Sárkányok tánca (A tűz és jég dala 5.) 90% 355 csillagozás

Megszakad a szívem, de nem bírok rá öt csillagot adni. A Varjak volt lassú? Akkor ez mi?
Úgy éreztem magam mintha 5 órás természetfilmet néznék a hangyák vonulásáról, amit mondjuk néha félbeszakít egy váratlanul mellettem termő alak aki lekever egy irtózatos pofont, de utána a hangyák vonulnak tovább.
Kivéve a végét, ahol átvonul rajtuk egy elefántcsorda de utána meg kiírják, hogy vége…
Idefigyeljen Mr. Martin…ha a következőre szintén öt évet kell várni és abban is csak hangyák vonulnak felbérelem valamelyik Kompániát.

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Olyan volt nekem az ötödik könyv, mint egy régi évjáratú legendás vidékről származó üveg bor. Hosszan érlelt, komplex, aminek testes és karakteres íze egyre erősebbé vált bennem, és én próbáltam lassan adagolni ezt a remek nedűt, kiélvezni ízvilágát, amíg lehet. Az élmény miatt és azért is, mert tudom, hogy a folytatásra oly sokat kell várni még. Még így is, hogy a munkám mellett jóformán csak hétvégenként olvashattam órákon át, túl hamar a végére értem. Bevallom az utolsó pár korty volt csak lehangoló az ideiglenes búcsú közelsége és néhány „nagy halál” miatt, amelyekből kettőre számítottam ugyan, de egy teljesen hazavágott.

Öt könyv után továbbra sincs egy szemernyi kétely sem bennem a mű zsenialitását illetően. Kétely nincs, megmondom mi van. Martinverzum van!

Varamyr prológusa hangulatban megadta a kezdőlöketet. Jó volt újra Tyrionnal találkozni, aki továbbra is brillírozik éles eszével, de amíg nem tanulja meg, mikor tartsa féken felvágott nyelvét, addig nem lesz bölcs. Danyt kedvelem, és bár sosem volt a kedvenceim között, az ő történetszála is kinőtte magát tele rengeteg mellékszereplővel és történéssel, még akkor is ha a történések ellenére majdnem egy helyben toporog. A Keskeny-tengeren túli szálak viszont remekül fonódtak egybe és itt akkor a dorniakat is meg kell említeni. Egyik kedvenc karakterem a keleti kontinesen Ser Barristan volt (akit én mindig Sean Conneryként képzelek el grunge hajjal :D), a másik csodák csodájára a többszörösen is köpönyegforgató Barna Ben Plumm. Jon szinte egyszemélyes háborút vív a Falon, majdhogynem mindenki ellen. Davosnak továbbra is sikerül úgy kilépnie a sz*rból, hogy egy sokkal nagyobba lép bele, imádom ezt a karaktert :) A legkedvesebb számomra mégis Bran néhány elképesztően hangulatos, fantasy elemekkel telitűzdelt fejezete és Arya fejezetei a Fekete és Fehér házban voltak.

Annyi mindenről beszélhetnék még. Az északi történésekről a Boltonokkal, Bűzössel, Theonnal, Ashával; Victarion útjáról a sárkánykürttel; Cersei megalázásáról vagy éppen Jaime szerepléséről, ami remek volt ismét csak most kevés…és bizony sokakat hagytam ki :)

Ez a sorozat eddig is rendben volt, most is teljesen rendben van és akik a Varjak lakomája után ezen a könyvön is csak fanyalogni tudtak, nem érdemlik meg, hogy a következő részt a kezükbe vegyék.

Ez hosszú menetelés volt. :)
Nem akartam minden egyes kötetnél értékelést írni, mert számomra ez egy történet, még ha ilyen hosszú is. :) Viszont csak kéne valami életjelet adni 5000 oldalon túl és még kitudja hány ezren innen. Főleg azért, mert most több évnyi szünet következik.
Ha egyetlen jelzővel kéne illetni ezt a sorozatot, nekem a monumentális jutna egyből eszembe. És ezt nem csak a terjedelmére, hanem úgy általában minden egyes összetevőjére értem. Már önmagában ezért megsüvegelendő teljesítmény.
Ha pedig képletesen kéne fogalmazni, akkor egy hatalmas, széles folyóóriáshoz hasonlítanám, amely lelassul, szétterül a gát előtt, lassan csordogál át a réseken és egyre csak jön és jön és az ember érzi azt a hatalmas nyomást. És a gát még mindig nem szakadt át! :)
Sokat dolgoztattam az agyamat azon, hogy mi az a húzás Martintól, ami miatt ennyire jó és népszerű lehet ez a sorozat. Egyet nem is sikerült találnom. Mert ez a történet több erős lábon áll.
Rögtön az egyik legjobb ötletnek tartom, és egyben a legszadistábbnak, hogy viszonylag rövid fejezetek követik egymást, váltakozó nézőpontokkal. Ennek köszönhetően még a lassabb részeknél is letehetetlenné válik a könyv. Hiszen könyörgöm, 20 oldalanként lógva hagynak??? :D Sorozatos függővégek, én meg verhetem a fejem az asztalba? :) Egy idő után persze felmerült bennem, hogy meddig lehet ezt csinálni? Meddig fogom én ezt megkajálni? Igazából végig. És most már el is várom, hogy még legalább 2000 oldalon keresztül rendszeresen hagyjanak lógva. Én meg lapozgassak csak előre, hogy a csudába is, mennyit kell még várnom, hogy kiderüljön ez vagy az.
Ezzel összefüggésben a másik nagy erősség a karakterek sokfélesége és kidolgozottsága, a szürke számtalan árnyalata. Mindenki találhat olyat, akivel azonosulhat, akinek a szála jobban érdekli, talán ezért is lehet ennyire népszerű. Persze nekem is megvannak a kedvenceim, de külön élvezet volt a kevésbé szimpatikus vagy épp ellenszenves szereplőkről olvasni. És vannak egészen jól sikerült, zavarba ejtő személyek is, akiket utálunk, pedig nem is érdemlik meg annyira vagy épp szeretünk, pedig sok van a rovásukon. Ennyire élő karakterekről ritkán olvashat az ember ebben a műfajban.
Martin ráadásul mesterien mozgatja ezeket a szereplőket. A történet olyan összetett, olyan sokrétű, annyira aprólékos és minden aspektusában körültekintő és részletes és annyi minden van még benne ezek után is, hogy le a kalappal. Nagyon kíváncsi lennék arra a jegyzethalomra, amin ez az egész horizontot betöltő mese nyugszik.
És pont ezért el se tudom képzelni, hogy miként fogja tudni lezárni ezt a ciklust úgy, hogy az emberek nagy részében ne maradjon hiányérzet. Belegondolni is kemény meló, nemhogy végrehajtani. Bár ha mindenkit kinyírna… :)
Most olvastam néhány értékelést, és többször előkerült, hogy egyes köteteket vagy részeket lassúnak, eseménytelennek ítéltek meg. Tény, hogy voltak ráérősebb részek, de talán azért, mert egy szuszra olvastam végig ezt az öt kötetet és egységes egészként gondoltam rá, nekem ez nem volt zavaró. Végig lekötött és minden apró rezdülés érdekelt.
Meg kell még említenem így a végén, de nem utolsóként a sorban, hogy Westeros világa is nagyon jól kitalált. Pont olyan, amire az ember vágyik, amikor profi lovagos fantasyt akar olvasni. Viszonylag kevesebb fantasy, több realitás, de pont jó ez így. Mesére és hősökre vágyók kíméljenek. A csodás térképek pedig jócskán növelik a komfortérzetet :D

És ha arra gondolok, hogy még mindig alig tudunk valamit a Másokról és a világot fenyegető igazi veszélyről, na akkor dörzsölöm csak igazán a tenyerem, mert ez csakis jóféle dolgokat jelezhet előre a folytatásokat illetően.
Hiszen eddig mindössze őszi viharok voltak. A tél csak most következik. És hol van még a tavasz?

Az a helyzet, hogy maradéktalanul nem vagyok elégedett, bár tény, hogy többször is előtört belőlem a fanboy, és nem kicsit volt jó érzés újra egy böszme féltéglát cipelni magammal mindenhová. Egyrészt, mert ezzel felfegyverkezve bizonyos mértékű biztonságérzet töltött el, másrészt meg perpillanat mégiscsak ez a kedvenc könyvsorozatom.
Amiért viszont nem vagyok teljesen elégedett, az az, hogy néha öncélúan túlírtnak tűnik az egész. Mindig épp annyi minden történik, hogy az ember mindenképp akarja a folytatást, de annyi nem, hogy jelentősebb változás álljon be a cselekményben (eltekintve persze néhány kivételtől). Ráadásul szerintem a semmiből előtűnő vadiúj szereplő elég olcsó húzás volt, bár a klisék mindig működnek…
Összességében persze élveztem. Nyilván. Hiszen mondom: kopogtatott a fanboy-effektus. Egyébként meg a terjengősség sem feltétlenül hiba, hiszen olyan összetettségében mutatja be ezáltal a karaktereket és a világot az író, amit azért nem sok könyvben olvashatunk (bár ez meg azzal jár, hogy néha szükségem lett volna egy "az előző részek tartalmából"-ra kedves, búgó hangon, de végül mindig megvilágosodtam). Annyiféle szálon fut a cselekmény, hogy lassan egyszerűbb megoldani egy trigonometrikus egyenletet, mint megszámolni, de legalább mindig talál az ember az aktuális fejezetben is érdekességet, meg némi izgalmat. Az utóbbi tartogatott egy nem kicsi könyvet-be-a-fagyasztóba!-pillanatot is, pedig a fordulatot pár hónapja sikeresen ellőttem magamnak az interneten (Holott jelezték az ordas spoilert, de azért elolvastam "Mi baj lehet?"-alapon. Hülye vagyok. Kár volt.) De azért így is döbbentem. Emberek, ne legyetek gyengék, csak mindent idejében!
A Varjaknál jobb volt. Sokkal (és nem csak azért, mert abban szinte egyik kedvenc szereplőm sem tűnt fel, a mostaniban pedig mindenki). De ez még mindig csak alapozás. Remélem, Martin bácsi tudja, hogy hová futnak majd a szálak, és mielőbb össze is üti a maradék két részt, mert örökké enni fog a fene, ha nem tudom meg, hogy mire fog kilyukadni ez az egész. Több égető kérdésem is lenne…

Tisztelt George Raymond Richard Martin!
Gyűlöllek és imádlak egyszerre. Te gonosz kis törpe, nem véletlenül kedvenced Tyrion igaz?
Gyűlöllek mert: az én memóriám már a 2. könyvnél nem tudta kezelni ezt a rengeteg szereplőt és szálat, és most megint új karakterek, új helyszínek, új események?
Gyűlöllek mert: felépítesz egy jó karaktert, eljuttatod a majdnem célig aztán meg kinyírod, parkolóra teszed? Miért játszol az idegeimmel? És a drágán megvett könyvem épségével? (a faléról nem is beszélve)
Gyűlöllek mert: most akkor mégsem hal meg mindenki akiről azt hittem, hogy igen?
Imádlak mert: csak azért sem úgy bonyolítod az eseményeket ahogy azt az olvasó elvárná.
Imádlak: mert bátran kinyírsz mindenkit ha úgy hozza a kedved, vagy legalább is elhiteted velem. (azért gyanakszom ám, már nem tudsz úgy átverni, vagy mégis?)
Imádlak: mert hiába írsz látszólag lényegtelen dolgokról oldalakat, már tudom, hogy az nem lényegtelen.
Kedves George Raymond Richard Martin!
Jó egészséget kívánok és hatalmas munkabírást és kitartást, hogy minél előbb olvashassam az utolsó két kötetet.
Ugye Erős Robert az akire gondolok???

Egy kis szusszanást kivéve gyakorlatilag egy lendületből olvastam végig. Mármint a sorozatot.
Biztos vagyok benne, hogy sokan és aprólékosan elmondták, miért jó, miért nem, és milyen kegyetlen.
Egy biztos. Valóban olyan folyam, amibe ha az ember belemerül, könnyen elsodorhatja.
Szándékosan nem kezdtem neki kötetenként értékelni, ha már volt olyan szerencsém, hogy csak most buk(kan)tam rá, és olvashattam egymás után, mert az olyan lett volna, mintha egy ember képét úgy mutatnák meg, hogy lassan elkezdik a leplet felfelé húzni, és még csak a lábszárát látod, de már mondhatnál róla véleményt. Mondjuk, már az is elég vonzó. :)
Martin bácsi (tiszteltetem ez úton is), nem elégedett meg egy szimpla történettel, egyből sagát írt. Összetett, sokszereplős játék már az első kötet is. Nagyon jó leíró készséggel, a jelzőket, képfestést nem sajnálva mutat be tájat, embert, és mindből van bőven. Mozgalmas, izgalmas és életszagú; a középkor-hangulatú történeti idő amúgy is hálás, a lovagokkal, csatákkal, amikor a férfiak még férfiak, a nők nők voltak…:) persze itt meg is dől a képlet, mert szerencsére nem egészen így van, sőt, nagyon is változatosak a szerepvállalások. Jó fantáziáról tanúskodnak a házak és a felesküdött zászlók sajátosságai, a szereplők változatos jelleme, sajátosságai, a családokon belüli és házak közötti újabb és újabb erőviszonyok, szövetségek, árulások megálmodása. Ez utóbbiak kézben tartásához biztos nagy halom jegyzet kellett, mert nem könnyű a végefelé már követni, ki kivel, ki mellett, ki ellen van. És mellette egy másik fő vonulat, a faltól északra, akik már nem csak egyszerű emberek, hanem óriások, a mások, vargok. A hitrendszer, társadalmi felépítés is nagyon sokszínű.
A második kötet és az ötödik eleje kicsit talán langyosabb, helyben topogósabb lett, de amúgy általában nem győzhettem kapkodni a fejem. Mert itt a háború nem csak sima csihi-puhi. Ordas kemény meccsek zajlanak pozícióért, hatalomért, jobb falatért vagy egyáltalán a túlélésért, fizikailag és személyiség szinten is. A hatalmasok játszmája tele van fel nem fedett szálakkal, mögékerüléssel, nyílt erőfitogtatással, megvásárlással. Ugyanakkor – amit én nagyon szerettem benne –, hogy párhuzamosan a középmezőny és a kisemberek viszontagságai is ugyanolyan értékűen vannak megfestve.Főleg hogy sokszor és sokan járják meg a szamárlétrát le-s-fel. Elképesztő bukások, felfutások vannak elregélve.
Amit állandóan hallottam kifelé dörömbölni, különösen a 3. részben: 1. A háború szívás, mert többnyire az is beledöglik, aki nyer. 2. A hatalom egy csapodár, hűtlen ribanc, aki kiforgat, kifoszt, elhagy. Egyébként a népszerűség dettó.
Volt szereplő, nem egy (pl. az Ifjú Farkas), akit bár nem kedveltem meg, de mégis a szívem vérzett végigasszisztálni, hogy bár mindent teljes erőbedobással, ésszel, szívvel jól csinált, hogyan rántják ki a talajt a lába alól, hogy szúrják hátba, és hogy vergődik maga is, látva, amint a jól eltervezett dolgai emberi bakikon rendre elromlanak.
Meg általában, fel voltam készítve, hogy ne kedveljek meg senkit, mert nagy aratások vannak. De egyszerűen nem lehetséges, hogy valakit előbb-utóbb a szívedre ne vegyél, mikor már a többezredik oldalon keresztül követed, hogy hányat fordult vele a világ, hogy próbál mégis talpon maradni, és amikor már azt látod, hogy na, mintha, akkor egyszerűen megsemmisítik. Kegyetlen ember Martin bácsi, de visszajársz egyre, hogy adjon még.
A harmadik kötet végén azt gondoltam, hogy lassan már nincs kiről írni (mert szinte mindenkit kinyírt), mi unalom lesz a többi, de akkor dimenzióváltás jött. Mint amikor történelmet tanulsz, és amint már minden kezd összeállni Európában, egyszer csak képbe jön még pár kontinens, és mindent még jobban összekuszál. Na itt ugyanez a globalizáció jön elő. És egyébként a végére megint az van, hogy megint túl sok embert gyilkolászott / alázott le, tépdesi az ember szívét ez a vén, gonosz kobold. Kicsit megcsaltnak és üresnek érzem magam.
Befejezésül egy kedves kis színes a leírások nagy aprólékosságáról: egy kihíváshoz kopaszokat gyűjtögettem, és rájöttem, Martin bácsi egyszerűen imádja őket (pedig neki még van haja). Az öt kötetben összesen 40 különböző kopasz ember jelenik meg, plusz egyébként hajas szereplők közül is megfosztanak négyet a tollaiktól. :)
Tényleg olyan könyv, amit nagy hiba lenne kihagyni. És nem csak a film miatt. Amit egyébként puhítottak, egyszerűsítettek, viszont erősebb fókuszt kaptak a hálószobák, pőre alfelek.

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Úgy láttam, hogy itt sokaknak nem tetszett annyira ez a rész, mint a többi. Nem tudok egyetérteni.
Szokás szerint imádtam minden sorát. Kivéve, amikor kedvem lett volna rászabadítani az íróbácsira egy morcos sárkányt, annyira csúnya dolgokat művelt a kedvenc szereplőimmel. Már megint. Én azt hittem, hogy Martin szereti azt a bizonyos szereplőt, akire gondolok, és nem műveli ezt. Csak reménykedni tudok, hogy ez csak egy aljas húzás volt, hogy naponta tépdessem a hajam az izgalomtól, míg megjelenik a következő rész. Az nem létezik, hogy ilyen simán (és meglehetősen elvetemedetten) megöljön egy ilyen karaktert. Jézusom, nem hiszem el! O.o *elvonul és a falba veri a fejét*
Szóval, rátérek a lényegre, és megpróbálok nem nyavalyogni. Van egy-két rész, ami elsőre lényegtelennek tűnhet, de aztán kiderül, hogy minden fontos volt, és soha de soha ne bízz senkiben. Soha. Jézusom, nem hiszem el, hogy tehetted ezt velem, Martin??
Tetszett, hogy a könyv első fele még a Varjak lakomája alatt játszódik, és megismerhetjük, hogy régi kedvenceink mit műveltek az eltelt idő alatt. Tudtam én, hogy Havas Jon nem ment át gonoszkába, hanem volt valami jó oka arra, hogy elküldte Aemon mestert, Samet, Szegfűt és Mance Ryder fiát. Egyébként, mint tudjuk, én mindig szerettem Jon-t és most sajnáltam, amiért a nyakába szakadt az a rengeteg gond, ami a parancsnoksággal jár, noha amikor megválasztották, még örültem. És annyira tudtam, hogy Szellemnek mindig igaza van!
Amúgy nem értem, mit keres ott a Falon Selyse meg Melisandre (és a többiek), ha az Éjjeli Őrség kimarad a királyok csatározásából. Azt meg pláne, hogy miért akar mindenki beleszólni abba, hogy mit és hogyan csinálnak.
Daenerys szála szintén érdekes volt, végül minden hozzá vezet, mindenkinek van valami köze a Targaryenekhez és sokaknak fáj a foga a sárkányokra…akik hű, de nagyon elzüllöttek. Jujj. A dorne-i herceget nagyon sajnáltam, habár tényleg nagy hülyeség volt, amit tett, és mondhatjuk, hogy magának köszönheti. De ilyet nem mondunk olyanra, aki ilyen csúnyán megjárta.
Dany meereni tartózkodása szerintem felesleges, értem én, hogy nemes cél vezérli, de úgysem szabadíthat fel minden rabszolgát, és tényleg oda kéne már érni egyszer Westerosra. Nekem egyébként egész Meeren ellenszenves a lakóival és a szokásaikkal együtt. Akkor már inkább a dothrakiak, az „érdekes” hagyományaikkal egyetemben. Bennük volt valami vadregényes. ;)
És ha már a Targaryenek: nem hiszem el, hogy Aegon herceg él!! Úristen, mily örvendetes hír volt ez, és örömmel konstatáltam, hogy meglehetősen szimpatikus az ifjú sárkány, szerencsére nem egy Viserys. Jon Connington szintén üde színfolt, és annyira sajnálom, hogy elkapta a szürkehmot. :( Én igazán szeretném, ha szépen találkoznának Daenerys-szel és összejönnének. Egen, már megint a vérfertőzést támogatom, de hát mit tehet az ember… ezekben a könyvekben imádom a vérfertőzés minden formáját, én kis bűnös lélek. *irul-pirul*
Tyrion egy icipici csalódást okozott most. Valahogy nem volt annyira szellemes és pozitív értelemben sunyi, mint eddig. Nem akarom, hogy olyan legyen, mint egy átlagos törpe, én az én Tyrionomat akarom. Mondjuk biztos vagyok benne, hogy hamarosan magára talál. Krajcárral viszont tényleg nem tudok mit kezdeni. Csak úgy van, és kész.
Jaime és Bran szemszögét hiányoltam, nekem ez hihetetlenül kevés volt, pedig Brannel nagyon érdekes dolgok történnek, Jaime pedig a kettes számú kedvencem, és imádom, és jujj, most Brienne mégis él, ez hogy lehet, és mit fognak tenni együtt, és miért nem jönnek már össze?
Már csak Cerseire szeretnék kitérni. Eddig élvezettel utáltam, de közben kedveltem is egy picit, vagyis azt, hogy érzelmeket váltott ki belőlem, és soha nem volt közömbös. Na, eddig mindig azt kívántam, hogy érjen csúfos véget, de most egyszerűen sajnáltam. Valahogy nehéz volt elhinni, hogy azt a Cerseit, aki négy vaskos köteten át gonoszkodott, így meg tudták törni. Főleg azután, ahogy nekiindult az egész útnak. Mondjuk érthető, csak nehéz elhinni, hogy ilyen jámbor lett, vagy nem is tudom. Lehet, hogy még mindig készül valamire. ;) Én egyébként mélységesen elítélem, ha a könyvekben egy nő valahogy elveszti a haját, majdnem olyan megrázó, mint egy csonkítás, de ez csak az én hülyeségem.
Ja, és ott van még Theon, akit nagyon sajnáltam, és kicsit szánalmasnak is tartottam, de nem szerettem meg. Mindenesetre remélem, hogy Ramsay nagyon csúfos véget fog érni.
Mondhatni, hogy olyan ez a könyv, mint egy lassú sodrású folyó, közben egy-két kis zúgóval, és a végén ott vár az óriási, sebes vízesés, ami ránk zúdul és a víz alá nyom. Szégyelld magad, Martin, és siess a hatodik résszel.
Van egy titkos félelmem, hogy a bácsi esetleg meghal, mielőtt végez a regényeivel. Ha ez megtörténne, azt nem élném túl. Szóval óriási ihletet, jó egészséget és hihetetlenül hosszú életet, kedves George Raymond Richard Martin!

Számomra ez volt a sorozat legjobb könyve. Tudom, hogy itt a molyon sokaknak nem jött be annyira ez a kötet, nekem viszont igen-igen tetszett. Nem találtam annyira vontatottnak, mint az előző részeket. Lehet, hogy nagyban hozzájárult, hogy a számomra kedvesebb szereplők voltak most terítéken.

Nehéz bármit is írnom…

Bár az mindenképpen jelent valamit, hogy 10 nap alatt elfogyott :)
Az elejével gondban voltam, mert nem most olvastam az előző kötetet, plusz a sorozat második évadának is most lett vége, és az abban történtek még élénkebben éltek bennem, mint a Varjak lakomája… Aztán belerázódtam és csak olvastam elmerülve a vonaton, a villamoson, a munkahelyemen (persze csak reggel, amíg nem kezdődött el a munkaidő) ;) Nem tudtam letenni (oké, egyharmadánál kicsit leült a sztori)… Az utóbbi három napban már szabályosan rosszul voltam, hogy ott a könyv előttem és Akarom, de nem vehetem a kezembe :)

Azt hiszem, akkor mégis csak tetszett! Martin bácsi hozta szokásos formáját (igen-igen, Mindenben!), most még az sem zavart, hogy a szereplők szerint (nagyjából) kettévágta a történéseket, egyszerűen odavoltam érte! Óriási űrt sikerült pótolnia a sorozat után, de hogy most mi lesz velem jövő tavaszig (sorozat 3. évad), elképzelésem sincs… Mindenesetre nagyon ajánlom, hogy a következő könyvre ne kelljen várni éveket (abba pedig már bele sem merek gondolni, hogy esetleg Martin bácsit elviszik a „Mások” :( )!

Spoilerezni nem akarok, olvassatok!! ;)

Most, hogy így elkészült ez a kis értékelés, úgy döntöttem, hogy megérdemli az 5 csillagot! :)
Tökélyre van fejlesztve a fejezetek levágása, és amikor már a harmadik szereplő fejezete lett befejezve a legizgalmasabb résznél, teljesen kiborultam! Egyrészt azért, hogy Miééért pont most??, másrészt pedig azért, mert már magam sem tudtam eldönteni, melyik érdekel a legjobban, melyik szálat akarom minél előbb folytatni. Egen… A bőség zavara :)
Szerencsére az író ettől kissé megkímélt, nem össze-vissza olvastam a fejezeteket, hanem szépen sorban, ahogy ő megálmodta, bár sokszor megfordult a fejemben, hogy valamelyiket inkább most átugrom :)

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Sokan írják, hogy el van nyújtva és unalmassá válik, azoknak üzenem, olvassák Umberto Eco: A Foucault-inga c. könyvét és utána nem fogják felelőtlenül használni ezeket a szavakat.

Ez a könyv bizony hosszú, de minden betűje fontos, minden részlet hiányozna, ha kikerülne belőle, és mindvégig fenntartja az érdeklődését az embernek, olvastatja magát.

George R. R. Martin most sem hazudtolja meg magát, kiszámíthatatlan, kegyetlen és bizony nem fél a kedvenc karaktereidet megkínozni vagy elpusztítani. A Tűz és jég dala első könyvében sokan háborogtak Ned halála miatt, a harmadikban megfogta, felrázta, majd hangsebességgel padlóhoz vágta a karaktereit és ezzel megint sokak szélsőséges megnyilvánulást érte el, például hallottam, hogy voltak, akik falhoz vágták a könyvet bizonyos részeknél.
Nos, azt kell mondanom, az ötödikben a maradék szereplőit is kiszámíthatatlan kegyetlenséggel halmozza el, majd a játéka végén váratlanul, mintha csak kiszámolósat játszana éppen: elpusztítja. Így nem lepődnék meg, ha sokan ezek után megfogadnák, hogy bizony nem fognak többet olvasni e nagy szakállú, a Mikulástól kinézetre csak öltözékében különböző amerikai úr könyveiből.
A szép az egészben az, hogy ez az író ezek ellenére úgy facsarja kedve szerint a történetet, hogy az mindig hiteles maradjon és olyan élvezetet nyújtson, hogy ezen kijelentők legalább 90 százaléka biztos vagyok benne, hogy a következő könyv megjelenésekor már az első napokban falni fogja annak sorait.

Mindenkinek csak ajánlani tudom, ez bizony egy mestermű, ami néhol az „érdektelennek” tűnő két izgalmas rész közötti leírásokban is olyan információkat hordoz, amire bizony csak később jön rá az ember, hogy ez az egész lényegét megváltoztatja.

Türelmetlenül várom a Winds of Wintert, a sorozat hatodik részét. Félőnek tartom, hogy sajnos csak sok év múlva tudjuk majd olvasni, az író sajnos nagyon lassan ír, ő maga is attól fél, a sorozat be fogja érni, illetve a másik, amitől tartok, hogy már nem fiatal és bizony ha a 2 még hátralévő könyvre egyenként csak 3 év elkészítési időt számítok, akkor is lesz már 70 éves, mire végez velük, de ezzel szerintem igen optimistán számoltam és bizony ilyen korban már sajnos sok kellemetlen dolog történhet az emberrel. :(