Paul Hagbolt újságíró egy csillagfotón különös, új jelenségre lesz figyelmes, melyet azonban senki sem akar komolyan venni. Nem sokkal ezután az égbolton egy eddig ismeretlen, új „bolygó” jelenik meg, nyomában pedig egy repülő csészealj, s a Földön megkezdődik a katasztrófák sorozata. Földrészeket borít el a szökőár, a megáradt Temze végigsöpri Londont, a földrengések következtében hatalmas repedések keletkeznek, és emberek kisebb-nagyobb csoportjai menekülnek fejvesztve. Két ember azonban bejut az idegenek űrhajójába…
A vándor 23 csillagozás
Eredeti megjelenés éve: 1964
A következő kiadói sorozatban jelent meg: A sci-fi mesterei Móra
Kedvencelte 2
Most olvassa 1
Várólistára tette 9
Kívánságlistára tette 8
Kiemelt értékelések
Kicsit olyan ez a könyv, mint amikor a festő csak azért fest rengeteg emberalakot a festményre, hogy mozgalmassá tegye. Nem ez egyes alakok részletessége a fontos, hanem azok mozdulatai és az, hogy hogyan illeszkednek a teljes képbe. Valahogy Ilyennek találtam a Vándor szereplőit is.
A történet már jobban tetszett. A Vándor megjelenése és hatása a Földre (és az emberekre), továbbá az, ahogyan nagy részletességgel ki lett bontva, le lett írva minden katasztrofális következménye, spoiler nekem nagyon bejött. Maga a Vándor felépítésének a bemutatása és az ok amiért (és ahogyan ide jöttek az idegenek) szintén zseniális ötlet és a megvalósítása is majdnem az. Talán csak az idegen-földi szerelembe lehetne belekötni, de végül ezt is meg tudtam bocsáltani, hiszen 1964-ben íródott a regény, és mert a macskák is csak emberek. :)
Nagy küzdelem volt ezt a könyvet elolvasnom. Értem én, hogy mi az alapötlet, meg látom, hogy mire akar nagyjából rávezetni. Egyszerűen csak rém unalmas volt az egyáltalán nem szimpatikus karakterek sorsát követni a regény lapjain. A felvezetés nekem nagyon hosszú volt, jobban kedvelem az in medias res kezdéseket. Eztán maga a történet vánszorgása sem tett jót a lelkivilágomnak. Maga az alapötlet jó volt spoiler , azonban a megvalósítás nekem egyáltalán nem tetszett. Meg kell mondjam Leibertől sokkal többet vártam.
Az 1960-as években Fritz Leibernél senki nem alkotott emlékezetesebb karaktereket a fantasy irodalomban. Így egy kissé meglepő, hogy ebben a sci-fijében mintha szabályosan törekedett volna a sematizmusra. Én ezt „katasztrófafilm-stílusnak” hívom: a könyv legtöbb szereplőjének (akik sosem hallottak egymásról és a világ különböző pontjain élnek) egyszerűen annyi a szerepe, hogy átélje az eseményeket és valamilyen módon lereagálja azokat – vagy éppen látványos halált haljon. Ebben a korai űroperát kozmikus horrorba oltó világnézetben az ember csak porszem a földönkívüli intelligenciával szemben, és tehetetlen szemlélő – ha nem egyenesen áldozat – az események sodrában.
A Vándor egyébként az egyik legrégebbi (1964) olyan amerikai SF, amelyet magyarra is lefordítottak. Így főleg olyan szerzőkre épít (és hivatkozik), amelyekről a magyar olvasó alig tud valamit: például E. E. Smith vagy C. L. Moore korai űrhajós történeteire és Olaf Stapledon filozofikus-futurisztikus írásaira. (A nálunk ismertebb Asimov és Van Vogt optimista és emberközpontú jövőképei Leibert a jelek szerint nem hatották meg :) Ez felveti az kérdést is, hogy a magyar borító vajh retró akar-e lenni, vagy csak simán gagyi? A régi idők sci-fijét sztem egy ilyesféle jobban előhozná: http://moly.hu/system/covers/normal/covers_355371.jpg
de egészen érett, sokatmondó dizájnnal is megjelent: http://moly.hu/system/covers/normal/covers_355370.jpg
1965 Hugo-díjas regényének összefoglalója a fülszövegen roppant érdekesen hangzott. Megjelenik a Hold közelében egy hipertérből kilépő bolygó, amelyet Vándornak neveznek el a földlakók, és Leiber sok nézőpontkaraktert szerepeltet, hogy sokoldalúan tudja érzékeltetni ennek a bolygónak a Földre kifejtett hatását. Adva van egy érdekfeszítő alaphelyzet, de sajnos a megvalósítás felemásra sikeredett. A nézőpontkarakterek majdnem fele teljesen feleslegesen szerepelt, többre már most nem emlékszem, és semmit nem adtak hozzá a történethez. A regény nem lett időtálló: nyelvezete régies, még azok a részek is, amelyek modernnek akartak hatni, a megállapításai felett eljárt az idő, az emberek pedig számomra kicsit elrugaszkodottan dolgozták fel a történéseket. spoiler A felemás jelleg akkor is visszaköszön, amikor a pozitívumokat szeretném kiemelni. Mert a Vándor egyik csészealját vezető, a borítón is látható macskalány gondolatvilága, a Vándor hipertéri kalandjairól és céljáról, valamint az általa képviselt értékekről elmondottak tetszettek, csak az nem, hogy miért nem erre fókuszált inkább az író. Kevesebb nézőpontkarakterre lett volna szükség, és inkább a Vándor bolygóra és lakóira koncentrálhatott volna Leiber, mert amit magáról a bolygóról megtudtunk, azok mind nagyon érdekessé tették és azt a helyet is, ahonnan jött. Úgy érzem, hogy kiaknázatlan maradt sok minden, ami ebben a remek alapötletben lappangott. A befejezés pedig mintha lemaradt volna. spoiler
Érdekes lehetőség a több nézőpont, és ezen keresztül a katasztrófának egyes emberekre gyakorolt hatásának bemutatása – de rendkívül érdektelenre sikerült valamennyi figura, katasztrófahelyzetben mutatott magatartásuk pedig borzalmas, hiteltelen volt, ehelyett az érzelmeikről sem tudtunk meg semmit.
Fantáziadús a Vándornak, lakosainak és céljaiknak, megjelenésük okainak leírása – de sajnos mégis keveset tudunk meg róluk – azt is későn –, azon kívül, amit már a borító is elárul: a cicalány szereti a férfiembert (ejjj… ez gagyi volt).
A könyv eleje unalmas, mire tényleg történt valami, addigra már nem is érdekelt a főszereplők sorsa, a mellékszereplőké pedig még kevésbé.
Szegény Hold bekebelezéséből sokkal jobbat is ki lehetett volna hozni, mert a Hold Földre gyakorolt hatásáról (elsősorban az árapály) – amit végül is önhatalmúan a könyv fő témájának neveztem ki-, sokkal jobb könyvet is lehetett volna írni.
Kellemes meglepetés volt, bevallom rosszabbra számítottam. Az alapötlet számomra nagyon tetszetős, a kivitelezéssel sem volt gond. Külön tetszett, hogy az emberiség mennyire tehetetlen volt, és csak szemlélője lett az eseményeknek. A karakterek egy kicsit laposra sikerültek, de ettől eltekintve remek, szórakoztató olvasmány, legalábbis a sci-fi kedvelőinek mindenképpen.
A hold és a holfogyatkozás még mindig lenyűgözi az emberiséget. De mi történik akkor, ha a holdfogyatkozás pillanatában egy másik bolygó, egy úgynevezett Vándor is megjelenik az égen? Ja, és a legfontosabb: elrabolja tőlünk a holdat. A megváltozott tömegvonzás megnöveli az árapály jelenséget és földrengéseket indít el bolygószerte. Hogyan is élik meg az emberek a bekövetkező hatásokat? Hogyan reagálnak a történésekre? Milyen elméleteket állítanak fel? És mit él át az a két ember, aki feljut az idegen bolygóra? Milyenek is az idegenek?
A könyv alapötlete nagyon tetszett. A kivitelezése már kevésbé. A szerző több, talán túl sok szemszögből mutatja be a történesek. Kevesebb szemszögből talán hatásosabb lett volna a történet. Az eleje nagyon nehezen indult, aztán meg hol végeláthatatlan magyarázatok vagy nagyon gyors nézőpontváltások következtek be. Igazán egyik szereplőt sem tudtam megszeretni, mert annyit senki nem szerepelt, hogy azonosulni tudjak vele. Bár érdekelt a vége, de a befejezés már nem igazán tetszett. Olyan suta volt nekem az egész könyv. Nem igazán erre számítottam.
Népszerű idézetek
A csillagközi utazás megvalósításával kísérletezők kezdetben jól időzített, jól irányított rakétaimpulzusok segítségével eltérítettek természetes pályájáról egy bolygót, és így a bolygók és a csillagok szokott sebességénél jóval gyorsabban juttatták el a világűr egy másik pontjára…
Azután olyan háborúk dúltak, amilyenekre sohasem volt még példa galaxisunkban. Sok-sok felfegyverzett természetes és mesterséges világ manőverezett a csillagok között, hogy túljárjon ellenfelei eszén, és ezek a világok az atomnál kisebb részecskék energiája által hajtott, nagy hatótávolságú gépek segítségével pusztították el egymást. És miközben hol itt, hol ott tombolt a háború az űrben, egész bolygórendszerek semmisültek meg.
Olaf Stapledon
A csillagok teremtője
→ |
---|
Megint felnézett a bronzgyűrű ölelésében feketéllő Földre.
– Kilencvenkilenc egész kilenc tized százalékuk azt hiszi, hogy jó dolgomban azt sem tudom, mit kezdjek magammal. Azt hiszik, hogy az egész űrkutatás csak lógás, a legnagyobb lógás a piramisok óta. De legalábbis a vasútépítések kora óta. Lég-hűtők! Troposzféra-bürokraták! – Elvigyorodott. – Hallottak már ugyan a világűrről, de még mindig nem hisznek benne. Ki kellene jönniük ide, hogy végre a saját szemükkel lássák: nem óriáselefánt tartja a Földet, és óriásteknőc az elefántot. Ha azt mondom nekik, hogy „bolygó” meg „űrhajó”, még mindig a „horoszkóp” meg a „repülő csészealj” ugrik be nekik.
40. oldal (Móra, 1991)
Rémtörténetek meg fantasztikus irománynok kezdetén holdfény csillan meg az ablakon beleső arcon, látunk szarkalábbetűkkel rótt régi iratokat, kutyák vonyítását halljuk magányos lápok felett.
(első mondat)
Míg a Vándor hirtelen megjelenése és az ezzel járó katasztrófák sok helyütt pánikot és általános őrületet okoztak, más esetekben ugyanez sokkterápia-szerűen hatott. Az elmegyógyintézetek kórtermeiben a dühöngő páciensek a szó szoros értelmében tömegesen tértek észhez. A pszichotikusok megélték, amint valósággá válik a lehetetlen, s ettől még az ápolónők és az orvosok is megrettennek. A kozmikus felfordulás tükrében a saját kis neurózisok és pszichózisok jelentősége eltörpül a betegek szemében.
224. oldal (Móra ferenc Könyvkiadó, 1991.)
Margo Gelhorn kilépett a gyepre, és meglátta a teloholdat, mely félúton járt a horizont és az égbolt legmagasabb pontja között. A Föld mellékbolygója tökéletes, háromdimenziós illúziót keltett: úgy nézett ki, mint egy márványmintás kosárlabda. Halvány aranya jól illett a csendes-óceáni partszakaszon ritkaságszámba nemő balzsamos éjszaka világába.
– Ott van fenn a ribanc – mondta Margo.
Paul Hagbolt is kilépett az ajtón, és idegesen felnevetett.
– Te aztán tényleg úgy beszélsz a Holdról, mint valami vetélytársról.
– Naná, hogy vetélytárs! Don az övé – mondta a lány halkan. – Még Miaow-t is megbabonázta.
8. oldal (Móra Ferenc Könyvkiadó, 1991.)
Említett könyvek
Hasonló könyvek címkék alapján
- Orson Scott Card: Végjáték 92% ·
Összehasonlítás - Hal Clement: Az elveszett rakéta 86% ·
Összehasonlítás - Robert A. Heinlein: Csillagközi invázió 84% ·
Összehasonlítás - Jason M. Hough – K. C. Alexander: Felkelés a Nexuson 76% ·
Összehasonlítás - Vernor Vinge: Tűz lobban a mélyben 79% ·
Összehasonlítás - Larry Niven: Gyűrűvilág 77% ·
Összehasonlítás - John Scalzi: Vörösingesek 77% ·
Összehasonlítás - Daniel Keyes: Virágot Algernonnak 96% ·
Összehasonlítás - Andy Weir: A Hail Mary-küldetés 95% ·
Összehasonlítás - Isaac Asimov: Asimov teljes Alapítvány – Birodalom – Robot univerzuma I. 94% ·
Összehasonlítás