Gerald Durrell: A halak jelleme

„Ez a gyerek nem normális, csigákat hord a zsebében!”
Lawrence Durrell, 1931 körül

„Ez a gyerek nem normális, skorpiókat tart a gyufásdobozban!”
Lawrence Durrell, 1935 körül

„Ez a kölyök nem normális, állatkereskedésbe megy dolgozni!”
Lawrence Durrell, 1939 körül

"Ez a kölyök nem normális, állatkerti ápoló akar lenni!
Lawrence Durrell, 1945 körül

„Ez az ember nem normális, kígyók közt csatangol a dzsungelben!”
Lawrence Durrell, 1952 körül

„Ez az ember nem normális, állatkertet akar nyitni!”
Lawrence Durrell, 1958 körül

„Ez az ember nem normális. Ha meghívod magadhoz, sast telepít a borospincédbe!”
Lawrence Durrell, 1967 körül

„Ez az ember nem normális!”
Lawrence Durrell, 1972 körül

(első mondat)

Betömés, gondoltam, milyen kellemes szó. Én tömök, te tömsz, ő töm. Mi tömünk, ti tömtök…

– Fene egy dolog ez az orrvérzés – csevegett. – Nekem is rengeteget vérzett, amíg fociztam, de most már kiöregedtem belőle.
– Az orrvérzésből?
– Dehogy. A fociból – magyarázta a sofőr. – Maga nem játszott?
– Nem – feleltem. – Minden társasjátékot utálok, kivéve egyet.
– És az melyik? – érdeklődött a sofőr.
Nyilvánvaló volt, hogy minden létező játékról képes ugyanilyen unalmasan fecsegni. Mindenáron el kellett csöndesítenem.
– A szex – mondtam nyersen, és az út hátralévő részét némán tettük meg.

– A doktor úgy egy perc múlva itt lesz – közölte ünnepélyesen, mintha a Messiás eljövetelét hirdetné. Kisvártatva megjelent egy tizennégy évesnél alig fiatalabbnak látszó fiúcska, fehér köpenyben.
– Jó estét, jó estét – mondta szívélyesen. – Úgy látom, uram, hogy önnek vérzik az orra.
Tekintve, hogy a szakállam és a bajuszom már megkeményedett az alvadt vértől, hogy a vér még mindig csöpögött a jobb orrlyukamból, és a ruházatomat is bőséges vérnyomok tarkították, kijelentését nem tartottam különösebben zseniális diagnózisnak.
– Vérzik – hagytam rá.

– Kíváncsi vagyok, tudja-e, hogyan kell egy nőt kettéfűrészelni – morfondírozott Larry. – Így elő lehet állítani egy olyan felet, amelyik működik, de nem beszél.

41.oldal

– Gyere ide! Gyere ide!
– Kicsoda? Én? – kérdezte a másik a halászbárkáról.
– Persze, hogy te – felelte Spiro. – Ki más?
– Azt akarod, hogy én odamenjek hozzád? – kérdezte a hajós, hogy elrendezze elméjében a hallottakat.
Spiro Szent Spiridionhoz és néhány további, helyi érdekű szenthez fohászkodott.
– Persze, hogy te! – harsogta. – Miért, van talán ott más is?
A hajós alaposan körülnézett.
– Senki! – kiáltotta vissza.
– Hát akkor te gyere ide! – kiabálta Spiro.
– Mit akarsz? – kérdezte a másik érdeklődve.
– Ha közelebb jössz, meg tudom mondani – üvöltötte Spiro, félhangosan hozzátéve: – Idióta.
– Jó – mondta a hajós.

62.oldal

A hajó váratlanul, hatalmas lökéssel megállt. Mama éppen a hajó orrában csodálta az öböl szépségét, s így amikor a hajó megfeneklett, ő elvesztette az egyensúlyát, és átbukott a korláton. Mármost, jóllehet mama meleg időben szeretett sekély vízben heverészni, úszni nem tudott. Ezzel – Takit kivéve – valamennyien tisztában voltunk. Így mintegy vezényszóra, az egész társaság beugrott a vízbe, hogy kimentse. Köztünk Spiro is, aki imádta mamát, de úszni maga sem tudott.

– Ez a baja Leslie-nek – magyarázta Larry. – Nincs esztétikai érzéke. Itt ez a csodálatos, meleg tenger, a finom bor, a telihold, és erre mit csinál? Nekiáll revolverrel lövöldözni.

– Nem lehetne, hogy ötvenöt drachmát adj? – kérdezte, de hangjában nem csengett igazi reménykedés, mert ő is tudta, hogy a megajánlott díj nagyon is nagy összeg a csekély feladathoz képest.
– Ejnye már, lelkem, aranyom – mondta Larry –, tudod, hogy jó bért ajánlottam fel, és nem is foglak becsapni. Szeretnéd, ha azt mondanák rólad, hogy becsaptál bennünket? Te, egy görög, idegeneket csapnál be a saját országodban?
– Soha! – mondta a halász villámló szemmel, megfeledkezve róla, hogy épp az imént mesélte el a kalandját a becsapott angollal. – Egy görög sohasem csap be külföldit.

– Igen – mondta a tulajdonos. – Milyen italt óhajtanak?
Mactavish begyűjtötte a rendeléseket, amelyek a gyömbérsörtől az ouzó-n keresztül a konyakig és a recináig terjedtek. Azután mindezt lefordította a vendéglősnek.
– Csak vörösborom van – közölte a vendéglős.
Mactavish arcára bosszúság ült ki.
– Jó, akkor hozzon vörösbort és mezé-t – mondta.
A tulajdonos bólintott, és visszacsoszogott a sötét kis helyiségbe.
– Vajon miért kérdezte meg, hogy mit akarunk inni – kérdezte Mactavish –, mikor tudta jól, hogy csak vörösbora van?
Mactavish nagyon szerette a görögöket, és nem kímélte a fáradtságot, hogy egészen jól megtanulja a nyelvüket, de a logikájukat sohasem érte föl ésszel.
– Pedig ez világos – mondta Larry ingerülten. – Meg akarta tudni, hogy mit innánk, mert ha véletlenül vörösbort kértünk volna, akkor szó nélkül megy és kihozza.
– Igen, de miért nem mondta meg mindjárt az elején, hogy csak vörösbora van és semmi más?
– Mert ilyesmi Görögországban nincs – magyarázta Larry türelmesen. – Túlontúl logikus volna.

36.oldal