Csernobil 32 vélemény
Frederik Pohl, az amerikai science fiction klasszikusa váratlanul megdöbbentő dokumentumregénnyel lépett olvasói elé. A csernobili atomerőműben történt robbanás esetét írta meg, felsorakoztatva regényében hősöket és gyávákat, tehetetlen bürokratákat és energikusan cselekvő személyiségeket, azokat, akik részesei, szenvedő alanyai vagy önfeláldozó szereplői voltak századunk egyik riasztó balesetének. Széles körképet fest a regény a szovjet társadalomról, polgárairól és vezetőiről s a küzdelemről, amelyet az újítás hívei a maradisággal folytatnak. Lángol az erőmű, füstfelleg borítja az eget, terjed a radioaktív sugárzás, a maguk teljességében mutatkoznak a modern technika veszélyei, bekövetkezett az, amire a science fiction írók számos könyvben figyelmeztették az emberiséget. A valóság túllépett a legmerészebb képzeleten… Pohl a szovjet hatóságok és irodalmi szervek segítségével elolvashatta a dokumentumokat, szemtanúkkal, résztvevőkkel beszélgetett, s a tényekből kiindulva, óriási írói tapasztalatát felhasználva, páratlanul izgalmas és fordulatos, felelősséggel teljes regényt adott olvasói kezébe.
| Kiadás | ISBN | Oldal | Fordította | Illusztrálta | |
|---|---|---|---|---|---|
 Móra, 1988 | 9631163334 | 446 | Molnár István | Ugrás |
Most olvassa 1
Várólistán 15
Kívánságlistán 4
Népszerű értékelések
Nagyon jó könyv. Számomra sok újdonságot nem jelentettek a benne elhangzottak mert egy időben nagyon beleástam magam a témába, ami a mai napig érdekel.
Viszont nagyon érdekes hogy hétköznapi emberek életén keresztül tálalja az író az eseményeket és rendkívül érdekfeszítően teszi azt. Dokuregény, de inkább mondanám egy izgalmas katasztrófa történetnek, ha nem tudnám hogy igaz. Eszméletlen.Na és nem mellékes hogy ezt sem tudtam lerakni.:-)
Nagyon jó könyv, legnagyobb erénye a mesteri arányérzék.
Először is a szereplők. Pohl kirak elénk néhányat, éppen annyit, amennyivel még követhető a történet, a reaktorvezetőtől kezdve a kiskatonán át, az amerikai nagykövetség dolgozójáig, hogy minden oldalról bemutathassa az eseményeket. Felvázolja az előéletüket, hogy kik ők, mik ők, és éppen jó időben vált át a konkrét események leírásába.
Aztán a technikai, illetve egyéb háttér információk. Pont annyit kapunk belőle, amennyit kis odafigyeléssel még egy bölcsész is megérthet, és amennyitől érezzük, Pohl nem csak a levegőbe beszél, hanem tudja, miről van szó, no és persze amennyitől nem válik szárazzá a szöveg. (Nyilván, akit ennél mélyebben érdekel a téma, az nem egy regényt fog elolvasni róla.)
Még arányérzék: a Csernobil nem válik szocializmus-ellenes propagandakönyvvé, viszont szintén jó érzékkel mutat rá arra, hogy hogyan játszhattak közre a rendszer hibái a katasztrófában. (A politikai vonalhoz még egy megjegyzés: amit viszont kicsit feleslegesnek éreztem, a zsidó-náci epizód valahol a könyv közepe felé. Értem én, hogy nem olyan rég volt a második világháború, meg az ukrajnai antiszemitizmus súlyosságát is értem, de én ezt itt akkor is kicsit feleslegesnek éreztem.)*
A szöveg végig olvasmányos, néhol egészen vicces és szépirodalomba hajló.
Na most, hogy mennyire történelem-hű, azt nem feltétlenül tudom megítélni. Persze, utánanéztem a témának most is, miközben a könyvet olvastam, meg régebben is, mert mindig is érdekelt. Nem találtam olyasmit, amit a könyv máshogyan magyarázna, mint a neten található leírások, de bevallom, nem is kerestem. El tudom képzelni, hogy azért néhány helyen elrugaszkodott a valóságtól (már csak azért is, mert ugye fiktív karakterekkel operál), de én, mint laikus érdeklődő, úgy ítéltem meg, hogy alapjaiban azért hiteles. De mondom, felelősséget nem vállalnék ezért az ítéletért. :)
Összegezve: igen jó könyv, mindenkinek ajánlanám, akit kicsit is érdekel a téma.
Ami meglepő volt számomra: a könyv 1987-ben, tehát egy évvel a katasztrófa után íródott. Ha nem tudnám, azt gondolnám, hogy később.
* Érdekesség Pohl politikai hozzáállásával kapcsolatban az angol wikipedia rávonatkozó szócikkéből: „During 1936, Pohl joined the Young Communist League because of its stands in favor of unions and against racial prejudice, Adolf Hitler and Benito Mussolini. He became president of the local Flatbush III Branch of the YCL in Brooklyn. Pohl has said that after the Molotov–Ribbentrop Pact of 1939, the party line changed and he could no longer support it, at which point he left”
remek. szórakoztató, lebilincselő, fordulatos és izgalmas. van benne Szovjetunió, KGB, atomfizika, ismertető az atomreaktorok működéséről a hétköznapi embereknek, vannak benne kis emberi sorsok és tragédiák, szovjet hétköznapok, agitprop (milyen megmosolyogtató volt így utólag látni!…), ennélfogva temérdek nosztalgia is. kedvenc.
17 komment
Remek dokumentumregény a XX. század legnagyobb szerencsétlenségéről. Precíz, pontos, tényszerű, informatív – amilyennek egy ilyen könyvnek lennie kell.
Hiteles szereplők, helyszínek, konfliktusok. Többször végigolvastam, mindig találtam benne gondolkodnivalót.
2 kommentValamiért gyermekkorom „úttörős” témájú olvasmányait juttatta eszembe. Tetszett…
Első Pohl-könyvem, izgalmas volt és – emlékeim szerint – tényszerű. Ekkor még nem olvastam sci-fit, úgyhogy jól meglepődtem később, amikor az Átjáró-sorozat a kezembe került.
Hát, én ezen kiakadtam, mint a Geiger-Müller. Naggyon durva, viszont legalább annyira tanulságos. Egyfelől az azért jó, hogy mennyi kisebb-nagyobb véletlennek kellett szerencsétlenül egybeesni a katasztrófához. Másfelől viszont, a rémisztő emberi hülyeség is jócskán belejátszott végül – tanulság: bármit mond a hülye bürokrata főnököd, te azért csak azt csináld, ami szerinted nem hülyeség. És szegény tűzoltók, se fogalmuk nem volt eleinte a sugárzásról, se védőruhájuk, aki akkor nem halt meg rögtön, az is biztos már mind rákot kapott. És persze, két nap nem rossz szintidő egy ötvenezer lakosú város kiürítésére, de hát addig kaptak egy jó dózist a lakók is, persze ők se igen tudtak róla… És még sorolhatnám. Á, szörnyű, na.
Ja, és Pohl tök jól ír, nem is gondoltam volna az Átjáró és az Eseményhorizont alapján, hogy ennyire.
Népszerű idézetek
…A finnekhez hasonlóan a svédek sem feledkeznek meg egyetlen pillanatra sem hatalmas szovjet szomszédjukról, viszont sokkal kevesebbet törődnek a szovjetek érzékenységével. Nem láttak okot rá, hogy titokban tartsák az ügyet. Tájékoztatták a hírügynökségeket. A hír rögtön címoldalra került. Alig egy órán belül az egész világ tudta, hogy a Szovjetunióban valami nagy nukleáris esemény történt… azaz majdnem az egész világ. A szovjetek nem tudták.
Senki sem ismerte a tényeket. Egyetlen alegység sem volt volt teljes létszámú. A 461. Lövész Gárdahadosztályt aznap délután kettőkor riadóztatták, és utasították a laktanyában tartózkodó alegységeket, hogy kettő óra negyvenöt perckor teljes menetfelszereléssel szálljanak kocsira.
– Semmiképpen sem amerikai támadás – vélte az egyik katona –, mert akkor nem délnek mennénk, hanem keletnek.
– Amerikai támadás, a fenét! – torkolta le a másik. – Azok a szaros ukránok. Akadt megint egy kozák bandita, aki az élükre állt, úgyhogy most felkeltek. – Megint más bizonyosra vette, hogy a kínaikkal van a baj, akik átcsusszantak a határon Iránnál, vagy az afgánokkal, akik megunták, hogy csak otthon lődözzék le a szovjet katonákat, és most inváziót indítottak – és volt, aki Mars-lakókra gyanakodott.
– Mondja csak, Serancsuk, szereti a Jereváni Rádió-vicceket? Ezt hallgassa meg. Valaki telefonál a Jereváni Rádiónak, és megkérdi: melyik a legősibb társadalmi forma?
– Melyik? – kérdezi Serancsuk; már mosolyog.
– Természetesen a népi demokrácia. Mert megteremté az Úr Ádámot és Évát, majd így szólt vala Ádámhoz: „Eredj, válassz magadnak feleséget!”
Legalább tucatszor villant át Serancsuk fején egy Kipling-vers paródiája, amelyre még az iskolából emlékezett:
Ha helyén a szíved,
Holott körülötted
Mindenki pánikba esett,
Akkor nyilván nem érted,
Milyen súlyos az eset.
Külső linkek
Nincsenek linkek.
