A középkor legnagyobb költőjének válogatott verseit tartalmazza ez a kiadvány.
François Villon versei 89 csillagozás
A következő kiadói sorozatokban jelent meg: Lyra Mundi Európa · Sziget Verseskönyvek Sziget
Enciklopédia 1
Szereplők népszerűség szerint
I. Károly orléans-i herceg / Charles d'Orléans
Kedvencelte 11
Most olvassa 4
Várólistára tette 5
Kívánságlistára tette 4
Kölcsönkérné 1
Kiemelt értékelések
A kiadásból, amelyet olvastam, hiányoltam egy akár rövidebb, tanulmányjellegű, de egyben magas irodalmi értékkel bíró áttekintést Villonról, koráról és költészetéről, és helyenként (leginkább az igényesség kedvéért) egy-két lábjegyzetet is; szerintem ezeket izgalmasabbnak találtam volna, mint magát a versgyűjteményt.
Vastag Margot-n jót nevettünk irodalomórán (a magyartanárom ráadásul zseniálisan olvas fel bármilyen jellegű költeményt), azonban nem bánom, hogy annak idején nem szántunk olyan sok időt a költő életművére, más alkotók írásai rám jóval nagyobb hatást gyakoroltak.
Villon először teljesen közömbös egyszeri szerző volt irodalomórán, majd franciaórán is beszéltünk róla, akkor sem fogott meg. Aztán amikor Pestre kerültem, a könyvtárból egy unalmas délután ezt vettem le (azt hiszem valaki visszahozta, és épp a polcra akartam felrakni, amikor meggondoltam magam), és elég gyorsan végigolvastam.
A szerzőn nehezen érezni, hogy sokkal régebbi, mint a legtöbb ma olvasott költő, bár ez talán a fordítás érdeme is. A versei elég széles skálán szólnak, de nem túl megszólítóak, és nem ragadt meg egyik sem annyira, hogy sorokat jegyezzek meg belőle, viszont már az sokat jelent, hogy végig tudtam olvasni, mert verses köteteknél ez nálam már az élvezet jele.
Népszerű idézetek
A hajdanszép csiszárnénak vénségén való siralma
Elhallgattam a múltkorában
A hajdanszép öreg csiszárnét,
Amint siránkozott magában,
Bár volna újra friss fehérnép:
“Hej, irgalmatlan, rusnya vénség!
Csapásodtól de összetörtem!
Mi is az, ami visszatart még,
Nehogy késem szívembe döfjem?
Szépségemet te elraboltad,
Mely úgy virított szerteszét
Diáknak, papnak, árusoknak, –
Mert hajdanában mind e nép
Tüstént odaadta mindenét
(Később akármint bánta tettit)
Csakhogy megkapja azt, miért
Ma egy koldus sem adna semmit.
Kiadtam útját nem is egynek
(No, nagy bolondul cselekedtem!),
Hogy egy ravasz fickót szeressek,
S úgy csókolgattam, majd megettem.
Bizony mondom: csak ezt szerettem!
– A többit incselegve csaltam –
Pedig ütött-vert mindig engem,
S csak pénzemet szerette rajtam.
Akárhogy rugdosott, gyötört,
Nem tudtam én otthagyni mégsem.
A derekam majdhogy letört,
Mégis, ha kérlelt, hogy becézzem,
Sok bántódásom mind ne nézzem –
Gazember!… Hogy csókolt a hitvány!
A csókkal is – ugyan mit értem?
A szégyen és a bűn maradt rám.
Ő harminc éve már halott –
Én itt maradtam vénen, őszen.
Jaj, hogyha visszagondolok:
Mi voltam és mi lett belőlem!
Olykor ha elnézem merően
Mezítelen, vén testemet,
Aszottan, véznán, összetörten,
Dühömben majdhogy megveszek!
Mivé lett az a sima homlok,
A szem fölött a könnyed ívek,
S amiért annyi férfi bomlott,
A tágra nyílt, bűvös tekintet,
S kagylói apró füleimnek,
Vonásai a zsenge arcnak,
A formás orr, a szőke tincsek,
A gödrös áll, a bíbor ajkak?
A váll s a hosszú kar mivé lett,
S a finom kéz, a hetyke mellek,
S csípőm, a szép kerekre érett,
Szerelmetes csatákra termett –
Mivé a dombos, karcsú termet,
Mivé a széles öl, s a telt,
Kemény combok közén a rejtek,
Mit körbe nőtt a csöppnyi kert?
A homlokot most ránc borítja,
A haj, szemöldök szürke, gyér lett;
S amely nevetve és kacsintva,
Olyan sok árust megigézett,
A két szemből kihalt a lélek;
Horgadt az orr, kampós az áll,
Fakó az arc, nincs rajta élet,
Konyult a fül, leffedt a száj.
Emberi szépség – ez a végzeted!
A kar s a kéz is összeszáradt;
A váll legörnyedt, ösztövér lett;
A mell, csípő s a többi tájak
Mind ráncosak, aszottra váltak…
Fuj, régi kertje ott az ölnek!…
Hisz már a comb is vézna, vánnyadt,
S mint száraz kolbász, csupa göcs lett.
Így emlékszünk a jobb napokra –
Mindegyre ez a nóta járja…
Gubbasztunk földön kuporogva,
Mint gombolyag a sutba vágva.
Nézünk, nézünk a rőzselángba,
Amely kihúny, alig hogy éledt…
Be szépek voltunk hajdanában! –
Akárki voltál – ez a véged!”
Mészöly Dezső fordítása
Tiszta arcnak tiszta a tükre,
Hallgasson hát a rágalom.
Az elveszett ifúság siratása (részlet)
Francnak születtem – megbántam nagyon –,
Párizs szült, ott, hol Pontoise vagyon. –
Egy jó öles kötéllel nyakamon
Immáron seggem súlyát latolom.
Négysoros versezet (Mészöly Dezső fordítása)
Item, anyánk, nagy Föld, tenéked
Adom s hagyom a testemet;
Sok zsírt nem lelnek rajt a férgek,
Oly iszonyúkat éhezett;
Pusztuljon, mihelyt csak lehet;
Porból jött keresse a port.
Ami van, ha nem tévedek,
Vágyik az lenni, ami volt.
Nagy Testamentum - 76
Ellentétek
Szomjan halok a forrás vize mellett;
Tűzben égek és mégis vacogok;
Parazsas kályhánál vad láz diderget;
Hazám földjén i száműzött vagyok;
Csupasz féreg, díszes talárt kapok;
Hitetlen várok, sírva nevetek;
Az biztat, ami tegnap tönkretett;
Vig dáridó bennem a bosszuság;
Úr vagyok, s nem véd jog, se fegyverek;
Befogad és kitaszít a világ.
Nem biztos csak a kétes a szememnek
S ami világos, mint a nap: titok;
Hiszek a véletlennek, hirtelennek,
S gyanúm az igaz körül sompolyog;
Mindig nyerek és vesztes maradok;
Fektemben is fölbukás fenyeget;
Van pénzem, s egy vasat se keresek,
És reggel köszönök jó éjszakát;
Várom, senkitől, örökségemet;
Befogad és kitaszít a világ.
Semmit se bánok, s ami sose kellett,
Kínnal mégis csak olyat hajszolok;
Csalánnal a szeretet szava ver meg,
S ha igazat szólt, azt hiszem, ugratott;
Barátom, aki elhiteti, hogy
Hattyúk csapata a varjú-sereg;
Igazság és hazugság egyre-megy,
És elhiszem, hogy segít, aki árt;
Mindent megőrzök és mindent feledek:
Befogad és kitaszít a világ.
Ajánlás
Herceg, kegyes jóságod lássa meg:
Nincs eszem, s a tudásom rengeteg.
Lázongva vallok törvényt és szabályt.
S most mi jön? Várom a pályabéremet,
Mert befogad s kitaszít a világ.
155-157. oldal
Rondo
Az elsiratott szerelemről
Halál, szörnyű a szigorod:
Elraboltad a szeretőmet,
S szivem vágya mindig feléled,
Mert emlékével kínozod.
Sírok, zokogok, sorvadok.
Mit ártott az a lány tenéked,
Halál?
Kettőnkben egy szív dobogott;
Én is érzem benne a véget
S most mint élet nélküli élet,
Mint festett kép, olyan vagyok,
Halál?
74-75. oldal
Francia vagyok, mérgelődhettem.
Ponthoise-i Párizs volt szülőhelyem.
Most hát egy kenderkötéltől fejem
megtudja majd, hogy mit nyom fenekem.
Villon négy sorocskája (József Attila fordítása)
Tudom, mitől döglik a légy.
Tudom, ki hord rongyot, ki selymet.
Tudom, mi csúnya és mi szép.
Tudom, melyik fa mit teremhet;
Tudom, melyik mily nedvet enged.
Tudom, minden mögött van ok.
Tudom, ki dolgozik, ki tesped.
Csak azt nem tudom: ki vagyok?
KÉRDÉSEK KÉRDÉSE BALLADE DES MENUS PROPOS
Ezt a könyvet itt említik
Hasonló könyvek címkék alapján
- Kosztolányi Dezső: Zsivajgó természet 91% ·
Összehasonlítás - Rosner Ármin (szerk.): Nevető fejfák 94% ·
Összehasonlítás - Orbán Ottó: A világ teremtése és egyéb badarságok 92% ·
Összehasonlítás - Lőwy Árpád: Disznólkodni szabad ·
Összehasonlítás - Karinthy Frigyes: Így írtok ti 89% ·
Összehasonlítás - Orbán Ottó: Kocsmában méláz a vén kalóz ·
Összehasonlítás - Varró Dániel: Szívdesszert 89% ·
Összehasonlítás - Varró Dániel: Bögre azúr 87% ·
Összehasonlítás - Aucasin és Nicolete 87% ·
Összehasonlítás - Szalai Lajos: (B)ökörködések ·
Összehasonlítás