A ​Game of Thrones (A Song of Ice and Fire 1.) 95% 196 csillagozás

Kultúrfenomén, meg minden, úgyhogy az évek során már egy csomó mindent olvastam és hallottam róla, akkor is, ha nem kerestem direkt, meg egyszer, vagy 8 évvel ezelőtt megnéztem pár részt a sorozat első évadából, aztán hagytam az egészet. (Nem szeretek sorozatokat nézni.) Kicsit érdekelt a könyv, meg gondoltam, majd egyszer elolvasom talán, és lám, egyszer elolvastam.

Jó volt, egész izgi, és persze eléri, hogy folytatni akard, amitől én meg úgy érzem: a francnak kell engem itt ennyire manipulálni – most tényleg töltsem azzal a következő két hónapot, hogy elolvasok még 4000 vagy mennyi oldalt úgy, hogy tudom, a történet nem vezet majd sehova? Szerintem nem fogom folytatni. (Vajon kivel cseszek ki ezzel? Magammal biztos nem.)

Közben szokás szerint a mellékes dolgokon gondolkodtam, pl. az olyasmiken, amiket mindenhol olvasni: hogy milyen komplex már ez a regény, milyen kidolgozottak a szereplők, stb.
Én meg olyankor mindig elgondolkodok: tényleg?

Hát, jó – a történet komplex, az tuti. Hallottam, hogy a 4-5. könyv tájékán Martin már tökre elveszti a fonalat, mindenféle random új szereplőket és szálakat vezet be, és hogy az néha elég idegesítő, de az a helyzet, hogy engem már ebben az 1. könyvben is zavart mindez. Ezek a manipulatív cliffhangerek; a dolgok, amik egyre csak bonyolódnak, és én már most is úgy érzem: úgysem fognak sehova vezetni. Ami meg idegesít. Meg eleve kicsit bosszant ez a… pimaszság – honnan veszi valaki ezt a fura bátorságot, hogy azt gondolja, ér 5000 oldalt a története? 5000 oldal rohadt sok. Mit tudom én, nekem pl. kb. két-három hónapnyi olvasmány 5000 oldal. És nem hiszem, hogy sok olyan történet van a világon, amit ennyi oldalon keresztül lehet csak elmesélni.
Ez itt már rég nem irodalom, meg nem történet, hanem valami… termék.

Én ilyen felemás olvasó vagyok.
Egyrészt nem érdekel a történet, vagyis nem kell nekem történet mindenáron.
Másrészt viszont ha egy regényben véletlenül van történet, akkor az legyen tisztességes – pl. vezessen valahova. Nem kell, hogy happyend legyen, meg semmi (azt úgyse hiszem el), de valahova tartson az egész. Az nem valahova-tartás, ha egy író a kétséges pillanatokban inkább bevezet még 8 szereplőt, elkezd egy tök új történetszálat, és bedob még 3 cliffhangert – ez csak simán trollkodás, meg ilyen hülye fogyasztói manipulálás, hogy: nyenyenye, most már úgyis kénytelen leszel elolvasni a következő könyvet is.
De szerintem nem leszek kénytelen.
Mint ahogy pár évvel ezelőtt a sorozatot is lazán félbehagytam 4-5 rész után (mert nem szeretek sorozatot nézni), ugyanúgy a regénysorozatot is félbehagyom – nem érdekel annyira, hogy mi lesz.

És pl. azért sem érdekel, mert igazából szerintem ez nem olyan rémségesen komplex ám. Nem mondom, hogy mindenki tud egy történetet a végtelenségig bonyolítani, de attól még, hogy egy történet bonyolult, engem nem feltétlenül érdekel.
Részben azért sem, mert más szemszögből ez a regény egy kicsit sem bonyolult – pl. nyelvi szemszögből.
Ez a regény annyira egyszerű. Ilyen kis basic-english, pár történelmies szóval meg kedélyes archaizmussal meg költőinek tetsző képzavarral felturbózva – olyan az egész, hogy mindenki megértse.
Végül is milyen legyen egy sikerregény? Ahhoz, hogy milliók olvassanak – bocs –, egyszerűen kell írni. Martin pedig egyszerű.

Tesztkérdés, főleg magamnak: kellett menet közben családfát rajzolnom meg jegyzetelnem, hogy el ne keveredjek?
Válasz: nem kellett. Mindenkinek megvan itt az a jól körülírható 2-3 tulajdonsága, amik alapján felismerni őket, és akkor ez így tök kényelmes. (Ned: Hűség, Becsület; Joffrey: G*ciség, Hatalomvágy; Arya: Vadócság, Önfejűség; stb. – köszi, Martin.)

Tesztkérdés 2: izgatottan vártam-e a pillanatot, amikor folytathatom az olvasást?
Válasz: nem különösebben. Volt valami punnyadt vasárnap, amikor csak úgy száguldottam a könyvben, de azon kívül a valóság mindig érdekesebb volt. Nekem ez tipikus vonat-könyv: jól telik vele az idő, de nem fogom miatta elfelejteni, hogy hol akartam leszállni.

Aztarézfánfütyülőrézangyalátneki.

Félve indultam neki, mint minden gyanúsan népszerű könyvnek, de erre végre illik a „méltán népszerű” jelző. Mitől jó?

1. Kiszámíthatatlan. Gyakorló molyként voltak előzetes következtetéseim, hogy „á, ez a rohadék tuti főellenséggé növi ki magát”, meg „ő fontos szereplő, tuti túléli ezt is”… igen, mindketten meghaltak. Ahogy az én egyik kedvencem is, de hát figyelmeztettek, hogy ne nagyon szeressek meg senkit.
2. Fantasy létére is elképesztően hiteles. Sansától kiütést kapok, ugyanakkor tök jó, hogy van egy ilyen karakter a sok hősies alkat között. A többi karakter is hihető és gyarló. A világ maga megintcsak hihető, és A Gyűrűk Ura óta először végre olyan érzésem volt, hogy történelmi regényt olvasok, nem fantasyt.
3. Addiktív. Jon harcol valamivel (nem spoilerezem el), és a kellős közepén nézőpontot váltunk, aztán 70 oldal múlva megtudjuk, mi is történt vele. Általában erős vagyok, és nem olvasok/lapozok előre, de most többször azon kaptam magam, hogy azt lesem, lesz-e még fejezet az adott szereplővel, vagy temethetem.
4. Hogy lehet így befejezni egy könyvet? Ha nem lenne itt a második, hogy akármikor belekezdhessek, már keresném, honnan szerezzem meg. Úgy elválni egy főszereplőtől, hogy kést tartanak a torkához? Komolyan? :D

Haat magam is megdobbentem, menyire tetszett! Nem tudom miert de nagyon odzkodtam ettol a konyvtol…. Ha nincs a ferjem aki szinte mar naponta forszirozta a konyv elolvasasat talan soha nem veszem elo es szerintem sokat vesztettem volna. Annak ellenere, hogy ez csak egy bevezeto kotet nagyon- nagyon erdekes volt, es rendkivul olvasmanyos. Voltak es vannak kedvenc szereploim akikert most nagyon izgulok es mar vannak olyanok is akiket meg egy kanal vizben meg tudnek fojtani….
Kis szunetet tartok de mindenkepp olvasom tovabb mert nagyon erdekel a tovabbi sorsuk…. :D

Nem egyszerű értékelnem.
Teljesen más volt, mint amire számítottam, hisz nem ismertem a sorozatot sem, csak egyszerűen megfertőződtem itt a molyon.
Először a sok disztópia után nem tudtam elhelyezni időben, eltartott egy darabig, míg rájöttem, hogy fantasy, mert azért annyira nem fantasy.
Aztán belesüppedtem a világba, és csak vitt, vitt a történet, haladtam előre, de annyira hosszú, hogy egyszerűen úgy tűnt, sose érkezek a végére. (Ez azért fura, mert a FTT sorozat könyvei egyenként ekkora terjedelműek, de sose éreztem őket ilyen hosszúnak.)

Két kedvenc szereplőm Eddard Stark és Daenerys (Dany) voltak.
Míg előbbi hűségével, erejével, kitartásával egyszerűen lenyűgözött, így képzelek el egy igazi királyt/uralkodót, persze tudom, hogy ő nem király, de Robertnél klasszisokkal jobb lett volna a szerepre. Utóbbit egyszerűen nem lehetett nem szeretni.
De rühelltem azt a büdös boszorkányt Mirri Maz Duur-t, én nem is tudom mit csináltam volna vele. Talán azt amit Dany.
Catelynről viszont az elején azt hittem, hogy a kedvencem lesz később már nem tudtam érte rajongani. Az ő külön utakon járása számomra érthetetlen volt. Otthagyta a gyerekeit, és körbejárta a fél világot, ő nagyon férfias karakter, nem tudok eligazodni rajta.

Remekül felépített a világ, borzalmasan sok szereplőt mozgat az író és rendkívül következetes, kidolgozott személyiségek.
Sehol nem működtek a számításaim, meglepett folyamatosan. Azt hittem egyes szereplők nem halhatnak meg, hiszen nagyon fontos pontjai a történetnek, de pofára estem.
Kiakasztott a szemszögváltásaival! A legizgalmasabb pillanatban hagytuk ott a szereplőket folyton. Tiszta ideg voltam tőle. Egyszer Jon esetében, egyszer Eddardnál és egyszer Danynél is ért úgy véget a fejezet, hogy bizony szitkozódtam, hogy itt abbahagyni???
És ami tetőzi: AZ EGÉSZ KÖNYVET ÍGY ABBAHAGYNI????
Unom már, hogy minden sorozat, és bár csakazértse akarom tovább olvasni, mégis muszáj! Tudni akarom hogyan folytatódnak a szálak.
Zseniális mű, hatalmas lélegzetű varázslat.
http://cileekonyv.blogspot.hu/2014/10/george-r-r-martin…

Csiszolnom kell az angoltudásomon, mert szegényt elhanyagoltam, emiatt nem minden szót értettem meg a könyvből. Viszont a történet ismeretének köszönhetően gyorsabban haladtam vele, mind amire számítottam annak ellenére, hogy súlyos időhiányban szenvedtem, és a nyaram elég pörgősre sikerült.
Néha azért elgondolkodom, hogy G. R. R. Martin ha egy történetet ennyi szálon indít útnak, akkor vajon a fejében mi zajlódhat le…

Most, hogy kijön a sorozat utolsó évada, és már mindenki látta/olvasta, aki akarta, csak én nem, ideje volt, hogy megtudjam, kik azok a Starkok, mi ez a Vastrón meg Fal-dolog… :) Sajna néhány dolog akaratlanul is átcsúszik a spoilerszűrőmön, ha a csapból is ez folyik spoiler, de többnyire tényleg Westeros-szűz voltam eleddig. És hát jó volt, na. :) Ha belegondolok, Tolkienen kívül nem is igazán olvastam még fantasyt, de most úgy megjött a kedvem hozzá, hogy az alapművekkel (illetve sajna -sorozatokkal, mert ugye nyilván ha az ember kitalál egy részletgazdag világot, akkor nem csak egy könyvet ír róla…) apránként megismerkedjek. Mondom ezt úgy, hogy alapvetően a tolkieni high fantasy az, ami igazán bejön nekem, de a GoT ilyen értelemben inkább volt egy alternatív középkorban játszódó történelmi regény, persze némi fantasztikus spoiler lényekkel megfűszerezve. Illetőleg a Dűne ugrott még be a nemesi házak és a bonyolult kapcsolatrendszer kapcsán.

A karakterek jók, a többszempontú narráció kifejezetten jót tesz neki, hogy ne fekete-fehér szereplőket kreáljon, mondjuk egy echte gonosznak beállított szereplő szemszögéből is érdekes lenne a dolog (Cersei, Joff? bár utóbbi csak egy szadista kiskamasz, spoiler). Bírom a hideg és kimért Starkokat, a cinikus Tyriont, a kislányból a végére nővé érő Danyt, és hát kíváncsian várom, ki kivel intrikázik még a következő 4 (illetve majd az utolsó 2) köteten keresztül. A közepén akadt néhány üresjárat azért, de ezeknél a sokszereplős, többkötetes monstrumoknál ez talán megbocsátható. Jövőre folyt.köv. :)

Azt hiszem négy évvel ezelőtt olvastam magyarul, és akkor is imádtam. Úgy, hogy végigolvastam magyarul az összes könyvet, és végignéztem az eddig kijött sorozatrészeket, teljesen más élmény volt, de ugyanúgy lenyűgöző.
Martin egy csodálatos világot alkotott meg, tökéletesen kidolgozott, gazdag, változatos. Egyelőre úgy gondolom, hogy az eddig megjelent könyvek közül ez a legjobb. Ismerve a történetet már rögtön kiszúrtam az elejtett utalásokat, amikkel csak jó néhány kötettel/évaddal később találkozunk; elképesztő, hogy ezt ilyen jól kifundálta. A következő részeknél anno úgy éreztem, hogy Martin bá annyira túltolta a kiszámíthatatlansági faktort, hogy teljesen kiszámítható lett, túlságosan a sokkolásra törekedett, de ebben a könyvben még nem érzek semmi erőltetettséget; könnyed, realista és fantasy.
Az, hogy a fejezetek az egyes szereplők szemszögéből íródnak, rengeteget tesz hozzá. Nem egyszer lapoztam hátra, hogy mikor várható az adott szereplő történetének folytatása; nehéz volt esténként éjjel kettőkor letenni.
A nyelvezete egyébként számomra olyannyira könnyű volt, hogy csak egy-egy szót kellett kiszótáraznom, de egyébként csaknem ugyanolyan tempóban tudtam olvasni, mint egy magyar nyelvű könyvet, és ez nagy szó.

Ezt nem tudom, hogy leírtam-e már valahová, de én általában azért szeretek sci-fit, fantasy-t, disztópiát, stb. olvasni, mert általában ezek is a valóságról beszélnek, csak másképp. Ezért szerettem a Tűz és Jég dala sorozatot is. Mert bár a világ, amelyben játszódik, át van itatva rejtéllyel, mágiával, és még sárkányok is élnek benne, mégis valóságosan működik. A szereplők komplexek, vannak jó és rossz tulajdonságaik egyaránt, nagyon emberien gondolkodnak, éreznek és cselekszenek. Ezeknek a cselekedeteknek pedig – ha nem is előre látható – de utólag mindenképp logikusan következő következményeik vannak.
Emellett tetszik a nézőpontok megválasztása, ami – szó se róla – remek módja annak is, hogy eseményeket, összefüggéseket, intrikákat elrejtsen a szemünk elől, és így a végkimenetelt illetően sötétben tartsa a nézőket.

Előbb láttam a sorozatot, mint a könyvet, de sokkal jobbat kaptam, mint amire számítottam. Először tartottam tőle, hogy hogyan fogja fenntartani az érdeklődésem több mint 900 oldalon, de nem kellett csalódnom. Az író által megalkotott világ teljesen magával ragadott, nem volt kiszállás. Sok meglepetés is várt rám, mind a szereplők kidolgozottsága terén, mind pedig az események alakulását tekintve. Tetszett a sok történelmi szál, amit eddig általában mellőztem. A Starkok lettek a kedvenceim. ;)
A sorozatra visszatérve, nagyon jól választották meg a színeszeket az adott karakterekhez.

Uhh, nagy levegő, hosszas unszolásra kezdtem el olvasni. Az első harminc oldallal nehezen végeztem, a szókincse hátráltatott, nem vagyok fantasy-jártas olvasó, főleg nem angolul, de hát még itt van előttem hat könyv és állították barátok, hogy jó lesz ez, csak nyomjad. Na jó.
A hatvanhatodik oldal körül kezd ragadóssá válni az olvasás, ahol egyre kevésbedik a leírás és elkezdődik valami történet. Arra gondoltam, hogy hullaszámlálást kéne tartanom, mert az első fejezetekben mind egyre halnak a népek, leginkább erőszakkal, ja igen, a történelem véres.
Lebeszéltek róla, majd meglátom, mondták, nem érdemes, több lesz az annál…
Ennyi ajánlás után már tényleg nincs mit tenni, olvasni kell tovább…
xxx