom”-tól szintén falra másztam.
A nagypapa tetszett, ő volt a nyugodt erő. A forradalmat is szépen vitte be a történetbe az írónő, és konkrétan folytogatott a sírás, amikor arról volt szó, hogy az emberek a vonaton örökre elhagyják ezt a gyönyörű országot, amit ki tudja, látnak-e valaha újra.

Kamaszkori nagy kedvenc!!

Kb. 16 éves lehettem, mikor ajándékba megkaptam a könyvet, és nem nagyon voltam elragadtatva tőle. Akkor még jobban szerettem a rózsaszín szerelmes regényeket, mindent lila ködön át akartam látni, és ezt olvasva kissé kiábrándító volt a valóság. De most, három-négy évvel később újra elolvastam, és tetszett, sokkal könnyebb volt együttéreznem Szöszivel, tulajdonképpen ha nem írják le, meg nem mondtam volna róla, hogy tizennégy éves.