Gaston Leroux: Az operaház fantomja 4.06 / 135

Először a legújabb filmet láttam, aztán színházban a musicalt, végül jött a könyv. Teljesen más, mint a másik feldolgozások. Talán közülük a film adja legkevésbé vissza a szellemiségét, viszont a színdarab meg a könyv, ha történetben el is tér, magában az eszmében mégsem. A könyv végére volt pár csepp könny a szememben, főként annál a résznél ahonnan az alábbi (tőlem származó) idézet jön.

Én legelőször a CD-t hallgattam meg. A hatására megszereztem a filmet ..és legvégül a könyvet olvastam..
Mindegyik úgy tökéletes ahogy van…

Én anno olvastam és rá pár hétre megnéztem a Madách Szinházban a darabot.
Sok helyen nem követi a darab a könyvet , de ha külön-külön értékelem, akkor rendben van.

A film után másra számítottam, de még így sem tudtam nem szeretni a Fantomot, hogy egyáltalán nem volt olyan szerethető karakter, mint a filmváltozatban. A regény néha kicsit vontatott volt, ezért nem maximum, viszont a történet kitűnő.

Talán mert a filmbéli Ericet imádom, ebben kicsit csalódtam benne.

Bocs, ha megbántok valakit, de ennél unalmasabb, vontatottabb könyv már rég volt a kezemben. Igazából nem is jutottam a végére, mert 150 oldal után egyszerűen nem bírtam tovább olvasni.

annyira csodálatos… és hátborzongató… nem ismertem a teljes történetet, a homályos kép, ami bennem élt, messze elkerülte a valóságot… de amit cserébe kaptam… fantasztikus élmény volt… annyira magávalragadó… és ismét azt éreztem, amit az üvöltő szeleknél: nem az a művészet, ha megszerettetsz az olvasókkal egy tökéletes embert, aki csupa jóság és szelídség… az igazi művészet valahol ott indul, amikor egy olyan szereplő lopja be magát a szívünkbe, aki amúgy undorító, és utálatos… maga a sátán… és ezt megkaptam ebben a könyvben is… Erik fantasztikus karakter… csak ajánlani tudom…

Lenyűgöző… egyszerűren nem tudom mit mondjak.

Ami miatt nekem jobban tetszett, mint a film vagy a musical: sokkal jobban hangsúlyozza, hogy a Fantom is csak ember, és sokkal többet megtudunk arról, hogy mitől lett olyan, amilyen. Sokkal szerethetőbb is lesz ezáltal – főképp, hogy ellenpontként ott van szegény kis idióta Roul.

Véleményem szerint egy jól kidolgozott történet van egy kicsit rosszul tálalva: sokszor belekeveredtem, vajon időben hol és merre járunk, ami néhol igen zavaró volt. Ugyanakkor tény, hogy ezen kívül más problémám a szerző ellen nincs – tetszik, hogy a Fantomot, Eriket elég jól megismerhetjük, szinte már-már megértjük és sajnáljuk. És tetszik a zsenialitása is. Ugyanakkor jobban tetszik a Webber-féle megoldás, hogy Raoul emlékszik vissza az egész történetre egy árverés során. A vége viszont, azt hiszem, a könyvnek tetszik jobban.