Amiket ​az útleíró elhallgat 87% 27 csillagozás

Már nem is emlékszem, hogy mi vagy ki hívta fel erre a könyvre a figyelmemet. Mindenesetre ebben a könyvben az utazó, anekdotázó Gárdonyit ismerhetjük meg.
Utazunk vonaton, hajón, járunk sokfelé: Afrika, Erdély, Konstantinápoly, Madrid.
A történeteket néha csak az ismerőseitől hallja, de amúgy mindegyik írás remek a maga nemében. Vannak köztük viccesek, tanulságosak, érdekesek, mindenfélék. :)

Az írása még mindig szép, élvezetes, de most a történetek nem annyira kötöttek le. Azt hittem, érdekesebb „elhallgatásokról” lesz szó. De ettől még nagyon szeretem Gárdonyi Gézát, és a többi könyvét is el fogom olvasni előbb-utóbb. :)

No igen ezt is lehet útleírásnak nevezni. Ez ugyanúgy novellák fűzére inkább, mint a Hosszúhajú veszedelem. Igaz, ez utazási élményekről szól. És van köztük néhány, amelyik nagyon tetszett (A mi vasutunk vagy a Gyorsvonaton), és volt, amelyik nem (Az afrikai becsület). A többi pedig szórakoztató, vagy elgondolkodtató, esetleg megható. De mindegyiket jó volt olvasni. Hiszen mindegyiket Gárdonyi írta, gyönyörű magyar nyelven.

A történetek kevésbé humorosak avagy kevésbé meghatóak, „vidékiesen egyszerűek”, mint más kötetekben, de így is megérte elolvasni, sok jó történetet találunk benne. Nagy kedvencem volt a bogártól irtózó, tisztaságmániás fickó, akaratlanul is végig a Lesz ez még így se! Jack Nicholsonja volt előttem :-D Erdélytől Isztambulon át Velencéig több helyen megfordulunk és kapunk egy-egy szemelvényt az ottaniakból… Másik kedvenc történetem az Oláhországos lett :-D De a magyarokról is kapunk bőven olvasnivalót :-D

„A fülén is sárgállott a betegség. Minden fél- órában görcsrohama volt. Akkor káromkodott. Máskülönben adomázott. Elmondom az orvosnak a betegsége tüneteit: „Reggel semmi baj; tíz óra tájban görcs és égés; délben semmi baj; délután ismét görcsök, égések, nyögések, fekvések; este semmi baj; éjjel kínszenvedés.” – Hogyan él, miket eszik? – kérdezte az orvos. – Mindent megennék, ha tudnék enni, – felel a páciens, – kivéve spenótót, kását, vajat, tejet és más efféle utálatos eledeleket. – Mit szokott reggelizni? – Egy kis foghagymás rostélyost szoktam enni krumplival. – És mit iszik rá? – Egy kis bort, egy-két féllitert. – Délben? – Egy-két pohár sörrel kezdem. Aztán csakúgy ebédelek, mint más. De nem igen tudok enni. – Mit ebédelt tegnap? – Hát egy kis paprikás gulyáslevest, hogy helyre jöjjön a gyomrom, aztán egy kis marhakövérjét ettem gyönge vereshagymával, az rendesen jót tesz az egészségemnek. Hát aztán mi is volt? Igen: egy kis töltött káposztát ettem cigánypecsenyével. Végül pedig egy kis tepertős túrós csuszát eresztettem le. Az igaz, hogy ebből két tányérral ettem, de hát elvégre is az ilyen gyönge eledel nem is számít. No meg közbe zöldpaprikát eszegettünk a sógorommal. – Ej, pásszerkányos! – fakadt ki az orvos magyarul. – Gondoltam magam is, hogy tán a káposzta nem használ, mert abból háromszor is vettem, – mentegeti magát a földim, – de aztán lenyomtattam egy-két liter fehérrel, mégis csak még rosszabbul lettem.”

A repülőn hallgattam hazafelé, és a körülöttem ülők nem értették, hogy mit vigyorgok annyira.

Kicsit csalódott vagyok, mert igazán nem útleírásokat kaptam, hanem kalandos történeteket, amelyek akár bekerülhetettek volna más kötetekbe.
Nem bánom azonban, a nyelvezete szép, volt olyan, ami tetszett és volt kevésbé szerethető is. Jártunk sokfelé Konstatinápolytól Velencéig, utaztunk sokféleképpen.
Útravaló olvasmánynak tökéletes volt.

Vegyes minőségű elbeszélések, a legtöbb azért jó. Az oláhországi történetek a balkáni viszonyokat tárják elénk, ahol például a török utas sem szívesen utazna oláh útitárssal egy hálófülkében, az értékei biztonsága miatt. Főleg a székelyföldi történetek tetszettek, Antal Ferenc alakjában egy valódi székely ember lép elénk, agyafúrt mondataival, de némiképp naiv együgyűségével is, például amikor a szerző a közeli várról (Bálványosvár lehet) és a helyi babonás hiedelmekről kérdezi. A fogfájós történetnek a humora tetszett.

Nehezen öntöm szavakba a gondolataim, inkább olvasni szeretek.
De amikor egy könyv külleme írásra ösztökél …
Találkozni egy új könyvvel, mindig izgalom, de ez több; nem mersz nekifogni olvasni, attól tartasz, hogy valami közben elillan, az izgalom varázsa, vagy valami más, amit még húzni szeretnél… csak szöszmötölsz az első oldalon, tapogatod, szagolgatod …
A Tarandus Kiadó 2013-ban megjelent kötete került a kezembe. Habár könyvtári példány, még nem itatódott át azzal a nehéz, áporodott szaggal, amely oly jellemző rájuk, még mindig friss nyomdaszaga van. Most vagy kézről-kézre jár, vagy ott gubbaszt a túlzsúfolt polcon, s a többi könyv által szorosan összezárt lapjai még nem tudtak átitatódni. Tapintása bársonyos (a borító matt fóliázott), de még a mérete is olyan igényességre vall, amit inkább régi, antik tárgyaknál észlelsz, amikor még megadták a módját és idejét az alkotásnak, nem 1000 készült belőle, csak 10, s persze a szépség volt a fő szempont. A könyvön nem érződik nyereségvágy, hanem tisztelet mindaz iránt, amit képvisel.
Ezt a könyvet SZERETETTEL készítették. Gratuláció a kiadónak, a nyomdának.
Eltúloztam?
Addig-addig firkálgattam, mégis holnapra marad az olvasás :)

(Másnap.)
Mindig megdöbbent az az ellentmondás, ami az íróban, költőben valóban rejlik (rejlett) és ahogy a suliban tanítottak róla. Már ha része volt a tantervnek. (Eszembe is jut Vekerdy Tamás, valamelyik könyvében írta: nem a huszadik életév előtt kell „sokat” tanulni, hanem ezt követően.)
Gárdonyi Géza: Egri csillagok. És pont. Lezárt ügy. De hát könyörgöm, itt vessző jön, hisz az esszencia még csak ezután következik… És hány magyar szerzővel jártam már meg ugyanígy.
Gárdonyi írja „Legkedvesebb olvasmányom az önéletírás meg az útleírás. (…) De olyan útleírást még nem olvastam, amelyik kielégített volna.” És fogta magát, írt egyet. Ahogy Hamvas Béla is megírta A babérligetkönyvet, tengerparti utazáshoz. Vagy , ha nem is elégedetlenkedés miatt, de Márai Sándor is megírta az Istenek nyomában-t. Mindegyik útleírás, de mégis olyan, amit a szíveddel tudsz olvasni.

Érzem, most is túlbuzogtam :) Na, majd egyszer írok valami tárgyilagosat is…

Hasznos olvasmány különösen utazás előtt, utazások között kikapcsolódásként. Az előszóként szolgáló Látás című novellát mindenképp érdemes utazáselőtt elolvasni, gondolatait megfontolni. Képet kapunk a két világháború közötti ember más nemzetek iránti előítéleteiről, hogy aztán mi magunk ugyanazzal szembesüljünk (Oláhországi történetke). A néhány erdélyi történetekben szereplő székely embert, Antal Ferencet odaállíthatjuk Úz Bence vagy Táncos Csuda Mózsi mellé.

A cím nem teljesen fedi le a novelláskötetet, ez inkább Gárdonyi kalandozásairól szóló anekdoták fűzére. Voltak a történetek között kicsit gyengébbek és voltak kifejezetten élvezhetők is.