„Nem a csupasz arc az igazság, hanem a maszk: az idegen isten a lelkünk mélyén. Nem a vallomás, csak a maszk képes valóban nevén nevezni a dolgokat. Nem érzelem, nem intelligencia, csak a mimikri, az -úgy teszek mintha-: ez teszi a színjátszást filozófiává.”
A tömören megfogalmazott színészparadoxon – minden művészet alapvető paradoxona – kulcsmondat Gábor Miklós könyvében. De könyvének mégsem a maszk a témája, nem is a színészet. Gábor Miklós kötetlenül és közvetlenül, tárgyi meghatározók nélkül önmagáról vall. A személyiségnek arról a mélyrétegéről, ahol drámaian összecsapnak emberi adottságok és külső élmények, hogy az összecsapásból kiforrjon, kisugározzon mindaz, amit az ember a világnak adhat: gondolat, érzés, tett – és alakítás. A léleknek ebben a mélységében az események csak jelképek. Különleges önéletrajzában Gábor Miklós zárójelbe teszi a történést és az időt; A színész árnyéka egyetlen lírai vallomás. Egyanyagú: legszemélyesebb részletei is a színészetre… (tovább)
A színész árnyéka 1 csillagozás
Enciklopédia 1
Várólistára tette 1
Kívánságlistára tette 1
Kiemelt értékelések
Gábor Miklós műveit olvasni olyan nekem, mint beszabadulni az intellektus mézeskalács házába, és fulladásig enni magam a legcsodálatosabb szellemi nyalánkságokkal. A színész árnyéka pedig még az eddigi, Miklósunk által felhúzott csodás házikókon is túltesz: ez már nem is ház, hanem palota. Ilyen kacsalábon forgó desszerttel eddig csak a Nichita Stănescuval készült beszélgetősdi-interjúsdi, az Antimetafizika volt képes meglepni – hiába, ezek a Kos pasik tudnak valamit, amitől fél pillanat alatt végérvényesen elfolyik a tükrös szívem. (És ha már elfolyt szív. Ezzel a könyvvel egyik kedves, engem jól ismerő barátném lepett meg, és már az átadást követő, nagyjából második pillanatban fennakadt a szemem a gyönyörűségtől, ugyanis dedikált példányt kaptam – nyilván más nevére szól, nem a magaméra, de attól még szerteszét ájultam magam.)
Gábor Miklós ismét a naplójegyzeteiből készült válogatást fűzi kötetté, akárcsak a Kicsi-világ-háborúban, az Egy csinos zseniben vagy a Sánta szabadságban, és bár az itt közölt naplórészletek (melyekből néhány a fent említett művekből már ismerős lehet) esetében a kronológia másodlagos szerepet kap, a cél nem bizonyos meghatározó évek vagy életszakaszok bemutatása, inkább mindig aktuális emberi és szakmai – a kettő, értelemszerűen, többször fedi egymást – kérdések szülte benyomások, érzések, tűnődések fejezetek (témák) köré csoportosított megosztása, a mű sosem kelti füveskönyvvé egyszerűsített gondolatszilánk-gyűjtemény benyomását, és hiába bejegyzésszerűen sorjázó, pusztán néhány soros vagy legfeljebb oldalnyi terjedelmű szövegrészekből épül fel, teljesen egységesnek hat. Ami pedig a fő: hősünk arcát és lelkét megint tökéletesen kirajzolják a papírra vetett sorok. Én pedig imádom, amit látok. Imádom például, hogy Gábor Miki anélkül képes odapakolni eléd önmagát, hogy kéretlenül és kínosan kitárulkozna, és imádom azt is, hogy amikor a kétségeiről beszél vagy önkritikát gyakorol, az mindig elképesztően hiteles, soha, egy pillanatra sem érződik szimpátiavadász, édeskés hazugságnak. No meg imádom a pallérozott elméjét, a fényesen ragyogó eszét – ő aztán nem az a színész, aki ugyan a színpadon tökéletesen eljátszik egy csomó mindent, de arcodra fagyasztja a mosolyt azzal, hogy képtelen értelmesen megfogalmazni a gondolatait, és két összefüggő mondatot sem tud elmakkantani.
De amit a legjobban imádok, az az, hogy tükörbe nézhetek. Már az első irodalmi értelemben vett találkozásunkkor rájöttem: mi ketten nagyon egyformán működünk, igen hasonlóan éljük a lelki életünket, hasonló kérdések foglalkoztatnak, hasonlóképp és hasonlók miatt kételkedünk, hasonló gunyoros félmosollyal nézzük önmagunkat. Szóval szeretem, hogy valaki az életen túlról is visszakacsint rám, és azt üzeni: „Én is így.”
Előre rettegek a perctől, amikor majd elfogynak azok a könyvek, amiket még nem olvastam tőle.
Népszerű idézetek
Nem értem a keresztényeket. Honnan vették, hogy a szenvedés a bűn büntetése? A bűn büntetése maga a bűn, ez világos. De a halál, a fájdalom, a lepra, a pestis, a rák – mindaz, amit „szenvedés”-nek szoktunk nevezni – csak az ártatlanokat éri.
248. oldal
Van egy autóm, most alakították át a karburátort, nagyszerűen fut; most vettem egy villanyborotvát, régóta vágytam rá; van egy fényképezőgépem, és hozzá laboratóriumi berendezésem is; van egy isteni töltőtollam, öröm kézbe fogni. És van egy üres lelkem.
130–131. oldal
Hasonló könyvek címkék alapján
- Tóth Júlia Éva: Borikönyv 96% ·
Összehasonlítás - Molnár Ferenc: Játék a kastélyban 95% ·
Összehasonlítás - Müller Péter: Anyám titkos könyve 95% ·
Összehasonlítás - K. M. Holmes: Enyém a végszó 94% ·
Összehasonlítás - Király Jenő: Karády mítosza és mágiája ·
Összehasonlítás - Antal Imre: Pami 93% ·
Összehasonlítás - Bérczes László – Mucsi Zoltán: Mucsi Zoltán 93% ·
Összehasonlítás - Darvas Iván: Lábjegyzetek 93% ·
Összehasonlítás - Ablonczy László: Latinovits Zoltán tekintete 97% ·
Összehasonlítás - Koltai Róbert: Sose halok meg? 93% ·
Összehasonlítás