Latin ​nyelvkönyv 2 csillagozás

Gavin Betts: Latin nyelvkönyv Gavin Betts: Latin nyelvkönyv

Az európai és ezen belül a magyar kultúra is megszámlálhatatlan szállal kötődik a klasszikus latin hagyományokhoz. Magyarországon 1844-ig a latin volt a közigazgatás, az igazságszolgáltatás nyelve, és a mindennapi életben ma is sok latin eredetű szót használunk. A római hódítás nyomait számos településünk őrzi.
    A kötet 31 leckéje gondosan kiválogatott eredeti szövegeket, illetve példamondatokat tartalmaz, amelyek feldolgozásával a tanuló könnyen, gyorsan elsajátíthatja a latin nyelv alapjait, miközben bepillanthat számos halhatatlan latin szerző – többek között Cicero, Vergilius és Ovidius – életművébe.
    Manapság a latin nyelv egyre inkább visszakapja korábbi szerepét az oktatásban. Nem véletlenül, hiszen egy páratlanul gazdag kultúra értékeit közvetíti, másfelől pedig a latin nyelv ismerete jelentős mértékben megkönnyíti nemcsak az újlatin nyelvek (olasz, francia, spanyol, portugál, román), hanem más nyugati nyelvek, így például az angol elsajátítását is.

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Tanulj magad! Akadémiai

>!
Akadémiai, Budapest, 2006
492 oldal · puhatáblás · ISBN: 9630573946 · Fordította: Bollók János
>!
Akadémiai, Budapest, 1996
492 oldal · puhatáblás · ISBN: 9630573946 · Fordította: Bollók János
>!
Akadémiai, Budapest, 1996
492 oldal · puhatáblás · ISBN: 9630569884 · Fordította: Bollók János

1 további kiadás


Várólistára tette 2

Kívánságlistára tette 7


Népszerű idézetek

Frank_Waters I>!

A rabszolga és ura egyaránt singularis második személyben szóltak egymáshoz.

2. lecke

7 hozzászólás

Hasonló könyvek címkék alapján

Bárczi Ildikó: Orbis latinus I.
Bárczi Ildikó: Orbis latinus II.
Fehér Bence – Hajdu Péter: Latin nyelvkönyv a hat- és nyolcosztályos gimnázium II. osztálya számára
Banó István – Nagy Ferenc – Waczulik Margit: Latin nyelvkönyv
Filla István – Kápolnay Lajos – Kerényi Károlyné: Latin
N. Horváth Margit – Nagy Ferenc: Latin nyelvkönyv III.
Fehér Bence – Hajdu Péter: Latin nyelvkönyv a nyolcosztályos gimnázium II. osztálya számára
Jámbor György – Kemenes Illés: Latin nyelvtan
Fehér Bence: Latin nyelvkönyv a nyolcosztályos gimnázium I. osztálya számára
Dolhai Lajos: Egyházi latin nyelvkönyv