Bálványok ​alkonya / Nietzsche kontra Wagner 4 csillagozás

Hogyan filozofáljunk kalapáccsal? / Egy pszichológus jegyzetanyagából
Friedrich Nietzsche: Bálványok alkonya / Nietzsche kontra Wagner

A filozófus szerző – ki a századforduló íróinak és művészeinek körében bálványként tisztelt személyiséggé vált – születésének 160. évfordulóját ünnepeljük 2004. október 15-én. Ebből az alkalomból – folytatva egy évtizede tartó hagyományunkat Nietzsche-művek kiadására – jelenik most meg a Friedrich Nietzsche összes műveinek III. kötetéből kiválasztott két egység: a Bálványok alkonya és a Nietzsche kontra Wagner. Mind a két írás megvilágítja a filozófus „vonzásait és választásait”, vélekedéseit, gondolatait az örök bálványokról, a német szellemről, Wagnerről. A kötet összeállítója és fordítója Romhányi Török Gábor.

Tartalomjegyzék

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Friedrich Nietzsche Holnap

>!
Holnap, Budapest, 2004
142 oldal · keménytáblás · ISBN: 9633466709 · Fordította: Romhányi Török Gábor

Most olvassa 1

Kívánságlistára tette 11


Népszerű idézetek

lotaria>!

Ám kétféle szenvedő létezik: először, akinek a túláradó élet okoz szenvedést, aki dionüszoszi művészetet akar és egyben tragikus bepillantást az életbe, az élet tragikus szemléletét – a másik típus az élet elszegényedésétől szenved, akik nyugalmat, csöndet, szélcsendes tengert akarnak, vagy mámort, görcsöket, révületet követelnek a filozófiától és a művészettől.

122. oldal

Friedrich Nietzsche: Bálványok alkonya / Nietzsche kontra Wagner Hogyan filozofáljunk kalapáccsal? / Egy pszichológus jegyzetanyagából

Horváth_Brigitta>!

Hogyan? Az ember csupán Isten melléfogása volna? Vagy Isten csupán az ember melléfogása?

Friedrich Nietzsche: Bálványok alkonya / Nietzsche kontra Wagner Hogyan filozofáljunk kalapáccsal? / Egy pszichológus jegyzetanyagából

Horváth_Brigitta>!

Lehet-e tragikus egy szamár? – Amiért elpusztul terhe alatt, melyet sem hordani, sem ledobni nem képes?

Friedrich Nietzsche: Bálványok alkonya / Nietzsche kontra Wagner Hogyan filozofáljunk kalapáccsal? / Egy pszichológus jegyzetanyagából


Hasonló könyvek címkék alapján

Hamvas Béla: A láthatatlan történet
Roger Scruton: A világ lelke
Johann Wolfgang Goethe: Antik és modern
Theodor W. Adorno: Zene, filozófia, társadalom
Jean le Rond d'Alembert: A zene szabadságáról
Lev Tolsztoj: Kiáltvány az emberiséghez
Susan Kay: A fantom
Henry Kissinger: Diplomácia
Douglas R. Hofstadter: Gödel, Escher, Bach
Bolyki László: Kegyelem és kalmárszellem