A Villon-balladák átköltése Faludy György legelső, és mindmáig legkedveltebb verseskötete. Noha sokan kígyót-békát kiáltottak rá, ez mit sem vont le a népszerűségéből, sőt a kötet betiltása, a cenzúra, a kiátkozott emigráns költő legendája még növelte is azt. A kis kötet persze nem szabályos műfordítás, hanem valóban szabados átdolgozás. Ám épp ettől izgalmas olvasmány. Faludy pompás alakmást talált magának Villonban. A középkori vágáns költő és a 20. századi világcsavargó meglelte egymást, mint zsák a foltját.
23. legjobb vers könyv a molyok értékelése alapján
49. legjobb klasszikus könyv a molyok értékelése alapján
François Villon balladái Faludy György átköltésében 290 csillagozás
Eredeti megjelenés éve: 1937
A következő kiadói sorozatokban jelent meg: Helikon Zsebkönyvek Helikon · Illusztrált klasszikusok Cartaphilus
>!
Helikon, Budapest, 2020
Helikon, Budapest, 2020 144 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789634794011 · Fordította: Faludy György · Illusztrálta: Keresztes Dóra
Enciklopédia 14
Kedvencelte 74
Most olvassa 4
Várólistára tette 75
Kívánságlistára tette 70
Kiemelt értékelések
Cukormalac P>!
„És akkortájt rímeim már bejárták
az országot meg Párizs városát,
és a barátok régen bennem látták
az új költőt, a héroszt, a csodát,
mert előd nélkül jöttem, mint Homérosz,
s ha versem átszállna jövő korokba,
úgy megsúgom, hogy azért lettem hérosz,
mert fütyülni tudtam a héroszokra.”
A középiskola első évének jelentős része az útkereséssel volt egyenlő számomra. Tizenöt évesen próbáltam belehelyezkedni az újdonságokba, lazán venni az akkor még óriásinak tűnő, mai fejjel nézve persze jelentéktelen akadályokat, az addig olvasott kalandos, ifjúsági regényeket felváltották a komolyabb művek – már járhattam a „felnőtt” könyvtárba, kölcsönözhettem olyan regényeket és versesköteteket is, amiket addig legfeljebb sóvárogva néztem a távolból. Az irodalomórákon először Villon nevére eszméltem, addig hidegen hagytak a görög drámák meg a felesleges memoriterek, viszont ez a pasas elkezdte izgatni a fantáziámat. Rengeteget olvastunk tőle és tudtam, hogy hosszútávon meghatározó pont lesz az életemben. Érdekes, de még az antikváriumban is szinte súgva mondták, hogy persze, van Villon-összes, de úgy adták oda becsomagolva, mintha még mindig tabu lenne „faludyzni”… Hogy hány kézben megfordultak a versei, azt most sem egyszerű összeszámolni, de az biztos, hogy F. Gy. méltán népszerű átköltései kiállták az idők próbáját.
Hovatovább nem szép dolog ujjat húzni az olvasóval és mindent elmondani a szerzőről, valamint verseiről az utószóban. Így mi marad nekünk, amit itt elmondhatnánk? Tökéletes történelmi áttekintés és részletes Villon életrajz kíséretében kapjuk kézhez új kiadásban a Faludy-féle sorokat, egy kicsit pedig újra tizenötnek érzem magam pedig nem kéne. Be sem kell hunyom a szemem, hogy elképzeljem, minden ott van előttem: rablóballadák, mintha egyszál bendzsóval dalolna egy kivénhedt cowboy, a párizsi nők, borgőzös kocsmák, az utolsó előtti, utolsó és persze az utolsó utáni ballada az akasztófa árnyékában, fenekünk súlya most jelentéktelen is. François még mindig nagyon menő, erre pedig talán azok is rájönnek majd, akik hasonló cipőben járnak, mint én tettem annak idején.
bambali>!
„Szegény emberek lánya volt, árva gyerek,
de bokor akart lenni,
melyet körülcsókolnak a nyári szelek.”
Komolyan, fogalmam sem volt, mire számítsak, de titkon mindenre számítottam, csak erre nem.
Ez valami gyönyörű! Igazán felemelő és élvezetes.
Ha belegondolok, mekkora zsenialitás kell ahhoz, hogy lefordíts valamit, és úgy tedd, hogy rímeljen, és élvezhető legyen az anyanyelveden… le a kalappal.
Ne hagyjátok ki!
sebzek>!
Az út porából emeltem e könyvet,
Mely végigfújt bennem, mint hurrikán.
Nyelvem csettintett számtalanszor, így vesz
Bíbor palástot a lezüllött király.
Faludy, ez a korhely esztéta
A kötél végén hagyott maszkot lopva
Muzsikál variációkat a
Hölgyekre, kik főleg a bordélyt lakják,
S urakra, kiktől erkölcs távol áll.
Rendszerről, minek faláról igazság,
Mint az ammóniás vakolat máll.
S a versek maguk, ah, ragyognak szerte
Díszes oldalakon elterülve,
Árasztva jóleső dekadenciát.
U.I.
Bizony e kötetet még törvénybe vetetem,
Vagy ne legyen Francois Villon a nevem!
sztimi53>!
15 hozzászólás
Akasztófahumora van. Szó szerint. Rajongok Villonért, aki zseni, és rajongok Faludyért, aki szintén az. És ha két zsenit összeadunk, annak az ötvözete csaknem tökéletes, olyan, mint ez a kötet. Leírom a sokat hangoztatott kedvenc sztorimat. Amikor Villont tanultunk a gimiben, a tanár azt mondta meg lehet tanulni egy Villon balladát, aki szépen teljesít, ötöst kap érte. Nekem se kellett több, és minek tanultam volna, hiszem, aki Hobón nőtt fel, annak nem kellett verset magolni (http://moly.hu/idezetek/11392). Előadtam rivallóállásban a Ballada a parlamenthez című művet, az irodalomtanár szeme minden pofánál kimeredt, én meg bezsebeltem egy ötöst. Sokadik olvasás, és biztosan nem az utolsó.
AeS ♥P>!
Háromszor is a számba rágta a három utószó – kétszer maga Faludy, egyszer a kiadó (nevében Vadai István), hogy nem ez az igazi Faludy, és nem akarja, hogy erről ismerje mindenki, és főleg nem akarja, hogy mindenkinek Villon jusson róla eszébe és fordítva.
Jaj, Gyurka, olyan gyakran van velünk, emberekkel, hogy nem az történik, amit akarunk!
Látod? Most is így van. Te vagy Villon, és Villon te vagy, mi sem bizonyíthatná ezt jobban, hogy önálló útra indult, és fütyül arra, hogy mit gondoltok erről a párhuzamról.
Élveztem minden pillanatát.
viidori I>!
2 hozzászólás
Ez a Villon-Faludy koprodukció valami kicseszett zseniális.
***
Nekem csak annyi kérdésem lenne, hogy hogy lehet úgy írni, hogy még egy kis akasztáshoz is megjöjjön a kedvem? És közben röhögjek. Istenem, de elmennék velük kocsmázni egyet….
Ibanez P>!
2 hozzászólás
„Francia vagyok Párizs városából, mely lábam alatt a piszkos mélybe vész, s most méterhosszan lógok egy nyárfaágról, és nyakamon érzek, hogy seggem mily nehéz.”
Tejóságos ég! Hát nekem szerintem Villon kimaradt, nem emlékszem, hogy ezekből bármi benne lett volna a tananyagban … és mondhatni: érthető is khm… a kissé szókimondó (még enyhe megfogalmazás) sorok miatt :-D Frenetikus ez a kötet, komolyan, ha valamiért, hát ezért meg kellene mindenképp tanulni franciául, mert végig az volt a fejemben, hogy vajon ez eredetiben is ennyire pikáns és „arculköpős”? Le a kalappal Villon előtt, hogy abban a korban egy ilyen stílust egyáltalán meg mert írni!
„Csak az az átkozott polgármester nem! Annak még egyszer a képére mászok, mert a zsarukkal pőre seggemen forgáccsá verte a korbácsot, elvette pénzemet és ráadásul ebédre megrohadt kölest adott. Kóterben várom most a holnapot, hátam feltört az ágy deszkáján s nyolcvan font ólom lóg a térdemen, csak így történt, hogy a pofáján nem ül még ott a névjegyem, és ezt bocsássa meg nekem.”
Nagy kedvenc volt a Nyári ballada szegény Lovise-ról, a Rablóballada a vörös Coquillard-ról, extrém jól szurkoltam Jennynek, a kalózok szeretőjének… Valamint a Ballada a szép fegyvermesterné vénségéről, az Akasztófavirágok balladája és persze a Testamentum! (na jó, majdnem az összes) :-D Örültem a kötet végén található leírásnak Villon életéről, és bizony elszörnyedtem, miket követett el és mindig milyen szerencsésen megúszta (bizony nem megérdemelten)… Hát nem volt egy „szép” ember, az biztos, de stílusa, az volt :-D
„S menjetek, hátat fordítva a sírnak, oda, hol szebben szaglik a virág; talán, ha majdan kettőezret írnak Krisztus után, még tudja a világ, hogy csókolt egykor Villon, a csavargó, s mély serlegekből hogy itta a bút, s hogy indult végül álmos és kanyargó vizekre, honnan nincs visszaút.”
csillagka>!
Villont és Faludyt nagyon korán szinte gyerekként megismerhettem, hála a csudálatos könyvnek ami ott porosodott a sarokban nagyapám könyvespolcán, régi volt, kicsit maszatos de a lényegét nem vesztette el, és emlékszem álmélkodva, tátott szájjal olvastam olyan szavakat és mondatokat amiket addig a szülői cenzúra elrejtett előlem. (mondjuk tiltott könyv volt, de az akkor nem tudtam)
Lázadó voltam és éreztem ez egy törvényen kívüli verses kötet, nagyjából ennyi maradt a délutánból, utána sokszor lopóztam be ismerkedni a kövér Margot szerelmével.
Párizs imádatom is innentől datálódik, nem fogtam fel de már akkor is hatott, ilyen verseket és könyveket akartam, sok-sok kalandot, bosszút és szenvedélyt és néha az sem baj ha fenekem súlyát érzem nyakamon.
Imádom minden sorát a mai napig, és szerencsésnek tartom magam hogy ezt a könyvecskét nagyon jókor foghattam kézbe, és azóta sokszor ismételhettem.
Hobo feldolgozásai pedig már csak hab a tortán, nem tejszín, hanem kicsit megbarnult cukorhab ami kívülről roppan, de belül édes mint a méz.
VERDI>!
Imádom ezeket a Faludy verseket is. Kis közük van csak Villonéhoz, de épp ezért tökéletes, sokkal profibb mint Villoné. Sőt, a véleményem szerint Magyarul, összehasonlíthatatlan. Egyértelműen, ezek a Versek Villon génnel áznak, de mint Faludy versek, a hülyeség ellen pofáznak. 1-2 Villon vers megtalálható, jó fordításban, de csak pár sor egyezik meg, hiszen csak így tudott akkoriban Faludy Gyurka bácsi alkotni, Villon neve alatt.
Faludy ezeket a verseit, 24-27 éves kora között írta.
A haláltánc ballada a kedvenc versem, amit 26 évesen írt, olyan felnőtt gondolkodást megkövetelt, ami nem nagyon volt azóta se senkinek, csak egy két géniusznak. Ennek a versnek még csak hírébe sincs Villon ballada, ez olyan saját Faludy, hogy ennél sajátabb nem is lehet. Fantasztikusak ezek a versek, és ismét örültem, hogy találkozhattam vele, és beszélgethettem, és elhangzott egy köszönöm, és egy ölelés…………
A haláltánc-ballada (Faludy György – Földes „Hobo” László)
http://www.youtube.com/watch…
„Szerző” saját szavai:
„Azt, hogy Villont azért választottam átköltésem tárgyául, mert a Villon álnév alatt sok mindent kimondhattam, amit, ha a magam neve alatt írom, nem tűrnek el.”
"A haláltánc- ballada, hiányzik az eredetiből (minthogy én írtam), míg a másik vers, A testamentum 384 sorából csak kettő Villoné: „és őseim jeltelen sírhalmára sohsem ragyogtak gőgös koronák” (a maradék 382 pedig tőlem van). Még szerencse, hogy szélsőjobbról senki sem tudott franciául, nemhogy a 15. századi nyelvhez konyított volna."
„Azért támadják, mert emigráns, vagy azért, mert nincs módja védekezni? Végül Szabó István érdekes megállapítása: a versek sorsát nem irodalmi viták döntik el, sem az, hogy ezeket a költeményeket Villon írta-e, vagy Faludy, vagy mindketten, vagy egyik sem, hanem az, hogy szép versnek tartjuk ma és tartják majd őket húsz, negyven, vagy akár száz esztendő múlva.”
Népszerű idézetek
Frank_Waters I>!
19 hozzászólás
NÉGYSOROS VERS,
melyet Villon halálítélete szélére írt
Francia vagyok Párizs városából,
mely lábam alatt a piszkos mélybe vész,
s most méterhosszan lógok egy nyárfaágról,
és nyakamon érzem, hogy seggem míly nehéz.
Frank_Waters I>!
23 hozzászólás
BALLADA A SENKI FIÁRÓL
Mint nagy kalap, borult reám a kék ég,
és hű barátom egy akadt: a köd.
Rakott tálak között kivert az éhség,
s halálra fáztam rőt kályhák előtt.
Amerre nyúltam, csak cserepek hulltak,
s szájam széléig áradt már a sár,
utam mellett a rózsák elpusztultak
s lehelletemtől megfakult a nyár,
csodálom szinte már a napvilágot,
hogy néha még rongyos vállamra süt,
én, ki megjártam mind a hat világot,
megáldva és leköpve mindenütt.
Fagyos mezőkön birkóztam a széllel,
ruhám csupán egy fügefalevél,
mi sem tisztább számomra, mint az éjjel,
mi sem sötétebb nékem, mint a dél.
A matrózkocsmák mélyén felzokogtam,
ahogy a temetőkben nevetek,
enyém csak az, amit a sárba dobtam,
s mindent megöltem, amit szeretek.
Fehér derével lángveres hajamra
s halántékomra már az ősz feküdt,
s így megyek, fütyülve egymagamban,
megáldva és leköpve mindenütt.
A győztes ég fektette rám a sátrát,
a harmattól kék lett a homlokom
s így kergettem a Istent, aki hátrált,
s a jövendőt, amely az otthonom.
A hegytetőkön órákig pihentem,
s megbámultam az izzadt kőtörőt,
de a dómok mellett fütyülve mentem,
s kinevettem a cifra püspököt:
s ezért csak csók és korbács hullott árva
testemre, mely oly egyformán feküdt
csipkés párnák között és utcasárban,
megáldva és leköpve mindenütt.
S bár nincs hazám, borom, se feleségem
és lábaim között a szél fütyül:
lesz még pénzem és biztosan remélem,
hogy egy nap nékem minden sikerül.
S ha meguntam, hogy aranytálból éljek,
a palotákat megint otthagyom,
hasamért kánkánt járnak már a férgek,
és valahol az őszi avaron,
egy vén tövisbokor aljában, melyre
csak egy rossz csillag sanda fénye süt:
maradok egyszer, François Villon, fekve,
megáldva és leköpve mindenütt.
Kapcsolódó szócikkek: kánkán
Natalie_Danaisz IP>!
1 hozzászólás
Minden, amit magamról s a világról
tudtam, néki, csak néki mondtam el,
felszedtem volna lábnyomát a sárból
s a holdat néki loptam volna el
(A testamentum xxv.)
sztimi53>!
7 hozzászólás
BALLADA A PARLAMENTHEZ
Most, hogy a bitó árnyékában állok,
a parlament eszéhez apellálok.
Mert jogában áll minden féregnek, dögnek
védekezni, ha életére törnek,
a kutya vonít, a kígyó sziszeg,
a farkas üvölt, s ebben a hideg,
tetves ketrecben, ahová bezártak:
csak én, csak én fogjam be a pofámat?
Persze: nem nékem állna a deres,
ha úr lehetnék vagy gazdag nemes,
de mivelhogy szegény bitang vagyok,
a vallatásnál csak pofont kapok,
s most, hogy még hozzá kínpadra ítéltek,
ha hegyes szögekkel húsomba tépnek,
ha olajba fõznek, ha négyrétre vágnak:
most is, most is fogjam be a pofámat?
Nem – a fejemben még több szalma lenne,
mint amennyi szalma nõtt már eddig benne,
ha most a parlament elé nem állnék,
a végsõ lehelletig nem protestálnék,
hogy ártatlan vagyok, s ha siralomházba zárnak
s a bitó alatt a martalócok várnak,
míg a szuronyok merev négyszögben állnak,
hát még akkor is fogjam be a pofámat?
BÚCSÚ
Nem: látjátok, nem hiába firkálok,
mert ha ezt a verset ki nem gondolom,
fölöttem folyna már régen az árok,
s csalán nõtt volna már a gyomromon.
Ezért, ha a zsaruk a nyakadra hágnak,
az urak elõtt ne fogd be a pofádat.
Frank_Waters I>!
11 hozzászólás
Ott ült a Császár. Dús hajában
hét csillag volt a diadém.
Rabszolganépek térden állva
imádták, barna köldökén
a Göncöl forgott, válla balján
lámpásnak állt a holdkorong:
de a bohóc sírt trónja alján:
„Mit sírsz” – rivallt reá – „bolond,
nincs szív, mit kardom át ne járna,
enyém a föld!” … S hogy este lett,
egy csontváz tántorgott eléje
s elfújta, mint a porszemet.
– Kényúrként éltünk mindahányan,
s az évek szálltak, mint a percek,
véred kiontott harmatával
irgalmazz nékünk, Jézus Herceg!
Frank_Waters I>!
2 hozzászólás
Éjjel borult a háztetőkre,
s kuvikhang szólt a berken át,
midőn a Bankár útnak indult,
elásni véres aranyát.
Az útkereszten vasdoronggal
hét ördög várta s a Halál;
s mikor kardot rántott, a csontváz
fülébe súgta: „Mondd, szamár,
szamár, mit véded még a pénzed?
Meghalsz s a kincset elviszem,
s a kincs helyett eláslak téged,
akit nem ás ki senki sem.”
– Kufárok voltunk mindahányan,
s az évek szálltak, mint a percek,
véred kiontott harmatával
irgalmazz nékünk, Jézus Herceg!
Maya>!
Tüzénél állt az Alkimista,
s óráját nézte, mely lejárt.
„Isten vagy ördög: egy napot még,
amig megoldom a talányt,
a nagy talányt, amelyhez izzó
görebjeimnek ezre vitt,
csak egy napot még, mert megfejtem,
megfejtem holnap estvelig.”
„Nem fejted” – szólt a hang – „nem fejted”
s vállára tette jéghideg
kezét, míg felrobbant a lombik:
„Aludni mégy most, mint a többiek.”
– A Titkot űztük mindahányan,
s az évek szálltak, mint a percek,
véred kiontott harmatával
irgalmazz nékünk, Jézus Herceg!
A haláltánc-ballada
Sándor_Langer_Pudingman P>!
AZ AKASZTÓFAVIRÁGOK BALLADÁJA
Embertestvér, ki erre jársz a nyáron,
a dombtetőn, barát vagy idegen,
ne gúnyolódj e három jómadáron,
kik itt lengünk a sárga zsinegen:
bőrünket, nézd, a víz lemosta régen,
nyelvünk megzöldült, mint a rézgaras,
és így forgunk a korhadó kötélen,
pökhendi táncban, mint a szélkakas;
hasunk, amelybe bort tömtünk s kalácsot,
mint vén ribancmell, ráncos, sárga folt,
s szívünk, amely a názáreti ácsot
sohsem dicsérte, már a sárba folyt.
Ne röhögd ki gyalázatunkat, vándor,
s ne csak mibennünk lelj bűnt és hibát,
s ha majd a meggymagot kiköpted szádból,
rebegj értünk egy Áve Máriát:
– hogy a gonosz Hold szarván el ne essen,
s az égig jusson e három zsivány,
s ruháik foltján többé ne nevessen
a grófkisasszony és az úrilány –
de kérd reánk az Úr kegyelmét,
hogy a bitóról hófehéren
megoldja Villon árva lelkét
Krisztus nevében.
Ámen, ámen.
A barna rongyok hulltak már a fáról,
s át harminchárom sáros vármegyén
hárman jöttünk koldulva Flandriából:
Ythier Méchant, Colin Cayeux meg én.
És egy nap térdig hóban állt a róna,
s a házakból követ dobtak ki ránk,
s a réten nem nőtt, csak csipkerózsa,
s deres kökénytől felkopott a szánk,
s ott röpködött a varjú is, mely újra
fülünkbe károg, itt a dombtetőn,
s mi ültünk hárman tar bozótba bújva
s árván a ködtől megfakult mezőn.
Kislány, ki erre jársz egy jóbaráttal,
ki majd letép, te liliomvirág,
ne nézz reánk szemedben durva váddal,
de mondj értünk egy Áve Máriát:
– hogy a Tejút vizében meg ne ázzon,
s az égig jusson e három betyár,
s ott lovagoljon fenn a szivárványon,
ahol nincsen se úr, se szolga már –
és kérd reánk az Úr kegyelmét,
hogy a bitóról hófehéren
megoldja Villon árva lelkét
Krisztus nevében.
Ámen, ámen.
Ott ültünk a mezőn híg őszi ködben,
s fáztunk a hűlt tűz szürke kormain,
míg a hold rőt lámpáját felkötötte
Rouen várának lila tornyain.
S hogy lassan egyre mélyebb lett az alkony,
„nézzétek” – mondtam – „mily veres a hó”,
Ythier Méchant a kését nézte akkor,
és arra jött egy batyuzó zsidó.
Ott jött görnyedten, vénen és mi szépen
felálltunk s taplót kértünk és tüzet,
de ő a kést bámulta s zöld szemében
sötét toronyként állt a rémület.
És így végeztünk véle mind a hárman,
mondj értünk még egy Áve Máriát,
s az Úr az örök élet aranyával
fizesse meg irgalmad aranyát:
– hogy a Göncöl kocsisa fel a bakra
vegye magához e három gonoszt,
s vad vágtában vihesse a magasba
Hozzá, ki már csupán kegyelmet oszt,
és kérd reánk az Ő szerelmét,
hogy a bitóról hófehéren
megoldja Villon árva lelkét
Krisztus nevében.
Ámen, ámen.
A vén zsidót a búzaföldre dobtuk,
s a vén zsidó vagy száz tallért nyomott.
Aztán kocsmába mentünk és kimostuk
a rongyainkból mind a vérnyomot.
De a zsaruk elfogtak a határban,
s rozsdába verve vittek Párizsig,
bűnbánat nélkül haltunk mind a hárman,
s hasunkon, nézd, a lódarázs hízik,
szemünkkel varjak szállnak fenn az égen,
és forgunk-lengünk, mint a szélkakas,
és mellbimbóink megrohadva régen,
leestek tegnap, mint a rézgaras –
vállunk a naptól már barnára égett:
testvér, ne vess meg, mint a nagyvilág,
és mondj, ha a Montmartre-i dombra tévedsz,
értünk egy végső Áve Máriát:
– hogy Colin Cayeux lókötő pofáját
s Ythier Méchant-t a zsebmetszők közül
bírák, pandúrok ott fenn már ne várják,
rútul pislogva egy felhő mögül –
de kérd reánk az Ő kegyelmét,
hogy a bitóról hófehéren
megoldja Villon árva lelkét
Krisztus nevében.
Ámen, ámen.
61. oldal
Frank_Waters I>!
Tisztelt uram, fenség, vagy mi a fene, bevezetésül
fogadd üdvözletem. Bár nem vagyok ficsúr, kit a babája fésül,
sem gróf, aki a népet nyúzza, sem Monsignor, ki hintón jött az égből.
Nevem kurtán Villon. Szeretőm utcalány. (Úgy hívják: Mirjam.)
És én? Én eddig néhány verset írtam,
persze, csak úgy privát gyönyörűségből.
Máskülönben pedig boldog vagyok,
hogyha vasárnap nem látok papot.
Levél, melyet Françoise Villon mester, mikor nem volt már egy büdös vasa, így írt Jehan de Bourbon herceghez
Kapcsolódó szócikkek: François Villon
Sándor_Langer_Pudingman P>!
Ballada, melyben Villon mester embertársai bocsánatát kéri
A bitang úr, ki nyakig ül a borban
és szolgáit véresre vereti,
a hájas püspök, ki a kolostorban
a szűzapácát kergeti,
királyok és egyéb zsiványok,
s kopasz ruék, kik csorgó nyállal
röhögnek ronda képeken,
és kocsmahősök, kik az árok
mélyén böfögnek részegen,
stricik, sintérek, ágyrajárók,
kerítőnők és zugbankárok:
bocsássanak meg mind nekem.
Zsidók, kik pénzüket kamatra adják,
hogy a szegényen bőrt se hagyjanak,
és kurvák, akik mellüket mutatják,
hogy a polgárok kedvet kapjanak,
proletárok, akik kijátszva
döglenek meg a híd alatt
és lázadók, akik a nyárfa
ágán a szabadságra várva
fityegnek sárga zsinegen,
királyleányok, grófok, bárók
klozettosnők és lócsiszárok:
bocsássanak meg mind nekem.
Csak az átkozott polgármester nem!
Annak még egyszer a képére mászok,
mert a zsarukkal pőre seggemen
forgáccsá verte a szeges korbácsot,
elvette pénzemet és ráadásul
ebédre megrohadt kölest adott.
Kóterben várom most a holnapot,
hátam feltört az ágy deszkáján
s nyolcvan font ólom lóg a térdemen,
csak így történt, hogy a pofáján
nem ül még ott a névjegyem,
és ezt bocsássa meg nekem.
A tiszt urak, kik hősi pózzal
csörtetik rozsdás kardjukat,
s a kölykök, kik bársonyzacskóban
hordják körül a farkukat,
a dáma drága bundájában,
ki megfesttette ősz haját,
s a délelőtti napsugárban
büszkén riszálja vén farát:
ti, akik dáridóra vártok,
míg mi vánszorgunk éhesen:
hogy eleget nem köptem rátok,
bocsássátok meg énnekem.
Büdös zsaruk, kik minket űznek
a föld felett s a föld alatt,
és hadvezérek, kik vérünkkel
foltozzák meg a várfalat,
bírák, kik az urat kímélik,
de a rongyosat elítélik,
mert a törvény is csak csalás:
vérrel fogunk fizetni nékik,
ha jön a nagy leszámolás.
Hogy ezt a harcot meg nem érem
s mint hadnagy, nem vezethetem,
azt ők mindannyian, remélem,
könnyen bocsájtják meg nekem.
Ajánlás:
Verjétek nehéz vasbunkókkal
rántottává a képüket;
ruhátokról a nyári zápor
lemossa majd a vérüket.
Egyébként François Villon a nevem,
ezt senki ne bocsássa meg nekem.
(Budapest, 1936)
29. voldal
Hasonló könyvek címkék alapján
- Karinthy Frigyes: Így írtok ti 89% ·
Összehasonlítás - Arany János: A nagyidai cigányok 79% ·
Összehasonlítás - Dante Alighieri: A virág ·
Összehasonlítás - Karinthy Frigyes: Karácsonyi társasjáték 75% ·
Összehasonlítás - Gvadányi József: Egy falusi nótárius budai utazása 64% ·
Összehasonlítás - Kosztolányi Dezső: Zsivajgó természet 91% ·
Összehasonlítás - Orbán Ottó: A világ teremtése és egyéb badarságok 92% ·
Összehasonlítás - Varró Dániel: Szívdesszert 89% ·
Összehasonlítás - Karinthy Frigyes: A cirkusz / Lógok a szeren / Üzenet a palackban és más novellák ·
Összehasonlítás - Petőfi Sándor: Bolond Istók 83% ·
Összehasonlítás