A ​per 78% 826 csillagozás

Végre befejeztem a könyvet, még egy darabig nézegettem a borítót, csak rátett egy lapáttal sötét gondolataimra. Nem akartam várni velük, ezért bekapcsoltam a gépet, és rákattintottam a Könyvzabálók ikonjára, hogy megírjam a véleményem a regényről. Az első mondatok nehezen jöttek, de aztán rátaláltam a vezérfonalra, onnan már szinte magától íródott. Kicsit hosszabb lett, mint általában, de nem baj, a hosszú értékelésekről azt gondolják, hogy tartalmasak. Elküldtem, és vártam egy kicsit, hátha jön rá mindjárt csillagozás, ha sanyimanó fent van, akkor bízhattam benne, de nem mozdult semmi. Elvégre este van. Megnéztem közben, hátha van valami érdekes, de csak a szokásos link ajánlók, idézetek, semmi, amire reagálni kellene. Visszamentem az imént megírt értékelésemre, de még mindig érintetlen volt. Na, majd reggelre, gondoltam, az éjjeli baglyok dolgoznak. Már zártam volna be a böngészőt, amikor a honlap magától visszaváltott a profilomra, és meglepődve láttam, hogy a profilképemre egy áthúzott piros karika került, mint a behajtani tilos tábla. Mi a fene, valaki trollkodik itt?! Aztán észrevettem egy lila csíkot, ami eddig nem volt ott, benne felirat: Az ön profilját zároltuk! Ennyi. Még az önt sem írták nagybetűvel. Néztem az üzeneteket, hátha találok valami magyarázatot, de nem, nincs üzenet. Elég ideges lettem, valaki itt szórakozik velem. Azt vettem észre, hogy kihűltek az ujjaim, állandóan melléütöttem a billentyűknek. Írok az adminnak, csak valami félreértés lehet. Rákattintottam a szokásos ikonra, de csak egy figyelmeztető felirat jelent meg: Korlátozott profillal nem lehetséges az üzenet küldése. Köszönjük megértését!
Hátradőltem, és percekig csak néztem a feliratot, talán eltűnik hirtelen, és kiderül, csak vicc volt az egész. Nem tűnt el. Próbáltam a többi funkciót is, de semmi sem működött, nem tudtam írni, kommentezni, még egy rohadt kedvencelést sem tudtam benyomni. De miért? Azért, amit legutóbb írtam? Mi másért, csak az lehet a baj, napok óta nem is volt más aktivitásom az oldalon. Újra átolvastam a szövegemet, de nem találtam benne semmit, ami kiverhette volna a biztosítékot. Sehol egy káromkodás, nem szidtam egy kisebbséget sem, nem politizáltam, nem csináltam semmit, csak megírtam a véleményem. Akkor csak ez lehet a baj. OK, nem volt egy pozitív vélemény, sőt, inkább ledorongolásnak hathatott olyasvalaki szemében, aki nem ismer. Mindegy, most nincs kedvem ehhez az egészhez, átkattintottam egy híroldalra, ott legalább tudom, mivel bosszantom fel magam. Hosszan nem csinált semmit a böngésző, biztos megint lefagyott. Bezártam, és újraindítottam, de csak egy homokóra pörgött a képernyőn hosszan. A fene essen ebben a P-House-ba, ezt hívják ezek szolgáltatásnak!? Kikapcsoltam a gépet. Még jó darabig nem tudtam elaludni, hülyeségek pörögtek a fejemben.
Másnap reggel a teámmal mindjárt a gép elé ültem, az ital melegsége azzal a reménnyel töltött el, hogy mára minden megoldódott, a tegnap este csak valami hiba lehetett. Elindítottam a böngészőt, de most is csak homokórázott. Rákattintottam a levelezőre is, az legalább elindult. A levelek sehol. Egy árva levél sem volt a mappákban! Végignéztem az összeset, a lomtárat, az archívokat, mind üres volt. Ilyen nincs! El kell vinni a gépet a NanoByte-ba, majd a fiúk rendbe rakják, ez csak egy vírus lehet. Írtam egy e-mailt Kolosnak, hogy délután beviszem a gépet, sürgősen kellene majd vissza. Rákattintottam a küldésre, mire felugrott egy ablak: A levél küldése nem lehetséges. Az Ön gépén korlátozások vannak érvényben. Az anyád! Kell vennem egy új egeret is. De legalább az Önt nagybetűvel írták.
Aznap még le kellett adnom egy anyagot a főnöknek a szennyvíztisztító vállalatnál használt vegyi anyagok környezetbarát kiváltásáról, muszáj volt nekiállnom, bármilyen ideges is voltam. Egér nélkül elég macerás használni a gépet, de azért lehet. Végre eljutottam a Munka mappámhoz, beléptem. Volna. Újra egy felirat: A hozzáférés megtagadva. Ennyi. Nem cifrázzák. A vezeték nélküli billentyűzet nagy előnye, hogy gond nélkül lehet a szoba másik sarkába hajítani. Nagyokat lihegve néztem a monitort, egér és billentyűzet nélkül már csak a reset gomb maradt hátra. Csak ültem ott és nem jött egy értelmes gondolat sem, hogy mi történik itt. Aztán meghallottam.
Határozott, erőteljes kopogás, nem is kopogás, inkább dörömbölés a bejárati ajtón.
Csak az futott át a fejemen, hogy még mindig pizsamában ülök itt.

Újraolvasás vége.
Hála a Jóistennek.
Három napja rémeket látok tőle álmomban. Mindenféle régi házakat, amik mellett éjszaka kell elmenni, aztán meg a szobában feküdtem az ágy előtt, hogy észre ne vegyen, aki az ablakon néz be, de azért észrevett és sírt, hogy ne hagyjam ott.
Ez az egész könyv egy lidércnyomás. Felejtsd el, hogy ébrenlét, nappali lét is van a világon, és megérted a könyvet. (De be is csinálsz tőle.)

Itt olvasható tovább:
https://gyujtogeto-alkoto.blog.hu/2020/02/22/franz_kafk…

Tizenéves korom óta kedvencként tartom számon, annak ellenére, hogy már csak halványan emlékeztem a cselekmény néhány foszlányára. Annál inkább viszont a regény atmoszférájára és arra az erős hatásra, amit akkoriban, első olvasáskor kiváltott belőlem. (Akkor ismerkedtem a másik nagy kedvenc, Dosztojevszkij nagyregényeivel is. Érdekes volt most felfedezni a sok szálat, ami a két szerző műveit összeköti, és amelyeket anno nem vettem észre. De ezeket most hagyjuk.)
A hatás ezúttal sem maradt el – nyomasztó és fullasztó volt, mint labirintusként kanyargó padlásterek fojtó levegője. Ahogy elolvasod az első mondatot, megindul az eljárás ellened is, noha semmi rosszat sem tettél… Hirtelen letartóztatnak. Fogva tartanak a sorok, a mondatok, ez az abszurd, groteszk és szürreális történet, amely rejtélyességében és töredékességében épp annyira kiismerhetetlen, mint a Josef K. eljárását folytató hatóság. És akár Josef K., keresel, kutatsz, kérdezel és tapogatózol. Értelemezel és újraértelmezel, még akkor is, ha néha azt érzed, egy lépést sem haladtál ügyed tisztázásában. Merthogy ez a te ügyed is, kétségtelenül. Ott a számodra nyitva hagyott kapu, ott van az értelmezési lehetőségek sokasága, melyekben bolyonghatsz, eltévedhetsz, vagy egyszerűen leülhetsz a zsámolyra is, és várhatsz… De nem igazán lehet nyugton ücsörögni, miközben Kafkát olvas az ember. Ebben a rövidke regényben, amely a stílusával amúgy nem nyűgözi le különösebben az embert, rengeteg kérdés és gondolat sűrűsödik össze, közben meg kirajzolódik egy rémálomszerű világ, amely bármennyire is irreálisnak tűnik, maga a hétköznapi valóság. Az akkori és a mindenkori.

Josef K. egy szép karrier előtt álló banki hivatalnok, első cégvezető, aki hajlamos rá, hogy lehetőleg könnyen vegyen mindent, aki nem szokott okulni a tapasztalataiból, vigyázatlan és nincs érzéke a várható következményekhez. Általában a biztonságosabb utat választja, a dolgok természetes menetére bízza magát. Biztonságban érzi magát, hisz a jogállamban, a törvényben, annyira magabiztos, hogy úgy gondolja, nem érhetik meglepetések. Aztán harmincadik születésnapján közlik vele, hogy eljárás indult ellene, letartóztatják… Mindaz, ami ezután következik, egyszerre tárja elénk a K.u.K. bürokrácia hátborzongató és máig aktuális képét és a kezdetben fölényes (legalábbis ennek tűnő) Josef K.-k kiszolgáltatottságát, elidegenedését és magányát. A századelő (és mindennapjaink) láthatatlan bűneit, amelyekért később óriási árat kell(ett) fizetni.
A regény persze nem csak történelmi-társadalmi szinten közelíthető meg, Josef K. letartóztatása és kálváriája, a regény világának totalitárius rendszerekéhez hasonló működése, a megismerhetetlen hatalom és hierarchiája metafizikai-filozófiai síkon is vizsgálható. A regény a létre, létezésre, a felsőbb hatalomra, szabad akaratra, bűnre és bűnhődésre reflektál.
Hogy bűnös-e Josef K.? A világi törvényeket ugyan nem szegte meg, de a hétköznapi élet tereiben funkcionáló, titokzatos és kiismerhetetlen felsőbbség törvényeit talán igen. Azáltal, hogy önmagával is meghasonlott, hogy a rutinba belefásulva elfelejtett kérdezni és gondolkodni, meg persze érezni is. Meg ott az eredendő bűn is ugyebár…
K. letartóztatása – majdnem krisztusi korban – egyszere önmagára ébredés/ébresztés és csapdába esés – nézőponttól függően. Bár kezdetben védekezik és lázad ellene, valójában nincs menekvés, nincs kiút, és nincs segítség sem – legalábbis egyik sem működik, sőt… Bár K. alakja, főleg a regény elején, csöppet sem rokonszenves, vergődése, keresése révén lassan azzá válik. Fogollyá válásában – pontosabban fogoly voltának tudatosításában. A hazugsággá avatott világrend felismerésében, az önámítások folyosóin járva, kiutat keresve úgy, hogy egyre nyilvánvalóbb: a vád soha meg nem ismerhető, az ítélet nem jön egyszerre, az eljárás pedig maga válik lassan ítéletté.

Itt abba is hagyom. Nem tudok én erről írni. Mindig paradoxonokba keveredek, önmagammal vitázom, nem találom az utat, na.
Egy biztos: valami döbbenetes, ahogy Kafka a kilátástalanság és szorongás léthelyzetét megragadja, ahogy realisztikusan, szinte tapinthatóan ábrázolja azt. A sivárságot, az űrt, a mérlegelő értelem megőrzésére tett kísérlet sovány vigaszát, azt, ahogy az ember mint egy kutya…

Van egy olyan állandó törekvésem, hogy visszacsatornázzam a figyelmemet a zsánerből a szépirodalomba is, vagyis inkább úgy fogalmaznék, hogy a klasszikusokkal akarom edzeni a figyelmemet és az ízlésemet. Az a helyzet, hogy erre nem biztos, hogy A per volt a legjobb választás.
Én például még mindig töröm a fejemet azon, hogy mi emelte ezt a művet a világirodalom klasszikusai közé? A hivatali abszurd bemutatása? Ez Európának ezen a fertályán mindennapos népsport, ha itt valaki erre rácsodálkozik, akkor annak igazán jó dolga lehetett az eddigi életében. A szöveg? Kétségtelenül megvannak az erényei, a figyelmes olvasó megtalálhatja benne a rejtett utalásokat, de nekem az összbenyomásom mégis csak az, hogy egy összeszedetlen, fésületlen és férfiasan bevallom, számomra unalmas szöveget olvastam. Ami talán köszönhető annak is, hogy ez is a szerző halála után kiadott művei közé tartozik. Szegény Kafkának ez elég nagy szerencsétlenség, elvégre a halála után húzták ki neki a világirodalmi öttalálatost, annyian hivatkozzák le ezt a művét és annyiran tekintik egyfajta etalonnak.
És érteni is vélem, hogy miért. Hihetetlen jelenetek sorjáznak egymás után, a bíróságok felbukkannak közönséges bérházban, műhelyben, padláson stb., de említhetném a megbotozott őrök büntetését is, amely olyan, mintha Kafka valami Bolondos dallamok rajzfilmből emelte volna át. És látni vélem azt is, hogy a főhős miként alakul át a méltatlankodó és ellenállni szándékozó polgárból a sorsába beletörődő figurává, aki belátja azt, hogy semmit nem tud és semmit nem tud tenni sem. A pap példázata a kapuról és a kapuőrről amolyan szerepmagyarázás, amelyben az addigiakat helyezi kissé más megvilágításba.
És persze van bennem némi imposztorszindróma az értékelés írása közben, elvégre ki vagyok én, hogy három és fél csillagot adjak egy kiemeltként kezelt irodalmi alkotásra.

A per Franz Kafka legismertebb és legolvasottabb műve, a kritikusok a 20. század, illetve a világirodalom meghatározó regényei között tartják számon. A regényből film is készült, illetve színpadra is átültették. Méltán, mert nagyhatású, lelkileg dermesztő mű.
Josef K. egy “rejtett módon” elnyomó rendszer alárendeltje, egy megfélemlített, szorongó személy, aki se az eljárást, se a miérteket nem érti. Mint bármely „panelproli”. A főhős bizonytalan kisember, aki nem képes átlátni nagyobb összefüggéseket, és arra vár, hogy a külső tényezők segítsék őt, illetve adjanak értelmet az életnek, de ez nem következik be. Melyikünk nem így van ezzel manapság? „A mű egy olyan időszakban íródott, amikor Európa keleti térségében a lakossági elégedetlenség következtében nagy esélye volt diktatúrák kialakulásának.” Ez is valahogy olyan ismerős! „A modern korban a technológiai fejlesztések és a pszichológiai ismeretek bővülése következtében lehetővé vált a hatalomgyakorlók részéről tömegek tömegkommunikációs eszközök segítségével történő hatékony befolyásolása, manipulálása, valamint az irányítók által gyanúsnak vagy problémásnak minősített személyek megfigyelése vagy épp lejáratása, hiteltelenítése, tönkretétele.” Tiszta „deja vu”!
Miután Budapestről elköltöztünk Balatonra, a régi pesti címre érkezett egy hivatalos levél. Erről az ott élők értesítettek. Na de ki küldte? Hát egy végrehajtó, s nem nekem, hanem a korábban iskolafenntartó alapítványnak. Egy végrehajtó? Mi közöm nekem egy végrehajtóhoz? Mondjuk volt egy peres ügyünk, de az még a korábbi fenntartót érintette, s vagy 10 éves. Tehát nem. Mielőtt kitörne a paranoia infót kell róla szerezni! Szóval fel kell hívni a végrehajtót, de azért a zabszem már bekerült…A net segít, megvan percek alatt a telefonszám, kicseng, de nem veszik fel. Most meg foglalt, s ez így megy órákon keresztül. A szorongás meg közben növekszik. Na másnap végre sikerül. Lira Alapítvány? Nincs ilyen ügyünk. Levelet kapott? Nem találom…Én már tűkön ültem. Ekkor állítólag az asszisztens kiderítette, hogy az alapítvány egy korábbi foglalkoztatottja tartozása ügyének lezárása miatt keletkezett a levél. De nem hallhattátok a mázsás követ, amikor lehullt a szívemről.
Nem sokkal később csöngetnek. Kimegyek. Két rendőr áll a kapuban. A kapuig vezető 15 méteren mintha ólomlábakon jártam volna. Mit akarhatnak? Vásárolt Ön egy éve egy használt kerékpárt X-től? Igen, a vaterán. Meg kell néznünk uram, mert lehet, hogy egy lopott példány… De ez legalább nem egy Josef K. féle ügy…
Szóval ezt a könyvet MINDENKINEK el kell olvasni. Nagyon aktuális!

Kafka tehetsége megkérdőjelezhetetlen, hiszen ilyen alapossággal, kidolgozottan, hatásosan megírni egy ember kiszolgáltatottságát, tehetetlenségét és magára hagyatottságát, igazán nagy írói bravúrt kíván.

A mű in medias res indul: Valaki megrágalmazhatta Josef K.-t. S ez a sejtés, valaki – igen, de ki és miért? , s a feltételezés, hogy megrágalmaz_hatta_, de konkrétan mivel? – végigkíséri a regényt K. úr meghurcolásának megválaszolatlan kérdéseiként.

A feszültség folyamatos, a félelem tapintható minden pillanatban. Az egész műben igazi rémálomként peregnek az események, lehetetlen helyszínek lehetetlen szereplőivel teszi rendkívül nyomasztóvá és félelmetessé , ezáltal kimondottan érzékletessé mindazt a szenvedést, amit az író főszerelőjére mért. K. úr, a kisember, akivel a bürokrácia azt tehet és tesz, amit csak akar, minden magyarázatot és vádat nélkülözve, életére törve.
A teljes nevétől is megfosztja, ahogy egy hivatalos nyomozás esetében is megszokott, csupán rövidített formában, K. úrként szerepel, ezzel hangsúlyozva kiszolgáltatottságát és a hatalom feltételezése szerinti bűnösségét.

Kafka regénye elemi erővel hat olvasójára, mélyen átéreztem a K. úrra mért csapás minden szörnyűségét. Josef K. úr mi vagyunk. Rémisztő azonosulni vele, rémisztő a felismerés, hogy a regény, úgy gondolom, bármelyikünkről is szólhatna. spoiler Elemi erejű, megrázó mű! spoiler

„- Úgy értem – mondta most már K. habozás nélkül –, hogy persze nagyon meglepődtem, de ha az ember már harminc éve él a világon, s egyedül kellett verekednie a sorsával, mint nekem, megedződik a meglepetésekkel szemben, s nem veszi őket nagyon a szívére.”

Ú, ez annyira nyomasztó volt, végig rossz érzéssel olvastam. Van egy eleve szomorú hangulata, ami rátelepszik az emberre, plusz még ezek az egyszerű mondatok.
Meg ez a szerencsétlen ember, nagyon sajnáltam.
És az egész valahogy bizarr, vagy groteszk, nem is tudom, hogy fogalmazzam. Végig az járt a fejemben, ilyen nincs, ezt nem hiszem el, de szerintem akkoriban tényleg voltak ilyen letartóztatások és perek.

A vége meg egyszerűen borzalmas.
Hú, nagyon a lelkemre telepedett.

Kinek nem volt sohasem problémája a bürokráciával?
Kihagyok egy kis helyet, hogy ide lehessen képzelni a saját történeteket.
.
.
.*
A per két lábbal beleszáll ebbe a kérdéskörbe, ami miatt monotonnak tűnhet, pedig csak tömör. Bár hallottam olyat, hogy unalmasnak találtatott. Szerintem kifejezetten izgalmas, csak az ismeretlen folyamatos nyomása megterhelővé teszi az olvasást, ami magyar fordításban tovább bonyolódik. Orra buknak a mondatok, nehéznek tűnik. Németül kifejezetten egyszerű.

Legszívesebben nem adnék rá semmit, mert ez nem az a fajta „normális” irodalom, amit könnyen lehet pontozni.
Az a klasszikus eset, amikor az író beleássa magát egy témába. Ilyen tekintetben hasonló a Wertherhez. Egy hosszú történet a hatalom és az ember összetűzéséről, de értelmezhető úgy is, hogy K. lelkiismerete a főhőst vádolja. Nincsenek benne költői képek, nem fürdik a filmszerű jelenetekben, de valahogy nem tud kikopni a köztudatból. Hasamra ütök, aztán lesz valami. A Kastélyt mindenesetre beszereztem.

Nem tudom itthon a töredékekkel együtt, vagy anélkül adják ki. A küzdelemről áttesznek egy adag hangsúlyt K. ra. Érdekes, milyen szellemben gondolt Kafka a főhősére. Néha azt gondolom, elhanyagolhatóak, néha azt nem.

* Ha kevés lenne:
.
.
.
.
.

Az igazi értéke a könyvnek a nyomasztó hangulat, amit fenn tud tartani végig, miközben betekintést nyerünk a polgári magatartásformába, pontosabban annak defektjébe. K. nem nagyon akarja elhinni, hogy baj van, hiszen eddigi, kimért világában világosan kijelölt határok és hierarchiarendszer uralkodott. De a per, amit a nyakába akasztottak ezt nélkülözi, minden véletlenszerűnek tűnik, minden elért eredmény esetleges, a bíróság szabályrendszerét csak mendemondákból, másodlagos forrásokból ismeri meg. Talán az lenne a megoldás, hogy nem a bíróság döntésének megértése a fontos, hanem magának az intézménynek való behódolás, létjogosultságának elismerése. És itt most nagyon hívogat, hogy vonjak párhuzamot a politikával és vallással.
Remek könyv, töredékessége ellenére is. Vagy talán pont amiatt, izgalmas belegondolni, hogy mi lett volna még az utolsó fejezet előtt.

Brrrr, ez valami hátborzongató volt. Nagyon abszurd, kissé misztikus, mégis annyira hétköznapi, mintha mi magunk is ott lettünk volna. És az az egészben a legérdekesebb, a legszomorúbb, hogy sajnos akkoriban (bő 100 évvel ezelőtt) valóban voltak ilyen perek. Josef K. úr története a meghurcolt emberek kilátástalanságáról, reményveszettségéről szól.