George Orwell: Állatfarm

MINDEN ÁLLAT EGYENLŐ,
DE EGYES ÁLLATOK EGYENLŐBBEK A TÖBBINÉL

HÉTPARANCSOLAT

1. Aki két lábon jár, az ellenség.
2. Aki négy lábon jár, vagy szárnyai vannak, az barát.
3. Állat nem visel ruhát.
4. Állat nem alszik ágyban.
5. Állat nem iszik alkoholt.
6. Állat nem öl meg más állatot.
7. Minden állat egyenlő.

Az állatok a disznókról az Emberekre, az Emberekről a disznókra, aztán a disznókról megint az emberekre néztek, és már nem tudták megmondani, melyik az Ember, és melyik a disznó.

utolsó mondat

Vasárnap reggelenként Süvi a csülkei közt tartott hosszú papírszalagról felolvasta nekik azokat a számoszlopokat, amelyek bebizonyították, hogy a takarmányféleség-termelés kétszáz, háromszáz vagy ötszáz százalékkal emelkedett, melyiké hogy. Az állatoknak semmi okuk nem volt rá, hogy ne higgyenek neki, annál is kevésbé, mert már nem emlékeztek rá világosan, milyenek is voltak a viszonyok a Forradalom előtt. Mindazonáltal voltak napok, amikor úgy érezték, jobban örülnének kevesebb számnak és több ennivalónak.

8. fejezet

Az Ember megkülönböztető jegye a kéz, az az eszköz, amellyel gazságait végrehajtja.
A madarak nem értették Hógolyó magasröptű kifejezéseit, de elfogadták a magyarázatot, és valamennyi egyszerűbb állat nekiveselkedett betéve megtanulni az új sarkigazságot. A pajta hátsó falára a Hétparancsolat fölé még nagyobb fehér betűkkel felírták, hogy NÉGY LÁB JÓ, KÉT LÁB ROSSZ! Mikor már kívülről tudták, a juhok nagyon megszerették ezt a sarkigazságot, és a réten heverészve gyakran elkezdték kórusban bégetni: “Négy láb jó, két láb rossz! Négy láb jó, két láb rossz!” Órákig bégették, soha nem untak rá.

3. fejezet

Fegyelem, elvtársak, vasfegyelem! Ez most a jelszavunk. Egyetlen hibás lépés, és ránk tör az ellenség. Mert azt ugye nem akarjátok, elvtársak, hogy Jones visszajöjjön?

5. fejezet

De mindenki képességei szerint dolgozott. A tyúkok és kacsák például öt véka gabonát mentettek meg az aratásnál, fölcsipegetve az elhullott magvakat. Senki sem lopott, senki sem morgott a fejadagja miatt; az a civakodás, marakodás és féltékenység, ami a régi időkben hozzátartozott életük mindennapjaihoz, szinte teljesen megszűnt. Senki sem lógott – azazhogy majdnem senki. Igaz, ami igaz, Mollie nem szívesen kelt fel reggelente, és szerette korábban abbahagyni a munkát, azzal az ürüggyel, hogy kő ment a patájába. A macska is elég furcsán viselkedett. Hamarosan észrevették, hogy mikor dolgozni kell, a macskát sose lehet megtalálni. Órákra eltűnt, aztán csak az étkezések idején került elő, vagy este, mikor már véget ért a munka. De mindig olyan remek kifogásokat talált, és olyan szeretetre méltóan dorombolt, hogy senki sem kételkedhetett jó szándékában. Öreg Benjámin, a szamár, szinte semmit sem változott a Forradalom óta. Ugyanazzal a csökönyös lassúsággal végezte munkáját, mint Jones idejében; sohasem lógott, önkéntes munkára sem jelentkezett. A Forradalomról és eredményeiről nem volt hajlandó véleményt nyilvánítani. Ha megkérdezték, boldogabb-e, mióta Jones elment, csak annyit szokott mondani: „A szamarak sokáig élnek. Egyikőtök sem látott még soha döglött szamarat”, a többieknek meg be kellett érniük ezzel a talányos válasszal.

3. fejezet