François Rabelais Chinon városában vagy annak közvetlen környékén született valamikor 1483 és 1498 között, és amennyiben kétszáz évvel halála után készített sírfelirata nem hamis, úgy 1553-ban halt meg Párizsban. Élete ily módon egybeesett a történelem egyik változatos korszakával, mely India és Amerika felfedezésétől a reneszánszon és a protestantizmuson át az ellenreformációig vezet.Érdekes módon azonban, miközben Rabelais munkája, a Gargantua és a Pantagruel rendkívül jellemzők korukra, mondhatni sajátosan korszerűek, addig szerzőjük példátlan szatirikus ereje, humora és páratlan jókedve, és írásbeli hallatlan készsége művét kétségtelenül örökkévalóvá teszi. Ennek bizonyítékául megemlíthető, hogy könyvét a világ szinte minden fontosabb nyelvére, köztük arabra, hindura, kínaira és japánra lefordították, és a könyv első kiadása, az 1532-es év óta francia nyelven több mint négyszázszor látott napvilágot. Noha az óriási nyelvi, stiláris és egyéb nehézségek ellenére az angol és… (tovább)
Pantagruel 31 csillagozás
A következő kiadói sorozatokban jelent meg: Faludy tárlata Glória · Felfedezett klasszikusok Nemzeti Tankönyvkiadó
Enciklopédia 2
Helyszínek népszerűség szerint
Kedvencelte 5
Most olvassa 5
Várólistára tette 46
Kívánságlistára tette 23
Kölcsönkérné 1
Kiemelt értékelések
Faludy Rabelais-fordítása remek, gazdag, szórakoztató, bombasztikusan illetlen, pallérozottan és lábjegyzetelten perverz és kretén. A hátlapon felvázolt apróhirdetésbe fulladó abszurd kézirattörténettel együtt… Nagyjából végig jól szórakoztam, és kíváncsi leszek Gulyás Adrienn (újra-)fordítására is, hogy mennyiben szól másképp ugyanez a szöveg felújítva.
Ami a történetet illeti, Pantagruel és Panurg óriások itt leírt kalandjaik során párbeszédes formában randalíroznak a klasszikus- közép- és újabbkori művelődéstörténetben, mintha két kackiás diák csíntevésbe fojtana egy egész világot. Egyrészt azon kapom magam, hogy továbbra sem ismerem a klasszikát és műveltségem ilyen kontextusban leginkább hiányosságokból áll össze. Másfelől ez a hivatkozásgazdag világproblematizáló epikus formátum zavarbaejtően emlékeztet olyan, sokkal későbbi művekre (pl az Ulyssesre) amiket újító mérföldköveknek szokás tekinteni, és hát úgy tűnik, párszáz évente akadnak ilyen mérföldkövek, és egyik mérföldkő bizony a megszólalásig hasonlít a másikra… Nem is tudom, hogy a modern és posztmodern olvasmánélményeimet inkább gazdagítja, vagy elbizonytalanítja ez a kitartó kalandozás a régiek rengetegébe. Persze van egy nyilvánvaló válasz, mégiscsak szuper dolog sok jó könyvet olvasni – de azért távolodok is valamitől, amiben egy jó darabig egészen otthon éreztem magam.
Visszatérve Rabelais-ra, hát nem szarozott, maradandót alkotni ilyen mértékű alpári hülyeséggel alighanem egyedülálló világszám. Elképzelem, hogy mi lett volna, ha irodalom órán ezt a szöveget olvastuk volna – hiszen ezt ki se lehet parodizálni! Néha kicsit sok is volt a mókából, ami végülis kellemes probléma, soha rosszabbat…
Arra gondoltam, ilyen kánikulában nem érdemes nagyon mélymerülésű könyvvel küzdeni – jöjjön hát egy vicces klasszikus. Amúgy is régóta fenem a fogam Rabelais-ra, mivel másfél nemzedékkel későbbi 'majdnem-kortársa', Montaigne egyike kedvenc szerzőimnek.
Az utószóban a fordító, Gulyás Adrienn ezt írja: 'Számos méltatója szerint a világirodalmi kánonban ott a helye Shakespeare és Cervantes mellett, és öt könyvében csakugyan minden benne van, amit az irodalom azóta is kitalált'. Bahtyin, a szerző munkásságának elemzője pedig arra figyelmeztet, hogy 'ne az elmúlt négy évszázadban kiforrt irodalmi ízlés szerint közelítsünk Rabelais-hoz, mert óhatatlanul félreértelmezzük'. Csak egy a bökkenő: én is saját korom gyermeke vagyok, s bár el tudok tekinteni szűkebbre szabott időkapszulámtól és földrajzi korlátaimtól, de az elmúlt négy évszázadban összegyűlt irodalmi tapasztalatoktól nem. S ezek tükrében (az előbb ezt így gépeltem: tökrében; tán freudi elvétés?) bizony Rabelais enciklopédikus marháskodása nem különb a szememben, mint egy mai éretlen kamasz olcsó viccei, amikkel a társait akarja röhögésre bírni.
A középkor emberének humora zömmel a legelemibb biológiai funkciókhoz kötődött (fingás, hugyozás, kakálás és persze a kamatyolás); ehhez jött még az egyház kifigurázása (ami már Boccaccio óta divat). Nos, Rabelais zömmel ezekből merítette az ihletet, csupán megspékelte a francia egyetemeken szerzett klasszikus ismeretekkel, jogászi és orvosi zsargonnal. Ezt egy Franciaországon végigvezető pikareszk szálra lazán felfűzve feltálalta nekünk, mint regényt. S azt kell mondanom, ez a munka a szememben nemhogy nem része a 'nagy' világirodalmi kánonnak, de színvonalában úgy viszonylik mondjuk a Don Quijotehoz, mint lócitrom a libamájpástétomhoz.
Ezen a primitív középkori népi humoron a tudálékos, nyakatekert szójátékokkal fűszerezett egyetemi szósz sem segít, amivel a szerző leöntötte. Csalódás ez a könyv, mind a nagy előd, Villon, mind a nagy utód, Montaigne munkásságához képest.
De hogy valami pozitívat is mondjak: a fordító, Gulyás Adrienn kiváló munkát végzett! Nagy fantáziával és leleményesen – és a prüdériát jólesően mellőzve – fordította le ezt a bizonnyal igen nehéz szöveget; és hozta közel hozzánk a középkor alkonyának fura szellemét. Munkája akkor is kulturális haditett, ha nekem itt most az eredmény nem tetszett (a lábjegyzetek is nagyon precízek és informatívak). S végül a nyomdai kivitelről: a Doré rajzaival illusztrált kis kötet a kiadónak (Osiris) is becsületére válik – kellemes kézbe venni.
Akit a középkor vége érdekel, az fanyalgásom ellenére nyugodtan kóstoljon bele: majd kiderül, hogy lócitromfagyinak, vagy rumos-diós csemegének fogja érzékelni. Az én csillagozásom mindenesetre így áll össze: eredeti mű: két csillag, fordítás: öt csillag – az eredmény: három és fél.
Igen előkelő és bátor vitézek, nemes urak, és a könyvhöz félve közeledő asszonyok!
Én, ki már betéve tudom dicső Pantagruel kalandjainak sorát spoiler, egy pár szót szólnék eme kiváló remekműhöz, mert több értelem szorult eme történetbe, mint azt sok ótvaros nagyszájú gondolja.
A jó Rabelais fantasztikus bélszéllel bélelt, húggyal áztatott, és természetesen szín igaz oldalakat írt teli a méretes Gargantua fiáról, Pantagruelről. A kedves olvasó bátorságát bizonyítva átverekedheti magát a dicső ősök, bölcs könyvek, garmadán, átkelhet egy veszélyesen kusza tárgyaláson, hogy eljusson az angyali történethez, melyben Pantagruel a bölcs társával, hosszú gatyapőcű spoiler Panurge-zsel együtt egyesíti az alpáriság és furfangosság síkjait. Utóbbi maga is megkapja saját epizódjait, és hol Angliából hurcolt embert próbáló filozófiai problémákat old meg a szavakon túlmutató jelnyelvvel, hol kimeríthetetlen leleményességét latba vetve próbál meg maga alá gyűrni egy finom hölgyet, hol pedig a város erkölcstelen vérszívóit leckézteti meg.
Epikus küzdelmek, szatírikus elemek, könnyfakasztó szövegek, és végtelen alpáriság jellemzi hőseink kalandját. Minden benne van, ami egy könyvbe szükségeltetetik, de a finomlelkűeket megkérem, ezt most inkább kerüljék.
Örök. Prűdeknek és széplelkeknek nem ajánlott. Az életről szól: evés, ürítés, szaporodás. Semmi szemérmesség, csak isteni nevetés.
Ember legyen a talpán, aki megmondja, melyikük zseniálisabb: Rabelais vagy Faludy?
Imádtam ezt a könyvet, a két kötetet kb. 2 hónap alatt olvastam el, és mindig öröm volt belelazulni, kifejezetten jólesett csak néhány (hármoldalas) fejezetet olvasni belőle esténként. Ez az a könyv, amiből muszáj volt időnként fel-felolvasni a családtagjaimnak. Hihetetlen, hogy sokszáz éve le lehetett írni olyasmit, ami ma is igaz, és hogy épp ugyanazok voltak humorosak R. (és F.) számára, mint ma nekünk (nekem).
A kedvencem épp az a 2. könyv volt, amire F. azt mondja, ez csak arról szól, hogy Panurg nősülési szándékát illetően minden korabeli bölcset megkérdeznek. Benne van ebben a napi kultúra és politika – aki azt hiszi, ez a könyv csak evésről, szexről szól, az átsiklott a lényeg felett!
Az is csodás, hogy a trágárság abszolút befogadható – mennyivel emberibb ez a fekete-fehér erotika, mint a manapság divatos szenvedélyes regények! De hát mindig is mondtam, hogy egy jól elhelyezett f.@sz. igenis lehet irodalmi :)
Nem is mondhatnék mást, mint amit az Isteni Flaska mondott Panurgnal. TRINK!
Kimeríthetetlen tárháza középkori és antik tudásnak (és nemtudásnak), felvágott nyelvű pajzán szatíra csuhás oszlopszentekkel. Nagy étvággyal. Egészségedre. És mégegyszer: Igyál!
Nem és nem és nem. Rabelais könyve annyira nem az én világom, hiába a filozófia, a humor, a szórakoztató „polgárpukkasztás”, a középkor. Nekem ez túl sok volt, bonyolított, sokszor inkább fárasztó, mint szórakoztató.
Faludy viszont egy zseni. Ez vitán felül áll, ilyen fordításokra nagyon kevesen képesek.
Népszerű idézetek
– Amelyik gyerek szőrösen születik, nagy tetteket visz majd véghez, s ha meg nem hal, bizony élni fog.
2. fejezet
– Tudja meg, asszonyom, hogy annyira szerelmes vagyok magába, hogy se szarni, se hugyozni nem tudok, tisztesség ne essék szólván.
21. fejezet
Minekutána ősei szép krónikáit olvasgatván Pantagurel megtudta, hogy lusignani Geoffroy, vagyis nagy fogú Gottfried, aki a mostohája menye utáni nagybátyja veje elsőszülött nénikéje másodunokatestvérének az öregapja volt, Maillezais-ben van eltemetve, ellógott egy napot az iskolából, és lerótta tiszteletét a sírnál, ahogy illik.
38. oldal
A jeles Pantagruel vitézi cselekedeteinek és mondásainak második könyve
Írta
FRANÇOIS RABELAIS MESTER,
AZ ORVOSTUDOMÁNY DOKTORA
Fent megnevezett szerző kérve-kéri nyájas olvasóit: türtőztessék nevetésüket a hetvennyolcadik kötetig.
„A világ kezdetén”, mondta, „avagy röviddel azután, a nők összeesküdtek a férfiak ellen. Elhatározták: elevenen nyúzzák meg mindet, bosszúból, amiért hatalmuk alá hajtották az asszonyokat. Mindent alaposan elhatároztak, kiterveltek és szent esküvéssel fogadták meg. De hiába! Tervezgetésük hívságosnak bizonyult: az asszonynép esendő és gyengeségnek vétetett alája. Hozzáláttak ugyan a férfiak bőrének lenyúzásához, de, szent Praepuciusra! a nyúzást azon a viháncos, véredényekben gazdag és üreges testrészen kezdték, mely legkedvesebb nékik a férfi valamennyi testrésze közül. És mi történt? huzigálták, mint ahogy Catullus Lesbiája fejte a római fiatalok farkát a sikátorokban. Már több, mint hatezer esztendeje rángatják fitymáinkat, de mindmáig csak a bunkócska végéig jutottak. Az izraeliták, megbosszankodva a sanyargatástól, körülmetéléssel szabadították meg magukat e bőrdarabtól, mert szívesebben veszik, ha körülmetélteknek és máránóknak nevezik, semhogy az asszonyok fitymájuknál fogva ráncigálják őket.”
II. könyv - XVIII. fejezet
François Villon mester megkérdezte Xerxészt:
– Mennyi egy garas ára mustár?
– Egy garas – mondta Xerxész.
Mire Villon:
– Hogy vigyen el a negyednapos láz, te nyavalás! Hiszen egy ezüst ára sem ér egy garast, hová vered föl az élelem árát?
Azzal fogta magát, belepisált a mustáros dézsába, ahogy a párizsi mustárárusok szokták.
208-209. oldal
32. fejezet
HOGYAN TAKART BE PANTAGRUEL A NYELVÉVEL EGY EGÉSZ HADSEREGET, ÉS MIT LÁTOTT A SZERZŐ A SZÁJÁBAN
216. oldal
… minek következtében fejébe szállt a dicsőség, és elhatározta, hogy maga alá gyűri a város legelőkelőbb dámáját.
És úgy is tett: sutba vágva a vég nélküli triádákat és vallomásokat, melyekkel a méla szűzszerelmesek szokták kezdeni, e húshagyó szerelmesek, kik kedvesüket szép szónál többel nem illetik, Panurge egy szép napon így szólt a hölgyhöz:
– Asszonyom a hazának üdvös, magának élvezetes, a vérvonalának hasznos, nekem pedig égetően szükséges lenne, hogy magomat szaporítsa; ezt bízvást elhiheti, mert tapasztalni fogja, hogy igaz.
Ezt a könyvet itt említik
Hasonló könyvek címkék alapján
- Miguel de Cervantes: Don Quijote 79% ·
Összehasonlítás - Miguel de Cervantes: Az elmés nemes Don Quijote de la Mancha 71% ·
Összehasonlítás - Miguel de Cervantes – Jonathan Swift – Gottfried August Bürger: Don Quijote / Gulliver utazása Lilliputban / Münchhausen báró kalandjai ·
Összehasonlítás - Maurice Leblanc: Arsène Lupin Herlock Sholmes ellen 78% ·
Összehasonlítás - Rejtő Jenő (P. Howard): A tizennégy karátos autó 88% ·
Összehasonlítás - Kurt Vonnegut: Az ötös számú vágóhíd 87% ·
Összehasonlítás - G. K. Chesterton: A Szökevény Kocsma ·
Összehasonlítás - Kurt Vonnegut: Az ötös számú vágóhíd / Slaughterhouse-Five 87% ·
Összehasonlítás - G. K. Chesterton: A vándorló kocsma ·
Összehasonlítás - Joseph Heller: A 22-es csapdája 86% ·
Összehasonlítás