…nemcsak Liszt Ferenc életregénye, hanem a mozgalmas, szenvedélyes, romantikus XIX. századé is: Beethoven gigászi alakjától Hugo és Balzac, Chopin és Musset, Paganini és Berlioz, Lamartine és Vörösmarty, Verdi és Erkel, Wagner és Glinka sorsán át Csajkovszkiig. Liszt kiemelkedő remekműveivel együtt megjelennek a regényben a romantikus század sorsdöntő forradalmai is: 1830… 1848…1870…
Liszt a regény lapjain Faustként jelenik meg előttünk, aki az élet legmélyebb titkait kutatja: ugyanakkor hódító is, aki előtt nemcsak az asszonyszívek nyílnak meg, hanem a barátok, tanítványok, követők, hódolók szelleme is; a béke, a humánum, a népeket összekötő együttérzés hirdetője, s végül maga az ember, akit hív Párizs, Róma, Weimar sőt a tengerentúl, de ő végül is haza vágyik Magyarországra, ahol elmondhatja: itthon vagyok. A regény nem fejeződik be Liszt halálával. Látjuk még, ahogy magvetése kisarjad és bőséges termést hoz a XX. század új magyar zenekultúrájában, mely diadalmasan… (tovább)
Liszt Ferenc életének regénye 14 csillagozás
Róla szól: Liszt Ferenc
Enciklopédia 1
Szereplők népszerűség szerint
Kedvencelte 2
Most olvassa 1
Várólistára tette 13
Kívánságlistára tette 3
Kiemelt értékelések
Fontos bevallani valóm van. Nem értek a komolyzenéhez és soha nem is tanultam semmilyen hangszeren játszani. Pedig keresztanyám, anyukám nővére hegedűművész. Dédnagyapám zeneszerző volt és karmester. Üknagyapám a helyi zeneiskola alapítója. Mi a húgommal mindezek ellenére sem lettünk még minimális szinten sem zenészek. (talán majd a kisöcsém javít valamicskét az arányon :) )
De nagyon szeretem a zenét. Nagyon sajnálom, hogy ennek a könyvnek csak azon részét éreztem át, amik az emberről szólnak, művészi nagyságát csak értem, de sajnos érezni nem tudom, mert nem ismerem a műveit. Szégyen? Igen. De ez a könyv rádöbbentett, micsoda művész volt Ő, és milyen jó ember, most már nem tehetem meg, hogy nem ismerkedem meg a munkásságával, ami ennyire sok emberből váltott ki erős érzelmeket.
Az élettörténet (regény?) írójának dicséret jár az alaposságért, és azért az alázatért és rajongásért, amivel a Mester egész lénye felé fordult, sok-sok évvel, évtizeddel a halála után is.
Liszt Ferencről érdemes olvasni. Nemcsak azért, mert zseniális zeneszerző, zongorista és karmester volt, hanem azért is, mert a könyv lapjain egy csodálatos ember jelenik meg. Akit szupersztárként ünnepelnek egész Európában, mindezek ellenére szerény, önzetlen, segítőkész. Aki ingyen tanít, adakozik, segélykoncertet ad – bárkinek, aki kéri, sőt, gyakran kérés nélkül is. Akit rengetegen támadnak, barátai ellene fordulnak, otromba sértések érik, de mindezt emelt fővel viseli, és nem veszi fel a kesztyűt.
Szerettem volna, ha a könyv egy kicsit „regényszerűbb”, olvasmányosabb. Kissé száraz a stílusa. Nagyon részletes. Talán ezért ilyen hosszú. Kitartás kell hozzá. (Azt hittem, sosem érek a végére. Lehet, hogy ha nem érdekel ennyire maga Liszt, feladtam volna.) De a részletességnek előnye is van; igen alaposan megismerjük élete minden mozzanatát.
Elég jól összefoglalja Liszt életét, bár sok benne a téves infó, és elég száraz. De Lisztért megérte:)
Nagy részletességgel írja le a művész életét kisgyermekkorától a haláláig, ami nem volt unalmas egy percig sem és a könyv sem az. Megjelenik benne a koltói Teleki-kastély, ahol Petőfi is sok szép verset írt és ahova nemrég nekem is sikerült eljutnom. Liszt Ferenc zseni volt, magyarnak vallotta magát, pedig sosem tanult meg magyarul. Elkezdtem nézni az életéről készült filmsorozatot, de a könyv után az volt az érzésem, mintha végig filmelőzetest néznék.
Népszerű idézetek
Ahogy múltak az évek, Ferenc mindinkább elfordult az improvizálástól. Mind egyszerűbb lett, mind puritánabb, mind hűségesebb a mesterművek eredeti anyagához. És igyekezett puritánságra szoktatni hallgatóságát is. Ahol mutatványos bravúrt vártak tőle, ott a kihirdetett, sőt: kinyomtatott műsor ellenére Beethovent játszott, vagy Bachot, mert nemcsak gyönyörködtetni akarta az embereket, hanem föl is emelni. […]
A szakemberek – barátok és ellenfelek egyaránt – kezében, kézformájában, ujjai, illetőleg az ujjközök különös növésében keresték titkát. Kiderült, hogy kezének se mérete, se formája nem üt el az átlagos ember kezétől. Voltak rosszhiszemű bírálói is, akik azt hitték, ifjúi szépségében, elbűvölő eleganciájában, fejedelmi tartásában rejlik sikere. Később – igaz, jó néhány évtized múltán – kiderült, hogy az öreg Liszt kissé rokkantan s végképp kiöregedve az ifjú zenefejedelem tartásából – még nagyobb sikert arat, mint az a fiatalember, akit a világ rajongása kísért életútján. Nem, a titkot semminő külsőséggel nem lehetett megközelíteni. Sokan memóriáját emlegették: úgyszólván az egész világirodalmat tudta kívülről; mások kaméleonadottságát: bárminő stílusba beleéli magát, mindig azt az érzést keltve, hogy most, e pillanatban nyújtja a leghitelesebbet, a legigazabbat. […]
A titka az volt, hogy semminő titkot nem rejtegetett. Keze gyorsabb, biztosabb s talán erősebb volt, mint bárki másé – de sosem jutott eszébe, hogy a muzsika csupán a kéz és a hangszer találkozásából születik. Nem hangjegyeket játszott – hanem vallomásra kényszerítette a holt kottafejeket. Nem nyugodott addig, míg a hangjegyek burka alatt meg nem találta a mélyebb mondanivalót – hogyan gondolkodott, hogyan érzett, hogyan szenvedett és hogyan lelkesült Bach, Mozart, Beethoven, Chopin, hogyan énekelt, mikor az emberiség vérző, nagy dolgairól akart vallani: életről, halálról, és a megfoghatatlanról, amit hívő ember Istennek nevez…
384. oldal
Megkezdődnek a Mise próbái. Erkel csak ül lent a muzsikusai között, hümmög, aztán – barátai legnagyobb ámulatára – elmosolyodik:
– Hát az lehet, hogy Liszt úr imádkozva veté papírra a Mise minden kótáját, de hogy káromkodva tanítja be, az már bizonyos.
553. oldal
– Önnek itt nincs keresnivalója. Ma ön az egyetlen magyar ember, aki jelent valamit a nagyvilágban. Ha velünk pusztul ön is, és mi tagadás, erre megvan minden reményünk – vagy inkább reménytelenségünk –, csak azt értük el vele, hogy lehullott az egyetlen csillag, amely Európa egén a magyar szellemet-lelket képviselte. Én önnek nem tanácsot adok, hanem egyenesen utasítást. A pap, az idősebb férfi és a magyar ember nevében, aki itt élte le életét, s aki itt is akar meghalni: menjen! Minden habozás nélkül! A rosszhiszemű emberek, vagy ahogy manapság hívják őket: a spekulánsok aranykincsüket menekítik ki a biztosabb külföldre. Én egy egész nemzet nevében mondom önnek: ma ön a magyar szellem egyetlen nemzetközi aranykincse. Kötelessége, a legmagasztosabb spekuláció nevében, hogy ezt az aranyat ott tezaurálja, ahol semminő bántódás nem érheti.
474. oldal
Ki kérdez: Faustus doktor – vagy ő, Liszt Ferenc: van-e még hided? Megőriztél-e még valamit az ifjúság álmaiból? Hallod-e még a harangszót, mely gyermekkorodban oly közelről és oly ismerősen csengett, aztán a nagyváros zajában elenyészett és most már csak nagy ritkán szólal meg a lélek kivételes, különös ünnepnapjain.
525. oldal
Marie hangosan, megszégyenítően nevet:
– Póz, póz és megint csak póz! Miféle hazáról beszél, és minő áldozatokról? Elhiheti nekem, hogy többet tudok az ön állítólagos szülőföldjéről, mint amit maga valaha is tudott. Elolvastam mindent, ami erről a távoli pusztáról egyáltalán elolvasható. Nyomor. Tudatlanság. Süllyedés. A legmélyebbre, ahová szervezett társadalom egyáltalán lesüllyedhet. És olvastam Herdert is. Aki tudományos felkészültséggel bizonyítja, hogy a magyar nép és a magyar nyelv elmúlóban, a feloszlás temetői procedúrája közepette… Ezt a népet felfalják – vagy talán már fel is falták – a köréje sereglő német, török és szláv népcsoportok. Mit akar maga ott? Beszélni sem tud velük. És ha tudna is: miről?!
310-311. oldal
A rosszul választott korai olvasmány olyan, mint a meg nem emésztett táplálék: megfekszi az ember gyomrát
118. oldal
MIndenki beszél, magyaráz, a belépőnek óhatatlanul az a gyanúja támad, hogy senki se kíváncsi szomszédja véleményére, mindenki önnön magába szerelmes
137. oldal
… betölti harmincegyedik és harminckettedik évét. Sok durva sértés és méltatlan támadás éri, barátai majd mind elmaradnak mellőle, vagy éppen ellene fordulnak; szikár, kemény férfiúvá érik. Mindent megtanult, ami Európa nagyvárosaiban s e nagyvárosok szellemi őrtüzei körül egyáltalán megtanulható. Csak egyet nem tanult meg: nem tud és sosem tud majd gyűlölni. Mint ahogy nem tanulta meg azt sem, hogy aki két kézzel ad pénzt, emberséget és szeretetet – azt vállrándítással intézi el a világ: pazarló…
398-399. oldal
Hasonló könyvek címkék alapján
- Harsányi Zsolt: Magyar rapszódia 90% ·
Összehasonlítás - Zsigray Julianna: A Sugár úti palota 89% ·
Összehasonlítás - Alfred Amenda: Eroica 91% ·
Összehasonlítás - Marieluise von Ingenheim: Keringőkirályok 88% ·
Összehasonlítás - Zsigray Julianna: Tékozló élet ·
Összehasonlítás - Passuth László: A mantuai herceg muzsikusa 87% ·
Összehasonlítás - Székely Júlia: A halhatatlan kedves 86% ·
Összehasonlítás - Balassa Imre: Mozart regénye ·
Összehasonlítás - Láng György: Kárpátvölgy muzsikusa ·
Összehasonlítás - Szántó György: Mozart kutyája ·
Összehasonlítás