A ​tűz gyermekei (A tűz gyermekei 1.) 81% 102 csillagozás

Az egyetlen, ami miatt nem tetszik, az hogy már annyi mindent annyiszor olvastam a világából. De az alapötlet, hogy a társadalomban csak ikerpárok születnek, és az egyik halála magával hozza a másikét, miközben alapból halálos ellenségei egymásnak, több mint zseniális.

Nekem ez most annyira jólesett! Azt leszámítva, hogy kicsit hosszúra lett nyújtva a történet, letehetetlen volt, és teljesen beszippantott. Nagyon tetszett az alapsztori: az új világban már kizárólag ikrek születnek, mindig egy fiú és egy lány – az egyik Alfa (a "tökéletes"), a másik Omega (a "szennyezett"), nem élhetnek együtt, de ártani sem árthatnak egymásnak, mert olyan szál köti össze őket, amit csak a halál választhat el: ha az egyik meghal, a másik is meghal, akármilyen messze is vannak egymástól. Ennek persze megvan az ára, a felsőbb körökben mozgó Alfák mindent megtesznek a saját életük védelméért, nem mindig érdekli őket, hogy a cél érdekében mennyi emberen kell átgázolni. Cass, a főszereplő Omega lány a szívemhez nőtt, nagyon megszerettem a karakterét, a hozzáállását, azt a különleges kis világot, amelyben élt, és ugyanezt éreztem Kippel kapcsolatban is, nagyon jó párost alkottak. A vége pedig… na igen, erre nem számítottam. Nem akartam elhinni, hogy ez tényleg megtörténik, és még mindig él bennem egy halovány remény, hogy talán nem minden az, aminek látszik. Kíváncsian várom a folytatást!

Ezt a könyvet azért vettem ki a könyvtárból, mert kíváncsi voltam, milyen lehet az a YA, amit Morningstar díjra is jelölnek. Nos, Peter Newman díjnyertes kecskeodisszeájától messze esik színvonalban, de egészen kellemes, könnyű olvasmány lenne, és a maga kissé egyszerű módján még igényesnek is mondhattam volna. Legalábbis addig, amíg rá nem jöttem, hogy mekkora erkölcsi hátraszaltó rejlik az egész mögött. Sajnos a szerző az ötleteit messze nem tudja olyan szinten kiaknázni, mint amit azok érdemelnének – talán ezért is esett le olyan nehezen, hogy az egész történet valójában egy homázs John Wyndham SF klasszikusához, az Újjászületéshez.

Miről van szó tulajdonképpen? A lényeg, egyszerűen fogalmazva: ha ebben a világban megölsz valakit, akkor egy ártatlan embert is megöltél vele együtt. Amin érdemes egy picit elgondolkozni, azt hiszem. E poszt-apokaliptikus disztópiát ugyanis kvázi az teszi fantasyvé, hogy minden ikerpár között (és itt mindenki ikernek születik!) megmagyarázhatatlan, misztikus kötelék feszül. Egyikük “normális”, a másikuk mutáns, ami természetesen meghatározza és elválasztja egymástól a társadalom két osztályát. A rendszer – amely valahol sokkal érthetőbb, mint a legtöbb YA disztópiás kasztrendszer, ha figyelembe vesszük, hogy az atomháború utáni pánik hozta létre – mindkét osztályt a másik gyűlöletére tanítja. Ugyanakkor elválaszthatatlanul összefűzi őket, hogy az egyik ikerpár halála a másikkal is végez, így a szó hagyományos értelmében vett háború (erkölcsi és praktikus szempontból egyaránt) komoly nehézségekkel jár. Finoman szólva.

A főhősnő ebből a világból azzal emelkedik ki, hogy számára az osztályellentét nem természetes, és mindenki másnál inkább tudatában van annak, hogy minden halál járulékos áldozatot hoz magával.

Minden lehetőség adott tehát, hogy elmoralizálgassunk e paradox világ következményein, ehhez képest viszont nem egyszer fordul elő a történet folyamán, hogy valaki a következményekre fittyet hányva gyilkolászni kezd. Az a benyomásom, hogy a szerző ilyenkor a könnyebb utat választja ahelyett, hogy valami eredeti megoldást keresne egy eredeti problémára. Kérdés, hogy egy ifjúsági könyvben szabad-e eltekintenünk attól, hogy szinte minden egyes szereplő ártatlanok haláláért felelős? Jó, tudom, hogy ez nem a Bűn és bűnhődés, de azt azért illene jobban kihangsúlyozni, hogy a háttérben többen esnek “baráti tűz” áldozatául, mint a teljes Trónok harcában! Ehhez képest borzasztóan inkongruensnek érzem, hogy a könyv inkább egy könnyed kalandregény próbál lenni. Amit egyébként egészen ügyesen csinál – eltekintve persze a kortárs fantasy szokásos túlírtságától, mert ebben a 480 oldalban alig van 2-300 oldalra való cselekmény. Vagyis ha valakit abszolúte nem izgat a történet morális vonzata, az egészen jól elszórakozhat rajta. Csakhogy ehhez az alapötlethez egyáltalán nem ifjúsági kalandregény illene, hanem egy véresen komor és sötét dráma.

Wooow. Sokáig halogattam, ráadásul kicsit bizarr a borító (legalábbis addig az volt, amíg rá nem jöttem mi akar lenni :D), de az egyik legjobb döntés volt elkezdeni ezt a sorozatot. Nagyon izgalmas, és olyan gördülékenyen lehet haladni vele a fordítás miatt, hogy nehezen tudtam letenni. Közben többször éreztem magam rosszul a szereplők miatt, mert amíg ők éppen éheztek és menekültek, addig én kényelemben, napi 3-4 étkezéssel követtem nyomon a szenvedéseiket, ami a még kényelmesebb székemben ülve nem volt fair. És sosem volt megállás! A háttérben a történésekkel, a szemünk előtt a tervezésekkel valami mindig volt, kezdve az elnyomástól a rejtélyes eltűnésekig.
A könyv hátulja szerint olyan a történet, mintha „Az út és Az éhezők viadala posztapokaliptikus világát egyesítenék”, ezt pedig nem tudom megcáfolni, bár csak az utóbbit olvastam. Néhol éreztem egy kicsit A beavatottból is, de közben sokkal több benne a másság és újdonság például az ikerség miatt.
Szerettem a szereplőket, akik néhol éveket élnek le néhány lap alatt, aztán fejezeteken keresztül bujkálnak hetekig. Ahogy már említettem, egy helyben sosem állnak, így unatkozni nem igazán lehet. :) Cass és Kip külön és együtt is szimpatikusak voltak, szarkasztikus humorukkal és az egymásba vetett hitükkel pedig szuper párost alkottak. Rövid ideig került Elsa a képbe, akit szintén kedveltem, aztán Piper fejre állította a világot. :D
A végén derül fény pár titokra (az egyiket sejtettem egy ideje, ezért vontam le azt a fél csillagot), sőt, kellemetlen meglepetést is tartogatott az írónő, csak hogy ne legyen olyan fényes a befejezés. Kíváncsian várom mi lesz a második részben, és akkor hátha kiderül ez a „tüzes” utalás a címekben.
A köszönetnyilvánításban egyébként szó volt a filmes jogokról, zseniális lenne megelevenedve látni ezt a világot. :))

Dísztópia rajongóknak újdonság lesz ez a történet, valljuk be, nem könnyű ebben a műfajban egyedit alkotni. Az emberiség a nagy világégés után különleges genetikai módon jön létre. Miszerint spoiler
Főszereplőnk Cass és Kipp, akiknek menekülés és veszély az életük, miközben bejárják a vidéket, úgy ismerkedünk mi is meg ezzel a nem mindennapi világgal. Szinte azonnal eldől kinek drukkolunk, ki a színpatikus testvér. A legvégén pedig hatalmas sokk éri az olvasót, ami kimondottan tetszett, nagyon bátor lépés ez egy írótól.
Miután csak jót tudok mondani a történetről felmerül a kérdés, miért csak négy csillag?
Ez a történet kibontakozásából fakad, lassú és nehézkes, sajna többször is elkalandoztam.

Először is, ez a borító bűn ronda, pedig én nem igazán szoktam ilyennel foglalkozni, de ez még nekem is sok volt. Másodszor ez tényleg egy méltatlanul kevesek által olvasott könyv.
Olyan világot teremt Haig, ami tényleg szörnyű, de mégis amíg van aki kitart és remény ad, addig érdemes küzdeni.
Cass próbál helyesen cselekedni, de ő nem egy Katniss, ő csak egy látó, aki megérzi előre a helyes utat és látja a régmúltban történteket és néha a közeljövő történéseit. Ő nem egy harcos, csak az érzéseit követi. Van benne egy leheletnyi romantikus szál, de éppen csak annyi, amennyi ebben a világban engedélyezett.
Néha nem is értettem, hogy hogy jutottak el az Alfák addig, hogy teljes egészében az Omegák a bűn melegágyai. Mindenért őket okolják és mégis ők élnek a legrosszabbul.
A majd 500 oldalon végig fenn tudta tartani az érdeklődésemet, szorítottam nekik és most megyek és beszerzem a következő részt.

Az úgy volt, hogy Lírában akciósan megvettem a második részt és megrendeltem az elsőt (logikai bukfenc 2.0). Tisztelt esküdtszék, én nem tudtam, hogy ez ilyen ronda! Sokáig csak kerülgettem, amennyire érdekelt, hogy mi lehet belül, annyira taszított a borító. A történet viszont kifejezetten érdekes (szóval, tudom ajánlani, ha valaki hasonló undoritiszben szenved, hogy kösse be, takarja le), megéri elolvasni.
Az Alfák utálják az Omegákat, tisztátalannak tartják őket, az Omegák félnek az Alfáktól és gyűlölik őket, amiért tovább nehezítik az amúgy is nehéz életüket. A dolog pikantériája, hogy egyik fél sem állhat neki kiírtani a másikat, mert azzal a saját sírjukat is megássák, ugyanis össze vannak kötve, két külön élet, de egy közös halál az Alfa és Omega ikrek sorsa.
A helyzet fokozódik, amikor az Alfák látszólag megoldást találnak arra, hogyan élhetnek úgy, hogy közben nem kell attól tartaniuk, hogy mi történhet Omega párjukkal, de ez a verzió távolról sem elfogadható az Omegáknak. A megoldás még várat magára, kíváncsi vagyok hova futtatja ki ezt a sztorit Haig.

Régebben nagy rajongója voltam a disztópiáknak, de egy idő után azt vettem észre, hogy mindegyik alaptörténete ugyanaz, mintha az írók az éppen aktuális hullámot szerették volna meglovagolni. Így le is álltam velük, mert csak felbosszantottam magam.
Viszont néhány nappal ezelőtt rátaláltam erre a könyvre, ami nagyon felkeltette a figyelmemet, és nem is a szokásos tini románcos világvégét akarja az ember torkán lenyomni.
Tudom, hogy felszínes dolog, de a borító alapján először a kezembe se akartam venni a könyvet, de nagyon megtetszett az sztori.
Sok disztópiát olvastam már, de ez végre egy új vonal,egy fiú-lány ikerpár, akik közül az egyik tökéletes, a másik pedig a „szenny”.
Szerintem a történet néhány helyen egy kicsit vontatott volt, de amikor végre beindultak a történtek, akkor nagyon nehéz volt lerakni a könyvet.
Úgy gondolom, hogy az emberek (teljesen mindegy, hogy négyszáz évvel a nagy világégés után vagyunk-e vagy sem), mindig találni fognak maguknak egy közös ellenséget, még akkor is, ha az ellenség történetesen az ikertestvére, akinek a halála a testvére halálát is jelentené.
Kip kiléte nagyon sokáig kérdéses volt,spoiler de erre még én sem számítottam egészen a végéig.
Kíváncsian várom a következő részt, mert egyszerűen nem tudom elképzelni Zach ötletét (illetve nagyon sok elképzelésem van, de mindegyik rengeteg kérdést vet fel)

Illetve lenne egy kis problémám a könyvvel kapcsolatban, túlságosan kevesen olvasták még el, pedig végre van egy új vonal a disztópiák történetében.. Nem tudom, hogy mi lehet az oka, a kevés reklám vagy éppen a nem túl vonzó borító (pedig az eredeti borító egészen jól néz ki), de remélem hamarosan sokan rátalálnak erre a könyvre is.

Nagyon jó történet, nem annyira jól megírva. Tipikus példája annak, amikor kb. a könyv terjedelme indokolatlan, fele ennyi oldalszámba bőven belefért volna a lényeg és akkor talán nem éreztem volna sok helyen vontatottnak és unalmasnak. Kár érte, mert jobbat is ki lehetett volna belőle hozni.

Már megint egy jó alapsztori, érdekes téma… de a történet nyújtva van, mint a rétes.
Rengeteg unalmas „töltelék” rész volt a történetben, amiken nagyon nehezen rágtam át magam.
Egyenlőre a folytatás olvasását is jegelem…