1984 92% 1628 csillagozás

Újbeszélül talán csak annyit mondanék: duplapluszjó. Óbeszélül meg ki értékel könyveket 2010-ben?

Ebben a világban azt gondolom, hogy nem, ilyen és ennyire nem és nem létezhet, nem lehet, hogy létezzen, lázad az elmém, de abban a világban, ha átduplagondolom, akkor máris látom, hogy létezik, és csak ez létezik. Nem a szabad akarat, a bűnös gondolatok, az érzelmek, hanem az egyformaság – a Párt, Nagy Testvér, háború Keleteurázsia ellen, és nemhogy mást, de magát is elárulja az ember, jobb esetben kényszer, kínzás hatására, rosszabb esetben meg ugyanilyen hatásra, de úgy, hogy a saját jól felfogott akaratának tűnik.
A hidegfrász kerülget ettől a regénytől még mindig, a brutális, szuggesztív atmoszférától, amit megjelenít, a kiszolgáltatottság, szemmeltartottság érzésétől, amit ráhúz az emberre, mint egy kényszerzubbonyt és a kételytől, hogy négyet akarnék-e látni vagy ötöt, hol a tűréshatár és ha már a gondolatbűn sem, akkor mi marad…
Mindemellett lenyűgöző, ahogyan minden váltakozik, ahogyan másodpercek alatt átvált a 'jó tudni, hogyan működik a rendszer, de most már lássuk, mi fog történni' gondolat 'azta###eztnemhiszemel' gondolatra, ami aztán fenn marad az utolsó három ólomsúlyú szó után is, elborzadás, hideg és a borító mögül figyelő tekintet végtelenül nyomasztó kereszttüzével kísérve.

Annyira sokkolt, hogy utána csak A neveletlen hercegnő naplóját tudtam elolvasni.

Vitathatatlanul 5*.
És nem azért, mert 2+2=5

Megyek az Állatfarmért.

Gondban vagyok ezzel az értékeléssel. Örülök, hogy elolvastam ezt a regényt, mert bizony ezt olvasni kell. De azért meg is viselt egy kicsit, mert ez a nem éppen pozitív jövőkép most nem tett jót a hangulatomnak. Próbáltam ezt olvasás közben és most, az értékelés írása közben is ezt valamennyire figyelmen kívül hagyni.
Megijesztett, hogy mennyire realisztikus ez a történet, mennyire rá lehet ismerni bizonyos részekben a jelenleg működő világra. Tetszett, ugyanakkor meg is rémisztett ez az erős társadalomkritika és a reménytelenség, az értelmetlenség különböző fokozatai. Egy újabb regény, amely megerősítette az egyébként is létező paranoiámat, üldözési mániámat. De tény, hogy kár lett volna kihagyni az olvasását. Ez tényleg az a könyv, amelyet legalább egyszer olvasni kell. Fejet hajtok az író előtt és igenis tisztelem a művét, de sajnos megszeretni sohasem fogom.
Valamivel bővebb és talán összeszedettebb értékelésem található a blogomon (lásd a bloglinknél).

Mindig is szégyelltem, hogy még nem olvastam, de tessék, végre sort kerítettem rá. És juj de mennyire nem bántam meg. Kellemesen felpörgette az agyamat, amire most nagy szükségem volt. És rájöttem, hogy szerelmes vagyok a disztópiákba (nem az olyan híg bugyutaságokba, mint az Éhezők Viadala és hasonlók, hanem az ilyen kemény pofáncsapósakba).

Szolzsenyicin írta, hogy Orwell megfeledkezett arról, hogy a csizma talpa alatt is van élet. Az 1984-ben leírt totális elnyomó állam nyilván képtelenség, ilyen nem létezett és nem is fog soha (hisz még a ma legkeményebb diktatúrájában, Észak-Koreában is vannak tüntetések, ott is emberek végzik kis mindennapi dolgaikat, szűk keretek közt, de annyira nem ellenőrzötten, mint a regényben). Természetesen nagy ostobaság lenne egy szépirodalmi művön számon kérni azt, hogy az általa leírtak nem létezhetnek a valóságban. A regény jelentősége abban áll, hogy eltúlzott, végtelenségig felnagyított módon hívta fel a figyelmet a korabeli Szovjetunióban uralkodó állapotokra. Nem nehéz megtalálni a párhuzamokat a sztálini állam és a regénybeli állam közt.

Ha „csak” ennyi lenne a mű, azt mondanám: remek társadalomrajz, egy pályán mondjuk a Zamjatyin-könyvvel. Ennél azonban az 1984 sokkal több. Sebészi pontossággal ábrázolja a hatalomnak a kiszolgáltatott egyénre, annak gondolkodásmódjára, lelkére gyakorolt hatását. Itt már nem csupán a sztálini Szovjetunióról van szó, hanem így vagy úgy minden hatalomról. Az eszközök változnak, a cél azonban ugyanaz maradt.

Orwell regénye ezért mind a mai napig időszerű, aktualitását egyetlen percre sem vesztette el az első kiadás megjelenése óta.

Hát ez nagyon kemény volt. Egyelőre még feldolgozás alatt, de a következő olvasmányom mindenképpen valami vidám lesz.

Nem lehet letenni, ha mégis arra vetemednél, lelkiismeret furdalásod lesz és arra vágysz minduntalan, hogy újra kezedbe vehesd!
Buszon, késő este az utcán egy-egy köztéri lámpa fényénél olvastam…hihetetlen jó könyv!
Ha kötelezővé nem is tehetem, de alapműként min. konstatálom.

Minél többet gondolkodom rajta, annál jobban szeretem.