Gabriel ​García Márquez 7 csillagozás

Egy élet
Gerald Martin: Gabriel García Márquez

Gabriel ​García Márquez, a Száz év magány és a Szerelem a kolera idején szerzője az elmúlt ötven év egyik legnagyobb és legnépszerűbb írója, az irodalmi Nobel-díj (1982) mellett egy sereg más kitüntetés birtokosa. Életét és szülőföldjét, Kolumbiát varázslatos regényekké formálta. Gerald Martin nagyszerű életrajza feltárja a könyvek mögött rejlő kemény, lenyűgöző és gyakran humorban gazdag valóságot.

Miközben elmeséli a rosszul öltözött, vézna fiatalember történetét, aki a vidéki ismeretlenségből emelkedett fel a nemzetközi hírnév világába, Martin gondosan mérlegeli García Márquez életében a hírnév és az irodalmi minőség, a politika és az írás, valamint a magány és a szerelem közötti feszültséget is.

A szerző tizenöt év alatt háromszáznál több emberrel készített interjút, köztük Fidel Castróval és García Márquez családtagjaival.

Miközben belemélyed az író világába, sosem veszíti el kritikai nézőpontját. Olyan magával ragadó és sok titkot feltáró könyv… (tovább)

>!
Magvető, Budapest, 2009
646 oldal · ISBN: 9789631427363 · Fordította: Bölcskei Erzsébet, Ureczky Eszter

Kedvencelte 1

Most olvassa 1

Várólistára tette 12

Kívánságlistára tette 9

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

fióka>!
Gerald Martin: Gabriel García Márquez

Így, az elején:
s én még azt hittem, amikor először olvastam a Száz év magányt, hogy térkép kell az eligazodáshoz a kusza családi hálózatban, nem családfa, térkép. Minő naivitás :)! Márquez családjához képest igazán minden szereplőjének élete és kapcsolatai könnyedén áttekinthetőek. Az övé lenyűgöző, varázslatos bábeli zavar, dallamos, ringatóan szépséges nevekkel és tulajdonképpen ugyanolyan életekkel. Merthogy ugye kívülről minden sokkal szebb, az élvezetekről nem is beszélve. Benne lenni már egészen más.
A kezdetek voltaképp rímelnek a többi Nagy jó részére: nyomorúságos gyerekkor, szülők nélkül, azaz ebben az esetben cserbenhagyó szülőkkel (spoilerezést engedélyezek magamnak, ez életrajz), az egyetlen biztos pont korai megszűntével, állandó hányattatás és nélkülözések közepette, normális – minden relatív, de – apakép nélkül, kitűnve az iskolában és természetesen unva azt. Mintha ez lenne a zseni-recept alapanyagainak felsorolása. Ilyenkor áll meg az ember és mondja azt akaratlanul is, hogy és mégis… Az biztos, hogy a szenvedés mindig alkotókedvűbb alanyokat produkál, mint a felhőtlen boldogság. Legyen csak lét.
A folytatás is az ismert és jól bevált recept szerint alakul: mélynyomor, de azért mindig olyan barátokkal körülvéve, akiknek vannak kapcsolataik és van pénzük, valamint szeretnek segíteni, majd európai csavargás több éven keresztül – még mélyebb nyomorban –, egy szerelem (miközben Márzuez mágikus életének egyik legfontosabb szereplője, a régen kiválasztott, majdani feleség otthon vár és csak vár) + 2 regény. Még a kommunizmusba való beleszerelmesedése is klisé. A vacillálása, hogy ez most jó, de az nem, ez érthetetlen, az embertelen, de azért a kommunizmus olyan jó, szintén.
Nagyon nehéz olvasni ezt a könyvet, egyrészt a fantasztikus mennyiségű jegyzet miatt, ami persze mind a könyv végén helyezkedik el (a lapozóizmaim nagyot fejlődtek, a könyv legalább 2 kilós), másrészt azért, mert nem válogatták szét a forrás- és a történet szempontjából azonnal fontos információt, harmadrészt pedig azért, mert a jegyzetek nem lábjegyzetek.
Elképesztő mennyiségű benne a politika, egy élet kellene ahhoz, hogy az összes dél-amerikai politikai viszonylatot feltárja az ember, utánaolvasson, ezek hiányában pedig elég nagy a zűrzavar.
És itt jön a másik elképesztő dolog. Nem új, hogy írók elköteleződnek valamilyen politikai irányzat mellett, de azt megtudván (valószínűleg az utolsók között vagyok), hogy Márquez Kuba- és Fidel Castro rajongó volt, támogatta úgy általában a katonai diktatúrákat, emberközpontú diktatúrákat (paradoxon) vizionált és amúgy: kommunista volt (bár ez is változó, követhetetlenül, egészen a jobboldalra való tolódásig), megdöbbentem. Amikor annak idején elkezdtem M.-t olvasni, még szinte gyerekként, szerencsére nem érdekelt az írói háttér, kivéve az olyan eseteket, amikor ez nagyon látványosan tükröződött az alkotásokban is. Hát kellett ezt nekem tudni? És itt jön a dilemma és az örök kérdés: mennyire választható külön az író a könyveitől? Egyáltalán: szétválasztható-e a kettő? És most mit csináljak M.-zel? Dobjam kukába? Grasst simán félretettem évekig (még most is félre van téve), pedig nagyon szeretem. Nyírőt is fenékbe rúgtam, Wasst nem volt nehéz, mert csak egy jó könyve van. Igyekszem nem vásárolni Dr. Oetker-termékeket – bár ez más téma, de. Satöbbi. M. tipikusan azon forradalmár politikus író esete, aki a más f…val verte a csalánt. Könnyű úgy elnyomó rendszerekkel szimpatizálni, hogy nem élünk benne. Könnyű? Én nem tudnám megtenni.
A kérdés nem könnyű. Mert hiába jó egy életmű, ha annak írója elfogadhatatlan nézeteket propagált. Viszont ezért bojkottálni egyértelmű értékeket: hülyeség. Arany középút: nem érdekel az író, szeretem az életművet? Nem tudom. Sajnos(szerencsére?) már nem vagyok annyira radikális, mint régebb.
Konklúzió: ez egy rendkívül minuciózusan megírt tanulmány Márquez politikai aktivitásáról, műveinek hátterével és ismertetésével valamint életrajzi elemekkel megtűzdelve. De nem életrajz. Ha pedig az és M. csak ennyi – egy rendkívül jó kapcsolatokkal rendelkező aktivista, akkor én most csalódtam. Ettől eltekintve szeretem, mert továbbra is fantasztikus írónak tartom :).
Az életrajz írója valóban kritikus és kritizál, megfelelően távolságtartónak is tűnik – bár ezt valójában nincs honnan tudjam. Viszont vannak részek, amikor elkerülhetetlenül beleszerelmesedik főszereplőjébe és ezt olyan apróságok árulják el, mint pl. az, hogy Fidel Castrot „állítólagos diktátor”-ként aposztrofálja.
(Rendkívül idegesítő írás, ha szokásomban állna könyveket vagdosni bármihez, akkor ez biztosan sorra került volna.)

6 hozzászólás
maneki_neko>!
Gerald Martin: Gabriel García Márquez

Nehéz olvasmány volt. (A szó szoros értelmében is nehéz, mert irdatlan méretű könyv!) Egyfelől emelem kalapom az író előtt, mert gigászi munkát végzett egy ilyen részletes anyag begyűjtésével és megírásával, másfelől számolgatom az ősz hajszálaimat, amelyeket a könyv végigrágása okozott. Tulajdonképpen nem a részletessége miatt volt nehéz nekem, hanem a rengeteg politika miatt. Tartalmának legalább 80 százalékát a politika teszi ki, ami számomra nehezen követhető, és nem is igen érdekel. Tudom, hogy szükséges, hiszen Márquez élete szorosan összefonódott a politikával; egyrészt, mert jelentős politikai fordulatok idején élt, másrészt ő is igen aktívan kivette a részét a politikából. Én azokat a részeket kedveltem, amikor Márquezről mint magánemberről olvashattam, de ezekre szinte vadásznom kellett.

grus>!
Gerald Martin: Gabriel García Márquez

Nagyon érdekes és kimerítő olvasmány „Gabo”-ról.

Már régóta tervezem elolvasni Marquez műveit. Az életrajzi háttér megismerése még inkább inspirál. Bár a Száz év magánnyal szerettem volna kezdeni, úgy döntöttem időrendben fogok hozzá.


Népszerű idézetek

fióka>!

Közeledett végre emlékiratai megjelenésének ideje, amely a García Márquez születésével kezdődő és 1955-ig tartó időszakot ölelte fel. Az utolsó pillanatban a „Vivir para contrarlo” címet (azért élek, hogy elmeséljem az "életem történetét") megváltoztatta „Vivir para contrarlá”-ra (azért élek, hogy elmeséljem az életet).

545. oldal, García Márquez hetvenévesen és azon túl - Bánatos kurváim emékezete 1996-2005

fióka>!

Az 1992-es év gyorsan közeledett, s vele az „Újvilág felfedezésének” ötszázadik évfordulója alkalmából rendezendő ünnepségek is. A spanyolok, akik nincsenek mindig egészen tisztában vele, hogy mennyire leereszkedőnek tűnhet a latin-amerikaiak szemében a viselkedésük, megdöbbentek, amikor a latin-amerikaiak azt se tudták, hogy tiltakozzanak az ünnepségek ellen, és kijelentették, hogy nekik semmiféle „felfedezésre” nem volt szükségük, köszönik szépen – ők, illetve indián ősapáik és ősanyáik már több száz évvel korábban felfedezték saját magukat –, és számukra egyáltalán nem egyértelmű, hogy mi ünnepelni való volna a spanyolok megérkezésén arra a földrészre, amelyet 1492-ben tévesen „Indiáknak” neveztek el. A spanyolok így sietősen át is címkézték a közelgő eseményt a „két világ találkozásának” ötszázadik évfordulójára, és lázas diplomáciai válságkezelésbe kezdtek […].

502-503. oldal, Vissza Macondóba? Egy történelmi katasztrófa története 1990-1996

fióka>!

[…] a Száz év magány kétségkívül García Márquez életének tengelyeként értékelhető: […] ez a könyv „hatalmának” kezdete […], ez a mű jelzi modernista korszakának végét, és egyben posztmodern korszakának kezdetét is. Némi túlzással azt mondhatjuk, hogy a mű egyben a huszadik századi latin-amerikai irodalom tengelye is, a földrész egyetlen vitathatatlanul világtörténelmi jelentőségű és a világirodalmi kánon részét képező regénye.

345. oldal, Barcelona és a latin-amerikai "boom": irodalom és politika között 1967-1970

Roland_KungfuPanda_Szigeti>!

Ne vesztegesd az időd olyanra, aki nem tart téged érdemesnek arra, hogy veled töltse


Hasonló könyvek címkék alapján

Plinio Apuleyo Mendoza – Gabriel García Márquez: A guajava illata
Romain Rolland: Tolsztoj
François Mauriac: Mauriac önmagáról
Thorvald Steen: Az utolsó saga
Sükösd Mihály: Hemingway világa
José Saramago: Kicsi emlékek
Roger Martin du Gard: Önéletrajzi és irodalmi emlékek
Giovanni Catelli: Camus halála
Nemes Nagy Ágnes: „Maszk nem takarta már”
Bächer Iván: Kutya Mandovszky