Házasságból elégséges (Szöszi-trilógia 2.) 89% 77 csillagozás

Nagyon nem bírok Szöszivel azonosulni. Még mindig idegesít. De már most már csak elolvasom a harmadik részt is. Meg ez a jampihercegnős dolog is. Azok belevaló, vagány csajok. Szöszi nem az. Ő olyan szobarocker csak jampiban. Még mindig a nagypapa a nyerő.

Kedves, negédes, retró, butácska, bosszantó, szeretnivaló… egyszóval, olyan: Szöszi :)

Az úgy volt, hogy az elején még tisztára narratív volt, a Varga József híradózott a fejemben feketén-fehéren.
Aztán úgy is volt, hogy elkapott, mint a gépszíj – ha már munkásnépekrül beszélünk, ugye.
Aztán mindenféle gazdasági meg szociológia fejtegetésekbe merültünk akkor és most témakörben a Hosszúval, csodálkozón felvont szemöldökkel.
Aztán meg, hogy tisztára ideges lettem ettől a tökfejű Árpadtól.
Aztán azt gondoltam, hogy ez az, ami a négyévesnek Rigócsőr király.
Később meg, hogy ez az, ami a negyvenévesnek a Makrancos hölgy. Hogy jó kis remake. Vagyishogy remek.
Aztán kitört, hogy Vége. Na és az olyan váratlanul ért.

Elég szörnyű lehetett ez az 50-es évekbeli társbérleti rendszer. Egy két-három szobás lakásban együtt élt 2-3 vadidegen család, szobánként egy papa-mama-gyerek(ek), közös fürdő és konyhahasználattal. Nem csodálom, hogy annyira utálták egymást az emberek. Ennél még a 13 négyzetméteres csótányos „albérlet” is jobb volt, ahol először laktunk a Danikával Veszprémben. Többre nem telt (orvosfizetés ugye…), de legalább volt hozzá saját „fürdőszoba”, meg egy konyhaszekrény.

A könyvről meg…. ááá (legyint). Két hülye kamasz, majd kinövik. Ezért nem kell 17 évesen házasodni.

Imádtam az első részt is, de ez még jobban tetszett. Ami azért fura, mert igazából egyik szereplőt sem tudom feltétel nélkül szeretni, néha annyira utálatosak, idegesítőek. De a hangulata magával ragadó, teljesen beránt, én is ott élek az ötvenes évek végi Budapesten, együtt sétálgatok Szöszivel a körúton, a Szigeten, a Dunaparton – hát lehet ezt nem imádni?
A Nagymamától meg meg kell bolondulni.

ifikorom egyik kedvenc csíkos regénye:)

A könyv egyes részei érthető okokból ma már nem igazán aktuálisok, hiszen szüleim voltak Szöszivel egy időben fiatalok – de van, ami örök, pl. a fiatal házasoknak sose könnyű egymáshoz hangolódni… bár imádtuk egymást, nekünk se volt könnyű annak idején:) Itt pedig se Szöszi, se Árpád nem könnyű eset! Szöszi sokszor ok nélkül büszke és rátarti (nehogy már ez a pasi azt higgye, hogy fontos neki! pedig dehogynem!), máskor pedig akarat nélküli bábként veti alá magát Árpád akaratának (pl. amikor a fiú „megkéri a kezét” – persze Árpád se jobb, hát leánykérés az ilyen? Mintegy mellékesen veti oda a lánynak, egyébként megházasodik! És kit veszel el?-acsarkodik Szöszi… -Hát téged!
Szóval Árpád se jobb a deákné vásznánál, de Szöszinél mindenképp felnőttebb. De milyen is lett volna Szöszi, élvhajhász kicsi, szép mamája és lóversenyező iszogató apja mellett?! Eleget hánykódott úgyis szegény gyerekkorában egyiktől a másikig. Szerencsére ott volt a házsártos, de jólelkű nagymama, aki nem hagyta őt elkallódni:)
Ma is jót szórakoztam a könyvön, s elgondolkodtató volt úgy olvasni, hogy jómagam is családanya vagyok már (valaha kamaszlányként olvastam először).

Még mindig nagyon szeretem. :)

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

De vajon hol van a határ nevelés és megtörés/betörés között?

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Gergely Márta regényének 2. része nekem kicsit unalmasabb volt, mint az első, de itt is jókat szórakoztam :) Végig szurkoltam – természetesen – az ifjú párnak :D Mintha csak magamról olvastam volna (már ami a viselkedését illeti).
Nagyon vicces történetekkel van tele a regény. Pl. amikor a minyomok elgurultak és a kutya eszegette, nagymama amikor esténként kiveszi a protkóját és selypítve beszél, ahogy a vonaton hármasban családosat játszottak, a két fiú (Tóni és Árpád) versengése, ahogy a nászúton összekaptak…stb.
Tele van tanulságos történetekkel a gyereknevelésről, a házasság buktatóiról, az emberek egymáshoz való viszonyáról. Összességében jól szórakoztam, jöhet a harmadik rész :)