Varjak lakomája (A tűz és jég dala 4.) 84% 531 csillagozás

Hát ez a Martin is azok közé a pasasok közé tartozik, akik nem hagyják aludni nyugodtan az ember lányát. Kialvatlanul munkanap előtt és után erre jutottam:
Hé Máártiin, miért kelletett kihagyni Tyriont? Te nem hallsz, Máártiin. Szóval hiányolom a kedvenc szereplőimet, Havas Jont is, meg a farkasokkal futó Brandont és a Sárkányok Anyja Danyt is. Ez nekem súlyos hiba, fekete pont pontlevonás jár érte, illetve csillag. Nem érdekel a magyarázat a végén :P A másik meg az, hogy néhol unalmas, leül, azért mert nem halad a történet. Úgy érzem stagnál egy helyben, nem történik semmi előrehaladás. A végére mégiscsak kikerekedett, de eddig nekem ez a leggyengébb kötet. És akkor hadd írjak már a szereplőkről, ez a vesszőparipám.
Cersei annyira hatalomvágyó hüjepitsává válik, hogy már nem is tudom gyűlölni, szánalom. Amúgy nem tudom milyen nőket ismer Martin, vagy honnan szedi ezeket a női jellemeket, de kevés kivétellel mind utálatos. Thing I do for love Jaime kezd egyre szimpatikusabbá válni, ott tartok, hogy kedvelem. Igen, bevallom a Királyölő megvett engem is kilóra immár. Sansa új arca sem sokkal vonzóbb mint a régi, de az legalább kiderül a történetéből, hogy Kisujjnak még mindig a kisujjában van az intrikálás. Aztán remélem Sam tanulóútját végigkísérhetem, szívesen olvasnék némi méregkeverést a közeljövőben. Ami halott, nem halhat meg többé. Már ebben sem vagyok biztos. Ahogy abban sem, hogy aki meghalt, az nem élhet többé.
És megint mást akartam olvasni, de kénytelen leszek táncot járni a sárkányokkal. Hallsz, Mártin? További sok száz oldalon követlek újra. Hogy a Mások vinnének el!

Nem mintha bánnám…

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Na, most egy hosszú értékelés (ha a kölkeim hagynak).
Tehát egy gyors magyarázat a három csillagra:
– jellemábrázolás, párbeszéd, leírás: maxcsillag
– történetvezetés: elégtelen (utóbbi még inkább az, ha arra gondolok, hogy a Dance with Dragons fejezeteinek nagy része ugyanezt az időintervallumot tárgyalja)

Valahogy távolról fogok indulni. Szóval még régebben, fanfic-olvasó koromban találkoztam ilyen történetekkel: jó karakterek, jó párbeszédek, jellemfejlődés az egyik oldalon – történetvezetési képtelenség a másikon. Azaz hiába nagyon jó a történet, valahogy nem sikerül eljutnia A pontról B-be: a történet csak folyik, folyik, és nincs rendes íve. Az, hogy Martin 2005 óta nem tudja befejezni a következő kötetet (az EGÉSZ történetről nem is szólva), és már a trilógián is érződött, hogy egy hosszabb történet első része, azt mutatja, hogy ez nem pusztán egy kisebb zavar a történetben, hanem alapvető probléma. (Komolyan meglepődnék, ha valaha sikerülne a történetet befejeznie.)
Hasonló probléma volt Rowlingnál is, amikor a 4. kötet után évekre megakadt. Egyvalami azonban Rowling mellett szólt már akkor is: neki sikerült az időt rendesen kezelnie a könyvekben, az ember nem érezte azt, hogy valahogy nem múlik, még mindig ugyanaz a nap, hét, hónap van. Furamód most, a negyedik kötet végén fogalmam sincs, mennyi idő telt el azóta, hogy Robert Baratheon megérkezett Ned Starkhoz Deresbe. Két év? Vagy négy? Hat? Persze, ha odafigyeltem volna, hány évesek is a lányok az elején, aztán most (bár ott van pl. Sansa, aki Kisujj lányaként tengeti a napjait, és csak annyit tudunk róla, hogy még nincs tizennégy… nagy kapaszkodó…)
Szóval az időkezelés nagyon nem jó.
Retrospektíve azt kell mondjam, ez a baj az egész sorozatban megvan, nemcsak ebben a kötetben.
Más. Amikor belefogtam ebbe a kötetbe, és rájöttem, hogy nem lesz benne Tyrion, Jon vagy Bran, kicsit szomorú voltam, de végül jó volt a történet nélkülük is. Az a gondolat, hogy most jön egy következő kötet (ha egyáltalán) ezekkel a karakterekkel, de anélkül, hogy a történet előre mozdulna, komolyan megijeszt.
Még véletlenül sem szeretném azt mondani a történetre, hogy szappanopera, mert a jellemábrázolás és a valószerűség ezt lehetetlenné teszik, de azt mondhatom, hogy rétestészta. Don't take me wrong: kitűnő rétestészta, de még az általam imádott túrós rétesből is kettőt tudok megenni max.

Még valami: igen, ha lesz következő rész, megveszem, és a családom megint utálattal tekint a könyvre, ami miatt elhanyagolom őket, de ettől még rossz az, hogy ennyire mélyen fekvő, strukturális hibája van a történetnek. Sajnálom.

EDIT: Úgy döntöttem, hogy a három csillagot meghagyom, de a könyveket beteszem a kedvenceim közé. Ott egye meg a fene a más macskáját! :-)

Újabb EDIT 2013-04-01 (és nem áprilisi tréfa): kijött a következő rész, és mégsem vettem meg. Mert már nem emlékszem a történetre. Csak arra, hogy sok a vér, Ned Starkot megölik, a feleségéből zombi lesz, és hogy mindenki mindenfelé kavarog. Ez, azt hiszem, nem túl jó dolog.

Nem az a típusú ember vagyok, aki képes végigolvasni a sorozatot megszakítások nélkül, nekem még egy kötet is problémát jelent ebből a regényfolyamból. Folyton a padlóra vág az a reménytelenség, ami árad a történetből. Az írót továbbra is egy zseninek tartom, de amit ezzel a királysággal és ezzel a történettel tesz, az már súrolja nálam az élvezhetőség határait.
Az előző kötet eseményeit követően követően Westeros tényleg nem más, mint a varjak lakomája, a csata után hátramaradt, felégetett, tetemekkel borított puszta földek, kifosztott és porrá égetett falvak, valamint romba döntött vagy elfoglalt erődök végtelen sora. Az új nézőpontok egy sora kifejezetten tetszett, Brienne kóborlása azonban nagyon untatott és nem bántam volna, ha kimarad.
Továbbra is szeretem a szerteágazó cselekményeket, a rengeteg szereplőt, a sok-sok apró mozzanatot, amelyből felépül egy esemény, illetve azt ahogy betekintünk egy-egy szereplő gondolataiba, cselekedeteit motiváló érzéseibe. Kétségtelen, hogy a szerző tényleg zseni, a történetvezetése pedig igazán egyedi, de ez a kötet most nem igazán tudott lenyűgözni. Lényegesen jobban összerakott és színvonalasabb, mint sok másik könyv, amit olvastam az utóbbi évben. Nehéz besorolni vagy pontozni. Bármennyire is kimagasló azonban más írók műveihez hasonlítva, de a sorozat eddig olvasott kötetei között ez tűnt számomra a legvontatottabb cselekményűnek.

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Na, eljutottam a Varjak lakomájának a végére, hogy most jó darabig várakozhassak az ötödik könyvre, de sebaj :)

Előrebocsátom, hogy megértem azokat, akik azért nem szeretik különösebben a negyedik könyvet, mert Gyuri Bá' gondolt egyet, és változtatott a regényfolyam szerkezetén, de egyet nem értek velük. A szerző két részre bontotta írását, és a Varjak lakomájában a Westeros-on maradt nézőpont karakterek történéseire koncentrált rá, hogy majd az északon és a keleti kontinensen történteket az ötödik könyvbe pakolhassa. Így olyan eddig meghatározó kedvenceket kell nélkülöznünk 800 oldalon keresztül, mint Havas Jon, Tyrion Lannister, Tengerjáró Davos, Bran Stark és Daenerys Targaryen, még akkor is, ha nyúlfarknyi ideig felbukkannak vagy emlegetik őket. Sokaknak joggal betelhetett a borítón feszítő serleg, de ezen az akadályon nem túl lépni szerintem badarság. Már az előző kötet is túlfeszítette a normális kereteket terjedelemben grandiózusságával, szereplői számával és a rengeteg szállal.

Nálam a fél csillag megvonás csak azért jár, mert úgy érzem, a Varjak lakomájában szerepeltetett nézőpont karaktereknél sincs már meg az arány. Sokkal többet olvastam volna Arya-ról például, ha már ő bekerült. Az ő történet szálát mindig is imádtam, mint ahogy az alaptermészetét és a jellemfejlődését is. Viszont Sam utazása unalmasra sikeredett számomra, persze a történet szempontjából nagyon fontos meg minden, mégis egyes karakterekből túlcsordul a tál, amíg másokból csak odavetett koncot kapunk. Hasonlóan kevés teret kaptak a Greyjoy-ok, pedig egyre meghatározóbb szerep jut nekik. Euron Greyjoy bevonulását a sztoriba szinte messiásként vártam, amióta nevét rettegve elsuttogták a Királyok csatájában. Nem is okozott csalódást. Ő az igazi, messze földön hírhedt, eszelős rosszfiú. Nem az a fajta, aki orvul a hátadba döf széjjel intrikázva a fél életét vagy az, aki a puszta nyers erejére támaszkodna. De megáll akármelyik férfi és nő előtt az előbb említett két típusból szemtől szemben, és végül mindenki meghunyászkodik előtte. Nagyon jót tett a Tűz és jég dalának, sejtettem, hogy Martin ügyesen tartogatja az egyik ászát.

Tovább folytatva a sort úgy a könyv felétől Brienne utazása is egy sötét lázálomba, végeérhetetlen alagútba torkollt tele kétségbeesett kiútkereséssel és izgalommal, és hagyott bennem egy óriási kérdőjelet jó értelemben a folytatásra nézve. Élveztem és vártam a fejezeteit, pedig eddig nem nagyon kedveltem őt. Cersei amennyire idegesített, annyira szórakoztatott is. Kétségtelen, hogy ő a birodalom legönteltebb és legnagyobb ribanca és számomra az egész történet legutálatosabb karaktere is. Egy kicsinyes megalomániás paranoid, aki a végén önmaga ellen konspirál, és kiintrikázza még a talajt is maga alól. Jaime továbbra is élvezi szimpátiámat, de el kell ismerni, ő most kevésbé ütött, mint a Kardok viharában. Sansa új szerepében tetszett, keveset szerepelt ugyan, de ennyi épp elég is volt nekem, őt jól adagolta a mester. A dorne-i szál meg külön megérne egy misét, tele van jó gondolatokkal, de egyelőre nehéz a fő sodráshoz csatolni, és megint jól próbára van téve az olvasó egy rakás új szereplő megismerésével.

Nagyon bő lére eresztettem a mondandóm, nem is menne másképp. Zárszóként csak annyit, hogy a cím hűen tükrözi a tartalmat és Westeros háborútól kiégett testét valóban a varjak marcangolják. Aki annyira menthetetlenül elveszett a Martin által teremtett világban, ahogyan én is, az ki fogja bírni néhány kedvenc nélkülözését egy könyv erejéig, akik meg nem, pufoghatnak, engem nem különösebben érdekel, ha kibírtam Tengerjáró Davos meg Tyrion nélkül :D A Varjak lakomája méltó folytatása a nagy fantasy eposznak, nekem csalódást nem, csak kisebb elégedetlenséget okozott azzal, hogy néhány főszereplőt csak "megráz"az orrunk előtt az író, és nem mélyedhetünk el jobban a cselekményszálában.

És még egy kérdés, kérem:
Meddig kell várni a folytatásra, kedves Alexandra? .)

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Azt hiszem így a negyedik rész végére bizton állíthatom, hogy össze vagyok zavarodva. Piszkosul sok a név, sok a helyszín, sok a cselekmény, sok a tradíció, sok a… minden. DE! Martin most is hozta a formáját és eszméletlen jót alkotott. Kicsit sajnáltam a legkedvesebb szereplőim hiányát, de azért így is volt jó néhány rész, ami izgalommal töltött el. A Királyvárban történteken rengeteget mulattam, ugyanakkor nagyon szurkoltam, hogy Cersei jó nagyot taknyoljon a saját mocsarában. És igen! Minden egyes betűt megért, amikor Osney vallomást tett. Brienne-t ugyan nagyon megszerettem az előző részben, de most kissé ellaposodott az ő története, és nagyon dühített, hogy végig rossz nyomon járt. De a vége… Hogy az a… Nem hiába utáltam én Catelyn Starkot. Hogy mi a fenének kellett kihúznia Nymeria-nak a hulláját. Aki viszont új kedvenccé lépett elő, az Petyr Baelish. Egyszerűen hihetetlenül nagy elme, olyan mintha egész Westeros sorsát ő alakítaná. Csak ül a dolgozószobájában, és ide-oda pakolgatja a bábukat egy egész földrésznyi sakktáblán. Eszméletlen. Jaime-t hol kedvelem, hol meg kissé utálom. Sosem tudom, melyik érzés az erősebb, minden esetre szurkolok, hogy Martin még egy ideig életben tartsa. Aryától pedig elakadtak a szavaim. És ahogy vége lett az ő történetének… Legszívesebben kinyuvasztanám Martint. Sam pedig… egyszerűen csalódás. Bíztam benne, hogy legalább egyetlen nyomorúságos férfi képes lesz megtartani a fogadalmát. De lehet, hogy az én elvárásaim voltak túl nagyok.
Nekem nagyon tetszett ez a rész, egészen más módon, mint az előzőek. Sok volt itt az új szereplő, és sok volt olyan, aki már felbukkant imitt-amott, de akkor annyira jelentéktelennek tűnt, hogy nem jegyeztem meg pontosan őt. Ezért aztán voltak olyan helyzetek, amikor azt se tudtam, ki fia borja ez, de nem is hiszem, hogy Martinon kívül bárki is perfektül átlátná ezt a világot. Ami tetszett, hogy sokrétű volt ez a kötet. Főleg Királyvár volt a főszereplő, de mindemellett bekukkanthattunk a Greyjoy-ok civakodásába, megismerhettük a dorne-iakat, és persze két utóbbi nagy-nagy-nagy terveit. Előre is sajnálom Daenerys-t, és szurkolok neki.
Mindjárt itt az ötödik rész magyarul, de én már előre a hatodikat szomjazom. Csipkedd magad Martin!

Hát nem volt a szívem csücske az biztos. Az általam legjobban utált szereplőket vonultatta fel… Nagyon nehezen ment, főleg, hogy az ünnepekbe is belecsúsztam vele. Baromi depresszív volt, és ez a kóválygás, amiről szólt néhány fejezet… Hát szörnyű volt.:) Amikor Brienne Jamie Cersei jött egymás után felváltva, hát nagyon fontolgattam, hogy eret vágok magamon:) De a végére összejött a 4 csillag, jaj de örültem néhány fejezetnél, mikor kimondtak bizonyos szavakat:))) És előre látom, hogy a 5. könyv sokkal jobb lesz, mert ezek a nyomik nem lesznek benne, viszont ahhoz hogy tudjuk mégis mi lesz velük elég sokat kell majd várni a 6.ig:S

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Nagy nehezen, illetve lassan a végére jutottam a Varjak lakomájának is. Hát az biztos, hogy Martin még mindig lenyűgöző világot tart fent, de néha már nem értem :D szerintem túl van bonyolítva és nem látom és sejtem a végét, ami jó is, de sajnos, ha netán nem sikerül befejeznie a sorozatot, akkor valóban kevesebb lesz valamivel az élet.
A szereplők közül igazán csak Jamie-t emelném ki, az egyedüli, akinek a fejezetei igazán tetszettek. Félelmetes, ahogyan a jellemével játszadozik Martin és amennyire gyűlölt alak volt az első könyvben, annyira kedvenc lett mostanra :D A másik véglet Cersei, kb úgy idegesített, mint Chatlyn, mikor minden fejezetben a fiai elvesztése miatt sírt…csak még jobban :D Remélem szörnyű halála lesz a királynőnek és az összes porontyának (már aki még életben van :D).
Sansa és Arya fejezetei is jók voltak és nagyon várom, hogy mikor és milyen körülmények között találkoznak újra, Bran-t és Ricon-t nem említem, mivel ebben a könyvben nem kaptak szerepet.
Bármennyire is hosszú volt ez a könyv, bármennyire is „untam” néha, jár az 5 csillag.

Itt van a polcomon a folytatás, de most nem érzem magamban az erőt hozzá. :D
De hamarosan…..

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Kicsit félve kezdtem bele a Varjak lakomájába (höhöhö) miután annyi negatív véleményt láttam. De hát megint beigazolódott, hogy ízlésficamom van, mert engem vérfertőző szerelmeseink nézőpontjával úgy megvett a könyv, hogy nem is érdekelt, hogy a legkedvencebb szereplőim nagy része hiányzik. :P Imádok belegondolni, hogy a Trónok harca után Tyrion kivételével az összes Lannistert a Mások elé vetettem volna, most meg Jaime az egyik kedvenc karakterem. Cersei még mindig egy borzalmasan ellenszenves boszorkány, ráadásul úgy néz ki, ő egész Westeros legnagyobb ribanca (bocsi, el sem hiszem, hogy ezt leírtam >.<). Az ő részei viszont nagyon sokat adtak a történethez, végre beleláttunk abba a paranoiás, intrikus elméjébe. Szerintem őt egyszerűen a félelmei és az érzései mozgatják, na meg egy jó adag hatalommánia. Remélem, hogy az a bizonyos jóslat tényleg valóra fog válni, bár nem tudom, mit művelhetne Martin bácsi a leggonoszabb egyén kiiktatása után. Mindenesetre a mondás beigazolódott, mint tudjuk: aki másnak vermet ás, maga esik bele. *gonosz kacaj*
(Mellesleg engem ez a „feketítsük be a királynőt és vélt vagy valós szeretőit” hadművelet a Tudorokra emlékeztetett. Hiába, az idegbajos uralkodók mind hasonlók)
Jaime meg… jaaaj, szeressük. :D Nem tudom, mások hogy vannak vele, de az én kicsi szívemet megrázta a z utolsó mozzanata, de közben örültem is, hogy végre nem lesz többé Cersei játékszere. A Kardok vihara utáni sejtelmem igaznak bizonyult, ez tényleg egy egyoldalú szerelem volt. Bár ki tudja, még mindig érhetnek meglepetések…
Starknét nem véletlenül utáltam annyi könyvön át, most érte el nálam a csúcspontot a dolog. Oké, tudom, hogy nem egészen önmaga, de mi volt ez a végén?? O.o Most tényleg az történt, amire gondolok, vagy a világ legsunyibb írója jól a képembe röhög és meglep? Ha már itt tartunk, hogy tehetted ezt a vérebbel, Martin? Hogy? Mikor ott esedeztem neked! Gonosz vagy, ezért le kéne húznom a könyvedet, de hát ott volt az a sok Jaime nézőpont…
Na, szóval szeretném még Brienne-t és társait egyben látni.
A dorne-iak kezdetben nem nagyon érdekeltek, ahogy a vasemberek sem, de aztán egész érdekesen alakultak a dolgok. Ez a dorne-i herceg milyen kis pozitívan sunyi. Nem gondoltam, hogy a Targaryeneket támogatja. (Mondjuk gondolhattam volna, én kis szöszi)
Egyelőre úgy néz ki, mintha az író is Dany felé hajlana, legalábbis abból gondolom, hogy hirtelen egyre több a titkos támogatója. Én örülnék, ha ő lenne a királynő, legalább nem egy pszichopata boszi, és igazán megérdemelné. A kis sárkányai meg megvacsorázhatnák azt a romlott és aljas királynőt.
Sam csalódást okozott, szégyellheti magát, hogy megszegte az esküjét. Tudom, tudom, Havas Jonnál és Ygritte-nél még lelkendeztem is, de Szegfű egyszerűen nem szimpatikus. Ó, és nem tetszik, hogy Jon kissé rossz színben lett feltüntetve, de akkor is szeretem. Különben is a nagyobb jóért tette, amit tett. (A Harry Potter utolsó részében Grindelwald beszélt mindig a nagyobb jóról, ugye?) Melisandre-nak nem lenne szabad kibontakoznia, akkor tutira ronda dolgok fognak történni.
Akit még megemlítenék, az Kisujj. Eddig nem bírtam, most sem lett a kedvencem, de bámulatos, ahogy a szép kis dolgozószobájában ülve irányítja a szálakat.
Na, tehát megint sikerült úgy írni egy oldalt úgy, hogy tulajdonképpen semmit nem mondtam. Kíváncsian várom, mit élhet még túl Westeros a varjak lakomája után.

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Imádom gyűlölni Martint. Egyszerűen nem lehet ilyen szemét, hogy sorra kardélre hányja vagy kötél általi halálra ítéli a Hőseimet, viszont örvendek Cersei és Jaime sorsának. Meg Lady Starkénak is. Olyan sok minden van ebben a könyvben, amiről ha akarnám se tudnék írni, de a szívembe mart és morgotam, puffogtam, dühöngtem miatta.
Rájöttem, hogy Tyrion nélkül sz.rt sem ér az egész. Egyszerűen hiányzik. De azért 5 csillag és kedvenc lett ez is.

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

A polgárháború a végéhez közeledik.
Ezt remélik legalábbis a közemberek, s ebben hisznek a Nyaktól délre élő, a Vastrónon ülő királyhoz hű nemesek.
Az utakat a pártütések után gazda nélkül maradt, veszett kutyaként prédáló, vagy egérutat kereső zsoldosok és haramiák járják.
Ám szerte a feldúlt királyságban még többen vannak a reményvesztett, megtört emberek, a Hét vigasza felé forduló földönfutók, akik már csak az égi igazságszolgáltatásban bíznak.
A kötet elsősorban a Királyvárban, a Folyóvidéken és Völgyben zajló eseményekre koncentrál, de alapos felvezetéssel két új történetszálat is kapunk.
Ahogy az események haladnak előre, egyre inkább biztosra vehető, hogy Westeroson még sokáig nem lesz béke, és a Mások egy kivérzett birodalom tetemét fogják csak találni, mikor megérkeznek.
A Varjak lakomájában két új, női nézőpont karakter is színre lép, akik eddig is jelentős szerepet játszottak a történet alakításában.
Megismerhetjük az egyik kulcsszereplő hatalomvágytól, megalázottságtól, ostoba, kicsinyes és fájdalmasan rövidlátó ravaszságtól fűtött terveit. Láthatjuk, hogyan tesz tönkre mindent, amit mások felépítettek, s mindeközben milyen mérhetetlenül büszke a saját eredményeire.
A viselkedése iskolapéldája a mindenkori politikai rövidlátásnak, és annak, ha olyasvalaki ragadja magához a hatalmat, akit a saját komplexusai és félelmei mozgatnak. Kiválóan megírt fejezeteket kapott, ami abból is látszik, hogy legszívesebben felképeltem volna, és ő volt az egyetlen nézőpont karakter, akiért egy-egy pillanatnyi szánalomnál többet képtelen voltam érezni.
A másik új nézőpont karakter kevésbé lényeges a történet szempontjából; rajta keresztül látjuk viszont a westerosi eseményeket alulnézetből, így az ő fejezetei elsősorban a hangulatteremtést szolgálják.
A Stark ház megmaradt tagjai közül csak a lányokkal történt dolgokról kapunk hírt, és láthatjuk, ahogy mindketten elindultak egy olyan úton, ami rengeteget fog követelni tőlük, mire a végére érnek.