De! (Angyal a lépcsőn 2.) 41 csillagozás

Frank McCourt: De!

Regényem családi történet – leginkább a New York-i éveké –, elmesélem, mi is történt apámmal és anyámmal. És bevándorlási történet is: Mit kezd az ember egy másik kultúrával? Leszáll a hajóról New Yorkban, és meg kell küzdenie New Yorkkal. És meg kell küzdenie Amerikával. És ha az ember olyan készületlen, mint amilyen én voltam, ez nem könnyű feladat. Ráadásul nem voltam középosztálybeli, és nem voltak iskoláim. Sokféle akadályt kellett leküzdenem, de nagy kaland volt.

Eredeti megjelenés éve: 1999

>!
Magvető, Budapest, 2001
420 oldal · keménytáblás · ISBN: 9631422178 · Fordította: Barabás András

Enciklopédia 5

Szereplők népszerűség szerint

William Shakespeare · Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij


Kedvencelte 9

Várólistára tette 25

Kívánságlistára tette 26

Kölcsönkérné 3


Kiemelt értékelések

TiaRengia I>!
Frank McCourt: De!

Frank McCourt ott folytatja a történetet, ahol korábban abbahagyta. Hősünk elsősorban a New York-i letelepedést, fészekrakást, családalapítást regéli el nekünk, de megtudhatjuk, a család többi tagjának miként alakult a sorsa.

Sajnos hiába volt az előző kötethez hasonlóan érdekfeszítő a történet, valahogy írástechnikailag most nem tudott 100%-ban elragadni, olykor szüneteket kellett tartanom az olvasásban. Lehet, ha egy icipicit húzott volna a szövegen, akkor megütötte volna az első rész szintjét a könyv, mert ez a pasas nagyon tud ám írni.

Nagyon tetszett, hogy a már korábban megismert stílust nem dobta sutba, kevesebb volt ugyan a bigottsággal szembeni gúny, de nagyon őszintén vallott a saját kisebbrendűségi komplexusairól, melyeket értelemszerűen soha nem vetkőzhet le valaki, aki olyan nyomorban nevelkedett, mint az író. Szó esik még a gyökerekről, annak minden átkával és szépségével, illetve a szülőkről ahogyan mesél, hát az valami egészen döbbenetes keveréke a szeretetnek és a szemrehányásnak, ahogyan az az érintettek spoiler is megjelenik. Kevés ember képes ezt így ábrázolni.

Kapunk egy kis ízt az ötvenes, hatvanas, hetvenes évek történelmi viharairól, a koreai háborúról, a hippikorszakról, az IRA térhódításáról, igaz, ezekről olvastam volna még bővebben szívesen.

Végezetül pedig, mint szintén tanár végzettségű ember, nagyon élvezetes volt az ehhez kapcsolódó élményeit olvasni. Némi csillaglevonás jár az első kötethez képest, de akit érdekel, hogyan folytatódik a történet, mindenképpen ajánlom.

Rose_M>!
Frank McCourt: De!

A csuda vigye,már megint megríkattál,Frank. Megríkattál megint ,egy letehetetlen, gyönyörű könyvvel,a történeteddel.Szipogok,te meg csak mosolyogsz rám a magasból,hunyorogsz a beteg szemeddel.,a rossz fogaddal majszolod a huszárrostélyost és… .hogy mit mondasz? Ja,okés.A tanárember -t is el fogom olvasni.Hát hogyne olvasnám,hiszen máris hiányzol ,Frank bácsi.

1 hozzászólás
dianna76 P>!
Frank McCourt: De!

Hááát!! Az előző kötethez nem ér fel, de azért nem volt rossz. Időnként kicsit untam, de szerencsére ezen részekből volt kevesebb.
Szomorú, hogy kezdetben nagy csalódást jelentett Amerika Franknak, annak ellenére, hogy mennyire csodálta. Nehezen szakad el az otthoni emlékeitől, eleinte minduntalan visszakalandoznak a gondolatai a Limerickben hagyott szegényekre. Talán az fordította meg az Amerika iránti negatív érzelmeit, amikor hazalátogatása során csalódás éri, látva a nyomort amiből sikerült kimenekülnie, s azt, hogy édesanyja mennyire nem képes kiszakadni ebből a környezetből.
A könyv önállóan, az előző kötet nélkül is megállja a helyét, mert sok a visszautalás a gyermekkorra.
Frank szégyenli a múltját, azt ahogyan élni kényszerült a családjával, amit valahol meg is értek. Pedig egy gyermek nem tehet arról, ha nyomorban él, mert olyan szülő és sors jutott neki, amilyen! Az apát inkább nem kommentálom, bár az anyával sem vagyok kibékülve. Sőt, kifejezetten haragudtam rá. Persze a regény végén az ember akarva-akaratlanul elérzékenyül, mert bizony elcseszett egy élet jutott szerencsétlen asszonynak. Csak a keserűség, semmi más. Bár talán akarattal tudott volna egy-két dolgon változtatni!
Frank, Albertáról való álmodozásaiból a könyv első felében, nekem kicsit sok volt!
A sulis részeket viszont szerettem. Azokat is amikor Ő maga volt diák, és azokat is, amikor már tanított. Ügyesen megoldott helyzeteket, hogy a diákjai figyelmét elnyerje.
Volt a könyvben pár sor, amiről saját munkám, hivatásom jutott eszembe:
„ Fogadjunk, hogy amikor elhatározta, tanárnak megy, nem hitte, hogy ilyen csip-csup marhaságokkal kell majd vacakolnia. Fogadjunk nem sejtette, hogy ebédlőőrnek szegődik el, szemetesnek, pszichológusnak, gyermekfelügyelőnek, igaz? Ebből is látja, mire tartják a tanárt ebben az országban.”
Hát bizony, én sem gondoltam, hogy azzal, hogy gyermekápolónőnek állok, egyben mosogatónő (mert ezen alkalmazottaknak csak hétköznap délelőtt kell dolgozniuk), ételturmixoló (mert a foly-pépes étel sokszor nem olyan állagú, hogy lenyomható a táplálószondán), takarítónő (mert akkor úszik minden a teában, vérben, hasmenésben, hányásban, amikor nincs már takarítás), szerelő (mert egyébként heteket kell várni, míg a szaki kiér), kéregető ( mert valamit mindig más osztályról kell beszerezni!), és többek között szülői lelki támasz is leszek (mert sokszor az anya nagyobb „ápolást” igényel, mint a gyermeke). Persze ez nem panasz, sajnos mi nővérek megszoktuk már, hogy sokoldalúnak kell lenni, mert a magyar egészségügy már csak ilyen!!
A regény végét kicsit talán összecsapottnak éreztem. Nagy léptékben haladtunk az évekkel, miközben alig történt valami.
Frank McCourt következő kötetét kíváncsian kezdem el. Ha tényleg a tanárként megélt napjairól, tapasztalatairól szól, biztosan tetszeni fog.

sagittarius>!
Frank McCourt: De!

A trilógia első kötetében megismert hősünk a nyomor és kilátástalanság elől menekül New Yorkba. Itt is meg kellett tapasztalnia azonban, hogy – a ma gyakran használt minősítéssel szólva – migránsként az új hazában sem fenékig tejföl az élet. Hosszú, gyötrelmesen nehéz út vezetett számára addig, amig a tanári pályáig felküzdötte magát. Ám tanárként sem egyszerű annak, aki ír bevándorlóként szeretne boldogulni. Megjegyzem, aki e pályára készül, jól teszi, ha nem olvassa el a kötetet, mert kiábrándító tapasztalatokat szerez a kegyetlen kamaszok és a tanártársak viselkedéséről is.
Az életrajznak ezen szakasza kevésbé fogott meg, mint az előző része. Helyenként vontatottnak, esetenként unalmasnak tartottam. Talán, majd a harmadik kötet!

Tóth_Máté>!
Frank McCourt: De!

az egyik kedvencem! persze az első résszel együtt, de mindkettő megállja a helyét!

marcipáncica P>!
Frank McCourt: De!

Az Angyal a lépcsőnhöz nem is gondoltam, hogy felérne, de nekem a Tanáremberhez nézve is csalódás volt. Az első 150 oldal (a katona évek végéig) igazán jó volt, de utána nálam kicsit ellaposodott. Azért örülök, hogy Frank McCourt életét tovább is olvashattam, bár minden életrajz ilyen lenne.

Mariannti>!
Frank McCourt: De!

Nagyon tetszik továbbra is a humora és az öniróniája az írónak. Sajnálom, hogy nem írt több könyvet.

kolika>!
Frank McCourt: De!

Az első rész után nagyon kíváncsi voltam a folytatásra. Úgy érzem, hogy egy picit alul maradt Az angyal a lépcsőnnel szemben. Az első kiváló részt nehéz túlszárnyalni.
Az első rész többet foglalkozott a környezetével, a nincstelen napokkal, a nyomorgásokkal.
Ez a kötet inkább az íróban zajló eseményekre, rezdülésekre figyel, s az ő szemével látjuk az elénk táruló világot. Szerettem olvasni.


Népszerű idézetek

TiaRengia I>!

Átsétálok a Woodside-on a könyvtárba, hogy kivegyem azt a könyvet, amelyiket a múltkor nézegettem, Sean O’Casey írta, a címe Zörgettem az ajtón. Arról szól, hogyan nőtt föl nagy szegénységben Dublin városában. Nem is tudtam, hogy ilyesmiről is lehet könyvet írni. Az egész más, hogy Charles Dickens a londoni szegényekről is írt, mert az ő szereplői a végén úgyis mindig rájönnek, hogy valójában a somerseti herceg elveszettnek hitt gyermekei, és boldogan élnek, míg meg nem halnak.

168. oldal

1 hozzászólás
TiaRengia I>!

Bárki azt hihetné, a sokévi limericki nyomorgás után látni sem akarom többé Írországot, de amikor a repülőgép partközelbe jut, felhők árnyéka vonul keresztül a mezőkön, és minden olyan zöld és titokzatos, hogy nem állom meg sírás nélkül. Az utasok rám néznek, de szerencsére nem kérdezik meg, miért sírok. Nem volnék képes megmondani. Képtelen lennék elmesélni a szívszorító érzést, ami akkor fog el, ha Írországra gondolok, mert nincs rá szó, és mert soha nem hittem volna, hogy valaha ilyet fogok érezni. Furcsa dolog, hogy nincs szó arra, amit érzek, hacsak nem Shakespeare-nél, Sámuel Johnsonnál vagy Dosztojevszkijnél, és én nem vettem észre.

110. oldal

TiaRengia I>!

Nem könnyű elaludni, ha az ágyban egy pucér pap horkol az ember mellett. Aztán eltűnődöm: vajon a pápa is ruhátlanul bújik ágyba, vagy bejön hozzá egy apáca a pápai színekben pompázó, pápai címerrel díszített pizsamával? És hogy bújik ki a hosszú, fehér miseingéből? Áthúzza a fején, vagy csak letolja, és kilép belőle? Egy öreg pápa biztosan nem tudja áthúzni a fején a miseinget, és egy arra járó bíborost kell megkérnie, hogy segítsen, feltéve, hogy a bíboros sem túl Öreg, mert akkor neki is szólnia kell egy apácának. Hacsak nem az a helyzet, hogy a pápa nem visel semmit a miseing alatt, de erről a bíboros egyébként is tud, mert nincs olyan bíboros széles e világon, aki ne tudná, milyen ruhát hord a pápa, hiszen a bíboros is mind csak pápa akar lenni, és alig várja, hogy a mostani meghaljon végre. Ha mégis behívnak egy apácát, el kell vinnie a fehér miseinget, hogy más
apácák és novíciák kimossák odalent, a gőzölgő vatikáni mosókonyha mélyén, miközben himnuszokat énekelnek, és dicsőítik az Urat azért a nagy kegyért, hogy maguk moshatják a pápa és a bíborosi kollégium összes ruháját, kivéve az alsóneműt, amit egy másik mosókonyhában mosnak öreg és vak apácák, mert bennük már nem születnek bűnös gondolatok attól, amit a kezükben tartanak, és amit én tartok a kezemben, azt nem volna szabad, főleg amikor egy pap is fekszik az ágyban, és most, egyszer az életben, ellenállok a kísértésnek, az oldalamra fordulok, és elalszom.

21-22. oldal

TiaRengia I>!

A fiúk azt mondják, nem kell mindennap névsort olvasnom, de ha elkezdem, nem tudom abbahagyni. A legtöbbjük olasz származású, és a névsorolvasás olyan, mint egy vígopera: Adinolfi, Buscaglia, Cacciamani, DiFazio, Esposito, Gagliardo, Miceli.

260. oldal

1 hozzászólás
TiaRengia I>!

Néha azt hiszem, én volnék a legjobb katolikus a világon, ha leszámolnának a papokkal, és hagynák, hogy az ágyamban fekve beszélgessek Istennel.

109. oldal

TiaRengia I>!

Lehet, hogy a papokat erre tanítják. Lehet, hogy nem könnyű éjjel-nappal mások bűneit hallgatni, amikor néhányat az ember maga is szívesen elkövetne, aztán egy-két ital után az összes végighallgatott bűn kirobban az emberből, és olyankor már a pap se különb a többinél. Én semmiképp se tudnék pap lenni, és örökké a sok bűnt hallgatni. Folyton csak fölizgulnék, és a püspök úr már unná, hogy folyton bűnbánó lelkigyakorlatra megyek egy virginiai remetelakba.

26. oldal

TiaRengia I>!

Mert a karibi nők hisznek a tanulásban. Tüntethettek, rázhatjátok az öklötöket, elégethetitek a behívóitokat, ülősztrájkolhattok az útkereszteződésekben, de végül is mit tudtok ti az életről? A karibi nők tudják, hogy egy dolog a fontos: a tanulás. Ezt az egyet tudják. Ez az az egy dolog, amit én is tudok. Más tudásra nincs is szükségem.

390. oldal

TiaRengia I>!

Staten Islandet nézem, meg egy fából készült, korhadó kompot két épület között, amiről eszembe jut a rengeteg ember, aki előttem áthaladt ezen a ponton, még apám és anyám ideje előtt, azok, akik a nagy írországi éhínség elől menekültek, azok, akik Európából érkeztek, és a torkukban dobogott a szívük, nehogy betegnek találják és visszatoloncolják őket. Amikor erre gondolok, tompa jajszó hallatszik Ellis Island felől a vízen, és arra kell gondolnom, hogy a kisgyerekükkel visszafordított embereknek olyan helyekre kellett hazamenniük, mint Csehszlovákia vagy Magyarország.

158. oldal

Rose_M>!

A vak lónak mindegy, bólintasz vagy kacsintasz neki.

203. oldal

TiaRengia I>!

Ahogy megpillantom a nagy olvasótermet, az északi és déli szárnyat, megtántorodom. Nem tudom, hogy a két sör teszi-e, vagy a második New York-i nap izgalmai, de kis híján elsírom magam, amikor végignézek a sok mérföldnyi polcon, és érzem, sose leszek képes ezt a tömérdek könyvet mind elolvasni, még akkor se, ha megérem az évszázad végét. Óriási politúros asztalok körül a legkülönbözőbb emberek ülnek, és a hét minden áldott napján addig olvasnak, amíg jólesik nekik, és senki se nyaggatja őket, kivéve ha elalszanak és horkolnak. A polcokon csoportosítva állnak a könyvek: angol, ír, amerikai kötetek, szépirodalom, történelem, vallás – beleborzongok, hogy akkor jöhetek ide, amikor kedvem tartja, és bármit elolvashatok, csak horkolnom nem szabad.

28. oldal


A sorozat következő kötete

Frank McCourt: A tanárember Önéletrajz pedagógus koromból

Angyal a lépcsőn sorozat · Összehasonlítás

Hasonló könyvek címkék alapján

Penelope Ward: Gentleman Nine – Kilences Gavallér
Eric-Emmanuel Schmitt: Oszkár és Rózsa mami
Hazel Gaynor – Heather Webb: Az utolsó karácsony Párizsban
Abby Jimenez: Az élet túl rövid ahhoz, hogy ne merj szeretni
Jonathan Franzen: Javítások
Bakos R. Laura: Megélt életek
Hartay Csaba: Holtág
Cecilie Enger: Anyám ajándékai
Debbie Macomber: Szerelem karácsonyra
Osvalds Zebris: Gyerekrablás Rigában