Szerelem a kolera idején 89% 674 csillagozás

Ha Márquezt olvasok, akármennyire is hűvös van, én izzadok a hőségtől és a párától. A jól megszokott, kissé unalmas európai növények átalakulnak a szobában vagy a kertben, fűszeres illatot árasztó, egzotikus virágokká. Nem rigó énekel kint a fákon, hanem színes madarak dalolnak fura dallamokat. Nem a kutyám liheg mellettem, hanem egy iguána meresztgeti lustán a szemeit.
Ha Márquezt olvasok, végre nem átkozom a máskor annyira felesleges és hosszú második keresztnevem, hanem elhiszem, hogy a vezetéknévvel együtt kimondva a két keresztnév lehet annyira dallamos, mint egy Márquez hős jellegzetes atmoszférát teremtő neve. :)
Ha Márquezt olvasok, szerelmes leszek, úgy, ahogy csak a kamaszok és a Márquez hősök tudnak szerelmesek lenni, végzetesen, mindent betöltőn. Gőgös is leszek, mint egy Márquez hősnő, és elgondolkodom, vajon nem lesz-e késő, amikor végre sikerül levetni ezt a gőgöt.
Márquezt nem olvasok, hanem beköltözöm a regénybe, vagy inkább a regény von be magába, nem az én választásom alapján történik a dolog, hanem Márquez zsenialitása éri el.

Féltem ettől a könyvtől, féltem Márqueztől. Valamiért azt gondoltam, elvont, nehéz – túl nagy falat lesz nekem. Ehhez képest már az első oldalakon magával ragadott a történet, és végig fönntartotta az érdeklődésem.
Szép, és még mai, földhözragadt életünkben is élvezhető szerelmi történet. Mert el akarjuk hinni, hogy van ilyen, évtizedeket, csalódásokat, távolléteket is túlélő szerelem. Mindannyiunknak szüksége van illúziókra, mert ezek nélkül már születésük pillanatában meghalnának az álmaink.

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Van valami Marquez prózájában, ami képes elvarázsolni. És nem igazán tudom megmondani, hogyan teszi, mivel éri el ezt. Van valami időn kívüliség ebben a történetben is, annak ellenére, hogy a szerelem mellett elsősorban pontosan az időről szól. Mintha a száz év mindenséget magába foglaló magánya tükröződne itt az évtizedek emberi léptékű magányában. Mintha mindent körülölelne valami fura ráérősség, lassúság, nyugodt várakozás – miközben feltartóztathatatlanul múlik az idő, fogynak a homokszemek. Florentino Ariza hűséges kitartásában benne van az „úgyis meg kell történnie” sorsszerűségében való hit. Valahogyan, valahol, valamikor be kell teljesülnie ennek a szerelemnek. Mert ebben a világban a szereplők operaáriákat énekelnek, szerenádokat adnak, szívós kitartással keresik az elsüllyedt kincseshajókat – a mítoszt, a legendát, melyet, ha szükséges, újraköltenek. Mégis, kevesekben marad meg a lélek varázsa és tisztasága. A szokások, rituálék és hagyományok, a csalások és ámítások, az üzletek és polgárháborúk nem engednek teret az „idült romanticizmusnak”. Egyedül Ariza nem képes megtanulni az üzlet nyelvén fogalmazni, számára az idő sem „üzlet”, nem „pénz” – nem váltja aprópénzre álmait. Mindössze 51 évet, 9 hónapot és 4 napot tölt türelmes várakozással. És miközben a folyó egyre hozza magával a felpuffadt hullákat – a háború, a járvány áldozatait, vagy az egyszerűen „vízbefúltakat” (aszerint, hogy épp mit és hogyan lehet elhitetni a hajók utasaival), miközben a főszereplők körül egyre komorabb és kopárabb lesz a világ, miközben a folyó egyre kevésbé válik hajózhatóvá, miközben majdnem minden homokszem lepergett, Florentino Ariza makacs kitartása győzedelmeskedik. Ha későn, ha hosszú kitérők után is, de beteljesedik a nagy szerelem. Ezúttal nincs kiszállás, az élet és idő folyóját elhagyni nem lehet, Florentino és Fermina a kolera sárga zászlajának védelme alatt hajókázik. Hajókáznak, amíg csak élnek, és meg nem halnak…

Egyszer megkérdezték ketten, voltam-e már szerelmes. Mondtam, ja. Aztán elkezdtem olvasni ezt a könyvet, és arra gondoltam, hogy még soha nem ettem rózsákat egy éjen át, nem tudok fejből szerelmes verseket, és sose voltam kolerás. De, mint Fermina Daza, még én is megszerethetem a padlizsánt.

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Egy nagyon komplex könyv, amelyet több szempontból is lehet nézni. Az egyik szempont a Florentino Ariza – Fermina Daza – Juvenal Urbino szerelmi háromszög rendeződése az időben, amiből a végén Florentini Ariza kerül ki győztesen – a két férfi közül, de már olyankor, hogy már inkább a halálhoz tartozik, mint az élethez. Vagyis ez a téma inkább az állhatatosság és a kitartás témája. Ebben a folyamatban Florentino Arizanak sok visszataszító kapcsolata is van(pl. a rokon kiskorú lánnyal is), amelyek először megdöbbentettek, de aztán rájöttem, hogy ilyen az élet: mindig is voltak, és mindig is lesznek pedofilok, bármekkora lármát csap körülöttük a sajtó és a társadalom.
Egy másik fő szempont a latin-amerikai társadalom bemutatása, ahol hatalmasak az emberek közötti anyagi különbségek, általában jelen van a bűn és a káosz, és azt lehet mondani, hogy egy helyben pang az élet. Az már magától értetődik, hogy az ilyen közegben virágzik az egyház, mert az egyháznak pontosan kaotikus állapotok és tudatlan emberek kellenek, hogy könnyedén tudja őket manipulálni. Itt még megemlítem a képmutatást is, mert ahol a vallás megjelenik, kötelező módon az is jelen van.
Megint egy másik szempont a gazdaság, amelyik szintén pang, vagy ha halad is, akkor csakis hülyén – egy kaotikus és tudatlan társadalomtól nem is lehet mást elvárni. Még azok is, akiknek anyagi lehetőségeik volnának, hülyén élnek: itt az ivóvíz problémájára figyeltem fel a legjobban, mert a gazdagoknak földalatti ciszternáik vannak(fertőzötten), ami heresérveket okoz nekik, és Urbino doktor hiába próbálja felvilágosítani őket, mert ők a betegségüket még dicsőségként fogják fel. Aztán nagyon jól leírja Márquez a környezet nagyméretű és gyors letarolását is: már a második hajútjuknál annyira le vannak tarolva az erdők, és ebből kifolyólag az élővilág, hogy közbe-közbe hosszú időkig kell álljanak, amíg valahogy tűzifát tudnak szerelni a hajók kazánjaiba, hogy tudjanak haladni. Ezek a dolgok egyszerűek, de nagyon jó figyelmeztetések is – azoknak, akik tudnak gondolkodni, hogy – általában – semmi sem tart míg a világ(még ha úgy látszik is), egyszer mindennek vége szokott lenni, mint bármelyik nótának.
Voltak részek, ahol Márquez már túlzottan „vette” a dolgokat, amivel untatott, és a vége sem volt eléggé ütemes, ezekért vonok le egy fél csillagot a maximális értékelésből.

Szeretem ezt az erővel bíró, kissé pajzán, néhol profán öregurat. Tud mesélni, és varázslatosan HAT az emberre, anélkül, hogy az olvasója ennek különösebben tudatában lenne. Ritka kincs!
A vége pedig nagyon szép…én is akarok olyat! :) Most aztán jöhet spanyolul is…

Ez volt az első G. G. M. könyvem. Kicsit félve kezdtem bele, mert hallottam rosszat is erről a könyvről. De már a második oldalon tudtam, hogy ez nem lehet rossz könyv! Sőt!!! Teljesen elvarázsolt a nyelvezete, a helyszín, ahol játszódik és a történet is. Florentino Ariza „idült romanticizmusának” története. Újra bebizonyosodott, hogy szép is a szerelem még ha sokszor gyötrelmes is. És hogy van, aki ötven évet is képes gyötrődni. Bár személy szerint én kétlem, hogy egy szerelem ötven év viszonzatlanság után is életben tud maradni… Nagyon tetszett Márquez stílusa, úgyhogy fogok még olvasni tőle! Minden sorát élveztem!

ó, hát ez a leggyönyörűbb könyve (még nem volt szerencsém mindhez mondjuk). Itt is érvényes a jó fordítás dilemmája: vajon az eredeti spanyol is ennyire gyönyörűségesen terjengőző, szofisztikált, érzéki, fülledt, varázslatos, mint magyarul? Vajon Coelho portugálul is annyira szájbarágósan ponyva? Döbbenetes. És a legszebb szerelmes történet, amin férfi létemre keresztülrágtam magam. És nagyon karibi. És nagyon latin. És nagyon Márquez.

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Az élet határtalan, a halál véges, de a szerelem kortól függetlenül állandó és örök, így van ez ebban a korban is, amikor a kolera szedte áldozatait. Az író csodás, festménybe illő képekkel jeleníti meg pl. a hajóút romantikáját, hangulatát. Rendkívül könnyen érthető, és olvasható közvetlen stílust, hangnemet sikerült megütnie. Neki a sors kegye folytán összejött, ami Salman Rushdie-nak nem, bár -szerintem- csak hajszálnyival csúszott le róla: az Irodalmi Nobel. Talán nem szabadna összehasonlítani őket, de már megtettem, mert így tudom érzékeltetni, ki hol foglal helyet a képzeletbeli ranglistán. Témaválasztásánál fogva előkelőbb helyen szerepel e regénye, mint a Száz év magány. Nekem jobban tetszett, hozzám közelebb áll. :)

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Pár napja láttam azt a részt az Így jártam anyátokkal című sorozatból, amikor Ted Mosby azt mondja, hogy számára az volna az igazi nő, akinek a kedvenc könyve a Szerelem a kolera idején. Ezt nagyon izgalmas célkitűzésnek találtam, és furcsa is volt ezt hallani, miközben épp ezt a könyvet olvastam. Aztán Robin rávágta, hogy „inkább Szerelem a kóbor numera idején.” Nem tudom, angolul hogy hangzik, lehet, hogy ott eleve más könyvet mondanak. Viszont ahogy elkezdtem olvasni a könyvet, egyre inkább az volt az érzésem, hogy Robinnak van igaza. Tudniillik abban, hogy ez a bizonyos Florentino 622 nővel fekszik le (enyhe Barney-párhuzam), és gyakorlatilag az tölti ki a regény egy jelentős részét, hogy ezeket a változatos szerelmi kalandokat olvassuk.
Volt, amikor untam, és tényleg olyan érzésem volt, hogy „azért élek, hogy elmeséljem az életemet”. Mármint abban az értelemben, hogy García Marquez fogta ezt az alaptörténetet, és arra használta föl, hogy kreativitását megcsillogtatva mindenféle érdekes figurát és sztorit összegyűjtsön és elmondjon.
A másik zavaró érzésem abból fakadt, hogy itt van ez a szerencsétlen figura, aki egész életében arra az egy nőre vár, és hogy fel kéne már nőni. Félreértés ne essék, nem az igaz szerelemmel van kifogásom, de az alapján, ami köztük történt, ez egy teljesen plátói-gyermeki szerelem volt, amit miért őrizgetne egy felnőtt férfi?! Végül nem is őrizte meg a szüzességét, bár fura módon végig ott maradt a gondolataiban Fermina Daza. Valami betegességet is láttam Florentino alakjában, hiszen azt kívánta, hogy haljon meg a férj, és akkor majd minden hepi lesz. És fura módon úgy is lett.
A papagájkergetés közben elszenvedett nyaktörés igazi Marquez-féle fordulat. A másik kedvenc motívumom a padlizsán volt. „Férjhez magához, ha megígéri, hogy soha nem etet velem padlizsánt” – ez milyen jó! Illetve muszáj elmondanom, mennyire szeretem a névválasztásait. Persze a spanyolnak eleve van egy ilyen adottsága, de ezek a nevek nekem zenélnek. Valamint egy párhuzamot is megfigyeltem a többi művével kapcsolatban: diliház a márki palotája mellett. Konkrétan a szerelem és más démonokban olvastam ilyet, tehát viszonylag friss az élmény.
A könyvet kronologikusnak semmiképp nem mondanám, egyrészt ide-oda váltott a főszereplők cselekményszálai között, másrészt azt is nehezen tudtam követni, hogy éppen hány éves a fickó, és melyik szeretőjénél tart. Valahogy párhuzamosan is tartotta őket, ha jól gondolom.
A vége nagyon megfogott, ahogy ez a két ember magára talál. Vállalják az egésznek a groteszkségét, és lírai a feloldás. Férfi-nő viszonyok szempontból pedig tele van gyöngyszemekkel, amiről talán írok egy blogbejegyzést.