A ​történelem vége és az utolsó ember 42 csillagozás

Francis Fukuyama: A történelem vége és az utolsó ember Francis Fukuyama: A történelem vége és az utolsó ember Francis Fukuyama: A történelem vége és az utolsó ember

1989-ben, ​az amerikai külügyminisztérium ifjú munkatársaként adta közre Francis Fukuyama A történelem vége? című, mindössze néhány oldalas tanulmányát, és ezzel egy csapásra világhírű lett.
Cikkek ezreiben vitatkoztak vele, a világ minden valamirevaló történésze és politikatudósa kifejtette véleményét az „endizmus”-vitában.
Majd Fukuyama könyvben is megírta az elméletét, s kiderült, hogy filozófiailag alaposan végiggondolt, mély elemzés alapján jutott el a következtetéshez, miszerint a liberális demokrácia „az emberiség ideológiai fejlődésének a végpontja”, „a kormányzás végső formája, s mint ilyen az egyetemes történelem vége lehet”.
Azóta bármi történik a világban – terroristák rombolják le a Világkereskedelmi Központot, újabb háború tör ki valahol, valamilyen forradalom megdönt egy rendszert –, az újságírók szinte reflexből emlegetik Fukuyama óriási tévedését, aki naivan azt gondolta 1989-ben, hogy véget ért a történelem.
Fukuyama legkomolyabb bírálója… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 1992

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Modern filozófia Európa

>!
Európa, Budapest, 2022
728 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789635045709 · Fordította: Somogyi Pál László
>!
Európa, Budapest, 2014
736 oldal · ISBN: 9789630795739
>!
Európa, Budapest, 1994
600 oldal · puhatáblás · ISBN: 963075648X · Fordította: Somogyi Pál László, M. Nagy Miklós

Enciklopédia 11


Kedvencelte 4

Most olvassa 28

Várólistára tette 103

Kívánságlistára tette 110

Kölcsönkérné 3


Kiemelt értékelések

Kuszma>!
Francis Fukuyama: A történelem vége és az utolsó ember

Amit Fukuyama állít: minden elgondolható társadalmi berendezkedés közül a liberális demokrácia alkalmas leginkább arra, hogy kielégítse a benne élőket*. Nem azért, mert a nyugati keresztény hagyományra épül, hanem mert leginkább tekintetbe vesz két alapvető emberi szükségletet: a jólét utáni vágyat, és az elismerés utáni vágyat (amit Szókratész nyomán thümosz-nak nevez). Ami, mondanom sem kell, nem jelenti azt, hogy maradéktalanul kielégíti őket, csak épp nagyobb hatásfokkal, mint az egyéb kísérletek.

Amit viszont Fukuyama nem állít:
a.) Hogy a „történelem vége” eljövetelével megszűnnek az ún. történelmi események: a különböző konfliktusok, vagy épp a háború, mint olyan. Lehetséges persze, de Fukuyama az ilyen utópisztikus elképzelésekbe nem kíván belemenni – ugyanis nem sci-fit ír. Idézi persze a hegeliánus Kojéve-t, aki maga mintha sci-fit írna, de ennél messzebb alig merészkedik. Egész egyszerűen a társadalmi rendszer nem lép ki többé a liberális demokrácia definíciójából.
b.) És Fukuyama azt sem állítja, hogy ami most Amerikában van, az a non plus ultra, és innen már nem vezet út tovább. Igazság szerint szerzőnk nem is igen foglalkozik a definíción belüli fejlődési lehetőségekkel: megállapít egy laza kritériumrendszert, amin belül azért elég komoly mozgástere van a társadalmi önszabályozásnak**.

Ami a bizonyítási eljárását illeti, azt kell mondjam, nagyon merész. Ami állításának a jólét utáni vágyat illető részét illeti, igazából nincs sok tennivalója: bemutatja, hogy régen mennyi demokrácia volt, és hogy most mennyi van, és hoz pár számot, ami jelzi, micsoda gyanús átfedés van a liberális demokráciák, és a magas szintű anyagi jólét között. (Akad persze kivétel, de csak a szabályt erősítendő.) Amitől Fukuyama könyve kiemelkedik az általam olvasott társadalomtudományi munkák közül, az a bátorság, amivel bele mer menni az olyan felettébb képlékeny témába, mint az ember elismerés utáni vágya. Merthogy ez egy olyan alkonyzóna, ahol az állításokat igen nehéz racionális érvekkel bizonyítani – ugyanakkor írónk szükségesnek érzi ezt a megközelítést, mert a jóléti államok és a demokráciák közötti feltűnő átfedés végső soron lehet puszta véletlen is, és szüksége van valamire, ami a gazdasági törvényszerűségeken túl is kényszerítő erővel hat irányukba. Ennek érdekében fogja a szókratészi thümosz fogalmát, összeköti Hegellel, Hobbes-szal, Machiavellivel, Marx-szal és Nietzschével, kibővíti a fogalmat izothümosszá (az egyenlő elismertség utáni vágy) és megalothümosszá (az egyén vágya, hogy mások maguknál különbnek ismerjék el őt), mégpedig olyan elegánsan, olyan szépen, hogy ejha. Zseniális***.

Persze A történelem vége számtalan kérdést hagy megválaszolatlanul, és több ponton is vitatható. De ez már csak így megy az ilyen nagyívű kísérletekben. Mindenesetre teljes joggal vált a XX. század egyik meghatározó szövegévé. Aztán még az is lehet, hogy igaza lesz – Spengler vagy száz éve jósolta meg a nyugat alkonyát, és még mindig akad, aki orákulumnak tartja, hiszi betű szerint. Száz évet szerintem Fukuyamának is adhatunk.

* Bár az ég adta egy világon nem jelent semmit, de azért van abban valami báj, hogy ezt épp második generációs emigráns japán mondja.
** Így érdekes kérdések maradnak kívül a könyvön. Például hogy hány formai követelményt kell átvennie Kínának ahhoz, hogy onnantól a demokráciák közé számítsuk. Vagy hogy elképzelhető-e olyan fejlődési fokozata a liberális demokráciának (mondjuk a közvetlen irányítású demokrácia, ahol a polgár a net előtt üldögélve maga szavaz az őt érintő kérdésekről), ami már új definíciót kíván meg. Ez már csak azért is érdekes kérdés, mert a demokrácia, mint a mesebeli kis gömböc, eddig is hajlamos volt arra, hogy tőle alapvetően idegen ideológiákat magába olvasszon, ahogy azt tette a kereszténységgel vagy a szocializmussal is. Miért ne tenné meg ugyanezt akár az iszlámmal vagy a nacionalizmusokkal? És ha megteszi, liberális demokrácia marad-e, vagy valami egészen más? (Mondjuk illiberális demokrácia… Bár szerintem olyan nincs is.)
*** Persze attól még, hogy egy gondolati séma elegáns és szép, még nem feltétlenül igaz. Viszont ezeket a társadalomtudományi téziseket marha nehéz alávetni bizonyítási eljárásoknak. Sajna nem úgy megy ez, hogy Fukuyamának odaadják Nebraska államot, hogy akkor szabad kezet kaptál, öreg, tesztelt az elméletedet. Vagy jobbat mondok: itt van ez a Magyarország, dolgozd meg kicsit. Ha tíz év múlva még a nógrádi közmunkások is térdig tocsognak a Beluga-kaviárban, akkor te vagy a jani, és kvantumfizikusok hada csókdossa a lábad nyomát. Muhaha.

31 hozzászólás
Cipőfűző>!
Francis Fukuyama: A történelem vége és az utolsó ember

Valamikor az őskorban, vagy az ókor hajnalán még az osztályharc előtt az egalitárius társadalmak után, de még a korai állam előtt, amikor az emberiség már kinőtte a redisztribúciót, és már rendelkezésre állt a megfelelő gazdasági háttér, az egyik embernek az oldalát fúrni kezdte a vágya, önbecsülése, önérzete, hiúsága, thümosza, hogy ő bizony több akar lenni, mint a többiek. Ezzel megkezdődik az Úr és a Rabszolga közötti harc, ami az előbbi győzelmével zárul, persze azt csak utólag tudjuk meg, hogy így hívják őket. Most már van, aki elismerje az Urat és van amiért, igaz, ez nem elég neki, hiszen a Rabszolga nem teljes ember. Aztán lesznek királyságok, monarchiák, abszolutizmus, mindenféle -izmus, diktatúrák, mindenféle –cia végződésű politikai rendszerek, közben az Urak henyélnek, néha kockára teszik életüket, a Rabszolgák dolgoznak, így megy előre a világ, aztán Rabszolga azt mondja, hogy én is akarok valaki lenni, elmosódnak az Urak és Rabszolgák közötti legmérvadóbb különbségek, amikor is elérünk egy liberális demokráciának nevezett valamihez. Fukuyama szerint itt megállíthatjuk az idő kerekét, hisz ennél jobb úgy sem lesz. Pontosabban meg áll az magától is, csak egy kis idő kell neki. spoiler A liberális demokrácia biztosíthatja ideális körülmények között a legszélesebb szabadságot, adhatja a legtöbb, legmeghatározóbb elismerést, és biztosíthatja a békét a jóléten keresztül. A kérdés az, hogy az ember leghőbb vágya tényleg az-e, hogy elismerjék, szabad, és önmeghatározó legyen, és békében éljen. Ha azt vesszük, hogy a legtöbb mai felnőtt ember talán túllépett természetes ösztönein, és azon, hogy fizikai szükségleteit kielégítse (az más kérdés, hogy a fizikai szükséglet kielégülése is lehet elismerés tárgya), akkor igen. Elérkezik a történelem folyama ide, és mindenki boldog lesz. Hát azért nem, mert nem lesz egyetemes a történelem vége. Lesz, aki nem kér belőle, vagy nem adottak a feltételei az erős demokráciának, vagy elsorvad saját értékei félreértelmezése miatt. Bár azt is mondja Fukuyama, ha valahol nem lesz liberális demokrácia egy emberöltő alatt, lesz kettő alatt, vagy három. A folyamat kinövi magát, az emberiség igényel egyfajta egyetemleges egyenlőséget, hogy mindenkinek jó legyen. Ami jelenleg nem tökéletes, talán ezért van némi zűrzavar. A liberális demokrácia sem lehet teljes. A szabadság és az egyenlőség sem lesz mindenkinek jó (felötlött bennem egy gondolat, hogy a kapitalizmus versenye nem teszi lehetővé a gazdasági egyenlőséget, ami még rendben van, hiszen azért verseny, de a pénzközpontú világban így sajnos a jogi egyenlőségnek is gátat szabhat, ezt kell megakadályozni), ott ahol megvalósult. „Így azok, akik kielégítetlenek maradnak, bármikor újrakezdhetik a történelmet.” (560. oldal)
Még korai az eredményhirdetés.

>!
Európa, Budapest, 2014
736 oldal · ISBN: 9789630795739
LuPuS_007>!
Francis Fukuyama: A történelem vége és az utolsó ember

15 éve várok a könyvre 1994-ben jelent meg és 1999-ben futottam bele egy cikkbe. Még nem létezik közösségi oldal, nincs még azért mindenkinek mobiltelefonja és nem még a megyei könyvtár sem igazán kapkod ezért a könyvért…..s most érkezzünk meg a jelenbe.
2014, a könyvet újra tördelik, kiadják. Nirvana

„A demokrácia a legrosszabb kormányzási forma – nem számítva az összes többit, amellyel az emberiség időről időre megpróbálkozik.” Sir Winston Leonard Spencer Churchill

Hobbes, Locke, Marx, Nietzsche, …..és főleg HEGEL nézetei, tanai amelyek előre vetítik a történelem végét és az utolsó ember eljövetelét.
Az utópia neve: Liberális demokrácia

http://hu.wikipedia.org/wiki/Liber%C3%A1lis_demokr%C3%A1cia

Amennyiben ilyen csodálatos politikai szuper rendszerben élhetünk, akkor miért is akarunk folyamatosan kitörni belőle ???
A vallás ami először mondja ki, hogy minden ember egyenlő, igaz csak isten előtt. Így muszáj azonnal másik oldalról megközelíteni a kérdést. Az egységes állam , egységes lakóinak két tartóoszlopa adja az egyenlőséget.
GAZDASÁG és a hozzátartozó ELISMERÉS.Ám ezt nem kapjuk olyan könnyen szükséges mghatározott szintű iparosodás, tartós gazdasági növekedés, és ami mindezt lehetővé teszi a dolgozó ember.
Amennyiben ezek már rendelkezésre állnak már csak „Az Örök Béke” amire szükségünk van, Kant írása alapján.

Az hogy a demokratikus államoknak együtt kellene működnie egy álom, mert maga a háborúskodás és a tömegpusztító fegyverek szükséges demonstrálása az ami alapvetően megakadályozza, hogy a teljes Utópia elérkezzen.

A Hidegháború után Kínában és a Szovjetunióban is elindultak a reformfolyamatok, igaz még nagyon az elején járnak, de haladnak, a mai történelmi sodrást nézve igen gyorsan, így már majdnem elmondhatjuk, hogy érkezik az Utópia.
Ám az én értelmezésemben maga a teljes Utópia nem tudna egy ENSZ szintű békés elvekre helyezett szabályok szerint létezni, katonai szintű vezetés tudná csak fenntartani a szükséges rendet és a békét, így már is ellent mondok FF-nak( egy kicsit)

Amikor elérjük a Történelem végét, akkor az utolsó ember már nem lesz ember, mert ismételten állati szintre fogunk vissza aljasodni, s akkor az már tényleg, a Történelem vége.

ekphrasis >!
Francis Fukuyama: A történelem vége és az utolsó ember

Nem egyszeru errol irni, mert mar evek ota kiszakadtam a szakirodalmi virtualis terbol es eleg nehez valamit ugy allitani, hogy nem tudja az ember aladucolni nevekkel meg szoveghelyekkel. Ezt figyelembeveve:
Fukuyama valami oknal fogva nekem A politikatudomanyi finomsag (edessegi vonatkozasban) cimkejet hordozta, foleg a Bizalom miatt. Most elolvastam azt is, ezt is. Csalodas. Nyilvan az elvaras miatt is. A Bizalomban a kulturalis meghatarozottsaggal operal, A tortenelem vegeben pedig a thumosszal, az elismeres utani vaggyal.
Ez a konyv nagyreszt Hegel elmeletet vonszolja at a korai kilencvenes evek helyzetere, es mindossze ujra felveti, hogy a liberalis demokracia megvalosulasaval es viszonylagos elterjedtsegevel a tortenelem vegere ertunk, innen nincs tovabb (legalabbis mai elmeleti / filozofiai(?) ismereteink szerint), mivel a libdem megvalositotta a szabadsag es az egyenloseg maximalisan lehetseges fogalmait blablabla . Olvasd el, erdemes. Felteszem, nem sok konyv van, ami gazdasagelmeleti perspektivabol foglalkozik filozofiaval es mer nem szamokkal es grafikonokkal, hanem ideologiakkal dobalozni. (De ha van, kialts!) Akkor ami problemam van nekem ezzel az emberrel / muve(i)vel. Fukuyama egy szociologus apa gyermeke, es meg is jegyzi, hogy apja biztos orulne, ha latna, hogy kicsifia a kozgazdasagtantol a szociologia fele fordult „erett korara”. (Ezt a labdat most hagyom.) A szociologia most feltehetoen inkabb filozofiat jelent, ebbol a konyvbol kiindulva. elegge ugy tunik, mintha kisFukuyama egesz eleteben kuzdott volna a kisertes ellen, hogy a nem-tudomanyos (szamokkal, elmeletekkel (kevesbe) leirhato) vilagba tevelyegjen, de minekutana mar megalapozta nevet a kozgazdasagtanban, vegre megteheti, hogy olyan ingovanyos teruletekre lepjen, amit mas nem mer kiaknazni. Bah. Egyszer.

Masodszor. Ez a kony nagyon Hegel-kozpontu, az a benyomasom (nem, nem olvastam a vonatkozo muveket Hegeltol, ld. fenti megjegyzesem), hogy egyszeruen eloas valakit, akit ebben a kontextusban nem szoktak citalni, es sokat nem hozzateve, aranyat csinal belole. Hianyolom a melyseget, hianyolom az atgondoltsagot. Fukuyama egyszeruen leporolta Hegelt es megprobalt beletuzkodni egy kis Nietzsche-t meg kis Kojeve-t, hogy kevesbe csikorogjon.

Harmadszor. (Elozo megjegyzes all.) Mibol gondolja, hogy az Elso Ember a kis thumoszaval az ur volt, aki kockaztatta az eletet, es igy csinalt rabszolgat az elso ellenfelebol, aki a veres kuzdelemben meghatralt es megalazkodva behodolt? nahaggyama Honnan a jo banatos rohadasbol gondolja, hogy egy ilyen sloppy premisszabol egy eros elmelet allithato fel? Ez tenyleg csak nekem tunik fel, hogy mar megint a jo oreg patriarchalis, narcisztikus kigyo csavarodik elo innen? Kettoben terek el az eredeti ponttol: egy tarthatatlan es hibas premisszabol tetszetos kartyavar lett felhuzva es ez a tipikus himsoviniszta apa-logoszon at kozvetitodik a szovegben, masreszt a mostanaban egyre gyakrabban elem toppano isten-komplexus egy ujabb eseteve notte ki magat.
Mi a rossebert kell ebbol tobbszaz oldalas konyvet irni? De tenyleg, egy max. ketszaz nem tette volna meg? Most mar tenyleg kell valami jot is olvasnom…

13 hozzászólás
Gabo>!
Francis Fukuyama: A történelem vége és az utolsó ember

Már régóta terveztem elolvasni mivel rengeteg helyen merült fel, és így utólag nem véletlenül: az utóbbi években olvasott egyik legjobb könyv!

Egyrészt ez egy élvezhetően olvasható, politikatudomány és filozófia témájú szórakoztató iromány (popsci?), kb. ami fizika területén Az idő rövid története. Pár igen lényeglátó tételt alaposan körbejárva olvasmányosan enged betekintést a filozófia világába is.

Másrészt mindezt úgy teszi, hogy szemléletes, történelmi és kortárs példákon keresztül mutatja meg azokat az összefüggéseket, amelyek ezeket a tételeket alátámasztják. Az külön szimpatikus benne, hogy nem egyszerűen a saját érveit sulykolja, hanem tényleg rengeteg oldalról és szemmel próbálja megvilágítani nemcsak a saját, hanem az összes fontosabb nézetet ill. államformát is, és kb. az olvasóra bízza, hogy melyiket tartja meggyőzőnek.

Harmadrészt ami különösen inspiráló, hogy a társadalmi-gazdasági berendezkedéseket egészen az ember alaptermészetére visszavezetve vizsgálja meg. Nem mondom, hogy teljesen életszerű és minden pontjában következetes amit mond, de sok-sok érdekes gondolatot vetett fel bennem, és olyan megszokott témákat is új megvilágításba tudott helyezni, mint pl. a kereszténység szerepe.

Végül ahhoz képest, hogy 1992-ben(!) íródott műről van szó, megdöbbentően pontos képet fest az akkori Magyarországról és közeljövőjéről, ami nekünk ugye már a közelmúlt. Emellett olyan események kapcsán is hihetetlen előrelátásról tesz tanúbizonyságot, mint pl a mostani menekültválság kirobbanása, aminek a lehetőségével talán csak pár oldalt foglalkozik, de jobban összefoglalja a lényegét és megadja a lehetséges kimeneteleit mint mostanában bárki más.

Aki egy kicsi affinitást is érez a fenti témákhoz, feltétlen olvassa el, letehetetlen lesz (még a lábjegyzetek jó részét is elolvastam, pedig van vagy 500). Erősen ajánlott!

Hanging_Moss_9102>!
Francis Fukuyama: A történelem vége és az utolsó ember

Fukuyama. A könyv és Fukuyama megközelítése számomra érdekes volt, de a „paradigma”, amit megalkotott (ha annak lehet nevezni), nekem nem tűnik sem túl eredetinek, s a realitáshoz sok köze sincs-szerintem. Az elmélete kissé sekélyesnek tűnik, leegyszerűsítve, ha az általa preferált kormányzati forma képes biztosítani a legtöbbet az emberiségnek (az „Anerkennung” vagyis az elismerés és a „jólét” (de kik is élnek jó létben? Bizonyos társadalmi rétegeknek biztos kívánatos a jelenlegi uralkodó kormányzati forma, de sajnos ez egyáltalán nem „egyetemes”, leszámítva néhány tényleg gazdag európai államot, akik zömében nem liberális értékek alapján érték el a jólétet. Huntington egyébként itt talált elég jó fogást Fukuyama elmélete ellenében, aki szerint a jelenlegi nagyhatalmak folyamatosan zsugorodó hatalmukat korántsem ilyen szép eszmék vezérletében szerezték meg, s ugyan miért lenne az a jó a világnak, ami néhány ilyen országnak?), akkor gyakorlatilag „a történelem véget ért” s ezáltal a „leghatékonyabb” kormányzati forma a jelenlegi domináns típus. Nekem kissé leegyszerűsített világképet takar ez a megközelítés, hogy mindenki csak a jólétre és elismerésre törekedne. A végén ír egy amúgy elég eredeti hasonlatot, mikor mindenféle típusú és színű gépkocsi (kvázi a különböző nemzetiségű és rasszú emberek hasonlata) halad keresztül egy meredek hegyen, ugyan vannak akik mellékútra tévednek, mások megállnak valahol, sokan azonban átmennek a hágón és elérik a "megváltás"t. Fukuyama kijelenti, hogy véget ér a történelem, de azt is, hogy lesznek „törésvonalak”, tehát nem lesz egyetemes az „endizmus” mindenki számára. Egyébként röviden ír arról is, hogy már akkor, amikor írta, szeretett ideológiájának voltak komoly „félrehajtásai”, s a liberalizmus belülről számolhatja fel magát, mindenféle pótcselekvéssel és vakvágánnyal. Ezt a részt jobban is kidolgozhatta volna, ma szerintem ennek vagyunk tanúi. A mai világrend egyre inkább egy liberálisnak csúfolt anyagias szemléletű és gyakran álságos rendszer. A demokratikus „választások” (kvázi cirkusz), a tömegmédia manipulatív világa, bizonyos beteges nézetek népszerűsítése, hát nem biztos hogy ilyen világrendben szeretnék megöregedni. Sajnálom, hogy nem volt sokkal kritikusabb a liberális világrenddel, mint amennyire pozitív volt vele kapcsolatban, bár nyilván nem fogja saját tételét megcáfolni, de talán pont ettől lehetett volna még jobb a „paradigma”.
Egyébként gyakorlatilag az egész könyv egy Hegel-Marx-Nietsche filozófiai elemzés, kihegyezve a saját elméletére. Akár lehetett volna az a címe is a könyvnek, hogy „Hegel és mások gondolatai a liberális demokrácia tükrében”, persze a jelenlegi címe elég drámai. Mintha Fukuyama a saját „legitimitását” és elméletének alátámasztására szolgált volna a filozófus urak sok idézése és elemezgetése.
Néhány helyen eléggé furcsán „érvel”, csípőből „korlátolt”-nak bélyegzi azokat, akik kritikusak az ideológiájával szemben. Oswald Spenglert is lényegében egy „próbálkozó pesszimista”-nak tartja, pedig Spengler „próbálkozása” közelebb áll a realitáshoz, mint az endizmus. Az óceán túl oldalán így megy ez. Sajnos nem ismerem Hegel munkásságát, úgy lenne az igazi Fukuyama könyvének az olvasása és értelmezése is, ha ismerném Hegel tanait.
Egyébként elég szánalmas Huntington mondata a könyv borítóján, hogy „reménykedni a történelem végében emberi dolog”, bár valószínűleg igaza van. Én sokkal jobban hiszek abban, hogy ahogy tartja egy bölcs latin mondás, „tempora mutantur et nos mutamur in illis”, avagy változnak az idők, s változunk mi is, s ha ez igaz, akkor a történelem sem fog egy irányba haladni, hiszen az emberek alakítják a történelmet, még ha vannak bizonyos alapvető vonások, melyek mindegyik civilizációra jellemzőek, de ahogy Fukuyama is leírja, ehhez nem feltétlen (sőt) szükséges a liberális demokrácia. Nem tudok arról nyilatkozni, hogy milyen lenne más világban, kormányzati formában élni, mert még nem tapasztaltam meg, így nincs viszonyítási alapom. Természetesen van sok pozitív oldala a mai világrendnek, de semmi sem fekete és fehér, tehát ezt minden rendszerre rá lehet húzni. Mindig voltak, vannak, lesznek győztesek és vesztesek, s ezáltal kedvező illetve kedvezőtlenebb sorsok és rendszerek az egyén számára. (Ha jól emlékszem, maga Fukuyama is megemlíti a saját példáját, hogy japán ősei ellenére is elérte az amerikáner álmot). Magyarország szerintem egy tipikus példája ennek: nem véletlen olyan népszerű a mai napig a szocialista „nosztalgia” sok idősebb generáció körében. Egy „Szarv” vagy „Kürt” nevű, egykor önmagát szocialistának valló politikusunk így tudott nyerni egy választást 1994-ben. Igaz, Fukuyama is a „leghatékonyabb” szót használja, bár ez szubjektív az egyén számára. Én nem hiszem azt, hogy néhány nyugat-európai ország és azok utódai által megteremtett észak-amerikai államok ideológiája egyenlő lenne az egyetemes világnézettel és az „endizmussal”. Kíváncsi lennék a világ véleményére ezzel kapcsolatban, a hindu, a buddhista, kínai, nyilván az iszlám, akár a kelet-európaiak és külön az oroszok, vagy akár az angolszász világgal egykor komolyan szemben álló germán világéra (bár utóbbi már elbukott ebben a valódi civilizációs összecsapásban, nem véletlen hívják testvérháborúnak a világháborúkat, innentől kezdve a "nem angolszász germán népek is az „endizmus” útját járják, érdekes, hogy nem maguktól jöttek erre rá:))) )Egyébként volt sok egyéb éles meglátása, pl az iszlámot tartja a liberalizmus egyik legveszélyesebb ellenfelének, de kiemeli a bevándorlás problémáját is, ami veszélyeztetheti azt, bár a kettő között van összefüggés.
Kicsit vicces az egyik komment a könyv belső borítóján, aki „egy szavát sem hiszi neki” de azért „megcáfolhatatlannak” tartja amúgy „briliáns” elemzését.
Fogok még Fukuyamától olvasni, a stílusa sokkal jobban tetszett, mint mesterének, Huntingtonnak. Fukuyama filozofikus, Huntington inkább társ. tudományi megközelítésű. Szerintem a történészek a legjobbak bölcselkedésben és jóslásokban:)

Eco>!
Francis Fukuyama: A történelem vége és az utolsó ember

Mostanában gyakran divat leszólni Fukuyamát azzal, hogy tévedett azokban a kérdésekben, amiket ebben a könyvében leírt. Valójában még mindig ott tartunk, hogy a könyv megírása óta egyetlen nagyobb jelentőségű háború sem robbant ki, és ami azt illeti, az ukrán konfliktus eszkalálódása sem szükségszerű. Úgy gondolom, nem feltétlenül szükséges eltemetni „a történelem vége” koncepciót, legfeljebb érdemes az ezzel kapcsolatos nézeteket egy kicsit árnyalni, ahogy azt a maga módján Huntington is tette.

fukszia>!
Francis Fukuyama: A történelem vége és az utolsó ember

Korát megelőző írás! Nagyon alapos, olvasmányos. Kitűnő könyv!

Davidinak>!
Francis Fukuyama: A történelem vége és az utolsó ember

Lenyűgöző! Rendkívül mély éleslátással mutatja meg a világtörténelem alakulásának öszefüggéseit!


Népszerű idézetek

Kuszma>!

Amerikában ma úgy érezzük, jogunk van bárkit bírálni, amiért dohányzik, de a vallási hitéről és a morális magatartásáról nem mondhatunk véleményt.

A mell nélküli emberek

23 hozzászólás
Kuszma>!

Az a demokrácia, amely egy kétbalkezes renyhe birtokos osztály érdekeit védi és társadalmi polgárháborút szít, gazdasági szempontból nem mondható „jól működőnek”.

A míveltség országában

Kapcsolódó szócikkek: demokrácia
3 hozzászólás
Ουροβορος>!

A szabadság nem azt jelenti, hogy szabadon élhetünk a természetben vagy a természet szabályai szerint; inkább azt mondhatnánk, a szabadság ott kezdődik, ahol a természet végződik. Az emberi szabadság csak akkor válik valóra, ha az ember meg tudja haladni természeti, állati valóját, és új ént tud teremteni magának. Ennek az önújjáteremtési folyamatnak a jelképes kezdete a pusztán a tekintélyért vívott élethalálharc.

13. Kezdetben vala a puszta tekintélyért vívott élethalálharc (226. o. )

Kapcsolódó szócikkek: szabadság
Kuszma>!

A modern liberális demokrácia a szabadság és egyenlőség kettős elvén alapszik. A két elv állandó feszültségben van egymással: az egyenlőség csakis az erős, az egyéni szabadságot korlátozó állam beavatkozásával maximalizálható; a szabadságot pedig csak veszélyes fokú társadalmi egyenlőtlenséget gerjesztve lehetne meghatározatlan mértékben kiterjeszteni. Minden liberális demokráciának kompromisszumot kell kötnie a kettő között. A mai európaiak általában a nagyobb egyenlőséget részesítik előnyben a szabadsághoz képest, az amerikaiak pedig, éspedig a történelmükben gyökerező okok miatt, a nagyobb szabadságot az egyenlőséghez képest.

Utószó A TÖRTÉNELEM VÉGE ÉS AZ UTOLSÓ EMBER második puhafedeles kiadásához

49 hozzászólás
Cipőfűző>!

[…] egy Sztálin vagy Szaddám Huszein elégedettsége valamelyik stadionban az őt ünneplő tömeget hallgatva, amelyet buszokkal szállítottak oda, s amelynek éljeneznie kell, ha kedves az élete, nyilván alatta marad annak, amit egy Washington vagy Lincoln érzett, aki iránt egy szabad nép fejezte ki őszinte tiszteletét.

332. oldal (2014, Európa)

Kapcsolódó szócikkek: Szaddám Huszein · Sztálin
Cipőfűző>!

[…] a centralizált tervgazdálkodás aláássa az emberi termelőerő egyik legfontosabb tényezőjét, a munkaerkölcsöt. Az olyan társadalom- és gazdaságpolitika, amely az embereket nem ösztönzi személy szerint a munkára, még a meglévő szigorú munkaerkölcsöt is tönkreteheti, és újjáteremteni igen nehéz. […] jó okunk van annak feltételezésére, hogy sok társadalom szigorú munkaerkölcse nem a modernizáció eredménye, hanem inkább a modernség előtti kultúrájuk és hagyományaik maradványa.

174. oldal

Cipőfűző>!

[…] A Brezsnyev-éra siralmas poszttotalitárius államai igyekeztek mindenkit morálisan bűnrészessé tenni, de most már nem a terror eszközeivel, hanem – a történelem iróniája – a modern fogyasztói kultúra gyümölcseit lógatva előttük, mint a szamár orra előtt a répát. Ezek persze nem azok a „csodás micsodák” voltak, amelyekre a nyolcvanas évek amerikai befektetési bankárai sóvárogtak, hanem kis juttatások, amelyeket azonban a szűkös körülmények közt élő emberek nagyra tartottak: hűtőszekrény, tágasabb lakás, bulgáriai nyaralás. A kommunizmus tehát – sokkal inkább, mint a burzsoá liberalizmus – a lélek vágyakozó részét táplálta, erősítette a thümotikus résszel szemben.

294. oldal (Európa, 2014)

Cipőfűző>!

A demokrácia nem túlontúl alkalmas az etnikai csoportok vagy nemzetek közti viták eldöntésére sem. […]
Az amerikai demokrácia meglepően jól boldogult az etnikai sokféleséggel, ez a sokféleség viszont bizonyos határok közt maradt: Amerika egyetlen etnikai csoportja sem ősi földjén élő, saját nyelvét beszélő, hosszú nemzeti múltra visszatekintő szuverén történelmi közösség.

213. oldal

Kapcsolódó szócikkek: demokrácia
5 hozzászólás
Ουροβορος>!

A fogyasztói társadalom igényei és a kielégítésükről gondoskodó marketing tudománya olyan vágyakkal kapcsolatosak, amelyeket az ember saját maga ébresztett, s amelyek a jövőben másoknak adják majd át a helyüket. Jelenlegi vágyainkat társadalmi környezetünk szabja meg, ez utóbbi pedig teljes egészében történelmi múltunk terméke. És az „emberi természet” nemcsak a vágy konkrét tárgyai szempontjából változott az idők folyamán; a vágynak az emberi személyiség más elemeihez viszonyított jelentősége szintén módosult. Hegel egyetemes története ezért a tudás gyarapodásán és az intézmények fejlődésén kívül magának az emberi természetnek a változásáról is számot ad. Mert az ember természetének az a lényege, hogy nincs szilárd természete, hogy nem valami, hanem lesz valamivé.

5. Az egyetemes történet eszméje (104. o.)

Ουροβορος>!

Mert a naiv optimista, akinek a reményei füstbe mennek, nevetségessé válik, míg a pesszimistát, ha tévedett is, változatlanul a bölcsesség és komolyság aurája övezi.

5. Az egyetemes történet eszméje (113. o.)


Hasonló könyvek címkék alapján

Frank Robin – Lars Ritter – Havassy Gergely: Politikai filozófiák zsebkönyve
Frank Robin – Lars Ritter: Eszmék könyve
Henry Kissinger: Diplomácia
Carl von Clausewitz: A háborúról
Ignacio Iturralde Blanco: Machiavelli
Eric Hoffer: A fanatizmus természetrajza
Molnár Tamás: Igazság és történelem
Niccolò Machiavelli: A fejedelem
Timothy Snyder: Véres övezet
Jared Diamond: Háborúk, járványok, technikák